Zsákokban emberi hamvakat találtak a Tisza partján Szolnokon

Emberi hamvakat sodort partra a Tisza Szolnoknál. A maradványokra egy arra járó férfi figyelt fel, aki azt mondta, a három zsákot sokan észre sem vették, rátapostak, átsétáltak azokon, számolt be a TV2 Tények.
Flep Norbert temetkezési vállalkozó azt mondta, hogy ennek nem szabadott volna megtörténnie, ugyanis ha a temetkezést intéző cég szakszerűen járt volna el, akkor a hamvaknak le kellett volna bomlaniuk. Az urnákra már szállítás közben is vigyázni kell, ugyanis nagyon gyorsan reagálnak a nedvességre, tette hozzá.
A temetkezési vállalkozó szerint a zsákok hamisított urnabetétek, amelyek nem szabványosak, nem a krematórium adta ki azokat, ugyanis a hamvak nem kaptak elég nedvességet a lebomlásoz, így kerülhettek a Tisza partjára. Azt feltételezi, hogy valamelyik gyártó ez által próbálta leszorítani az urnája árát.
A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság korábban közleményt adott ki arról, hogy 2025. május 1-től szeptember 15-ig, a péntek 16 órától hétfő reggel 08 óra közötti időpontokra, és a munkaszüneti napokra tervezett, a hamvak szétszórása általi temetésekhez az alábbi folyószakaszokon és vizek mint vagyonkezelő nem járulnak hozzá: Szolnok belterületi (felszíni vízkivételi mű és a húsipar között) szakaszán a Tisza 336+700 fkm szelvényéig, a Zagyva torkolati részétől a Szolnok városi vasúti hídig, illetve a Tisza-tó teljes területén. (24.hu)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „…Emberi hamvakat sodort partra a Tisza Szolnoknál…”
Ennél az IGAZÁN ELSZOMORÍTÓ HÍRNÉL – TALÁN! – SOKKAL ELKESERÍTŐBB AZ, hogy „…2025. május 1-től szeptember 15-ig, a péntek 16 órától hétfő reggel 08 óra közötti időpontokra, és a munkaszüneti napokra tervezett, a hamvak szétszórása általi temetésekhez az alábbi folyószakaszokon és vizek mint vagyonkezelő nem járulnak hozzá: Szolnok belterületi (felszíni vízkivételi mű és a húsipar között) szakaszán a Tisza 336+700 fkm szelvényéig, a Zagyva torkolati részétől a Szolnok városi vasúti hídig, illetve a Tisza-tó teljes területén…”
Hogy SZERINTÜNK MIÉRT ELKESERÍTŐ EZ A HÍRRÉSZLET?
A VÁLASZOK MEGADÁSÁT A TISZTELT OLVASÓKRA BÍZZUK!

