JUGOSZLÁVIA A NÉPI HÁBORÚ TÜZÉBEN
(idézet: Antifasiszta népfelkelések – Szemirjaga)
P. M. Mihajlov szovjet pilóta, aki egységével Bariban állomásozott, parancsot kapott, hogy azonnal repüljön Vis szigetére, a Jugoszláv Népi Felszabadító Hadsereg Legfelsőbb Parancsnokságának székhelyére. Néhány óra múlva a vörös csillagos repülőgép leszállt az Adriai-tenger festői szigetén. Itt Mihajlov gépének személyzete azt a feladatot kapta, hogy vegyen fel utasokat, és szállítsa őket a szovjet csapatokhoz.
A repülőgépnek 1944. szeptember 19-én éjjel három órakor kellett felszállnia. A szovjet katonai misszió tagjainak kíséretében megjelent a repülőtéren a Legfelsőbb Parancsnokság tisztjeinek egy csoportja. A jugoszláv elvtársak között feltűnt egy világosszürke köpenyes, katonasapkás zömök tiszt… A gép felemelkedett… Már mélyen alattuk van az Adriai-tenger csipkés partvidéke, alig-alig látszanak Bosznia és Szerbia holdfényben fürdő, sziklás hegyei. Megcsillan a Duna ezüst szalagja. Végül a gép földet ért a romániai Craiova repülőterén. A világosszürke köpenyes utas köszönetet mondott a gép személyzetének, és a gép ajtajához sietett. A repülőtéren egy másik gép várt rá, amely Moszkvába vitte.
Mihajlov pilóta csak ekkor tudta meg, hogy az utas Tito marsall volt, aki a szovjet kormánnyal folytatandó tárgyalásokra repült Moszkvába. Az ellenség által elfoglalt terület átrepülésekor szigorú óvintézkedésekre volt szükség. Még a Legfelsőbb Parancsnokság egyes tisztjei sem tudtak arról, hogy Tito Moszkvába utazik.
A Jugoszláv Népi Felszabadító Hadsereg és Partizánegységek legfelsőbb parancsnoka azért látogatott Moszkvába, mert 1944 őszére a frontokon gyökeresen megváltozott a helyzet a Hitler-ellenes koalíció javára. A német fasiszta hódítókat kiűzték a szovjet földről. A Vörös Hadsereg különösen nagy sikereket ért el délen. A felszabadult Románia a hitleristák ellen fordította a fegyvert. A bolgár nép felkelt, megdöntötte a fasiszta kormányt, és hadat üzent Németországnak. A szovjet csapatok már a jugoszláv határon álltak. Tito marsall megegyezett a szovjet hadvezetéssel abban, hogy a szovjet csapatok bevonulnak Jugoszláviába, és együttműködnek a Népi Felszabadító Hadsereggel. Kérésére a szovjet kormány elhatározta, hogy felszereli, felfegyverzi és ellátja minden szükségessel a Jugoszláv Népi Felszabadító Hadsereg jó néhány hadosztályát, főként azokat, amelyek Közép-Szerbiában és Belgrád irányában tevékenykednek. A jugoszláv csapatok 1944 őszén mintegy 53 000 puskát, több mint 10 000 revolvert, körülbelül 4000 harckocsi-elhárító fegyvert, 4000 ágyút és aknavetőt kaptak. Ezenkívül 1944-ben és 1945 elején a jugoszláv hadsereg kapott 491 repülőgépet, 65 harckocsit, 1329 rádió adó-vevőt és egyéb haditechnikai felszerelést. E segítség révén a Népi Felszabadító Hadsereg egységei jelentősen megerősödtek. A Belgrád és Nis irányában harcoló négy hadtestet két hadseregcsoportba vonták össze.
1944 szeptemberében Jugoszlávia, Görögország és Albánia területén nagy német erők állomásoztak: összesen 30 hadosztály, amelyek két hadseregcsoportba, az F és az E hadseregcsoportba tartoztak. A E hadseregcsoport csapa tai A. Löhr tábornok parancsnoksága alatt Görögország és Albánia területén állomásoztak, az F hadseregcsoport egységei pedig M. von Weichs tábornagy parancsnoksága alatt Jugoszláviában. Az F hadseregcsoport több mint 20 hadosztályból és dandárból állt, összesen mintegy 270 000 emberrel. Az öt magyar hadosztály közel 30 000 emberrel rendelkezett. Rajtuk kívül ott volt még 270 000 felfegyverzett jugoszláv kollaboráns. Jugoszláviában tehát az ellenség nagy erőkkel, körülbelül 570 000 emberrel rendelkezett.
