Ájurvédikus gyógyító is elkísérte a vajdát Indiába. Hadházy Ákos szerint Döbrögink egy tisztítókúrán vehet részt
Az ellenzéki politikus szerint ez is azt bizonyítja, hogy a kormányfő nem bízik a magyarországi egészségügyben.
A hagyományos indiai gyógyászat, az árujvéda orvoslás egyik kiemelkedő művelője, a budapesti és albertirsai központ vezetője, Krishna Kumar látható azon a képen, amely egy indiai lapban jelent meg a miniszterelnök látogatásáról – írja vasárnap reggeli Facebook-posztjában Hadházy Ákos.
A független parlamenti képviselő jelezte, Kerala az ájurvéda orvoslás hazája, ahová a cég rendszeresen szervez tisztítótúrákat – bár volt, aki részt vett ilyenen és nem biztos, hogy a kormányfőnek könnyű lesz a tisztulás, annak ellenére sem, hogy a doktor egy Facebook-videóban
azt ígéri, minden betegség gyógyítható. Az ellenzéki politikus levonta azt a következtetést, hogy a miniszterelnök nem bízik az általa többször is világhírűnek minősített magyar egészségügyben, és valamiféle alternatív megoldást keresett. Természetesen szíve joga, ez a része nem a nyilvánosságra tartozik, s az is legfeljebb furcsa, ha a nagy keresztény államférfi pogány tanokhoz fordul. Ám az annál jobban közügy, hogy magyarok milliói nem csak azt nem engedhetik meg maguknak, hogy Indiába repüljenek a hideg közép-európai januárból, de azt sem, hogy magánegészségügyi ellátást vegyenek igénybe a teljesen leépített állami intézmények helyett.
„Szóval amikor heteket-hónapokat kell várni egy ultrahangra, hónapokat-éveket egy-egy műtétre, gondoljanak Orbán Viktorra, aki biztos jól érzi magát a távoli, napsütötte Indiában! Az pedig akár megmosolyogtató is lehetne, ahogyan a december 28.-i posztjában azon panaszkodik, hogy »a melónak sosincs vége« miközben jól tudta, hogy január másodikán két hétre Indiába utazik nyaralni és megtisztulni”
– zárta sorait Hadházy Ákos.
Az ájurvéda az egyik legősibb holisztikus gyógyászati rendszer, amely Indiából származik, és több mint háromezer éves múltra tekint vissza. Az ájurvéda célja a test, az elme és a lélek harmóniájának helyreállítása, miközben a betegségek megelőzésére és gyógyítására törekszik. Alapelvei az egyensúly fenntartásán és a természet törvényeinek követésén alapulnak. A tisztítókúrák célja a testben felhalmozódott toxinok (más néven „ama”) eltávolítása, amelyek az ájurvéda szerint betegségeket okoznak.
Az egyik legismertebb tisztítóprogram a pancsakarma, amely egy öt fő lépésből álló folyamatban távolítja el a mérgeket a szervezetből. Ennek során többek közt hánytatással tisztítják meg a nyálkahártyát, a máj és a gyomor-bél traktus tisztítása gyógynövényes hashajtókkal történik. Ennek eredményeképpen javul az emésztőrendszer működése, kikerülnek a méreganyagok a szervezetből, csökken a stressz és a szorongás, javul a mentális koncentráció és a tisztaság. Az ájurvédikus tisztítókúrák különösen hasznosak lehetnek azok számára, akik gyakran érzik magukat fáradtnak vagy erőtlennek, emésztési problémákkal küzdenek, stresszesek, mentálisan kimerültek, vagy éppen krónikus betegséggel küzdenek.
(Népszava)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: Hááát…- Drága Felejim! – ahogyan a vajda Indiába érkeztét megörökítő képet elnézzük – HÁT AZON BIZONY DÖBRÖGI IGENCSAK VIHARVERT ÁLLAPOTBAN LELEDZETT!
Mindenképpen szüksége lehet egy ájurvédikus tisztítókúrára, mert amint az a fotón is látható, MENTÁLISAN TELJESEN KI VAN MÁR KÉSZÜLVE!
A JELEK SZERINT pedig már ő maga sem bízik az ő Örökös Belügyére – a Sintér Satya bá’ által gardírozott – általa is VILÁGHÍRŰKÉNT REKLÁMOZOTT „magyar közegészségügy” hatékonyságában!
VAGY – a reá jellemző rafinériával – JÓ ELŐRE FÖLKÉSZÜL AZ Ő BUKÁSA ESETÉRE! Gondolván arra, hogy a MAGYAROK MEGÉRTÉSSEL FOGJÁK MAJD KEZELNI AZ ÁLTALA ELKÖVETETT BŰNÖKET! Mondván, hogy DEJSZEN BOLOND ÁLLAPOTÁBAN CSELEKEDETT!
