„A mindörökké létezőt a tudomány megtalálta – SaLa morzsái” bővebben

"/>

A mindörökké létezőt a tudomány megtalálta – SaLa morzsái

A mindörökké létezőt a tudomány megtalálta

Ha létezik valami kiváltó ok, akkor léteznie kell az azt kiváltó oknak is, vagyis, ha isten létezik, akkor léteznie kell az isten létrehozójának is és az isten létrehozójának a létrehozójának is és így tovább, ez így logikus, a tapasztalat, a tudomány is ezt bizonyítja. Azonban az anyag a következetesen objektív tudomány szerint nem teremthető, tehát az anyag az egyetlen a mindörökké mozgásban létező. Így felesleges és nincs szükség a mindörökké mozgásban létező anyagon kívül kitalálni a formák keletkezésére egy másik kezdő okot, mert a tudomány már megtalálta. Ez a mindörökké mozgásban, változásban létező anyag, ezen kívül a tudomány szerint azonban más nincs!

A dialektikus materializmus tudományos világnézete szerint a világban létrejövő formák a véletlen kölcsönhatások alapján dialektikusan a természet törvényei szerint az anyagban meglévő lehetőségek szerint alakulnak ki. A világban létező formák az anyagban rejlő lehetőségnek köszönhetik létüket, így az isteni alkotás víziójának semmi reális értelme sincs, a fantázia világa és nem a valóságé. A formák létrejöttének magyarázatára a mindörökké mozgásban változásban lévő anyagon kívüli másnak nincs értelme, a képzelődés nem tudományos értékű, ha a valóságnak ellentmond.

A világegyetemben létező formák létrejöttéhez, a mozgásához, a változásához, a fejlődéséhez nem szükséges külső céltudatos természetfeletti erőt, okot kitalálni, ami valójában a tudomány szerint nincs is. A csillagok, a galaxisok, az élővilág, a gondolkodó anyag, az ember is minden céltudatos ok nélkül jöttek létre. A gondolkodó anyag már a tevékenysége által a természetben nem létező formákat is céltudatosan képes létrehozni. Így a formák kialakítására a vakon ható természetben kivétel a gondolkodó anyag, az ember tudatos cselekvése! Ez a következetesen objektív tudományos világnézet megállapítása!

dialektika: általános filozófiai elmélet és módszer, amely modern, materialista formájában a dialektikus materializmus szerves része. A dialektika a „külső világ és az emberi gondolkodás mozgásának általános törvényeiről szóló tudomány” (Marx). A dialektika alapgondolata, hogy „a világot nem mint kész dolgok összességét, hanem mint folyamatok összességét kell felfogni, amelyben a látszólag stabil dolgok … a levés és elmúlás szakadatlan változásán mennek át”… (Engels). E szakadatlan változás főbb törvényszerűségei: „a már megtett fokokat magasabb szinten ismétlő fejlődés (a »tagadás tagadása«), … — ugrásszerű, katasztrófákkal járó, forradalmi fejlődés; — „a fokozatosság megszakadása”; — (a mennyiségnek minőségbe való átcsapása;) — a fejlődést előrehajtó sok belső impulzus, amelyet valamely adott testre, vagy valamely adott jelenség keretei között, vagy valamely adott társadalmon belül ható különböző erők és tendenciák ellentmondása, összeütközése ad (ellentétek egysége és harca); — minden egyes jelenség valamennyi oldalának (s a történelem a jelenségek egyre újabb és újabb oldalait tárja fel) kölcsönös függése és legszorosabb, felbonthatatlan összefüggése, olyan összefüggése, mely a mozgás egységes, törvényszerű világfolyamatát adja — ezek annak a dialektikának egyes főbb vonásai, amely tartalmában gazdagabb, mint a közkeletű fejlődéstan.” (Lenin). … A dialektika lényege magva az ellentétek egységének és harcának törvénye, mely minden fejlődés forrása, mozgató ereje „Röviden a dialektikát úgy határozhatjuk meg, mint az ellentétek egységéről szóló tanítást. Ezzel megragadjuk a dialektika magvát.” (Lenin Művei 38. köt. 207. old.) A dialektika értelmében a fejlődés a mennyiségi változásoknak minőségi változásokba való átcsapása útján végbemenő fejlődés, a fokozatosság megszakadása, az ugrás, a fejlődés kiinduló mozzanatának tagadása és magának e tagadásnak a tagadása, az eredeti állapot bizonyos oldalainak, vonásainak magasabb szintű megismétlődése. – Filozófiai kislexikon

SaLa

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com