(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)
3
A magyar demokrácia feladatai
Gazdasági téren legfontosabb feladatunk megerősíteni és megemészteni mindazt, amit eddig elértünk. Vonatkozik ez elsősorban az államosított üzemekre és bankokra. Demokratizálni kell a vezetőségeket, hogy olyan emberek kezében legyen az intézkedés, akik valóban a nép érdekeit és nem a régi tulajdonosokét tartják szem előtt. Tovább ki kell építeni a munkásigazgatók jólbevált intézményét. Gondoskodni kell arról, hogy az államosított üzemek deficitje minél előbb megszűnjön. Meg kell változtatni azt az árpolitikát, mely az államosított ipar termékeit mesterségesen, állami hozzájárulással alacsonyan tartja és így szénnel, vassal, acéllal, villanyossággal mintegy szubvencionálja, külön jutalomban részesíti a luxusiparokat és a magánkézben lévő iparokat. A hároméves tervet — melyet a reakció már oly szívesen eltemetett volna — lendületbe kell hozni. Munkaversenyekkel, értékes jutalmakkal fokozni kell iránta a dolgozók érdeklődését és az üzemek teljesítményét.
A legdöntőbb tennivaló azonban a munkafegyelem és munkateljesítmény helyreállítása. A dolgozók életszínvonalának emelésére irányuló minden törekvésünk kudarcra van ítélve, ha a munkás kevesebbet termel a demokráciának, mint amennyit a régi úri rendszernek termelt. Az ország csak azokkal a javakkal rendelkezik, melyeket munkásai, parasztjai termelnek, vagy a termelvények ellenében külföldről beszerez. Ha az egy munkásra eső termelvény kisebb, mint a háború előtt, úgy kevesebb élelem, ruha, fűtés, lakás jut egy-egy dolgozóra. Ezért minden olyan norma, amely túlkevés termelést vesz alapul, vagy olyan béremelés, mely mögött nem áll a termelés megfelelő emelkedése, feltétlenül az életszínvonal csökkenéséhez vezet.
Engedjék meg, hogy egynéhány példával illusztráljam ezt. Megnéztük egy téglagyár bérviszonyait. Kiderült, hogy 1939-ben 1000 tégla előállítására 24 munkaóra, 1947 júliusában pedig 39 munkaóra kellett. Ugyanakkor ezt a teljesítményt már úgy tekintették, mint a gyári norma 200, sőt 300%-os teljesítését. Világos, hogy ha egy tégla elkészítéséhez a demokráciában kétszerannyi munkaidőt használnak, akkor nem tudjuk meggyorsítani az annyira szükséges lakásépítést. A bőriparban, ahol az összes munkások 84%-a akkordban dolgozik és a papíron 66%-kal múlják felül átlagban a normát, az egy főre eső tényleges termelés csupán 54.5%-a a békebelinek. Természetes, hogy ilyen alacsony teljesítmény mellett csak drága lehet a dolgozóknak annyira szükséges cipő. A bányászat, mint mondottuk, már elérte a békebeli termelés mennyiségét. Ezt az eredményt azonban a munkáslétszám óriási emelésével tudtuk csak elérni, mert ugyanazt a szénmennyiséget most 45%-kal több munkás termeli ki. Világos, hogy ipari termelésünknek ez a döntő nyersanyaga emiatt hasonlíthatatlanul drágább, mint a békében volt. A példákat a végtelenségig lehetne sorolni.
