A francia sajtó már a vajda bukásáról ír

A francia nyelvű cikk, amely szerint „Orbán Viktor számára egyre sötétebb az ég”, a Medián legfrissebb felmérését veszi alapul, amely szerint tovább nőtt a Tisza Párt előnye a Fideszhez képest: ugyanis a részvételüket biztosra ígérő pártválasztók között már 11 százalékpontos a különbség a két párt között. Ráadásul a három héttel ezelőtti felméréshez képest a legszembetűnőbb változás, hogy a Fidesz 32 százalékos támogatottsága 27 százalékra csökkent. Ezzel a Le Point szerint a Tisza Párt megszilárdította vezető helyét a Fidesz tizennégy éves uralmával szemben.
Érdekesség, hogy az Orbán Viktor bukását belengető lapnak május végén adott interjút a miniszterelnök a Karmelita kolostorban, ahol többek között Magyarország soros elnökségéről, az Európai Uniót vezető ideológiáról, valamint még Magyar Péterről is beszélt egy mondat erejéig.
A gazdaság sem hajtja Orbán Viktor malmára a vizet
Orbán Viktor számára még aggasztóbb – írják –, hogy a kormányváltást akaró magyarok aránya öt hónap alatt tíz százalékpontot ugrott. A lap szerint a magyarok most a „tányérjukon lévő dolgok alapján ítélik meg a politikai akaratukat”. Mint írják, ezt a közérzetet táplálja a nehezebb gazdasági helyzet is. A 2023-as, 17 százalékos rekordinfláció idén is magas, mintegy 4 százalékos, miközben az Európai Unióban az átlagos infláció 2024 novemberében 2,3 százalékra csökkent. Az Európai Bizottság szerint az adósság 2024-ben várhatóan eléri a GDP 74,3 százalékát, ami az alacsonyabb nominális GDP-növekedésnek és a magas költségvetési hiánynak tudható be.
A lap arra is hivatkozik, hogy Magyarország kockáztatja, hogy az év végéig 1 milliárd euró uniós forrást veszít el végleg, ha nem hajtja végre a Brüsszel által a jogállamisági feltételrendszer részeként követelt reformokat. A cikk szerzője megemlíti, hogy Magyarország nem biztosít kielégítő közbeszerzési szabályokat, és nem tette meg a szükséges lépéseket a korrupció elleni küzdelemben az ügyészség hatékonyságát szem előtt tartva, idesorolja még a közérdekű alapítványok átláthatóságának és az összeférhetetlenség elkerülésének biztosítását. A lap egyenesen pénzügyi fojtogatásnak nevezi az Orbán-kormányra nézve a mintegy 16 milliárd euró befagyasztását.
Szövetségesből ellenség
Mint a lap megjegyzi, ebben a feszült gazdasági helyzetben tűnt fel a színen Magyar Péter, a kormány egykori közeli szövetségese, aki szerintük „annak legfőbb ellenfelévé vált”. A francia lap úgy összegezte a helyzetet, miszerint Varga Judit egykori igazságügy-miniszter volt férje „átállította a stratégiát, és a Brüsszel számára oly kedves jogállamisági kérdések támadása helyett a közszolgáltatások hanyatlására és a magyar életszínvonal csökkenésére mutat rá”. Szerintük ezt támasztja alá Magyar Péter Európai Parlamentben, Orbán Viktorral szemben elmondott beszéde is, ahol a Tisza Párt elnöke a minimálbéreket hasonlította össze a közép-európai térségben.
A lap megemlíti még, hogy Magyar Péter az egészségügyi rendszer hiányosságait is joggal támadja, továbbá kiemelik még a fiatalok elvándorlásáról megfogalmazott kritikáit is, ami nem csak Magyarországon jellemző jelenség. Magyar Péter az egészségügyi rendszer hiányosságait támadja. „Minden harmadik magyar meghal a 65. születésnapja előtt. Negyvenezer ápoló hiányzik a rendszerből. Nincs mosószer, nincs fertőtlenítőszer, nincs vécépapír a kórházakban” – mondja. Elítéli a fiatalok elvándorlását is.
A lap szerint Orbán Viktor a közeljövőben kevésbé fogja érdekelni Brüsszel engedékenysége, inkább Donald Trump támogatására alapoz majd a következő parlamenti választások előtti időszakban.
