(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)
1
Szívós harcban a reakció ellen a demokrácia megerősítéséért
Kedves Elvtársak!
Beszámolómban a főhangsúlyt arra akarom helyezni, hogy megmutassam az elvtársaknak, hogyan jutottunk idáig és hogy úgy mondjam, betekintést engedjek a központi vezetés műhelytitkaiba. Hadd lássák az elvtársak, milyen szempontokat tartott szem előtt a központi vezetés, amikor politikai terveit kidolgozta és állapítsák meg, mennyiben végeztünk sikeres munkát és hol csináltunk hibát. Ha a fejlődést így megmutatom, akkor jobban meg lehet érteni a mai helyzetet. Messzire megyek vissza. A budapesti választásnál kezdem — 1945 októberében. Ez a választás bizonyos fokig sötétbeugrás volt. Senki sem tudta előre az eredményt; ez volt Magyarországon az első demokratikus választás. Az eredmény megmutatta, hogy a magyar reakció minden erejét a Kisgazdapárt mögé sorakoztatta fel. Ebből következtetni lehetett az országos választások eredményeire is. Biztosak voltunk benne, hogy a reakció minden árnyalata a Kisgazdapárt mögé fog felsorakozni. Tudtuk, hogy ezen az alapon meg fogja kapni a parlamenti többséget. Megpróbáltunk ezen a helyzeten a budapesti és országos választások között eltelt négy hét alatt valamennyit javítani. Olyan közös listát javasoltunk, amelynek alapján a kisgazdák csak 45%-át kapták volna a képviselőknek. Javaslatunk megbukott, nem annyira a kisgazdák, mint a jobboldali szociáldemokraták, Széligék magatartásán, akik a budapesti választások hatása alatt gyengének tekintették a kommunistákat és úgy gondolták, hogy ők kétszer annyi szavazatot fognak kapni, mint mi.
A nemzetgyűlési választások a budapesti választások után nem hoztak meglepetést nekünk. Megállapítottuk, hogy mint 1919-ben, az első világháború után, amikor Európában Magyarország volt az első ország, ahol a reakció újra nyeregbe ült, most is ugyanez a veszély fenyeget. A Kisgazdapárt zömét mi demokratikusnak tekintettük, mely azonban horthysták és tőkések befolyása alatt áll.
A választások után első dolgunk az volt, hogy megakadályozzuk a demokrácia táborában az ijedtséget és zavart. Ez vonatkozott saját pártunkra is. Másrészt az ellenség felé erőt kellett mutatnunk, hogy lássák, nem vesztettük el a fejünket. Magunknak követeltük és ki is harcoltuk a belügyminiszterséget. (Taps.) Ugyanezekhez a lépésekhez tartozott, hogy a miniszterelnökhelyettesi tisztséget én vállaltam. (Taps.) Ezt a tapsot úgy tekintem, mint az akkori Központi Vezetőség lépésének utólagos jóváhagyását.
Gondoskodni kellett arról, hogy a reakció a választások eredményét ne tudja térfoglalásra felhasználni. Ne nyomuljon be mélyebben a rendőrség, a hadsereg és az államapparátus kereteibe. Azután gondoskodni kellett arról, hogy gyorsan és intézményesen megerősítsük a demokrácia alappillérét, a Köztársaságot és annak védelmét. Mindezt megtettük. Amikor 1946 tavaszán a reakció nekibátorodott, mozgósítottuk vele szemben a munkásságot. Március 7-i nagygyűlésünk csapás volt a reakció fejére. Így visszanyomtuk a reakciót már az első hónapokban — a mámor első hónapjaiban — amikor még azt hitte, hogy zsebében van a magyar demokrácia.