Jelenleg az a helyzet, hogy az öntudatos, fegyelmezett munkást, aki ledolgozza lelkiismeretesen a napi 8 óráját, megkárosítják azok, akik lopják a napot, akik lógnak az üzemekben, vagy selejtes darabokat készítenek. Egy nagy acélgyár munkásigazgatója felhívta a figyelmemet arra, hogy a háború előtt a gyárában a munka megindulása után 20 perccel a motorok bekapcsolása következtében a villanyáram-fogyasztás már a maximális volt és lényegtelen hullámzásokkal ilyen is maradt az utolsó munkaóráig, amikor már a fáradtság következtében újra csökkenés mutatkozott. Jelenleg az a helyzet a gyárában, hogy a maximális energiahasználatot nem 20 — hanem 1 óra 20 perc múlva érik el. Ez annyit jelent, hogy a munkások a munka kezdetén egy órával hosszabban készülődnek és eltarisznyázzák az időt. Ugyanebben a gyárban az energiahasználat csökkenése most nem az utolsó munkaórában jelentkezik, hanem már az ötödik munkaórában és szakadatlanul csökken a munka befejeződéséig.
Minden dolgozó érdeke megköveteli, hogy a fegyelem, a munkateljesítmény ne csak elérje, de túl is haladja a békebelit, különben nem tudjuk a dolgozók életszínvonalát a békebeli fölé emelni.
Az új kollektív szerződéssel szemben a munkások között komoly elégedetlenség tapasztalható. Az elégedetlenség egy része a tényleg meglevő hibákra vonatkozik és ki kell küszöbölni. A morgás más része azonban abból adódik, hogy az új normák rá akarják szorítani a dolgozókat, hogy megközelítsék a békebeli bérekért a békebeli termelést. A helyes és reális normák megállapítása mellett kitüntetésekkel és komoly anyagi jutalmakkal kell serkenteni azokat a munkásokat és csoportokat, amelyek a teljesítményt valóban fokozzák. Gondoskodni kell a kollektív szerződés kisebb hibáinak kiküszöböléséről és főleg arról, hogy a normák könnyen áttekinthetők legyenek és hogy a munkás óráról-órára, napról-napra maga ki tudja számítani, hogy mennyit keres.
A munkafegyelem helyreállítása gazdasági életünk központi kérdése. Az állami üzemek deficitje és a drágaság jelentékeny részben az alacsony munkateljesítmény eredménye, annál is inkább, mert a megállapítások szerint a mezőgazdaságban is a munka termelékenysége csak 70 százaléka a békebelinek. Emellett hasonlíthatatlanul nagyobb súlyt kell fektetni a munka és a termelés megszervezésének kérdéseire, mint ahogy eddig történt. A munkásfeltalálók és ésszerűsítők kitüntetése és jutalmazása csak az első lépés ezen a téren. A mi mérnöki karunknak elévülhetetlen érdemei vannak az újjáépítés terén, de az elmúlt 25 esztendőben a legkisebb ellenállás vonalát követte és ezért most elsősorban a normák leszorítására vette az irányt. Ezen is változtatni kell. A helyes és pontos normák kidolgozása mellett a munkafolyamat jó megszervezésével, az anyaggal való takarékoskodással és hasonló rendszabályokkal is emelni kell a munka annyira szükséges termelékenységét.
Folytatni kell a gyárakban és az üzemekben a befurakodott fasiszták, nyugatosok és egyéb szabotálók eltávolítását. Küzdeni kell a lopások ellen. Ha az ember bányavidéken jár, gyakran látja, hogy teljesen új, használatlan, kettéfűrészelt bányafát visznek magukkal a munkások, tüzelés céljára. Az ilyet természetesen le kell állítani.
Ha gyorsan és pontosan helyreállítjuk a munkafegyelmet és megvalósítjuk mindazt, ami a munkateljesítményt a békebeli fölé emeli, úgy a jövő év végéig nemcsak elérhetjük, de túl is haladhatjuk az utolsó békeesztendő színvonalát. Az öntudatos munkás, elsősorban a példaadó kommunista, erre vegye az irányt. (Taps.)
A mezőgazdaságban is a fő kérdés a termelékenység emelése. A háború rontásai után át kell térni a minőségi termelésre. Fel kell javítani a háború alatt leromlott állatállományt és vetőmagot is. Meg kell gyorsítani a sok munkát követelő növények termesztését vagy meghonosítását. A hároméves tervben előre kell hozni az öntözést, ami a falusi munkanélküliség csökkenéséhez is hozzá fog járulni.