A cikk szerzője – aki az Orbán Viktorral készült májusi interjú egyik készítője is volt – azt írta, hogy a cikk megjelenése előtt megkeresték a miniszterelnök hivatalát, hogy reagáljanak a fentiekre, de kérdéseikre nem kaptak választ. (index.hu)
Döbrögi a mai rádijós szeánszán: A világ hatalmas fordulatot vesz, amint Donald Trump hivatalba lép

„Erős hetünk volt, a magyarok szempontjából az egyik a legfontosabb kérdés a költségvetés, ami lassan elkészül” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a közrádióban, amikor szóba kerültek az utóbbi időszak diplomáciai eseményei.
A kormányfő – aki szombaton Sopronban egy autópálya-szakasz átadásán is részt vesz – elmondta, hogy fontos a nemzetközi vizeken való fürdés, de a magyar medence mindennél fontosabb.
Az általa felvetett karácsonyi tűzszünetet illetően elmondta, ez egy ajánlat volt, amely arról szól, hogy legalább az ünnepek alatt ne haljon meg senki a fronton.
Ha a felek meg tudnak egyezni egymással, mint például az első világháborúban, akkor lehet tűzszünet. Sok száz, vagy ezer embert lehet boldoggá tenni a fogolycserével
– mondta Orbán Viktor.
Arra a kérdésre, hogy milyen indokkal utasította el ezt a javaslatot az egyik fél, és mit tud tenni a magyar diplomácia, a kormányfő elmondta: a magyar egy keresztény kormány, és amit lehet azt meg kell tenni a helyzet előmozdítása érdekében. Megismételte, hogy egy néhány napos tűzszünet elérése a cél, ami egy olyan dimenziója a politikának, amit érdemes szem előtt tartani.
Orbán Viktor hozzátette: Magyarország úgy járt el ebben az ügyben, ahogy ez elvárható. Álláspontja szerint az elmúlt időszakban számos változás történt a világ politikában, ilyennek nevezte a Patrióták megalakulását, valamint az amerikai elnökválasztás eredményét.
Vadászterület Magyarországból
A miniszterelnök úgy látja, amint Donald Trump hivatalba lép, a világ hatalmas fordulatot vesz majd. Ennél a résznél arra is kitéret, hogy a közelmúltban Németországban megbukott, míg Franciaországban szétesett a kormány, Szíriában pedig „zavaros a helyzet.”
Amint Trump hivatalba lép, a világ kibontakozik. Január 20. után egy-két nappal egyből olyan változások állnak majd be, ami eléri Európát
– fogalmazott Orbán Viktor, aki egyúttal azért is köszönetet mondott Bóka Jánosnak és Pintér Sándornak, amiért Románia és Bulgária 2025. január 1-től a Schengeni övezet tagja lesz.
„Egy olyan ügyről beszélünk, amely több mint egy évtizede halasztódik, több ország blokkolta ezt a döntést. Nekünk ez azt jelenti, hogy végrehajtottunk valamit, amit az erdélyi magyarok régóta akartak. Számomra ez egy döntő pont volt, ez azt jelenti, hogy akadálymentesen tudnak közlekedni az erédlyi magyarok a határon. Nekünk is ez az érdekünk” – fűzte hozzá a miniszterelnök.
Orbán Viktor szerint a schengeni övezettel kapcsolatos lépés a magyar nemzeti egység szempontjából is fontos volt, ráadásul szavai szerint „a viharvert román–magyar politikai kapcsolatokban is egy napfényes délutánnak számít.” Megjegyezte: a határőrizetről egy átmeneti időszak után le lehet vezényelni a rendőröket, amivel energiát lehet megtakarítani.
A kormányfő saját maga szemponjtából a hét legfontosabb eseményének nevezte azt a később cáfolt álhírt, miszerint Bassár el-Aszad bukott szír elnök gépe szált le Ferihegyen a múlt hétvégén. Orbán Viktor szerint ennek az álhírnek a terjesztésével valakik bele akarták keverni, továbbá célponttá akarták tenni Magyarországot.
Aszadra vadásznak. Aki azt állítja, hogy belépett Magyarországra a szír elnök, az vadászterületet csinál az országból, és ez nemzetbiztonsági ügy
– jelentette ki Orbán Viktor, aki nem hiszi, hogy mindez véletlenül történt volna meg, éppen ezért ezt nyilvánosan nehéz kideríteni, ez a titkoszolgálatok dolga.