A szovjet csapatok még 1944. szeptember 6-án elfoglalták a román—jugoszláv határnál levő Turnu Severin román várost. Ezzel kapcsolatban a Jugoszláv Népi Felszabadító Hadsereg Legfelsőbb Parancsnoksága hadseregparancsban leszögezte, hogy elérkezett az örömteli nap, amelyre az egész ország három és fél éven át várt: a szovjet hadsereg elérte a jugoszláv határt. Szeptember 22-én a 2. Ukrán Front balszárnyának erői átkeltek a Dunán, és megkezdték harcukat jugoszláv földön. Egy héttel később, szeptember 28-án a 3. Ukrán Front csapatai megindították a belgrádi hadműveletet, majd néhány nap múlva széles fronton támadást indítottak, hogy egyesüljenek a Jugoszláv Népi Felszabadító Hadsereg egységeivel. Ezzel egyidejűleg támadtak a Bolgár Hazafias Front csapatai. Jugoszlávia más területein a Népi Felszabadító Hadsereg szintén aktív támadó hadműveleteket indított. Ennek eredményeként 1944 szeptember végére a Népi Felszabadító Hadsereg felszabadította az ország nagyobb részét.
A belgrádi hadműveletben három ország fegyveres erői vettek részt. A fő erőt a szovjet csapatok képviselték, összesen 19 lövészhadosztállyal, egy gépesített gárdahadtesttel és sok más egységgel; mindezek felvonultattak több mint 3000 löveget és aknavetőt, mintegy 500 harckocsit és közel 2000 repülőgépet; a Jugoszláv Népi Felszabadító Hadsereg bevetett négy hadtestet, 15 hadosztállyal, a bolgár Hazafias Front hadseregéből tíz hadosztály vett részt a harcokban.
Csaknem két héten át tartó harcokban a szovjet és a jugoszláv csapatok két részre vágták az ellenséges csoportosítást, és a németek balkáni erői előtt elvágták Belgrád felé a visszavonulás útját. Az elkeseredett, véres harcok éjjel-nappal folytak. A testvéri jugoszláv földön a szovjet harcosok ezrei tanúsítottak példátlan hősiességet és önfeláldozást. A lakosság és a Népi Felszabadító Hadsereg örömmámorban fogadta szovjet testvéreit. Nagyszerűen fejezte ki az egész jugoszláv nép érzéseit Miroslav Otovic, a Crna Gora-i proletár brigád harcosa: „Úgy vártuk a Vörös Hadsereget, mint szikkadt föld az esőt, mint gyermek a rég nem látott szülőt. És eljött, hatalmasan és legyőzhetetlenül, hogy segítsen nekünk megtörni az ellenséget és kivívni a szabadságot.”
Ezekben a napokban hősiesen harcoltak a 4. gépesített gárdahadtest katonái V. I. Zsdanov tábornok parancsnoksága alatt. Három nap alatt megtettek 150 kilométert, és október 15-én estére Belgrád alá, az Avala-hegy körzetébe értek. Itt a hadtest egyesült a P. Dapcevic tábornok parancsnoksága alatt álló 1. jugoszláv hadseregcsoporttal, és támadást intézett a főváros ellen. Másnap megkezdődött a főváros ostroma, amely több napig tartott.
Belgrádot és környékét erős fasiszta csoportosítás, több mint 20 000 ember védte, 40 harckocsival és körülbelül 170 löveggel és aknavetővel. A németek két védelmi vonalat építettek ki a város körül. A lövegeket vasbeton fedezékekbe helyezték. A tereken és az útkereszteződéseknél beton- és föld-faerődök álltak. A várost aláaknázták és több ellenállási gócra osztották.
A főváros ostromában a Jugoszláv Népi Felszabadító Hadsereg nyolc hadosztálya, két megerősített szovjet lövészhadosztály és a 4. gépesített gárdahadtest vett részt. A 3. Ukrán Front parancsnoka Sz. Sz. Birjuzov vezérezredesre és I. I. Nyegyelin tüzér vezérezredesre bízta a szovjet és a jugoszláv csapatok együttműködésének megszervezését, amely döntő fontosságú volt Belgrád ostroma szempontjából.
A hitleristák elkeseredett ellenállását leküzdve a szovjet és a jugoszláv harcosok szorosan együttműködve haladtak előre. Egyik városnegyedet a másik után foglalták el. A város központjához közeledve a front annyira összeszűkült, hogy egyes támadó hadosztályok csupán néhány utcában nyomultak előre.
A támadó csapatokat hatékonyan segítette a tüzérség. Szovjet részről nagy tüzérségi erőket összpontosítottak. Az ostrom kezdetén 300 löveg és aknavető állt rendelkezésre, két nap múlva már ennek a duplája. A szovjet hadvezetés azonban a nagy rombolás elkerülése és a lakosság életének megvédése érdekében megparancsolta csapatainak, hogy nagyon óvatosan alkalmazzák ezt a nagy tűzerőt.
