Gondolkodó emberré válni
Gondolkodó emberré válni csak a szocialista demokráciával, a kollektivizmussal, a szocialista/kommunista tervgazdálkodással a kommunizmusban lehetséges, ahol az egyéni érdek és a kollektív érdek harmonikus összhangban van, de a meghatározó a társadalom, az emberiség érdeke!
A marxista-leninista kommunista pártok ezen az úton járnak, Sztálin és Mao Ce-tung vezetésével eredményesen. Sztálin idejében kelt szárnyra a fasizmus és egyre mocskosabbá vált, de Sztálin a körülményeknek megfelelően harcolt. A népi demokratikus út megfelelőbb lett volna, de a fasizmus világrendszerré változott, csak a kíméletlen harc, az összefogás lehetett eredményes.
Azonban a világ változik, a kapitalizmus a fejlett országokban szocializmussá érett, már nem a nyomor a hajtóerő a szocializmus/kommunizmus megvalósítására, hanem az emberiség léte a tét.
A földön élő minden egészséges ember, ha megfelelő a környezete, a nevelése, akkor képes elvontan, tudományosan, kulturáltan, humánusan, civilizált, demokratikus emberi módon gondolkodni, élni, a tudomány, a civilizáció eredményeit a saját és az emberiség érdekében fel tudja használni. Azonban csak a következetesen objektív tudományos módszerre alapozott világnézet szerinti gondolkodással lehet az objektíven létező világot a valóságnak megfelelően megismerni és ennek megfelelően cselekedni, csak így lehet gondolkodó emberré válni, a kommunizmusba eljutni!
A Szovjetunió Sztálin vezetésével ezen az úton járt, eredményesen, a fasiszta-kapitalizmus ezért gyűlöli, rettegnek a neve hallatán is és inkább Hitlert választják, mint a számukra a kevésbé rosszat.
„Fajelmélet: rasszizmus: tudománytalan és reakciós elmélet, amely a különböző emberfajták, nemzetek, népek között magasabb és alacsonyabb rendűeket, teljes és nem teljes értékűeket különböztet meg, illetve helyez alá- és fölérendeltségi viszonyba. Lényegében arra szolgál, hogy elméletileg megalapozza a gyarmatosítást, a nemzeti és társadalmi egyenlőtlenségeket, a kizsákmányoló osztályok uralmát, az elnyomó és hódító politikát, a nemzeti (nemzetiségi, faji) és osztályelnyomást. A 19. Század negyvenes éveiben, amikor az USA-ban kiéleződött a harc a rabszolgaság hívei és ellenfelei között, egyes amerikai antropológusok igyekeztek kimutatni, hogy a négerek primitív, alacsonyabb rendű emberfajt képviselnek. Az ötvenes években szintén az antropológiára hivatkozva kialakították a germán faj felsőbbrendűségének „elméletét”. A fajelmélet különösképpen elterjedt az imperializmus viszonyai között, és a legdurvábban a fasizmusban nyilvánult meg. A fasiszta Németországban a fajelmélet a hivatalos állami ideológia rangjára emelkedett. Ennek szellemében tervbe vették és megkezdték egész népek kiirtását, leigázását, a német világuralom megteremtését. A fasizmusnak a második világháborúban elszenvedett veresége akadályozta meg ennek valóra válását. A második világháború után elterjedt az amerikai pszichológia fajelmélet irányzata, amely szerint a népek pszichológiailag nem egyenlő értékűek, a magasabb rendű angolszász fajnak vannak alárendelve. Ezt felhasználják az amerikai világuralmi tervek, a neokolonializmus és a néger lakosság faji elnyomásának elméleti igazolására. A kommunista pártok elvetik és elítélik a fajelmélet és a faji előítéleteket.“ – Marxista fogalomlexikon
SaLa