A politikai nehézségek mellett, 1946-ban, egyre világosabb lett, hogy leginkább gazdasági nehézségek, főleg a pénzromlás, fenyegetik a demokráciát és a Kommunista Pártot. Hosszú időn át úgy látszott, hogy ez kivédhetetlen fegyver, mely először a demokrácia gazdasági alapjait, majd politikai bázisait ássa alá. Mi felismertük ezt és nem könnyű szívvel, de elhatároztuk, hogy átcsoportosítjuk erőinket. Átvetettük erőink jelentékeny részét a gazdasági frontra és megállítottuk a pénzromlást. Ennek a feladatnak a megoldása részben azért sikerülhetett, mert minden más párt — ezt ismétlem — minden más párt annyira kilátástalannak tartotta ezt a vállalkozást, hogy boldogan átengedte nekünk ezt a munkaterületet. Ebben az esetben a szó szoros értelmében hallgatólagos teljhatalmat kaptunk, ugyanis azt remélték, hogy ezzel minden bizonnyal kitörjük a nyakunkat és a balsikerért az egész felelősség a Magyar Kommunista Pártra hárul.
Ez a lehetőség adta meg a módot, hogy megragadhassunk minden eszközt, amely a jó pénz megteremtéséhez szükséges volt. Persze, mikor látták, hogy nekünk sikerült a jó pénzt megteremteni, úgy jártunk, amint azt a török közmondás tartja: „Miután a kocsi eltört, mindenki jobb utat tudott javasolni.” Rajtunk kívül senki nem hitt a jó pénz megteremtésében, de amikor már meglett, mindenki részt kért a sikerből. Az infláció fegyvere, amely eleinte a demokrácia és a Kommunista Párt ellen irányult, a mi helyes gazdasági és politikai irányításunk következtében visszafelé fordult. A reakció azt hitte, hogy az inflációval kitöri a nyakunkat, ezzel szemben Pártunk a jó pénz megteremtésével az ellenkezőjét érte el: a jó pénz megerősítette a Kommunista Párt tekintélyét, még nemzetközileg is. Azt hiszem, hogy a nagybudapesti aktíva utólagosan ebben a tekintetben is helyesli azt a határozatunkat, amelyet tavaly áprilisban a stabilizáció kérdésében hoztunk. (Taps.) Örülök, hogy a tapssal hozzájárulásukat fejezik ki az Elvtársak, de mikor tavaly Antos elvtársnak először előadtam, hogy miről van szó, nem tudta, hogy komolyan beszélek-e vagy tréfálok, olyan kivihetetlennek tűnt fel ez akkor.
Ebből a reakció is tanult. Pl. most a hároméves tervet nem hajlandó olyan egyszerűen átengedni nekünk, mint a forint létrehozását. Fél tőlünk és bízik bennünk. Ezért ebből már most is részt követelnek és ez persze nem válik mindenben a hároméves terv hasznára. Itt sem ártana, ha teljhatalommal rendelkezhetnénk.
A magyar reakciónak az volt a terve, hogy legyen a politikai porondon olyan hatalmas, egységes pártja, amelyben helyet foglalnak a kisgazdák, a városi nem szocialista demokratikus és reakciós kispolgárok és az egészet részben közvetve, részben közvetlenül a tőke, a magas állami tisztviselők, az egyházi reakció, a volt földbirtokosok, vagy azok ügyvédjei, kasznárjai, vállalkozói vezessék, mindazok az elemek, melyek olyan bőven találhatók a Kisgazdapártban. A mi feladatunk először is abban állt, hogy leszűkítsük ennek a széles reakciós tömörülésnek a tömegbázisát és azt a koalíciót, amelyben együtt van a nagytőke, a volt nagybirtokosok, a városi reakciós elemek, a falu zsírosparasztjai és a demokratikus dolgozó parasztok jelentékeny része, kettéválasszuk, mégpedig úgy, hogy szembeállítsuk egymással a demokratákat és a reakciót. Ez annál is inkább fontos, mert, sajnos, ugyanakkor a demokrácia, a balszárny, három részre darabolódik: Kommunista Pártra, Szociáldemokrata Pártra és Parasztpártra. Ezért rendkívül fontos a reakció megosztása és természetesen ezzel kapcsolatban a demokrácia, de különösen a Kommunista Párt tömegbázisának kiszélesítése. Mi ezeket a dolgokat világosan láttuk és ennek megfelelően a III. Kongresszust, amelynek előkészítő munkái tavaly augusztusban, szeptemberben folytak, ebbe a vonalba állítottuk be.