Igen bátran harcoltak a V. A. Szugyec repülő vezérezredes parancsnoksága alatt álló 17. szovjet légi hadsereg pilótái. A számukra ismeretlen hegyes terep rendkívül nehéz körülményei között aktívan támogatták a szovjet és a jugoszláv szárazföldi csapatok hadműveleteit. Nem volt összefüggő frontvonal, ezért az egyes repülőtér-kiszolgáló egységeknek naponta többször is vissza kellett verniük a hitleristák támadásait.
A belgrádiak ezrei segítették a városba behatoló szovjet és jugoszláv csapatokat. Rendkívül elkeseredett harcok folytak, a németek minden utcát, minden házat, minden emeletet a végsőkig védelmeztek.
A városban tevékenykedtek a Jugoszláv Kommunista Párt városi bizottsága által szervezett harci csoportok, amelyekben több mint kétezer fegyveres harcos küzdött. Harcuk feltette a koronát arra a hősies küzdelemre, amelyet a jugoszlávok 1941-ben indítottak meg, és több mint három évig folytattak.
Október 19-én estére már csak a régi vár, a Kalimegdan, a Terrazije, a Száva-híd mellett egy kis terület és Cukarica maradt a hitleristák kezén. Hamarosan kénytelenek voltak feladni ezeket a pontokat is, és szaporán átkelni a Száva bal partjára.
Néhány óra múlva a jugoszláv harcosok kitűzték a háromszínű, ötágú csillagos zászlót a város akkori legmagasabb épületére. Az éjszaka folyamán a szovjet harckocsizók és a jugoszláv harcosok támadást indítottak a Kalimegdan ellen, s kora reggel a felszabadított erődben V. I. Zsdanov szovjet tábornok és Peko Dapcevic jugoszláv tábornok testvérként átölelhették egymást Október 20-án déli 12 órakor Zsdanov tábornok ezt jelentette a 3. Ukrán Front parancsnokának: „Az erődöt elfoglaltuk. A várost teljesen megtisztítottuk.”
Dapcevic tábornok, a Jugoszláv Népi Felszabadító Hadsereg 1. hadseregcsoportjának parancsnoka szintén jelentést tett Josip Broz Tito legfelsőbb parancsnoknak a történelmi jelentőségű feladat sikeres végrehajtásáról.
Tito marsall hamarosan az alábbi parancsot adta ki: „Hétnapi súlyos és véres harcok után, 1944. október 20-án Népi Felszabadító Hadseregünk egységei a hős Vörös Hadsereg egységeivel vállvetve felszabadították Belgrádot, a szövetséges demokratikus Jugoszlávia sokat szenvedett fővárosát.
Ez a győzelem, amelyet népünk legveszedelmesebb ellensége, a német megszállók felett arattunk, különösen jelentős azért, mert Belgrád felszabadításáért vérüket ontották a hősi Sumadija fiai, a hősi Krajina és Bosznia más vidékeinek fiai, a hősi Crna Gora, Zágráb, a horvát Zagorje fiai, Lika, Dalmácia, Szlavónia, a Vajdaság és Szlovénia hős fiai. Ez a győzelem annál is nagyobb jelentőségű, mivel a dicső, testvéri Vörös Hadsereg csapataival közösen vívtuk ki.”
A jugoszláv főváros felszabadítása a szovjet és a jugoszláv harcosok nagy hőstette volt, annak a fegyverbarátságnak az eredménye, amelyet a Belgrádért vívott harcokban elesett szovjet és jugoszláv hősök vére pecsételt meg.
Jugoszlávia Népi Felszabadító Antifasiszta Tanácsának Elnöksége nagyra értékelte a szovjet és a jugoszláv harcosok hőstetteit, kitüntette a Jugoszláv Népi Felszabadító Hadsereg 794 harcosát, valamint a Vörös Hadsereg több mint 2000 katonáját és tisztjét. 13 szovjet harcos megkapta a Jugoszláv Nép Hőse címet.
A Szovjetuniótól rendjeleket és érmeket kapott a szovjet csapatokkal együtt harcoló jugoszláv csapatok 300 harcosa és parancsnoka. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége 1945. június 19-én megalapította a „Belgrád felszabadításáért” érmet.
Távolabbról még ágyúdörgés hallatszott, de a felszabadított fővárosban már megkezdődött az új élet. Ide költözött át a Népi Felszabadító Antifasiszta Tanács, a Nemzeti Felszabadító Bizottság és a Legfelsőbb Parancsnokság. Belgrád az új, népi Jugoszlávia fővárosa lett.
