(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)
Lezajlott a Szovjetunió negyedszázados évfordulójának ünnepe. Nemcsak a szovjet nép ünnepelt: az Egyesült Államok elnökének üdvözletétől kezdve az egész haladó emberiség legjobb képviselőinek nyilatkozataiból és szerencsekívánataiból kiviláglik, hogy forró hála és rokonszenv hatott át e napon mindenkit, aki előtt szent a népek szabadságának eszméje. Az egész fasiszta barbárság veszélyeztette világ rótta le adóját, mikor elismerését és köszönetét fejezte ki a Vörös Hadseregnek, Moszkva, Leningrád és főleg Sztálingrád hős védőinek, akik gátat vetettek a német rablók s cinkosaik seregeinek. A szovjet nép érzelmeit s véleményét az évforduló előtt a sztálingrádi harcosok Sztálinhoz intézett levele tolmácsolta. „Hazánk minden dolgozója — mondja ez a rajvonalban írt levél —, bárhol is legyen, bármivel is foglalkozzék, arra törekszik, hogy munkája teljét adja. Tudatában van annak, hogy minden páncélkocsi, repülőgép, lövedék, melyet a terven felül készít el, minden kilogramm kenyér és hús, melyet a határidő előtt beszolgáltat, segít nekünk az ellenség szétzúzásában. Az egész nép támogatása megtízszerezi erőinket s fokozza felelősségünket a hazával szemben. És nemcsak a Szovjetunió népei, az egész világ figyelme kíséri harcunkat.”
A 25. évforduló alkalmával szót emelt maga Sztálin, a Szovjetunió nagy vezére is. A moszkvai Kreml palotájának nagytermében, melyhez már annyi történelmi emlék fűződik, a szovjet nép 3000 képviselőjének tomboló lelkesedése közepette sorra vette a háborúval kapcsolatos kérdéseket. Elsőnek a hátország szervező munkáját méltatta. „El kell ismerni, hogy hátországunk soha még ilyen szilárd és szervezeti nem volt”: ebben foglalta össze elismerését a szovjet ipar és mezőgazdaság nagy teljesítményeiről. Utána, feszült figyelem közepette, áttért Sztálin a szovjet-német front hadieseményeire. A német vezérkar egyik szovjetkézbe jutott okirata alapján ismertette Hitlerek ezidei vérmes terveit, majd így folytatta: „Röviden szólva, a német nyári támadás főcélja abban állt, hogy bekerítse Moszkvát s az idén befejezze a háborút. Múlt év novemberében a németek arra számítottak, hogy frontális támadással elfoglalják Moszkvát, megadásra kényszerítik a Vörös Hadsereget s így keleten elérik a háború befejezését. Ezekkel az illúziókkal táplálták katonáikat. De a németek e számadásai, mint ismeretes, nem váltak be. Miután tavaly a Moszkva elleni frontális támadással megégették az ujjukat, a németek az idén azt tervezték, hogy megkerülő mozdulattal elfoglalják Moszkvát és így végzik be a háborút keleten. Ezzel az illúzióval táplálják most megszédített katonáikat. Mint ismeretes, ezek a német számítások sem váltak be. Végeredményben, minthogy két nyúlra vadásztak — petróleumra és Moszkva bekerítésére — a német fasiszta sztratégák nehéz helyzetbe jutottak. Ilymódon a németek nyári támadásának taktikai eredményei befejezetlenek maradtak, mert sztratégiai terveik nyilvánvalóan nem voltak reálisak.”
Hitlerék ezévi taktikai sikereinek okát Sztálin abban látja, hogy a második front hiányában minden szabad tartalékukat a szovjet frontra dobhatták. Az erőviszonyokat a következő számokkal világította meg: „Ellenőrzött adatok szerint, melyhez semmi kétség nem fér, abból a 256 hadosztályból, mellyel Németország jelenleg rendelkezik, nem kevesebb, mint 179 van a mi frontunkon. Ha ehhez hozzávesszük a 22 román hadosztályt, a 14 finn hadosztályt, a 10 olasz hadosztályt, a 13 magyar hadosztályt, egy szlovák hadosztályt és egy spanyol hadosztályt, úgy 240 hadosztályt kapunk, mely a mi frontunkon harcol.” Azt a haderőt, melyet a lybiai front elvon, mindössze 4 német és 11 olasz hadosztályban jelölte meg Sztálin, majd így folytatta:
„Az első világháború 127 hadosztálya helyett, most frontunk ellen nem kevesebb, mint 240 hadosztály harcol s a 85 német hadosztály helyett most 179 német hadosztály küzd a Vörös Hadsereg ellen. Íme itt a főoka és alapja a német-fasiszta sereg taktikai sikereinek.”
Sor kerül természetesen a második frontra is. „Sokan kérdezik, — mondotta Sztálin — hogy vajon meglesz-e a második front Európában? Igen, meglesz, előbb vagy utóbb, de meglesz. Meglesz nemcsak azért, mert nekünk kell, de mindenekelőtt azért, mert szövetségeseinknek nem kevésbbé van rá szüksége, mint nekünk.” A Szovjetunió, Anglia és az Egyesült Államok hadi szövetségének erőviszonyait így foglalta össze: „Az angol-szovjet-amerikai koalíciónak minden esélye megvan arra, hogy legyőzze az olasz-német koalíciót, s kétségkívül le is fogja győzni.”
„Nekünk nem az a feladatunk — mondotta végül Sztálin — hogy megsemmisítsük Németországot, mert lehetetlen megsemmisíteni Németországot, csakúgy, mint lehetetlen megsemmisíteni Oroszországot. De meg lehet és meg kell semmisíteni a hitleri birodalmat.” „Mi nagy, felszabadító háborút viselünk. Nem egyedül viseljük, hanem szövetségeseinkkel egyetemben. Győzelemre visz bennünket az emberiség igazi ellenségei, a német-fasiszta imperialisták felett”, fejezte be dörgő, szűnni nem akaró tapsok között beszédét a Szovjetunió nagy vezetője.
A Szovjetunió huszonötéves fennállásának ünnepsége minden részletével újra igazolta, hogy egységes, elszánt, hazáját szerető nép vívja itt harcát a rabló, zsákmányra éhes német fasizmussal és minden rendű csatlósaival. Sztálin beszéde számszerűen mutatta be azt a csatlós szerepet is, melyet a magyar reakció ebben a háborúban játszik. A 13 honvédhadosztály, melyet Horthyék odadobtak Hitler ágyútöltelékéül, a magyar férfinemzedék színe-java. A sok tízezer magyar katonát, aki Voronyezs alatt elpusztult a náci fasiszták rabló ügyéért, Hitlerék magyar bérencei áldozták fel. S amit Sztálin, a szovjet nép nagy vezére Németország megsemmisítéséről mondott, az áll Magyarországra is. Ha Kállayék s a német nácik egyéb magyar zsoldosai azt állítják, hogy a háború dönt a magyar nép létéről vagy nemlétéről, úgy a válasz erre csak egy lehet: nem lehet megsemmisíteni a magyar népet. De amit meg lehet és meg kell semmisíteni, az a német nácik magyar cselédeinek uralma. S miinél erőteljesebben működnek ebben közre a gyűlölt német fasizmus magyar ellenségei, annál gyorsabban ér véget ez a magyarságra csak kínt, szenvedést, katasztrófát hozó, idegen ügyért folyó háború.
1942 november 7.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!