„DÖBRÖGISZTÁN AZ NEM SZERBIA! – YUODAPEST PEDIG NEM BELGRÁD!” bővebben

"/>

DÖBRÖGISZTÁN AZ NEM SZERBIA! – YUODAPEST PEDIG NEM BELGRÁD!

Lezajlott hát tegnap a sorrendben immáron a 30.! – ám a jelek szerint MINDEN EDDIGINÉL NÉPESEBB ÉS NAGYOBB YOUDAPESTI NYILVÁNOS,  ÉS FÖLÖTTÉBB LÁTVÁNYOS – NEMZETKÖZI BUZIPARÁDÉ, A PRIDE!

Vitézy Dávid – aki el-és közismert a „másságáról” – többek között azt posztolta az eseményről:Amikor az egyik legalapvetőbb alkotmányos alapjogunk korlátozására tesz kísérletet a kormányzó hatalom, akkor kell csak igazán világossá tenni: ez nem fér bele. Ezért vagyunk ma itt. És nem is kevesen.”

Jöttek friss számok is, a Budapest Pride elnöke 200 ezres létszámot említett. Többen pedig a Redditre dobták fel azt, hogy egyes alkalmazásokkal kiszámíttatták mennyien lehettek, az egyik megszólaló tett fel is képet egy számításról, amelyben 199 ezer 269 résztvevő jött ki.

Athén, Brüsszel, Frankfurt, Ljubljana, London, Milánó, Oslo, Párizs, Stockholm, Torinó, Utrecht, Amszterdam és Bécs – ezeknek a városoknak a vezetőit, illetve helyetteseit szólították a színpadra a műsorvezetők, majd csatlakozott hozzájuk Karácsony Gergely is, aki a buzivonaglás FŐSZERVEZŐJEKÉNT, a

Jó estét Pride, jó estét szerelem!

felkiáltással nyitott. A főpolgármester szerint a tömeg nem úgy nézett ki, mint akik be vannak tiltva, „hanem úgy, mint akik egy jó nagy fityiszt mutattak a hatalomnak”.

„A szerelmet, a szabadságot nem lehet betiltani, akármennyire is próbálja a hatalom, de nincs hatalmuk fölöttünk” – hangsúlyozta Karácsony, aki szerint ezeknek a hatalmaknak közös jellemzője, hogy egyszer véget érnek.

A főpolgármesternek a magyar szabadság napját jelenti június 28-a, csak szerinte a hatalom elfelejtette a szovjet csapatok kivonulásának évfordulóját, „a helyükre pedig nem kellenek Putyin követői.”

Ezt követően köszöntötte az első Pride-ozókat, ugyanis az ő jelenlétük azt üzeni, hogy nem tűrik meg, hogy a hazánk kirekesszen egy kisebbséget. „Az emberi méltóság védelme az önzés ellentéte, az önzéssel szemben nagyvonalúnak kell lennünk” – tette hozzá a főpolgármester.

„Ezen a napon Budapestet Európa fővárosává tettétek” – szólt Karácsony a tömeghez, majd arról beszélt, Magyarország nagy változás előtt áll, de soha nem szabad valami ellen szavazni, az értékeink mellett kell kiállni. A főpolgármester azt kérte a résztvevőktől, fogják meg egymás kezét, mert a gonoszságot legyőzi a megértés, a gyűlöletet a szeretet. „Ahogy egymással bánunk, az a mi hazánk, éljen a szabadság, éljen a szerelem, éljen Budapest” – zárta beszédét. Végezetül tapsot kért a rendőröknek, akik az emberek mellett álltak e napon.

(Forrás: HVG)

A Szabadság hídon ragadt Mi Hazánk feljelenti a rendőrséget, miután a vajdabanda „feladta a normalitás védelmét”

A Mi Hazánk a Budapest Pride idejére és tervezett útvonalára jelentett be tüntetést a Szabadság hídra. A vonuló százezres tömeg azonban az Astoriánál elkanyarodott, majd az Erzsébet hídon kelt át Budára. A Mi Hazánk hiába próbálta a Szent Gellért térnél útjukat állni, a rendőrség nem engedte le a párt aktivistáit a hídról.

