Budapest, 2026. október 13. kedd (MB)

     Közéleti személyiségek egy csoportja feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségnél különösen nagy ökológiai és gazdasági kárt okozó kormányzati döntések miatt, azon személyek ellen, akik személyes felelősséggel tartoznak a máig lezáratlan Bős-Nagymaros duzzasztómű ügyével kapcsolatban.

     Sajtóközleményükben ugyan nem tesznek említést a Paks II atomerőművel kapcsolatos kormányzati tervekről, de egyes aláírói szerint sem fér kétség ahhoz, hogy lépésükkel szeretnék elejét venni, hogy megismétlődjék egy akkora veszteség, amekkorát az országnak a Bős-Nagyaros beruházás leállítása okozott.

    Alább közreadjuk sajtóközleményüket:

Alulírottak feljelentést kívánunk tenni különösen nagy ökológiai és gazdasági károkat okozó kormányzati döntésekkel kapcsolatban, azon személyek ellen, akik személyes felelősséggel tartoznak ezen döntésekért.

A döntések előzményei:

A magyar és csehszlovák kormány 1977-ben szerződést kötött három duzzasztómű és vízerőmű megépítéséről, csehszlovák területen Bősnél, magyar területen Nagymarosnál és Dunakilitinél. Fontos megemlíteni, hogy a szerződés Csehország és Szlovákia különválása után is érvényben maradt, és Csehszlovákia jogutódja Szlovákia lett.

Szükséges azt is megemlíteni, hogy a csehszlovák féllel már 1937-ben tárgyalások folytak ilyen közös vízügyi beruházásól, ennek megfelelően 1942-ben Mosonyi Emil professzor vezetésével meg is történt Nagymarosnál a környezeti feltételek felmérése és a helyszín kijelölése.

Az 1977-es államközi szerződés alapján az építési munka 1986-ban kezdődött, a munka azonban különféle okokmiatt akadozott, majd több határidő módosítás után, 1989-ben a magyar kormány a munka folytatását vízlépcsőellenes tüntetésekre hivatkozva felfüggesztette.

A rendszerváltást követően, az új magyar kormány 1992-ben súlyos döntést hozott. Egyoldalúan felmondta a beruházási szerződést, elrendelte a nagymarosi beruházás leállítását, és a megépült részek visszabontását, és azt is, hogy nem helyezzük üzembe Dunakilitinél a vízmegosztás szabályozására szolgáló duzzasztóművet. Ez azt jelentette, hogy a szlovák fél nem tudja működtetni Bősnél a hatalmas költséggel felépült vízerőművet.

A szlovák fél a szerződés egyoldalú felmondását nem fogadta el, és kárenyhítésre hivatkozva, szlovák területen, Dunacsúnynál megépített egy másik duzzasztóművet a vízmegosztás szabályozására. Ez azt jelentette, hogy ettől kezdve a vízmegosztás szabályozása szlovák területen történik.

A felek ezek után közös megegyezéssel a Hágai Nemzetközi Bírósághoz fordultak. A Bíróság 1997. szeptember 25-én hirdetett ítéletet. Az ítélet szerint Magyarország szerződést szegett, mert nem volt joga 1989-ben leállítani a nagymarosi beruházást, Szlovákiának viszont joga volt 1991-ben megvalósítani a Duna vizének a szlovákiai felvízi csatornába való elvezetését szolgáló „ideiglenes megoldást”, vagyis a duzzasztót Dunacsúnynál.

Részlet a Bíróság ítéletéből a Bős-Nagymaros perben:

155. Ezen okból a Bíróság (1) a Külön-megállapodás 2. fejezetének 1. bekezdése kérdésében

A) Tizennégy szavazattal egy ellenében megállapítja, hogy Magyarországnak nem volt joga felfüggeszteni, majd később, 1989-ben leállítani a nagymarosi beruházás munkálatait és a bősi beruházás rá eső részét, amiért az 1977. szeptember 16-án aláírt Szerződésben és egyéb, ahhoz kapcsolódó dokumentumokban felelősséget vállalt.

B) Kilenc szavazattal hat ellenében megállapítja, hogy Csehszlovákiának joga volt folytatni 1991. novemberében az „ideiglenes megoldás” megvalósítását, a Külön-megállapodás által meghatározott módon.

Bár az ítélet a szlovák felet is elmarasztalta néhány másodrendű kérdésben, a pert a legfontosabb kérdésekben a magyar fél elveszítette. Azóta a magyar fél részéről több sikertelen kezdeményezés történt az ítélet felülvizsgálására.

Mindezen tények ellenére, az évtizedeken keresztül hangoztatott állami propaganda azt állította, hogy a pert megnyertük, csak ezt a szlovák fél nem hajlandó elfogadni.

Pedig, ha elfogadnánk az ítéletet, jogosan tarthatnánk igényt a bősi 720 megawattos erőmű áramtermelésének harmad részére, amivel fedezni lehetne legalább 300 ezer magyar háztartás áramfogyasztását.