1944 végére teljesen felszabadult Szerbia, Macedónia, Crna Gora, Dalmácia, továbbá Bosznia—Hercegovina nagy része. A szovjet csapatokkal együttműködő Népi Felszabadító Hadseregnek a háború kitörése óta először volt szilárd és biztos hátországa.
A felszabadított területen meg kellett küzdeni a népgazdaság helyreállításának és az új államhatalmi szervek megalakításának bonyolult problémáival. A dolgozók a Kommunista Párt vezetésével tevékenyen részt vettek az építőmunkában.
A Jugoszláviában kialakult helyzet nyugtalanságot keltett az emigránsok körében. Néhány nappal Belgrád felszabadítása után Subasic sietve hazautazott, hogy újabb tárgyalásokat folytasson a Nemzeti Felszabadító Bizottsággal. 1944. november 2-án Tito marsall és Ivan Subasic megállapodást írt alá, amelynek értelmében az államformáról csak a háború befejezése után döntenek, s addig a király sem térhet haza az országba. Funkcióit régenstanács fogja gyakorolni, amelyet a Jugoszláv Nemzeti Felszabadító Bizottság hozzájárulásával a király nevez ki. II. Péter király azonban megmakacsolta magát, és gátolni igyekezett az egységes kormány megalakítását.
A jugoszláv kérdést 1945 februárjában a három nagyhatalom vezetőinek jaltai konferenciája is megvitatta. A konferencia egy egységes ideiglenes kormány azonnali megalakítását indítványozta. Egy hónap múlva meg is alakult ez a kormány. A demokratikus, szövetségi Jugoszlávia ideiglenes népi kormányának elnöke Josip Broz Tito marsall lett. Külügyminiszterré Ivan Subasicot nevezték ki. A minisztériumok és főhatóságok többsége a Jugoszláv Nemzeti Felszabadító Bizottság tagjainak vezetése alá került. Az új kormányban részt vett az emigráns királyi kormány öt tagja is.
Néhány nap múlva a Szovjetunió elismerte az új, népi hatalmat, s példáját más államok kormányai is követték.
Jugoszlávia ideiglenes népi kormánya rövidesen fontos lépést tett: 1945. április 11-én Moszkvában aláírta a szovjet—jugoszláv barátsági, kölcsönös segélynyújtási és háború utáni együttműködési szerződést. Ez még jobban megszilárdította a fiatal népi állam nemzetközi helyzetét.
Az új életet építve a jugoszláv népek folytatták a fő feladat teljesítését, vagyis hazájuk végleges és teljes felszabadítását a hitlerista megszállók uralma alól.
A jugoszláv dolgozók legjobb fiaik és leányaik millióinak vérével és életével fizettek a győzelemért. Jugoszlávia 1 706 000 embert vesztett, vagyis lakosságának mintegy 11 százalékát. Közülük 306 000 ember a Népi Felszabadító Hadsereg és Partizánegységek soraiban esett el. Jugoszláviában összesen körülbelül 4 millió embert érintettek a közvetlen háborús megpróbáltatások. Az ország lakosságának egynegyedét!
Nagy veszteségeket szenvedett a Jugoszláv Kommunista Párt, amely a hitlerista megszállás első napjaitól fogva vezette a nép felszabadító harcát. A háború alatt körülbelül 50 000 kommunista vesztette életét. Ám az óriási veszteség ellenére a Kommunista Párt taglétszáma növekedett. A háború végén Jugoszláviában a Kommunista Pártnak több mint 141 000 tagja volt. Azok közül a harcosok közül, akik 1941-ben megindították a fegyveres felkelést, kevesen érték meg a népi forradalom győzelmének nagy napját. A háború előtti 12 000 kommunistából 3000 maradt életben.
1945 augusztusában a Népi Felszabadító Antifasiszta Tanács átalakult ideiglenes nemzetgyűléssé, amely törvényt hozott az alkotmányozó nemzetgyűlés megválasztásáról. A választást 1945. november 11-én tartották meg. A győzelmet a Kommunista Párt vezette Egységes Népi Felszabadítási Front jelöltjei szerezték meg. 1945. november 29-én megnyílt az alkotmányozó nemzetgyűlés, és kikiáltotta a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságot, végleg megszüntetve a királyságot. Ezért november 29-e nemzeti ünnep, a köztársaság napja lett.
Jugoszláviában örökre eltörölték a tőkések és a földesurak uralmát. Az ország népei helyreállították a háború által lerombolt gazdaságot, megteremtették az új, szocialista államot. Napjainkban a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének vezetésével sikeresen építi a szocializmust.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!