„Semlyén Zsotya REMEKÜL TELJESÍTETT!” bővebben

"/>

Semlyén Zsotya REMEKÜL TELJESÍTETT!

Elfogadta a vietnami honos népcsoporttá nyilvánítására vonatkozó kérelmet az NVB

De a százéves honosság kritériumát nem teljesítik, mert csak az 1960-as évektől jelentek meg Magyarországon.

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén

elfogadta a vietnami honos népcsoporttá nyilvánítására

irányuló választópolgári kezdeményezésre összegyűlt aláírások ellenőrzéséről szóló jelentést. A kezdeményezést ezren támogatták érvényesen.

A nemzetiségek jogairól szóló törvény értelmében nemzetiség minden olyan – Magyarország területén legalább egy évszázada honos – népcsoport, amely az állam lakossága körében számszerű kisebbségben van, a lakosság többi részétől saját nyelve, kultúrája és hagyományai különböztetik meg, egyben olyan összetartozás-tudatról tesz bizonyságot, amely mindezek megőrzésére, történelmileg kialakult közösségeik érdekeinek kifejezésére és védelmére irányul.

Az NVB ülésén ugyanakkor elhangzott: a jogszabályi előírásnak megfelelően a bizottság kikérte a népcsoporttá nyilvánításról a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) véleményét, eszerint ugyan a a vietnamiak létszáma eléri, sőt meghaladja a törvényben előírt létszámot, de

a százéves honosság kritériumát nem teljesítik, mert csak az 1960-as évektől jelentek meg Magyarországon.

Az NVB határozatának jogerőre emelkedése után az MTA véleményével és az összegyűlt aláírások számával felterjeszti a kérelmet az Országgyűléshez, amely dönt a honos népcsoporttá nyilvánításról.        (MTI)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: „…eszerint ugyan a a vietnamiak létszáma eléri, sőt meghaladja a törvényben előírt létszámot, de a százéves honosság kritériumát nem teljesítik, mert csak az 1960-as évektől jelentek meg Magyarországon. Az NVB határozatának jogerőre emelkedése után az MTA véleményével és az összegyűlt aláírások számával felterjeszti a kérelmet az Országgyűléshez, amely dönt a honos népcsoporttá nyilvánításról.”

-Bár „…a százéves honosság kritériumát nem teljesítik, mert csak az 1960-as évektől jelentek meg…” – ÖTVEN ÉVES ITTENI FELBUKKANÁSUK OKÁN VISZONT JOGOSULTAK LESZNEK SAJÁT KIEBBSÉGI ÖNQRMÁNYZATRA, ÉS HÁT TERMÉSZETESEN AUTOMATIKUSAN MEGKAPJÁK A döbrögisztáni VÁLASZTÓJOGOT!

Semlyén Zsotya a Legfőbb „Magyar” Választók Levadászója Világszerte – pedig dörzsölheti a markát! Ezen ötletével – VÉLHETŐLEG! – ismét SZAPORÍTOTTA a vajdabanda „rajongói” táborát!

       

 

“Semlyén Zsotya REMEKÜL TELJESÍTETT!” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com