A döntő kérdés azonban a szövetkezetek fejlődésének meggyorsítása. Az álszövetkezetek kiirtása mellett meg kell szabadítani a szövetkezeteket a kapitalista csökevényektől és hozzátehetjük, a kapitalista vezetőktől is, akik sokkal szívesebben dolgoznak a régi tőkésekkel, mint a szövetkezetekkel. Egyre-másra tapasztaljuk, hogy a szövetkezeti központok bizományosul előszeretettel magán-nagykereskedőket alkalmaznak. Például a szövetkezeti állatvásárlásban a falusi szövetkezetek alig 1%-kal részesültek. Az állatvásárlások 99%-át a szövetkezetek részére a régi állatkereskedők eszközölték. A szövetkezet részére átengedett textiláruk, műtrágya és egyéb anyagok is nagyon gyakran közvetítő magánkereskedőkhöz jutnak. Ezen feltétlenül változtatni kell.
A legfontosabb azonban, hogy a szövetkezeti mozgalmon belül első helyre kell állítani a földművesszövetkezeteket, (taps) amelyek taglétszáma, vagyona és főleg a termelésben elfoglalt jelentősége minden mást felülmúl. A most folyó esztendőnek mezőgazdasági feladatai között a legfontosabb ez. Ezt tekintse minden kommunista központi feladatának. Ide összpontosítsa figyelmét és a rendelkezésre álló anyagi erőket. Az újgazdák és a kisbirtokosok többtermelésének és életszínvonala emelkedésének útja csakis a földművesszövetkezetek gyors kifejlesztésén keresztül vezet.
Gondoskodnunk kell a földreform gyors befejezéséről, úgy, hogy egyetlen újgazda ne legyen, aki július 1-ig meg nem kapta volna a telekkönyvi kivonatát. Rá kell menni most a házhely kérdésére, mert ezt eddig elhanyagoltuk és az eredmény az, hogy rengeteg kisember — munkás, iparos — nem tud magának új házat építeni.
A politika terén tovább kell erősíteni és építeni a demokráciát. A magyar demokrácia legfőbb pillére a munkásegység. A munkásegység ellenségei a Szociáldemokrata Párton belül nálunk is — akár más országokban — arra törekednek, hogy éket verjenek a két munkáspárt közé, elszigeteljék a Kommunista Pártot és ezzel gyengítsék a demokráciát, mint Bevinék Angliában és Blumék Franciaországban. A jobboldali szociáldemokraták nálunk is nem egyszer a szélső reakció szóvivői voltak. A választások után ezek a jobboldaliak a koalíció ellen léptek fel és így szét akarták törni a demokratikus pártok összefogását. Utána ismételten Pfeifferék megmentésén fáradoztak. Mi örömmel üdvözöljük azt a tisztulási folyamatot, amely a szociáldemokrata testvérpártban a reakciós jobboldal ellen megindult és első eredményképpen a munkásegység jelentékeny megszilárdulásához vezetett. (Taps.) A magyar demokrácia nagy megerősödését fogja jelenteni, ha a Szociáldemokrata Párt kizárja a vezetésből a munkásegység és a Szovjetunió ellenségeit. Mi helyeseljük, hogy a két munkáspárt alsó szervei közös pártnapokon, közös üzemi gyűléseken, közös akciókban, a mindennapi élet gyakorlatában valósítják meg és erősítik a munkásegységet és meg vagyunk győződve róla, hogy a közös harc, a közös munka még jobban erősíteni fogja az egységes osztály és összetartozás tudatát. (Taps.) Ugyanakkor mi változatlanul valljuk, hogy az egységes munkásosztály érdekeit egy egyesült munkáspárt szolgálja a legjobban. (Nagy taps.) A történelmi fejlődés is ebbe az irányba mutat és ezért gondosan kell ápolni és fejleszteni mindazokat a tényezőket, melyek ezt elősegítik.
