Bayer Zsotya megmagyarázta, miért voltak olyan sokan a Pride-on

Egy nappal a Budapest Büszkeség felvonulása után Bayer Zsolt kormánypárti publicista arról írt, hogy szerinte miért voltak ilyen sokan a Pride-on.
– fogalmazott a publicista, aki később kifejtette, hogy a „nemzetközi brigádhoz” tartozik Greta Thunberg, vagy, ahogy ő fogalmaz: „a Grétácska Svédországból”, és a Daniel Freund is, aki szerinte „szintén nem normális”.
A publicista szerint „nem hiányozhattak az undorító alakok, a meztelen hátsók, a leírhatatlan külsejű, nem is tudom, micsodák, a játszótéren maszturbálók. Most aztán tényleg egyesültek a világ deviánsai”.
Bayer szerint a hazai ellenzék brüsszeli utasításra szervezte meg a Pride-ot, és ugyanígy a határkerítést is lebontaná, ha arra kapna parancsot. Cikkét azzal zárta: „Ideje megmutatnunk az erőnket, és megvédeni a hazánkat”.
A Budapest Büszkeség menetét szombaton tartották, a fővárosi önkormányzat szervezésében. A rendőrség ugyan tiltó határozatot hozott, de a helyszínen nem intézkedett, miközben több mint százezer ember vonult végig a városon. (szmo)
Bal-Rad komm: Ez az egykoron a határkerítés lebontásáért rajongó, ám azóta KÖZPÉNZEN FELHZLALT HAZÁTLAN SVÁB SENKIHÁZI vajdaülepnyaló, ez a vérbeli Kádár és kommunistagyűlölő hordapublicista, igazán elárulhatta volna: HOGYAN SIKERÜLT NEKI EGY LAPRA ÖSSZEHOZNIA A „…Szovjethatalom plusz villamosítás egyenlő kommunizmus!…” – jelmondatot, és a szombati youdapesti, NYÍLTSZÍNI BUZIVONAGLÁST.
RÁADÁSUL – ez a Szájerjosephina imádó – AZZAL A FENYEGETÉSSEL ZÁRTA az ő publikációját, hogy „…Ideje megmutatnunk az erőnket, és megvédeni a hazánkat…”
JAVASLOM – én, a blog adminjaként – ENNEK AZ ELHÍZOTT SVÁB KÖCSÖGNEK, hogy a Szájerjosephinán fitogtassa az erejét, és vonuljon ki Stuttgartba – honvédelmet gyakorolni! (Még mindíg jobban járNA, mintha – ÁTMENETILEG! – itt SZOLGÁLJA A vajdát, és utána pedig ÉRDEMEI ELISMERÉSE GYANÁNT – INGYEN KAPNA EGY VONATJEGYET, CSUKOTKÁRA! DE CSAK AZ ODAÚTRA! Mint az egyébiránt ÁLLATARÁT MAGYAR NÉP ÖNZETLEN FELAJÁNLÁSA GYANÁNT, MINT ELEVEN JEGESMEDVEELEDEL!)

Te , lófaszJóska , Gréta Thunberget zavarta ki a te főnököd demokratikus szerelme Gázából.
Ha tudsz még olvasni , nem vakultál meg az etilalkoholtól , pillogd má meg.
https://telex.hu/kulfold/2025/06/12/greta-thunberg-gaza-izrael-hamasz-ehezes-flottilla-aktivista