Novák Előd szerint „Szájer József rehabilitálása csak a kezdet volt, a kormány letérdelt a homoszexuális lobbi előtt, teljes a káosz”.

A Mi Hazánk mellett több szélsőjobboldali szervezet is megpróbált akcióba lépni, ám létszámuk nem haladta meg a 10-20 főt. A homofób molinós férfiakat a rendőrség beszorította a Gellért-hegy alá, ahonnan a vonulók miatt sokáig nem is tudtak elmozdulni.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Magyar Önvédelmi Mozgalom és a Magyar Életvédő Egyesület tagjait a tömegből időről időre meg is tapsolták. Az egyik életvédő aktivistát ki kellett emelni, miután a rendőrsorfal mögül kiszabadulva Krisztus-pózba vágta magát az egyik kamion előtt.

(Forrás: 444)

Közben a rendőrség is posztolt adatokat az eseményről, mint a HVG is írja, este nyolc óráig összesen 36 embert igazoltattak, egy nőt garázdaság, egy férfit pedig kábítószer birtoklása miatt állítottak elő

Török Gábor: Ez biztosan nem hiányzott a döbrögista hordának

Török Gábor a Facebook-on írt a Pride-ról, a Fidesz várakozásairól, és ehhez képest a rendezvény nagyságáról, illetve a Mi Hazánk akciójáról:

„Sokáig úgy tűnt, hogy van érdekalapú számítás Orbán Viktor Pride-ellenes megszólalásaiban. A közvélemény-kutatások még ma is azt mutatták, hogy az emberek kicsivel több mint fele nem támogatja a menet megtartását, és a Fidesznek most minden olyan ügy jól jön, amiben valahogy társadalmi többséget tudnak találni maguk mögött. Ha még Magyar Péter is beugrott volna a témába, az lett volna az igazi nyereség a Fidesznek, de így sem látszott teljesen sikertelennek ez a tematizáció.

A bénán sikerült betiltás, a rendőrségi jogászkodás azonban már jelezte, hogy számukra is kezd rossz irányba fordulni az ügy, ez a mai látvány, a rengeteg ember, a már-már a Békemenetre hasonlító távoli képek – és persze a Mi Hazánk kiemelt szerepe azonban biztosan nem hiányoztak a Fidesznek

– írta a politológus.                                                                                                                      (24.hu)

Külföldi lapok a budapesti Pride-ról: Százezres tömeg szállt szembe a vajdánk gründolta „magyar” qrmánnyal

A nyugat-európai és az amerikai sajtó szerint, az LMBTQ-emberek jogainál jóval többről szólt a Budapest Pride.

BBC: Ezrek buliznak Budapesten, világos üzenetet küldve Orbánnak

Címlapja központi helyén számol be a Budapest Pride-ról a brit BBC. Nick Thorpe budapesti tudósító azt írja 100–200 ezer ember töltötte meg a belvárost és a Duna mindkét partját, a tömegben órákba telt megtenni azt a távolságot, amit egyébként 20 perc alatt is meg lehet. Thorpe azt írja: a tavalyi Budapest Pride-on csak 35 ezren voltak, idén ennél sokkal többen. Több felvonuló a BBC tudósítójának azt mondta, kifejezetten azért mentek ki a rendezvényre, mert  Orbán Viktor kormánya betiltotta azt.