A magyar kormányzati döntések káros következményei

2. Dunacsúny és Dunakiliti között jelentősen alacsonyabb lett a Duna vízszintje. Emiatt jelentősen csökkent a Mosoni Dunaág vízszintje is, súlyos károkat okozva a környezetnek, a mezőgazdaságnak, és veszélyeztetve a Szigetköz biztonságos ivóvíz ellátását.

3. Az eredeti szerződés szerint a 720 megawatt teljesítményű bősi erőmű áramtermelésének 1/3 része Magyarországot illetné, mivel a teljes esésmagasság 1/3 része eredetileg Magyarország területén volt. Erről az ingyen áramról azonban a szerződés egyoldalú felmondásával lemondtunk.

4. A nagymarosi duzzasztómű és erőmű hiánya több szempontból is súlyos kárt jelent. Egyrészt elmarad a duzzasztó hatás, ami több mint 100 km-re felfelé megemelte volna a Duna vízszintjét. Másrészt lemondtunk egy olcsó áramot szolgáltató, 169 megawatt teljesítményű időjárás-független erőműről.

5. A Bős-Nagymaros ügy után kialakult vízerőmű ellenes állami gyakorlat azért is káros, mert a jól szabályozható vízerőművek alkalmasak arra, hogy a víztározó kapacitásuk mértékében kiszabályozzák az időjárás-függő erőművek által okozott hálózati teljesítmény ingadozásokat, és így sokkal kevesebb költséges és környezet károsító hatalmas akku telepekre lehet csak szükség.

6. Nem csak az első „szabadon választott” kormány, de valamennyi további kormány továbbra is kitartott az eredeti hibás döntések mellett, és meg sem próbálta a károkat enyhíteni. Éppen ellenkezőleg, tovább folytatták a vízlépcső ellenes állami propagandát, megtiltották a kérdés nyilvános megvitatását, tudatosan lejáratatták és kiközösítették azokat a szakembereket, akik szót mertek emelni a káros döntések miatt, és szinte teljesen felszámolták a korábban nemzetközi hírű hazai vízügyi tudásbázist.

Kerényi Ödön, a Magyar Villamos Művek Tröszt egykori műszaki vezérigazgató-helyettese az elveszített hágai per lezárása után kalkulációt készített, hogy a vízlépcső üggyel kapcsolatban mekkora veszteség érte Magyarországot, és ebben a következő tételeket vette figyelembe:

– Kártérítési kötelezettségek Szlovákia felé

– Kártérítési kötelezettségek a beruházásban érintett ausztriai vállalkozók felé

– A félig megépült nagymarosi beruházás építési és lebontási költsége

– A szlovákoktól nekünk jogosan járó, de igénybe mégsem vehető villanyáram.

Kerényi számításai szerint a teljes kárösszeg 1998-as árfolyamon számítva 1,45 milliárd USD-ra becsülhető. Vagyis ekkora volt a veszteség 1998-ban. Ez azonban azóta is napról napra, évről évre növekszik, ami azt jelenti, hogy folyamatosan folyik ki a pénz a magyar költségvetésből.

Fentiek alapján megállapítható, hogy az 1989/90-ben lezajlott rendszerváltás óta hivatalban lévő valamennyi kormányt felelősség terheli a felsorolt károkért, egyrészt a meghozott hibás döntések miatt, másrészt a kárenyhítés érdekében szükséges, de meg nem hozott döntések miatt.

Alulírottak, a fentebb kifejtett tények és indokok alapján kérjük a káros intézkedésekért, valamint a szükséges intézkedések elmulasztásáért felelős személyek felderítése érdekében nyomozás elrendelését, és büntetőeljárások megindítását.

A beadvány aláírói és támogatói:

Dr. Petz Ernő, vasdiplomás gépészmérnök, c. egyetemi tanár (a Lévai Energia Akadémia és a Reális Zöldek Klub képviseletében),

 Lóránt Károly, gyémántdiplomás villamosmérnök, közgazdász,

Dr. Héjjas István, gyémánt diplomás gépészmérnök, irányítástechnikai szakmérnök, ny. kutató-fejlesztő mérnök,

Dr. Szász Gábor, aranydiplomás gépészmérnök, emeritus professzor,

Hetzmann Albert, okl. gépészmérnök, irányítástechnikai szakmérnök,

Pálos László, okl. villamosmérnök, ny. tudományos tanácsadó,

Király József, okl. vegyészmérnök,

Dr. Simó Endre, közgazdász, újságíró, társadalmi munkás, nemzetközi kapcsolatok szakértője,

Dr. Artner Annamária, közgazdász, egyetemi tanár,

Kondor Katalin, közgazdász,

Dr. Hossó Andrea, közgazdász,

Rab Irén, kultúrtörténész,

Aba Béla, grafikus.

