Magyar Péter csúfos számokról értesült: totális kudarc lenne a vajdabanda kampánya?

A Tisza elnöke tudni véli, hogy mennyien is szavazhattak valójában. A döbrögista horda szerint „a Voks 2025 óriási siker, a Kicsi nagyon ideges.”
– A Magyar Posta több szintjéről származó információnk szerint a kiküldött szavazólapok 3-7 százalékát küldték vissza az ország különböző részein. Ez azt jelenti, hogy reálisan maximum 500 ezren “szavazhattak” papír alapon – írja Magyar Péter a Facebook-bejegyzésében.
A Tisza elnöke szerint azt pedig maga Gulyás Gergely árulta el a kormányinfón, hogy az online kitöltött leadott szavazatok elenyésző arányban voltak a papíralapúakhoz képest.
Mindez úgy véli,
egybecseng a Karmelitából származó információval, hogy a propaganda hazugságokkal szemben maximum 600 ezer lehet a összes “szavazó” száma.
Ez pedig Magyar szerint az eddigi legalacsonyabb szám a Nemzeti Konzultációk “dicső” történetében. És ezt is csak több hónap alatt, totális mozgósítás és több tízmilliárdos közpénz elégetése mellett “sikerült” elérniük.
A Tisza elnöke kijelentette, hogy a Voks2025 totális kudarc.
Rámutatott, hogy míg a TISZA a Nemzet Hangja népszavazással eljutott minden magyar településre, személyesen kérdeztük meg az embereket és szemtől szemben mondhatták el a véleményüket. És nem csupán Ukrajna kapcsán, hanem valódi magyar sorskérdésekről is.
Vajon miért van az, hogy a Voks 2025 2,5 hónapja alatt egyetlen pulttal, egyetlen önkéntessel, egyetlen kitelepüléssel nem találkoztunk, csak milliárdos állami pénzszórással, uszító hirdetésekkel és plakátokkal? Egyszerű. Mert a bukott, korrupt hatalmat nem érdekli az emberek valódi problémája és nem is mernek az emberek szemébe nézni. Csak leveleznek velük.
Üzent Lázárnak is
– De vajon itt volt a legjobb helye ezeknek a 10 milliárdoknak? A vasútnál nem lett volna szükség erre a forrásra, Lázár János bakter úr? Vagy esetleg a 35-40 fokos kórházi kórtermekben, Péter egészségügyi államtitkár? – feszegette a kérdést Magyar Péter, aki szerint maximum 2 millió szavazója lehet a kormánypártnak, míg TISZA-nak majd 3 millió.
A Tisza elnökének bejegyzésére egyelőre csak a mindig lelkesen kommentelő Budai Gyula reagált a kormánypárt részéről. Azt írta: – Péter, te mekkora kamus csávó vagy!
Azért írsz folyamatosan a VOKS 2025.-ről mert tudod, hogy sikeres és meg akarsz felelni az ukránoknak és Zelenszkijnek! Neked marad a “Slava Ukraina“, nekünk pedig “Hajrá Magyarország“ – írta a fideszes politikus.
Közben Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója is reagált, idézzük: „A Voks 2025 óriási siker. A Kicsi nagyon ideges. Mit szólnak ehhez a gazdái, Weber és Zelenszkij??! Kicsit sem lennék a helyében.” (economx)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: MP szerint „…a Voks2025 totális kudarc…”
-Ebben pedig lehet valami! Legalábbis néhány hír MINTHA ARRÓL SZÓLNA, hogy a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk intézkedéseket tett az utóbbi napokban az ő és a kiccsálággyának a KIMENTÉSÉRE, ha ESETLEG valamilyen nem várt esemény bekövetkezne!
ERRE UTAL AZ A TÉNY IS, hogy ismét összeröffentette a „VÉDELMI TANÁCSÁT”! Az ok rém egyszerű: „A HÁBORÚS FENYEGETETTSÉG!”
A közeli – keleti (NEM A KÖZEL-KELETRE KELL ITT GONDOLNI!) felpörgő harci eseményekre tekintettel! Értsd: az orosz – ukrán konfliktus az ő személyét és hatalmát FENYEGETŐ HATÁSA!
Hiszen ha az oroszok „belelenülnek”, akkor bizony az általuk űzött ukrán hadsereg CSAK tótföldre, és Döbrögisztán vajdaságba MENEKÜLHETNEK! Márpedig a döbrögisztáni irányú menekülésüknek a „magyar honvédség” nevű operettsereglet megálljt parancsolni eleve képtelen! Így aztán a menekülő ukrán LATORZÁSZLÓALJAK néhány óra alatt eljutnának a Balatonig! És útjukba esne Felcsúff is! Ahol pedig a vajdapapa „portásfülkéje” épülget – szépülget!
BELEGONOLNI IS SZÖRNYŰ…
A NATO nevű latorszövetség pedig a kisujját sem mozdítaná az ügy érdekében! Kiváltképpen pedig annak a’zátkozott Brüsszelnek az ösztökélése okán sem!
Egszóval: A MI VÉLEMÉNYÜNK SZERINT, hiába is hozza ki a „VOKS 2025” ABSZOLÚT NYERTESÉNEK A „magyar” qrmányt a végső összesítés, EZ A NÉPI FELHATALMAZÁS ARRÓL FOGJA MEGGYŐZNI A MI vajdánkat, hogy JOGÁBAN ÁLL MENTENI A SAJÁT BŐRÉT – NA MEG AZ ÖSSZEHARÁCSOLT VAGYONT!


A magyar állam 1386 milliárd forintnyi (4 milliárd USA dollár!!!) dolláralapú hitelt vett fel…-ezek már nem a jövőjüket, hanem a múltjukat menekítik…
https://propeller.hu/itthon/4250749-magyar-allam-felvett-1300-milliard-forintnyi-dollaralapu-hitelt
https://telex.hu/gazdasag/2025/06/24/nagy-marton-allamadossag-hitelfelvetel-dollar-kotvenykibocsatas
Kötve hiszem, hogy az orosz hadsereg úgy belendül, hogy minden ukrán idemenekül.
Volt 3 „elterelő hadművelet” a Világon néhány napig-hétig, a paki-indiai és az zsidó -perzsa háború, valamint az USA Nemzeti gárda fellépése a renitens Kaliforniában….Oroszország ezt sem tudta kihasználni, most pedig, hogy minden visszatért a langyos kerékvágásokba, megint mindenki Putyinékat fogja baszogatni azért is, ha egy orosz légy átrepül az ukrán lövészárokba…..
——-
4 milliárd USD hitel? Gyíkfing a Fletóékhoz képest:
„Magyarország 2008-ban vett fel nemzetközi hitelt az IMF-től, az Európai Uniótól és a Világbanktól, hogy finanszírozási és likviditási nehézségeit megoldja. A hitelcsomag részeként az IMF 15,7 milliárd dollárt, az EU 8,1 milliárd dollárt, a Világbank pedig 1,3 milliárd dollárt biztosított. Magyarország 2016-ban visszafizette a hitelt, így azóta nem tartozik az IMF-nek. ”
Forrás: „Ai Alap” tehát a Mesterséges intelligencia begyűrözött már a számítógépeinkbe is.
Abból kiindulva pedig, hogy MP milyen arányban mond igazat nyugodtan kijelenthető hogy megvolt a 2 millió szavazó azon a „vokson”.
MP-hez képest ugyanis Fletó maga az igazmondó juhász…