New York Times: A Budapest Pride felvonulás nagyobb volt mint valaha – Orbán tiltása ellenére

Andrew Higgins, a NYT tudósítója, azt írja, visszafelé sült el az Orbán-kormány fegyvere, amikor a Budapest Pride ellehetetlenítését próbálta elérni. Bár a miniszterelnök még pénteken is azt mondta, „jogi következményekkel” kell számolnia mindenkinek, aki részt vesz a felvonuláson, több mint 100 ezer ember menetelt végig a magyar főváros utcáin. Az esemény, ami általában nem tart számot túl nagy érdeklődésre, legfeljebb néhány ezer LMBTQ-aktivista és a barátaik vesznek részt rajta, most a tiltás miatt kormányellenes tömegtüntetéssé változott.

CNN: Hatalmas tömeg szállt szembe a Budapest Pride betiltásával a magyar fővárosban

Szivárványos zászlókat lengetve és a miniszterelnök, Orbán Viktor áthúzott portréját ábrázoló transzparensekkel vonult utcára a tömeg a 30. Budapest Pride felvonuláson – írja a CNN tudósítója, Olivia Kemp. A rekkenő melegben minden korcsoportból lehetett látni embereket a legfiatalabbaktól a legidősebbekig. Az emberek azért jöttek össze, hogy tiltakozzanak a magyar kormány korábbi döntése ellen, mely betiltotta az LMBTQ-rendezvények tartását az országban.

Le Monde: A Budapest Pride-on hatalmas tömeg szállt szembe Orbán Viktor tiltásával: „soha nem láttunk még ekkora tömeget”

A konzervatív francia lap helyszíni tudósítója, Jean-Baptiste Chastand azt írja, a szervezők szerint 100–200 ezer ember vonult utcára a tiltás ellenére, mely a résztvevőket 500 eurós bírsággal, illetve akár egy évig terjedő börtönbüntetéssel fenyegette.

Süddeutsche Zeitung: Budapest szembeszáll Orbánnal

A német lap nagyképes tudósításában azt írja, bár az Orbán-kormány korábban illegálissá nyilvánította, mégis több mint 100 ezer ember ment ki az utcákra Budapesten, hogy LMBTQ-emberek jogaiért demonstráljon.

El País: Százezrek tiltakoztak Orbán tiltása ellen a Budapest Pride felvonuláson

Paul Leon, a spanyol lap tudósítója 300 ezer körüli résztvevőről ír, és arról is beszámol, hogy szélsőjobboldali szervezetek engedélyt kaptak arra, hogy a Pride szervezői által bejelentett útvonalon demonstráljanak. A Pride résztvevői szerint a felvonulás jóval többről szólt a szexuális kisebbségek jogainál.                                                                                                                                            (24.hu)

Megvan a horda narratíva: a Pride-dal minden terv szerint történt, a vajda csapdába csalta az ellenzéket

A fideszes Nézőpont is azt írja a Pride-ról, amit a Mandiner: „Orbán Viktor csapdába csalta az ellenzéket, úgy, hogy azok ezt észre sem vették. Csak a tüntetés megrendezésére koncentráltak, nem pedig annak következményeire. S ami a legfontosabb: figyelmen kívül hagyták a közvéleményt!”

A közvélemény szerintük ugyanis a Fidesz támogatását is meghaladó módon ellenzi a Pride-ot.

Vagyis Orbán Viktor kudarca az lett volna, ha azok után, hogy bejelenti, nem lesz Pride, és törvényt is hoznak erről, valóban nem lett volna Pride.

Az ellenzék, ismeri el a Nézőpont, sok embert vonultatott ugyan fel, de ez nem jelenti a többséget a szavazófülkékben. „Ezt a Fidesz és maga Orbán Viktor is jól ismeri: 2002-ben vagy 2006-ban is rengeteg támogatóját tudta mozgósítani a mai kormánypárt, az utcán a fideszesek sokan voltak, de a szavazóurnáknál kevesen!” – hozott a Nézőpont egy nem várt példát.

Orbán mesterterve abban áll, hogy a 2026-os választási győzelemhez a többséget maga mögé kell állítani.