A Nagy Kérdés már csak az, hogy MI LÉSZEN AKKOR, ha a tisztítóprogram – a pancsakarma – végeztével az árujvéda orvoslás egyik kiemelkedő művelője, a budapesti és albertirsai központ vezetője, Krishna Kumar GYÓGYULTTÁ FOGJA NYILVÁNÍTANI a Mi Bölcs vajdánkat?!
Erre a lehetőségre a MI VÁLASZUNK: Dörögi újult erővel fogja magát BELEVETNI AZ EDDIG TŐLE MÁR MEGSZOKOTT RABLÓTEVÉKENYSÉGBE!
A vajda az ő feleségével, Lévai Anikóval, két lányával, valamint egy ötfős kísérettel érkezett Indiába. Úgy tudni, egészen január 16-áig maradnak is a dél-ázsiai országban. Hogy aztán onnan visszatérve, max. kétnapos vajdasági tartózkodás után az amerikai Washingtonba elrepülvén, részt vegyen a Cakkosfülű Donald amerikai vezírbohóc beiktatási szeánszán!
AHONNAN PEDIG MÁR YGAZZHY VILÁGFORMÁLÓ POLYTHYKUSSKÉNT TÉRHET MAJD VISSZA, Döbrögisztánba!



Napi két pohár a Gangesz vizéből helyre tesz.
Jobbulást.
https://hallgatomagazin.hu/gangesz-egy-szent-folyo-megszentsegtelenitese/
Europai kékvérű családok nem megbocsátó természetüek sikasztás terén.
Azt , hogy a testétvel tudnak valamit kezdeni még csak-csak , de a lelkével és az „elméjével”az kérdéses .
Hirtelen azt hittem , hogy tompika van mellette .
Metamorfózis: – átalakulás indiaivá, azok a gének nem hazudnak:
https://mosthir.hu/wp-content/uploads/2025/01/orban-viktor-ing.jpg
Orbán ezt üzente Indiából a magyaroknak: – „Makkegészséges vagyok. Ne reménykedjenek!”
Honnan tudja ez hogy miben reménykedünk?Telepatikus megérzés?Akkor sz@r lehet neki…ezt a sok telepatikus „jó kivánságot” tényleg nehéz feldolgozni…
https://mosthir.hu/magyarorszag/2025/01/06/orban-viktor-india-foto/
Nem túl jól kezdjük az évet:
„Keddtől megint drágul az üzemanyag.” – így döntött a Mol/Mészáros, ami azt jelenti, hogy a megnövekedett szállítási költségek újabb áremelkedést okoznak mindenhol, mindenben.
https://mosthir.hu/magyarorszag/2025/01/06/mol-gazolaj-benzin-ar-dragul-januar-7/
Az előbbihez:
https://www.facebook.com/saleem.majeed.167/posts/pfbid0oyxK1wsnzhmsWaV8x9iArC6UR6iVsSwyJP1njKcPJxTnfvBKgCSQ9uusLVMZSuBLl
https://nyugatifeny.hu/2025/01/05/orban-viktor-india-hadhazy-akos-gattyan-gyorgy
Nézd azt a fejet.
https://assets.4cdn.hu/kraken/88pe5sFvES7FSeKas-lg.png
Matt egészséges.
Miért van a törölköző a nyakában?
Körülötte mindenki nyáriasan…
Lehetőségek:
-melege lehetett, izzadt, és törölközővel itatja fel.
– Az indiai első osztályban szereplő Kerala Blasters focicsapat kék-sárga színeihez öltözött. (Kék mez(őb)en sárga elefánt)
Egyszerűen hihetetlen hogy mit mernek művelni az állam pénzével politikai célokra az ország terhére költségvetésének megcsonkításával.Lopnak, csalnak, hazudnak szemérmetlenül, gátlástalanul úgy kezelik az ország pénzét, minta saját házi pénztáruk lenne.Sokkal kevesebbért ilyesmiért súlyos börtönbüntetés jár.-na…jobb helyeken.
Orbán erre azt mondta: „-Ez Magyarország nemzeti érdeke…” -ami igen „sajátos” és kurta megokolása a gigantikus pénzgarázdálkodásnak.
https://nyugatifeny.hu/2025/01/03/orban-kormany-eximbank-eszak-macedonia-hitel
Kijöttek az adatok:súlyos hír érkezett Magyarországról, ezt egész Európa látni fogja. – mi meg sajnos elszenvedni leszünk kénytelenek…
Magyarország az utolsó a rangsorban, amely az EU-s országokban tapasztalható „jólét” mértékét vizsgálja.Hurrá, elsők vagyunk hátulról számolva!
https://nyugatifeny.hu/2025/01/06/orban-viktor-magyarorszag-jolet-eu-europai-unio-utolso-hely