A III. Kongresszus központjában az aprómunka volt. Az aprómunka döntő jelentősége az, hogy erősíti a Kommunista Párt osztálybázisát, osztályalapját a munkások és parasztok között. Ezért követeltük, hogy a kommunista párttagok dolgozzanak többet és jobban a szakszervezetekben, az üzemekben, terjesszék ki befolyásukat ne csak a nőkre és ifjakra, hanem az elhanyagolt területekre, a kisiparosokra, kiskereskedőkre, az értelmiségiekre stb. Erre irányította a Kongresszus a tagság figyelmét. És ehhez tartozott az általunk annyit hangsúlyozott falujárás, amely megerősítette a munkás-paraszt összefogás tudatát és megkedveltette, népszerűvé tette a kommunistákat azok előtt a parasztok előtt, akik a huszonötéves horthysta propaganda hatása alatt féltek a kommunistáktól. Hároméves tervünk is ebbe a sztratégiai vonalba esett. Ez nemcsak gazdasági terv volt. Természetesen a gazdasági is nagyon fontos rész, mert hiszen lényegesen fel akarjuk emelni a magyar nép, a dolgozók életszínvonalát. De mint minden gazdasági kérdésnek, ennek is rendkívül fontos és elválaszthatatlan politikai részei is voltak. Melyek voltak ezek?
A hároméves tervet nem lehet másképpen végrehajtani, csak a magyar tőke, a volt nagybirtokosok, az egyházi, a városi reakció, a zsírosparasztok ellenében. És a hároméves terv, amennyiben a nép helyeslésével találkozik, feltétlenül szembe fogja állítani a paraszttal a tőkést, a volt nagybirtokost, egyszóval elősegíti azt a demokratikus politikát, amellyel meg akarjuk szüntetni azt a természetellenes koalíciót, amely a Kisgazdapárton belül van. Ezt a differenciálódást mozdítja elő a vagyondézsma is és a bankok államosítása, mindazok a követelések, amelyeket most első vonalba állítunk. Ezért fektettünk erre akkor súlyt. Hogy mennyire fontos az ilyen gazdasági kérdés politikai oldala, ennek bizonyítására elég megemlíteni a malmok államosításának kérdését, amit októberben vetettünk fel és ami az első komoly siker volt abban az irányban, hogy a dolgozó parasztok lássák, hogy a Kisgazdapárt zöme a malomuzsora kérdésében a tőkés malmosokat támogatta.
A reakció megosztásához tartozott magatartásunk a Sulyokpárttal szemben. Meggondolásunk az volt, hogy a demokrácia érdekében jobb, ha a reakció nem a Kisgazdapárton belül bújik meg és úgy vezeti a gyanútlan parasztokat, hanem a Kisgazdapárton kívül nyílt, jól látható, nem álcázott reakciós pártban tömörül. Számításainkban szerepelt az a bizonyosság, hogy a régi úri rend előbb vagy utóbb fegyveres felkelés vagy összeesküvés formájában megpróbálja megdönteni a demokráciát és ez módot ad nekünk az ellentámadásra. Romániában az ottani reakció már 1945 márciusában kimutatta a foga fehérét. Radescu fegyveresen akarta leverni a demokráciát és a Kommunista Pártot. Ez lehetőséget adott arra, hogy a demokrácia, élén a Kommunista Párttal, ellentámadásba menjen át és így olyan csapást mért Romániában a reakcióra, hogy az nem tudott magához térni. Számítottunk valami hasonlóra. És miközben a reakció állandóan szidta a demokratikus rendőrséget, én is szidtam magamban, mert éreztem, hogy itt nyüzsögnek körülöttünk az összeesküvők és a rendőrség nem találta meg őket. Tudtuk, hogy a magyar reakció a föld alatt is dolgozik. Addig is segítettünk magunkon, ahogy tudtunk. Ahol túlnagy volt a nyomás, ott mozgósítottuk a tömegeket, mint 1946 december elején és visszaszorítottuk a reakciót.
(Beszéd a nagybudapesti pártaktíva 1947 június 2-i gyűlésén.)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!