A reakció veresége a koalíció többi pártjaiban is azoknak a vezetését erősítette meg, akik a népi demokrácia hívei. A mai kormánykoalíció — bár tagjai most is a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front régi pártjai — már egészen más alakulat, mint 1945-ben volt. Akkor Nagy Ferencék a Függetlenségi Frontot kényszerű átmenetnek és lényegében fedőszervnek tekintették, amely lehetővé tette számukra az időnyerést és megkönnyítette az összeesküvés szervezését. Most, amikor a koalíciós pártok vezetése demokratikus kezekbe ment át, új lehetőségek nyílnak meg a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front számára. Most valóban a népi demokrácia eleven tömegszervezetévé válhatnak és új demokratikus tartalommal megtöltve végezhetik mindazokat a funkciókat, melyekre régi összetételüknél fogva alkalmatlanok voltak. A magyar demokrácia megerősödése és egészséges fejlődése következtében a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front pártjai közelebb állnak egymáshoz most, mint fennállásuk folyamán bármikor. Erre rá kell mutatni. Ezt tudatosítani kell, mert ebből a tényből egész demokráciánk egészséges átszervezése és továbbfejlődése adódhat.
A Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontnak most nyílik meg a lehetősége, hogy széles, új tömegalapokra helyezkedhet; egész demokráciánk további megerősödésének döntő előfeltétele, hogy ez az átalakulás meg is történjék.
A magyar demokrácia nem egyetlen hatalmas ütközetben verte meg ellenségét, a reakciót, hanem egy sor kisebb-nagyobb győzelem és siker együttes eredményeképpen állott elő az a helyzet, hogy a reakció lényegében elvesztette a csatát. A demokrácia mennyiségi győzelmei összeadva minőségibe csaptak át. A reakció veresége nemcsak abban állt, hogy vezetőit leleplezték és politikailag kiküszöbölték a magyar életből. Nemcsak felül, vezető rétegében szenvedett vereséget a régi úri rend, hanem megingott híveinek tömegbázisa. Az utolsó két esztendőben egyik vereség a másik után érte őket. Tanácstalanok, demoralizáltak, politikai szervezeteik ritkulnak és egyetlen reményük az, hogy egy új világháború, illetve az amerikai imperializmus fogja őket a nyeregbe visszasegíteni.
A demokráciának gondoskodnia kell arról, hogy ezek a reakciós elemek ne találjanak új menedéket a koalíció vagy az ellenzéki pártok soraiban. Egyben arról is gondoskodni kell, hogy azok, akik kezdenek jobb belátásra jutni, megtalálják az utat a demokráciához. Gondosan fel kell kutatni azokat a gócokat, ahol a reakció még a demokrácia intézményeiben megvetette a lábát. Most, a demokrácia negyedik évében jutunk oda, hogy pl. a közoktatást megtisztítsuk az oda behúzódott reakciós elemektől. (Taps.) A munka itt már kezdetét vette, de az első lépésen még nem jutottunk túl. A bíróságokat is, melyek oly gyakran hoznak felháborító és a demokráciára szégyenletes ítéleteket, az idén szemügyre fogjuk venni és intézményesen gondoskodunk arról, hogy az új magyar szellem közéjük is teljes erővel benyomuljon. (Taps.) Az egyetemek — különösen az utolsó időben — szintén egy sor intézkedésükkel mutatták, hogy az egyetemi autonómia örve alatt a demokrácia ellenségei jól érzik magukat és igyekeznek az ifjúságot a demokrácia ellen nevelni. Itt is erőteljesen közbe kell lépni. Nem szabad egy pillanatra sem elfelejteni, hogy a reakció nemzetgazdasági életünk hatalmas területeit tartja kézben és hogy százféle módon tudja érvényesíteni befolyását, gyakran még a munkásosztályra is.