A Nézőpont gyorselemzését lefordítva:amiről a miniszterelnök eddig azt akarta elhitetni, hogy egy komoly, a gyermekek védelmében született alkotmánymódosítás, az valójában az ellenzék csőbehúzását szolgáló aktuálpolitikai trükk.Nem értjük, most akkor veszélyesek az utcán vonuló melegek a gyermekeinkre vagy sem?

(444)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: A döbrögisztáni álellenzék által HOVATOVÁBB QRMÁNYVÁLTÓNAK KIKÁLTOTT tegnapi youdapesti buzivonaglás során, „…mint a HVG is írja, este nyolc óráig összesen 36 embert igazoltattak, egy nőt garázdaság, egy férfit pedig kábítószer birtoklása miatt állítottak elő…”

Ezzel szemben BELGRÁDBAN, AHOL UGYANCSAK A REGNÁLÓ QRMÁNY LEVÁLTÁSA A CÉL, NEM PRIDE – OT SZERVEZTEK! 

Minden eddiginél nagyobb tüntetésen követelték az előrehozott választást Szerbiában

Belgrádban újabb, a BBC szerint minden eddiginél nagyobb tüntetés volt azok után, hogy tavaly 16 ember vesztette életét az újvidéki vasútállomás előtetejének leomlása miatt.

A 140 ezres tüntetősereg előrehozott választásokat követelt, és összecsapott a rohamrendőrökkel, akik könnygázt és hanggránátot vetettek be.

Aleksandar Vučić elnök szerint a tüntetők egy nemzetközi összeesküvés részesei, céljuk Szerbia lerombolása.

A szerb rendőrség már a tüntetés előtt hat embert vett őrizetbe, akiket azzal gyanúsítsanak, hogy Szerbia alkotmányos rendje és biztonsága elleni bűncselekményeket készítettek elő, valamint az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására szólítottak fel.

A belgrádi tüntetések ugyan rendkívül látványosak és több vezető beosztású politikust is menesztettek az újvidéki tragédia óta, így a miniszterelnököt is, Szerbiában azonban minden hatalom az elnök, Aleksandar Vučić kezében összpontosul. Az ellenzék széttöredezett, igazán esélyes kihívó nincs.

(444)
Hiába no!
DÖBRÖGISZTÁN AZ NEM SZERBIA! – YUODAPEST PEDIG NEM BELGRÁD!
Az „ízlések és a pofonok…” – tartja a mondás mindkét helyen!
(Pedig hát a FŐ SZERVEZŐ AZ EGY – ÉS UGYANAZ! BRÜSSZEL!)

“DÖBRÖGISZTÁN AZ NEM SZERBIA! – YUODAPEST PEDIG NEM BELGRÁD!” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Én egy elveimmel ellentétes tolvaj, hazug kormánybagázs leváltása érdekében, nem csatlakoznék egy szintén elveimmel ellentétes, sokszínű, aberrált tömeghez.
    A Mi hazánk, HVIM, Betyársereg és Magyar Önvédelmi Mozgalom hatékony ellenállását pedig pont a Szabadság hídon herélte ki a rendőrség azzal, hogy a hídról már nem hagyta őket távozni.
    Ők balf@szok voltak nem is kicsit, bezáratták magukat a Szabadságra.
    Minden egyéb Pride-al kapcsolatos történés az irányított anarchia megnyilvánulása.
    Csak olyan akciók vannak amikhez szíve szerint nem csatlakozik normális ember, ez így lett kitalálva és valljuk be, profi módon.

    1. A taktika nem új. 1985. március 15-én, ugyanezt csinálták velünk a sünök, a Lánchídon. Sőt elvették az okmányainkat és később önként be kellett érte mennünk. Még csak nem kellett fáradniuk a beszállításunkkal. Akinél nem volt, elvitték. Biztos lesz itt valaki rajtam kívül is aki emlékszik rá.

