„Pokoli rettegés szülte pokoli ötlettel állt elő Pokol!” bővebben

"/>

Pokoli rettegés szülte pokoli ötlettel állt elő Pokol!

Alkotmánypuccsot emlegetve fél Magyar Péter hatalomra kerülésétől Pokol Béla, emiatt különleges eszközt javasolt

Pokol Béla volt alkotmánybíró véleménycikket publikált a kormánypárti Magyar Nemzeten, amelyben felvetette a különleges alkotmányi rend bevezetését „az alkotmánypuccs megelőzése céljából” – írta a 444.

Pokol nem győzte hangsúlyozni, amit ír, az nem a Fidesz megbízásából készült, hanem saját ötlete, és le is szögezte a cikk elején, Magyar Péter és a Tisza Párt még mindig csak egyszemélyes vállalkozás, politikai blöff. Szerinte Magyar a 2026-os országgyűlési választáson nem is tud kormányváltást elérni, mert a Tisza Párt még be sem jelentette jelöltjeit a 106 egyéni választókerületben, és a Fidesznek egyébként is „55-60 százalékos győzelmeket elért képviselői vannak”.

Ugyanakkor Magyart nem szabad leírni, ráadásul a Diákhitel korábbi vezetője „mögé beállt és már korábban is alkotmánypuccsot tervező balliberális jogászok ismét elkezdték hangoztatni” a kormányváltásról szóló terveiket.

Épp ezért azt javasolta Pokol, hogy iktassák be „az alaptörvénybe egy kiegészítéssel az alkotmánypuccs megelőzése céljából a különleges alkotmányi rendet a mai különleges jogrend szabályai elé”. A volt alkotmánybíró szerint „a különböző nehézségek miatt” 2030-ban már elképzelhető, hogy kormányváltás lesz, „és izgágább balos jogászok tényleg neki akarnak majd vágni egy alkotmánypuccsnak”. Pokol a különleges alkotmányi rend keretében létrehozna egy Alkotmányvédelmi Tanácsot, ami ideiglenesen átvenné a kormányhatalmat, amíg az Országgyűlés új kormányt választ. Szerinte

alkotmányvédelmi helyzet jön létre, ha az Országgyűlés egyszerű többségével megválasztott kormány olyan intézkedéseket hoz saját döntésével, vagy az Országgyűlés egyszerű többségének döntésével, melyek az alaptörvény szabályai szerint csak az Országgyűlés minősített többségével elfogadott szabályok alapján tehetők meg.

Szerinte „az alkotmányvédelmi helyzet fennállásának megállapítását a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság elnöke, a Kúria elnöke, vagy a legfőbb ügyész kezdeményezheti, és bármelyikük kezdeményezésére az alaptörvény erejénél fogva megalakul az Alkotmányvédelmi Tanács”. A kezdeményezés után a tanács tagjai haladéktalanul összeülnek, és többségi szavazattal döntenek az alkotmányvédelmi helyzet kihirdetéséről.

Az alkotmányvédelmi helyzet kihirdetésétől számított 30. napon az Országgyűlés összeül és többségi szavazatával megválasztja az új miniszterelnököt.

További részletek a qrmánysajtóban olvashatóak.                                                          (24.hu)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm:  „…azt javasolta Pokol, hogy iktassák be „az alaptörvénybe egy kiegészítéssel az alkotmánypuccs megelőzése céljából a különleges alkotmányi rendet a mai különleges jogrend szabályai elé”.

-Hááát…- Drága Felejim! Ez a Pokol nevezetű őrült – ez bizony pokolian retteg amiatt, hogy a vajda elveszejti a tákolmányos HATALMÁT! Ezért aztán előadta az ő pokoli ötletét a hatalomvesztés ELKERÜLÉSÉRE!

De most komolyan… – MI LEHETETT VOLNA A SZOCIALISTA MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁGBÓL? – HA ANNO AZ MSZMP ILYEN VEHEMENCIÁVAL VÉDELMEZTE VOLNA AZ MNK ALKOTMÁNYOS RENDJÉT!

“Pokoli rettegés szülte pokoli ötlettel állt elő Pokol!” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. imádkozunk azokert a magyarokért akik békétlenségben fognak elhalálozni szerint:

    1. Van mit vesziteni a nernek
    2.Vannak még hatalmi eszközeik
    3.Adminak lesz igaza a békés átmenet elmaradásárol

  2. Névmisztikában a név meghatározza a személyiségünket és sorsunkat.
    Ez maga a pokol…

  3. Az alkotmányvédelmi helyzet fennállásának megállapítására a volt rendszer közjogi méltóságai hivatottak.
    Ergo: a volt rendszernek biztosított marad.
    Nem értem sem a meglepődéseket, sem a csalódottságot!
    Várható volt, mondhatni, természetes, mindenki a mindennapokban is ragaszkodik ahhoz, amire szert tett. Függetlenül attól, hogy verítékkel, vagy könnyebben.
    Minél hosszabban birtokol valaki valamit, annál nehezebb elengedni, megválni tőle!
    Ugyanez látható, nincs új a nap alatt!
    Nagyban ugyanazt ismétli az élet mint kicsiben, a mindennapokban.
    A meglepő inkább az, hogy vannak, akik ezt nemtudják!

  4. Magyarországon nincs is használatban a népszavazással elfogadott valódi „Alkotmányunk”! Helyette van (a 1949-es helyett) egy vonaton szerkesztett gyúrmaszerű, népszavazás nélküli, a hatalom által használatra beemelt „alaptörvény” nevű fércmű, amit már vajúdása óta 16-szor megerőszakoltak/módosítottak a hatalmuk megtartása érdekében.
    Hogy merik használni az Alkotmány szót, mint Alkotmánybíróság, Alkotmányvédelmi Tanács, stb. amikor nincs is használatban törvényes Alkotmányunk, ami helyett önkényesen, népszavazás nélküli úgynevezett „alaptörvény” nevű fércművet” léptettek életbe.
    Alkotmányjogi, alkotmányvédelmi helyzet az „alaptörvényük” mellett?
    Kész röhej.

    1. … lenne, ha nem lenne tudott, hogy hazánkban állampolgári ismeretei, még a tanultabbaknak is!, minimális szinten vannak.

    2. Még egy:
      Mi a fenének van köztársasági elnökünk, amikor nem is Köztársaságban élünk…
      OV. szövege: -Magyarország úgy döntött, hogy bla…bla… bla
      OV. magának vindikálva a jogot állandó jelleggel Magyarország nevében hangsúlyozva adja meg döntéseiben indokait, ahelyett, hogy valójában saját magát nevezné meg egyszemélyes döntéshozónak…egyszemélyes permanens „veszélyhelyzeti” kormányzás van, nem?
      ************************
      OV. a „bátor harcos” nem meri vállalni a nyílt vitát, de a HK/harcosok klubját csatába dobja maga helyett:
      „Megint nyilvános vitára hívta Orbán Viktort Magyar Péter” – Orbán Viktor azt válaszolta: soha nem fog olyanokkal vitázni, akiknek brüsszeli gazdái vannak. De azért Ursula von der Leyennel, illetve Manfred Weberrel szóba áll…
      https://www.atv.hu/belfold/20250609/orban-viktor-magyar-peter-tisza-part-2/?utm_source=ProjectAgora&utm_medium=contentdiscovery

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com