Végül a demokrácia ezévi feladatai között ott van az egyház és a népi köztársaság viszonyának rendezése. Meg kell szüntetni azt a tarthatatlan állapotot, hogy a magyar nép ellenségeinek zöme az egyházak, elsősorban a római katolikus egyház palástja mögé búvik. (Helyeslés.) A szomszédos népi demokráciákban a döntő egyházak már mindenütt megtalálták az állammal való együttélés módját. A fiatal magyar demokrácia három esztendőn keresztül mindent megtett arra, hogy a katolikus egyházat is bevonja a nemzet talpraállításának nagy munkájába. Meg kell állapítani, hogy siker nélkül. A magyar katolikus egyház vezetőinek többsége, Mindszenty Józseffel élén, még ma sem ismeri el a köztársaságot. Vissza kívánja állítani a régi úri nagybirtokot, ellenzi a hároméves tervet és a demokrácia minden egészséges kezdeményezését. S mint legutóbb tapasztalhattuk, elvakultságában még az 1848-as nagy idők nemzeti hagyományait is lábbal tiporja. A magyar nép, a magyar dolgozó nép, a magyar demokrácia áldozatos erőfeszítéseit és eredményeit még az ellenséges külföld is elismeri, csak a mi főpapjaink süketek és vakok az újjáéledő nemzettel szemben. A magyar demokrácia békülékeny gesztusait, bölcs politikai önmérsékletét és azt, hogy az egyes problémák felvetésének időpontját maga szabja meg, gyengeségének tekintik ezek az urak és ahol lehet, gátolják az újjáépítés menetét. Csüggedést és elkeseredést igyekeznek kelteni és ezzel növelik népünk szenvedését
A magyar demokrácia eddig minden problémát, mely elé a történelem állította, megoldott. Amikor napirendre tűzi, végezni fog azzal a reakcióval is, mely az egyház köntöse mögé búvik. (Helyeslő, lelkes nagy taps.) Biztosíthatunk minden dolgozó magyart, hogy nem ismerünk tréfát az egyházzal szemben sem, amikor a földosztás eredményét, a fölhözjutott 700 000 magyar paraszt érdekeit meg kell védeni. És ugyanúgy biztosíthatunk minden magyar hazafit, hogy az 1848-as nagy nemzeti hagyományokat, amelyek mindannyiunk előtt szentek, még a bíboros hercegprímástól sem engedjük bemocskolni, meggyalázni. (Helyeslő, nagy taps.) Azok a jóhiszeműek pedig, akik nem voltak tisztában eddig azzal, hogy hova visz az út, amire Mindszentyék szeretnék lökni az országot, most megértik, hogy ezek az urak, ha 1848-ban éltek volna — akkor Haynau és az osztrák zsoldosok oldalán küzdöttek volna Kossuth, Petőfi, a magyar nép megújhodása és felemelkedése ellen. Ma, 1948-ban a demokrácia, a földosztás, a hároméves terv és a béke ellen küzdenek. Mert legyünk tisztában azzal: a reakciónak, köztük az egyházi reakciónak, tervei megvalósításához csak egy reménye van, a véres, pusztító háború, a magyar nép újabb százezreinek nyomora és pusztulása.
A reakció ma a háború, a pusztulás, a nyugtalanság és a mérhetetlen szenvedés. A demokrácia pedig a béke, a nyugalom és sokat szenvedett hazánk felvirágoztatása. (Nagy taps.) Ezért vagyunk mi, magyar kommunisták, demokraták és ezért fogjuk végigvinni következetesen és megalkuvás nélkül a népi demokrácia minden célkitűzését. A csatátvesztett reakciót módszeresen, lépésről-lépésre fogjuk kiszorítani, bárhol is keressenek tanyát és éberen fogunk őrködni azon, hogy ne szervezkedhessenek és ne zavarhassák nemzetünk felemelkedését.
