„Poloska a gazdatesten!” bővebben

"/>

Poloska a gazdatesten!

Poloskagyanú: valami mászkált a vajda zakóján október 23-ai beszéde közben

Úgy tűnik, ez az ünnepi beszéd sem telt el poloska nélkül.

Nagy rejtvényt adott fel szerkesztőségünknek Orbán Viktor délutáni Kossuth téri beszéde. Vagyis egészen pontosan az a zakóján mászkáló rovar, ami kísértetiesen hasonlít egy poloskára, a kivehető képek alapján egy közönséges mezeipoloska, esetleg kétfoltos mezeipoloska lehetett.

A rovar a beszéd videófelvételén is látható:

Rahmé Nikola rovarfotós utóbb lapunknak meg is erősítette, hogy egy poloska pihent meg a kormányfőn. Akárhova is tartozzon a Magyarországon honos mintegy 900 fajból, annyi biztos, hogy megúszta a nagytakarítást (mint az közismert, Orbán márciusi 15-i beszédében poloskához hasonlította ellenfeleit, „túl régóta vannak itt, túl sok mindent éltek túl, túl sok helyről kaptak pénzt” – mondta róluk, majd húsvéti nagytakarítást ígért.)

Orbán és a poloska

Az ízeltlábú nemcsak kíváncsi, hanem ragaszkodó is volt, legalábbis a legtöbb közvetítésben és a helyszínen készült fotókon is felbukkan Orbán zakóján, mint ahogy a HVG fotósai által készített képeken is.

Orbán és a poloska

Ugyanakkor nem a poloska volt az egyetlen rovar, ami megfordult a miniszterelnökön, az ünnepi beszéd egy másik szakaszában ugyanis egy katicabogár is rátelepedett.

Orbán és a katica                                                                                                                            (HVG/444)

A balrad.hu kommentje a KUNYERÁLÁS után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod támogatni!

Bal-Rad komm: ENNYI SOK – SOK MÉRHETETLEN HÜLYESÉGET, AMIT TEGNAP a vajda összehordott, hááát… – Drága Felejim! – AZ BIZONY MINDEN KRITIKÁN ALULI!
(Bár kétségtelen, hogy az ukrajnai „háborút” illetően NÉHA-NÉHA MONDOTT ÉTELMES DOLGOKAT IS!)
Valószínűleg JOBBAN TETTE VOLNA, HA HALLGAT!

„…Fiatalok, le kell jönnötök a gépről, és ki kell hajítani a brüsszeli infúziót!”

-károgta! 

AZT MÁR PERSZE NEM TETTE HOZZÁ, HOGY AZON A BRÜSSZELI INFÚZIÓS CSÖVÖN KERESZTÜL CSAKIS ŐT ÉS AZ Ő „KICCSÁLÁGGYÁT” – VALAMINT AZ EZEKET KISZOLGÁLÓ KÖRT! – LEGALÁBBIS ŐSZERINTE – ÉLTETŐ ÉS TÁPLÁLÓ NEDŰ ÁRAMOLHAT!

Márpedig – SZERINTÜNK! – CSAKIS EVÉGETT NYÖGJÜK ANNAK A ‘ZÁTKOZOTT BRÜSSZELNEK A ‘ZURALMÁT! (Hiszen ha nem így lenne, akkor már réges – régen KILÉPTETTE VOLNA az ő vajdaságát az EU – ból!)

Bár a tegnapi ÖNIMÁDÓ ÖMLENGÉSE során nem poloskázott, a felvételek tanúsága szerint az fölösleges is lett volna! Hiszen ŐRAJTA – MINT GAZDATESTEN – VIDÁMAN ÉS ZAVARTALANUL MÁSZKÁLT EGY ILYEN DÖGLETES BŰZT ÁRASZTÓ ÉLŐSKÖDŐ FÉREG!                                                    

“Poloska a gazdatesten!” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com