    2. A Gój motorosokat ne felejtsd ki.

      🙂 🙂 jájj , b…meg , régi szép idők
      Toroczkai , a péntek délután bankfiókban kamburcoló , aztán a legmelegebb város menekült ellenes polgárjenője , akinek parlamenti belépője volt , vagy a rovásírásos tábla felelős aki egyszercsak rájött az identítására , Balóné , vagy a vizslaidomár Gaudi….

      „Itt mindenkire szerep vár ”

      https://www.youtube.com/watch?v=s-xf0JVcF3c

      ( pedig hát ők is.. )

      1. Egyetértek ja, tényleg.
        Akiknek a Szabadság hídra való bezárással a SZABADSÁGUK korlátozható, azok alkalmatlanok arra, hogy lerázzák a rabszolgaság béklyóit. Akár a megvezetett hasznos idióták közé tartoznak, akár nagyobb beosztású beépített hangadók.
        Ez a híd és ez a szabadság számukra nem vezetett sehová.

  2. T. Rasz Putyin 2 !

    Valljuk be őszintén, ha a zsaruk nem állták volna útját az ellenzéki csoportoknak a hidon, akkor holtbiztos hogy nagy pofonpárbaj kerekedett volna a tüntető tömeggel, és ők húzták volna a rövidebbet.

    Irányitott anarchia?Már most abban élünk diktatúrával párositva a Pride nélkül is.Az ország jövőjének sorsa abszolút bizonytalan a kormány autoriter kézivezérléses állapotából adódóan, megtoldva egy „veszélyhelyzeti” kormányzással, ahol a parlamenti szereplőknek csak a statiszta szerep jut…két rossz választási lehetőség közül válaszd a kevésbé rosszat.Tudsz jobbat?Ha igen, add eĺő.

  3. T. Ranger 48!

    Hogy mi a kevésbé rossz azon lehet vitatkozni, kinek ez kinek az.
    De ha én folyamatosan a „kevésbé rosszat” választom akkor is hosszú távon az egyre rosszabb életkörülményekbe megyek bele azt támogatom. Ehhez a rosszhoz már én is hozzájárultam bűnrészes vagyok, tehát jobb ha nem is panaszkodom.
    Nekem az jött le az egészből, hogy buzulhattok szabadon rendőri segédlettel, törvényeket áthágva, de tiltakozni ez ellen már nem lehet.
    És legfőképpen normális emberi módon megélni már nem lehet, pedig az szerintem fontosabb lenne mint buzulni.
    Ezer módon nehezítik, akadályozzák és mérgezik az emberek életét, de buzulni engedik, nem furcsa ez?

    Egyébként abban egyetértek, hogy a Betyársereg kisportolt tagjai nagy verést kaptak volna a jóval számosabb, női ruhába öltözött buziktól.

  4. Remélem egy eres f..ú bepipált néger menekült megkívánja Karácsony szabadságtól illatozó bűzmirigyét , és egész a homlokáig hatolja a szeretetet.

    Namost kint volt x balfasz deviáns söpredék , a többség köpköd azon amit látott , mint a fenti képeken.

    Höhö , megint a Fidesz nyert .
    A gond a JUDAPESTIZÉS , ÉS A VIDÉKRŐL MEG INNEN – ONNAN IDEUTAZÓ balf…ok – akik idegyűlnek – , mondhatják , ez így természetes .

    Ez egy élőhely , szülőhely ha tetszik , ha nem , és a mindennapok majd beárazzák a szabadság vágy ilyesfajta megnyilvánulását.
    Ez EGY nap volt , a többiben bucira lesz verve a retek fejetek.
    🙂 hehe , még rímelt is. Nem – nem , ebből nem lesz buzi város.

  5. A lelke mélyén Karácsony és a többi megélhetési politikus (többsége) írtózik a buziktól, de most érkezett egy vélt ellenállási hullám, amit „illett” meglovagolniuk.
    Ezért is írtam tegnap, hogy Magyar Péter most legalább szerzett egy jó pontot azzal, hogy nem állt be buzulni a tömegbe. De ettől még Magyar Péter sem lett favorit.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com