A demokrácia döntő győzelmeivel Pártunk jelentősége is megnőtt. Mi vagyunk az ország legnagyobb munkás- és parasztpártja. A dolgozó kisemberek, haladó értelmiség, a magyar nép milliós tömegei belénk helyezték bizalmukat. Tőlünk várják még fokozottabban, mint eddig, a vezetést, az útmutatást, a példaadást. Ahogy megnőtt hazánk nemzetközi jelentősége, úgy megnőtt Pártunk nemzetközi befolyása is. Ezért hívtak meg bennünket a kilenc nagy európai kommunista párt összefogásához. (Taps.) A fokozott várakozásnak és feladatoknak csak úgy tudunk megfelelni, ha minden erővel továbbszilárdítjuk, szélesítjük és mélyítjük tömegbázisunkat. Különösen az ipari munkásság, a vidéki városok dolgozóinak további megnyerésére kell súlyt helyezni. Ez a MKP központi feladata a folyó évben is. Abban a mértékben, ahogy a dolgozó tömegekben el tudjuk mélyíteni gyökereinket, meg fogunk tudni felelni a reánk háruló fokozott feladatoknak.
Tömegbefolyásunk további kiterjesztése álljon a központjában a kommunista munkának. Különösen az ipari munkásság, a vidéki városok dolgozóinak további megnyerésére kell súlyt helyezni. A Párt szervezeti erősítése változatlanul főfeladatunk legyen. Erre azért is fel kell hívni a figyelmet, mert a választások után volt egy bizonyos ellanyhulás. Sok elvtárs azt hitte, hogy azzal, hogy a legnagyobb párt lettünk, már minden el van intézve. Helyenként ezzel kapcsolatban bizonyos elbizakodottság tapasztalható. Az elvtársak azt hiszik, hogy nincs szükség már tovább szervező, felvilágosító, Pártunk befolyását elmélyítő munkára. Ezeknek az elbizakodottaknak figyelmébe ajánlom, hogy október folyamán, amikor a reakció a végsőkig megfeszítette háborús propagandáját és helyenként háborús hisztériát tudott kiváltani, ott elvtársaink egyrésze is ennek a hangulatnak a hatása alá került. Az is előfordult, hogy elvtársaink vadsztrájkokban vettek részt, olyan leállásokban, melyeknek tulajdonképpeni elindítói a munkásságba beszivárgott demokráciaellenes elemek voltak.
A francia sztrájkokkal kapcsolatban is bizonyos zavar volt tapasztalható. Felmerült az a kérdés, hogyha a sztrájk jó Franciaországban, miért nem jó Magyarországon. Ezek az elvtársak elméleti képzettségük hiányában nem látták meg a különbséget, mely Franciaország népellenes kormánya és a népi demokratikus magyar kormány között van. És nem vették észre, hogy ami Franciaországban helyes és szükséges védekező harc, az Magyarországon a reakció malmára hajtja a vizet.
Ebből és sok más jelenségből azt a tapasztalatot kell leszűrnünk, hogy Pártunk elméleti színvonalát az eddiginél gyorsabb tempóban kell emelni. Erősíteni kell a választások után meglazult párt- és munkafegyelmet. Fokozni kell Pártunk sorain belül és kívül a korrupció elleni harcot. Pártunk ebben a tekintetben példát mutat és kívánatos volna, ha a többi koalíciós párt ebben is követne, sőt azért sem haragudnánk, ha esetleg felül is múlna bennünket. (Derültség.) Gyakran tapasztalunk pártszerűtlen magatartást. Előadóink egyrésze nem megy el a hirdetett gyűlésekre. Figyelmen kívül hagyja a Párt utasításait. A Párt illetékes szerveinek megkerülésével intézkedik és ezzel Pártunk munkájának és befolyásának árt. Helyenként újra tapasztalható bizonyos értelmiségellenes beállítottság, amelyet feltétlenül likvidálni kell, különben Pártunk örvendetes benyomulása az értelmiség közé meg fog torpanni. Nem szabad engedni, hogy az ellenség beszivárogjon soraink közé. A párttagsági könyvek kicserélését, mely küszöbön áll, egybe kell kötni azzal, hogy kiiktassuk soraink közül azokat, akik nem mutatkoznak méltónak arra, hogy Pártunk tagjai legyenek. (Taps.)