Púposodó szőnyeg, Till Tamás-ügy
Orbán Viktor ezután az európai gazdaságra is kitért, amelynek szerinte minden problémája a háború miatt van, így minden azzal kell kezdődjön, hogy véget vetünk a háborúnak.
Szóba került, hogy a jövő évi költségvetést decemberben fogadja majd el az Országgyűlés, háborús költségvetésre, illetve békeköltségvetésre van szükség. Megjegyezte: a béke éveinek eljövetelekor az országnak egyetlen célja lehet, erőssé tenni a gazdaságot. Orbán Viktor közölte, hogy a kormány 3 százalék feletti gazdasági növekedéssel számol, és számos olyan intézkedés lesz, amely megindítja az országot.
Méltatta a 3 éves szakszervezeti megállapodást is, amely 40 százalékos béremelést jelent.
Elmondta, hogy a kormány konkrét béremelésekről is döntött. A pedagógusoknál ez már megtörtént, őket követik majd a vízügyesek a 3 éves béremelési programmal, valamintaz igazságszolgálatás.
A magyar gazdaság 2025-re szóló tervei (munkáshitel, lakhatási támogatás) a hitelminősítők szerint szilárd pénzügyi alapjai vannak. Érezni, hogy púposodik a szőnyeg
– vélekedett Orbán Viktor, aki hozzátette: a Demján Sándor Program keretében 1400 milliárd forint jut majd a kis- és középvállalkozásoknak (KKV). Emellett 500 beruházás fejeződik majd be, és 300 új indul, a BMW és a BYD gyár teljesítményével pedig hatalmas gazdasági kapacitások indulnak meg.
A műsor végén Till Tamás ügye is szóba került, Orbán Viktor szerint a témát illetően egy jogi vita zajlik, majd három gondolatot is megfogalmazott: az elltűnt gyermeket keresni kell. Dicsérte a rendőrség munkáját, mivel egy több mint 10 éves ügyről van szó, és így sem adták fel a keresést. Egyúttal harmadik meglátásként kiemelte: „igazságnak lennie kell.” (index.hu)
A balrad.hu kommentje a “kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: “…háborús költségvetésre, illetve békeköltségvetésre van szükség…” – TUDATTA A vajda!
Nyilvánvalóan NYITVA HAGYVA ÖNMAGA SZÁMÁRA A LEHETŐSÉGET, HOGY AZ ELKÖVETKEZŐ IDŐSZAK(ok)BAN Ő MINEK NEVEZZE MAJD AZ ÁLTALA ÖSSZEGRUNDOLT “KÖLTSÉGVETÉST”!
Márpedig ez a dolog NEM IS FELTÉTELEZI a gall sajtóban sugallmazott – AZ ő VÁGYVEZÉRELT! – bukását! Sőt! “…Álláspontja szerint az elmúlt időszakban számos változás történt a világ politikában, ilyennek nevezte a Patrióták megalakulását, valamint az amerikai elnökválasztás eredményét…” – MINT AZ ő HATALMÁNAK TOVÁBBI ZÁLOGÁT!
“…Amint Trump hivatalba lép, a világ kibontakozik. Január 20. után egy-két nappal egyből olyan változások állnak majd be, ami eléri Európát…” – közölte a magyarokkal a Mi Bölcs és Jövőlátó vajdánk a mai rádijós igehiretésén! Aki szerint “púposodik már a szőnyeg”!
SZERINTÜNK pedig nem a repülési vágytól!
SOKKAL INKÁBB PÚPOSODIK A RENGETEG ALÁJA SÖPÖRT SZEMÉTTŐL! Értse ezt mindenki úgy… – ahogyan ő akarja!
Ebben az ÖSSZEFÜGGÉSBEN PEDIG CSAKIS A LEGMESSZEMENŐBBEKIG EGYET TUDUNK ÉRTENI AZZAL, HOGY “…a műsor végén Till Tamás ügye is szóba került, Orbán Viktor szerint a témát illetően egy jogi vita zajlik, majd három gondolatot is megfogalmazott: az elltűnt gyermeket keresni kell. Dicsérte a rendőrség munkáját,
mivel egy több mint 10 éves ügyről van szó,
és így sem adták fel a keresést. Egyúttal harmadik meglátásként kiemelte:
„igazságnak lennie kell…”
Hátha…- NEM PÚPOSODNA AZ A SZŐNYEG ANNYIRA!
Még a végén bevezeti a békekölcsönt .