(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)
Másfél hónapja, hogy Magyarországra tört Hitler, Horthynak annyit tömjénezett „nagy barátja és hű szövetségese”. A magyar-német sorsközösség újra annak bizonyult, ami ezer éven át volt: német elnyomásnak, a magyar nép kifosztásának. Az „új Európa” helyett, melyet a németek magyar csatlósai nemrég olyan szivárványos színekkel ecseteltek, náci megszállást kapott az ország. Sorozzák és erőszakkal a német rablóháború frontjára viszik a magyar férfiakat, mozgósítják s a bombázott német hadigyárakba hurcolják a magyar nőket. Az országra tőrt rablók elharácsolják a magyar gazda jószágát, élelmét, lovát, kocsiját s közben tízezrével gyilkolják, vetik börtönbe a magyar nép legjobbjait. A tatárjárás óta még nem volt így kiszolgáltatva a nemzet idegen rablók kénye-kedvére, mint ma.
Nem az erő, a gyengeség késztette Hitlert arra, hogy szövetségesét megszállja. Kellett neki a magyar ágyútöltelék, hogy szörnyű veszteségeit vele pótolja, a magyar élelem, hogy vele csillapítsa a korgó német gyomrok éhségét. A Vörös Hadsereg győzelmesen közeledett a Kárpátok felé s minden kilométerrel, amit a magyar határok felé tett, nőtt az ellenállás a rablóháború ellen. Csak a megszállásban látták a német nácik annak lehetőségét, hogy az országot ne csak a háború folytatására kényszerítsék, de katonai és gazdasági erőforrásainak kíméletlen kizsarolásával valamelyest elodázzák elkerülhetetlen vereségük napját.
Készséggel kezére játszottak ebben Hitlernek mindazok, akik sorsukat hozzákötötték, akik számára már nincs visszaút s akik szívesen odadobták martalékul az országot a németnek, ha cserébe uralmuk ideig-óráig való meghosszabbítását remélhették. Elsősorban áll ez Horthyra. Az ország német megszállása elsősorban az ő politikájának egyenes folyománya és csak következetesség tőle és aljas bandájától, ha most minden erővel támogatja a náci rablókat abban, hogy az országot kifosszák és feldúlják. Most végre leplezetlenül láthatja a magyar nép, hogy kik azok, akik negyedszázadon át a nyakán ültek. Most minden hazafi előtt világos, hogy nincs addig magyar megújhodás, amíg tűzzel-vassal ki nem irtják azokat, akik a nemzetet ebbe a katasztrófába sodorták. De nem kevésbbé felelősek a megszállásért a „kivárók”, akik, mint Kállay, ahelyett hogy támogatták volna, kíméletlenül üldözték a háborúellenes népi erőket s ezzel maguk készítették elő a talajt a német rablók számára. És felelősek sajnos a demokrata pártok vezetői is. A kivárás politikáját ők is támogatták, a saját soraikban harcoltak a „türelmetlenek”, a „hangoskodók” ellen, azok ellen, akik idejekorán felismerték a veszélyt és tetteket követeltek a megelőzésére. Részben ez az oka, hogy a német betörők meglephették a védelemre fel nem készült demokratikus erőket és olyan véres pusztítást okozhatnak soraikban.
Nehéz ma azoknak a hazafiaknak a sorsa, akik a német nácik és magyar cselédeik együttes erejével szemben veszik fel a harcot. De ha nőtt a terror, nőttek a lehetőségek is. A megszállás elseperte, vagy leleplezte azokat, akik zavarták a nemzet tisztánlátását és akadályozták a rablóháború elleni küzdelmet. Ma már nem kell magyarázni a hazafiaknak, hogy Horthy és bandája a nácikat szolgálja, hogy a kivárás nem hárítja el, sőt felidézi az ország német kézre jutását. Ma világos, hogy azoknak volt igazuk, akik a bátor, elszánt, áldozatos harcot hirdették és hirdetik most is. Mindenki kompromittálta, lejáratta magát, aki szemben állt velük. Tisztán, élesen rajzolódnak ki a frontok: egyik oldaton az országra tört német rablók és mindenfajta csatlósok s velük szemben a nemzet zöme. A cél is világos, minden hazafias erő összefogása az idegen megszállók és magyar cinkosaik ellen. Mindenki tudja, hogy a német uralom órái meg vannak számlálva, hogy küszöbön áll a szövetségeseknek az a hatalmas támadása, mely megadja a kegyelemdöfést a náci barbároknak. A magyar demokrácia erői ma végre egységfrontban harcolnak a világ nagy nemzeteivel s 1848-cal szemben ma a szabadság, a haladás hívei győznek. Végül a napnál is világosabb a magyarság számára a Szovjetunió és a Vörös Hadsereg felszabadító szerepe. Két hónappal ezelőtt még megtéveszthetett valakit a kárpáti határvédelem jelszava. Ma már nem kell magyarázni, hogy a határokat nyugatról, a német rablók fenyegették. A Kárpátok felől most a magyar hazafi az idegen megszálló kiűzését várja s tisztában van vele, hogy onnan közeleg a felszabadulás.
A nemzeti ellenállás lehetőségei tehát lényegesen megjavultak. De a lehetőségekkel élni is kell, annál inkább, mert egyelőre a német megszállás csak súlyosbította a magyarság helyzetét. Az ország ma elszenvedi mindazt a gyötrelmet, ami a német megszállással együtt jár és ugyanakkor Hitler szövetségese is. A magyar nép emiatt, az új kínok dacára sem élvezi azt a rokonszenvet, amit a letiport kis népek élveznek. Ellenkezőleg. A szabadságukért harcoló nemzetek a náciszövetségest megillető gyűlöletet most tetézik a megvetéssel, ami jogosan kijár a német pribéket szolgáló aljas Horthy-rendszernek. Ezt a szégyenteljes helyzetet minden magyar hazafi csak felháborodással nézi és új ösztönzést merít belőle arra, hogy mindenkivel összefogjon, aki komolyan akar harcolni az ország felszabadításáért. A hazafias erők összefogása a nemzeti ellenállás megszervezésére: ez ma a központi feladat. És ez a feladat elsősorban azokra hárul, akiket a legkíméletlenebbül üldöznek a náci barbárok és magyar kopóik: a munkásokra, a parasztokra, a haladó, szabadságszerető intelligenciára. Ezek a népi rétegek nemcsak puszta létüket védik, mikor felveszik a harcot az országra tört rablók ellen, hanem küzdelmükkel egyben megvetik az új, a szabad és független Magyarország alapjait. A magyar munkás, paraszt, értelmiség, katona, aki szembeszáll a megszállókkal, ezzel a tettével igazolja elhivatottságát és rátermettségét az újjáépülő ország vezetésére. S minél eredményesebb ez a harc, annál gyorsabban s alaposabban mossák le a magyar névről azt a rengeteg gyalázatot, amit a Horthy-bitangok rákentek s annál hamarabb tér vissza az ország oda, ahonnan a magyar reakció bűnei kirekesztették: a haladó, szabad nemzetek sorába.
A feladat, ami a magyar demokrácia előtt áll, nehéz és áldozatos. De ha pártkülönbség nélkül összefog minden hazafi és a partizánharc és a nemzeti ellenállás összes fegyvereinek egységes latbavetésével indul a küzdelembe, akkor biztos a győzelem. Akkor a mostani egyedülálló történelmi helyzetből végre megszületik, amiért már annyi vér és verejték csurgott: a szabad, haladó, független Magyarország!
1944 április 28.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!