A magyar reakció — ismételjük — még távolról sem adta fel a harcot és bár helyzete, veszteségei után, eléggé kilátástalan, még mindig külföldi imperialisták segítségében reménykedik. Ezt megállapíthattuk októberben, mikor a régi úri rend híveinek sikerült valóságos háborús hisztériát létrehozni. A magyar demokráciának és minden kommunistának ebben a helyzetben módja volt újra tapasztalni, hogy Pártunk résen áll és tudja a kötelességét. Október végén, amikor a háborús hírverés okozta hisztéria a tetőpontjára hágott, Pártunk kemény kézzel belenyúlt az eseményekbe. Leleplezte a háborús hírverés alaptalanságait, egy sor rendszabályt foganatosított a spekuláció és árdrágítás ellen. Leleplezte a Pfeiffer-párt fasiszta jellegét és felszólította a magyar demokratákat, élükön a kommunistákkal, hogy menjenek ellentámadásba. Szinte napokon belül megfordult a politikai légjárás. A reakció egy héten belül defenzívába, védekezésbe szorult. A Pfeiffer-pártot az egész nemzet helyeslése mellett likvidálták és egy sor intézkedéssel — amilyen a bankok államosítása, a munkásbíróság és hasonlóak — továbbvittük és megszilárdítottuk a demokrácia helyzetét. Így biztosítottuk, hogy hazánk annyi hányattatás és szenvedés után ezúttal nyugalomban és békésen ülhette meg a karácsony ünnepét. Népünk újra tapasztalta és érezte, hogy a magyar demokrácia fejlődése és biztonsága fölött éberen és kemény kézzel őrködik a Magyar Kommunista Párt.
Befejezésül engedjék meg kedves Elvtársaim, hogy Pártunkról egy külföldi véleményt idézzek. A Nemzetközi Kérdések Angol Királyi Intézetének, — szóval egy félhivatalos angol intézménynek — a folyóirata novemberben a választások tapasztalatai alapján azt mondja Pártunkról:
„A választási harcok folyamán már világossá vált, hogy a Kommunista Párt ereje összekovácsoltságában rejlett és vezetőinek szellemi fölényében, mely kétségtelenül nagyobb, mint bármely más párté Magyarországon. Végül abban a következetességben és leleményességben, mellyel pozícióikat meg tudták erősíteni. Egy másik tulajdonságuk, amely a választások folyamán világossá vált: rugalmasságuk … De a legfőbb vonzóerejük munkájuk lendületében és erejében rejlett.”
Amint az Elvtársak látják, ez egészen más hang, mint ahogy rólunk, mondjuk két-három évvel ezelőtt az ilyen külföldi körökben beszéltek. Ez azt mutatja, hogy világszerte felfigyelnek Pártunk megnövekedett erejére, jelentőségére és sikereire. Minden magyar kommunista merítsen erőt és serkentést azokból a sikerekből, melyeket Pártunk vezetése alatt a magyar demokrácia elért. Legyen tudatában erejének és felelőssége megnövekedésének és ugyanakkor maradjon éber és készen arra, hogy a dolgozó nép ellenségeinek minden megmozdulására megfelelő választ adjon. A Magyar Kommunista Párt a jövőben legyen az eddiginél is önfeláldozóbb, fegyelmezettebb, eredményeket felmutatni tudóbb, éber és elszánt harcosa a magyar népi demokráciának. Így fogjuk valóraváltani és továbbfejleszteni a 100 év előtti demokratikus forradalom eszményeit és létrehozni azt az országot, melyért már Kossuth, Petőfi, Táncsics küzdöttek, a szabad, a független, erős és virágzó népi köztársaságot. (A hallgatóság feláll és ütemesen tapsolva percekig élteti Rákosi elvtársat.)
(Beszámoló és zárszó a MKP funkcionáriusainak értekezletén, 1948 január 10-én.)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!