„AZ ÉN javaslatom Bayer Zsotya számára” bővebben

"/>

AZ ÉN javaslatom Bayer Zsotya számára

Bayer Zsotya megmagyarázta, miért voltak olyan sokan a Pride-on

A kormánypárti publicista szerint a budapesti felvonulás nemcsak hazai, hanem nemzetközi politikai támogatással valósult meg. Ursula von der Leyent is említette.

Egy nappal a Budapest Büszkeség felvonulása után Bayer Zsolt kormánypárti publicista arról írt, hogy szerinte miért voltak ilyen sokan a Pride-on.

„Sokan voltak, mert most a Pride egyesült a teljes ellenzékkel. Együtt meneteltek, de ez még csak hagyján, ugyanis elkísérték őket a nemzetközi brigádok is. Ez is várható volt. Hiszen maga Ursula, maga Brüsszel adta ki a parancsot: márpedig Pride-nak lennie kell”

– fogalmazott a publicista, aki később kifejtette, hogy a „nemzetközi brigádhoz” tartozik Greta Thunberg, vagy, ahogy ő fogalmaz: „a Grétácska Svédországból”, és a Daniel Freund is, aki szerinte „szintén nem normális”.

Bayer szerint hajdan az volt a jelszó, hogy „Szovjethatalom plusz villamosítás egyenlő kommunizmus!”, ma pedig az, hogy „Pride plusz pucér férfiak az utcán egyenlő szabadság és demokrácia!”.

A publicista szerint „nem hiányozhattak az undorító alakok, a meztelen hátsók, a leírhatatlan külsejű, nem is tudom, micsodák, a játszótéren maszturbálók. Most aztán tényleg egyesültek a világ deviánsai”.

Bayer szerint a hazai ellenzék brüsszeli utasításra szervezte meg a Pride-ot, és ugyanígy a határkerítést is lebontaná, ha arra kapna parancsot. Cikkét azzal zárta: „Ideje megmutatnunk az erőnket, és megvédeni a hazánkat”.

A Budapest Büszkeség menetét szombaton tartották, a fővárosi önkormányzat szervezésében. A rendőrség ugyan tiltó határozatot hozott, de a helyszínen nem intézkedett, miközben több mint százezer ember vonult végig a városon.                                                                                                                            (szmo)

Bal-Rad komm: Ez az egykoron a határkerítés lebontásáért rajongó, ám azóta KÖZPÉNZEN FELHZLALT HAZÁTLAN SVÁB SENKIHÁZI vajdaülepnyaló, ez a vérbeli Kádár és kommunistagyűlölő hordapublicista, igazán elárulhatta volna: HOGYAN SIKERÜLT NEKI EGY LAPRA ÖSSZEHOZNIA A „…Szovjethatalom plusz villamosítás egyenlő kommunizmus!…” – jelmondatot, és a szombati youdapesti, NYÍLTSZÍNI BUZIVONAGLÁST.

RÁADÁSUL – ez a Szájerjosephina imádó – AZZAL A FENYEGETÉSSEL ZÁRTA az ő publikációját, hogy „…Ideje megmutatnunk az erőnket, és megvédeni a hazánkat…”

JAVASLOM – én, a blog adminjaként – ENNEK AZ ELHÍZOTT SVÁB KÖCSÖGNEK, hogy a Szájerjosephinán fitogtassa az erejét, és vonuljon ki Stuttgartba – honvédelmet gyakorolni! (Még mindíg jobban járNA, mintha – ÁTMENETILEG! – itt SZOLGÁLJA A vajdát, és utána pedig ÉRDEMEI ELISMERÉSE GYANÁNT – INGYEN KAPNA EGY VONATJEGYET, CSUKOTKÁRA! DE CSAK AZ ODAÚTRA! Mint az egyébiránt ÁLLATARÁT MAGYAR NÉP ÖNZETLEN FELAJÁNLÁSA GYANÁNT, MINT ELEVEN JEGESMEDVEELEDEL!)

 

“AZ ÉN javaslatom Bayer Zsotya számára” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com