A beadvány csatolt melléklete térképvázlatokkal, légi és műhold felvételekkel szemlélteti a Dunakiliti körül kialakult jelenlegi állapotokat.

Bal-Rad komm: HELYETTT! …- zúttal egy valóban szakmai elemzést közlünkitt. A forrás pedig: https://xforest.hu/bos-nagymarosi-vizlepcso/

Mi a bős-nagymarosi vízlépcső igaz története?

A bős-nagymarosi vízlépcső története, pontosabban az építkezés magyarországi szakaszának megakadályozása, szorosan kapcsolódik a magyar környezet- és természetvédelmi aktivizmus hőskorához. Tudósok és amatőr természetvédők emelték fel a hangjukat a beruházás ellen és végül sikeresen megakadályozták a nagymarosi vízlépcső felépítését. Érdemes azonban a hősies küzdelem narratíváján túl is megismerni a sztori részleteit, építészeti, energetikai és anyagi vonatkozásait.

A cikkben online fellelhető cikkek és források alapján igyekeztünk rekonstruálni a vízlépcső-rendszer építésének előzményeit, az építés menetét, a lényegesebb konfliktusok csomópontjait.

Tüntetés a nagymarosi vízlépcső építése ellen Forrás: Fortepan

Miért tartották szükségesnek a vízlépcső-rendszer felépítését? Hogyan dolgozott össze Csehszlovákia Magyarországgal a vízlépcső építése során? Kik és miért emelték fel hangjukat, hogy meggátolják az építést? Mi lett a vízlépcső sorsa? Miért kellett Hága elé vinni az ügyet? Milyen ítéletet hozott a Nemzetközi Bíróság? Milyen érvek és ellenérvek hangzottak el (és hangzanak el azóta is) a vízlépcsővel kapcsolatban? Ennek nézünk most utána kicsit alaposabban.

Mi az a bős-nagymarosi vízlépcső?

Már a Horthy-rendszerben (sőt, a Monarchia idején, erről lásd az előzmények bekezdéseit), 1938-ban felvetődött a vízlépcsőrendszer ötlete, aztán a 2. világháború után az 50-es években hozták fel újra a témát. Végül a szocialista országok közös gazdasági szervezete, a KGST 1956-ban hozott határozatot a Pozsonytól a Fekete-tengerig húzódó Duna-szakasz energetikai célú hasznosításáról, hidroelektromos erőmű létrehozásáról.

Az eredeti terv szerint a Dunát Dunakilitinél akarták elterelni mesterségesen egy oldalcsatornába, hogy Bősnél (Gabčikovónál) áram fejlesztésre tudják felhasználni. 1963-ban kezdték kidolgozni Csehszlovákia és Magyarország közreműködésével a programot és 1973-ban sikerült megállapodni. Ekkor már nem csak Dunakiliti elterelésről és a bősi vízerőműről volt szó, hanem egy egészen Pozsonyig húzódó víztározóról és arról, hogy a magyar oldalon Szapnál visszavezetett Dunát Magyarországon is fel kell duzzasztani, illetve Nagymarosnál is építeni kell egy vízlépcsőt, ami szabályozza és visszaduzzasztja a Dunakiliti tározóból kiengedett vizet.

Milyen előkészítő munkák előzték meg a vízlépcsőrendszer kialakítását? 

Egy alapos BME-s forrás szerint jóval a Horthy-rendszer előtt megkezdődtek a vízlépcsőre vonatkozó előmunkálatok. Ha időrendbe megyünk, a bős-nagymarosi vízlépcső kialakításának előkészítésén már a 19. században, az Osztrák-Magyar Monarchia fénykorában elkezdtek dolgozni: 1887-1903: Viczián Ede felmérte Magyarország vízerőkészletét, 1911-ben Buss és Schmidthauser Pozsony és Győr között három vízlépcső építését tervezte. 1917-ben Fischer-Reinau „a Duna, mint vízi út és energiaforrás” címmel terveket mutat be. 1917-ben a budapesti Duna Konferencián megalakult a Rajna-Majna-Duna Szövetség. 1935-ben Bornemissza Géza magyar királyi ipari miniszter a parlament elé terjesztette a ”Magyarország energiakészletei” című javaslatokat. 1942-ben Mosonyi Emil megkezdte a nagymarosi (visegrádi) vízlépcsőtervének első konkrét megfogalmazását. 1950-ben Mosonyi Emil az MTA ülésén javaslatot tesz a Csehszlovákiával közös vízlépcsőrendszer terveinek kidolgozására. 1952-ben megszületik a magyar kormányhatározat a nagymarosi vízlépcső beruházásának előkészítéséről.
1958-ban megkezdődik a közös magyar, csehszlovák tervezési munka, 1969-1975 között újabb vizsgálatokra és egyeztetésekre kerül sor, ekkor készítik el a módosított beruházási programot.

Miért érdekes a bős-nagymarosi vízlépcső története?

Több szempontból is izgalmas ez a történet. Az 1973-as olajválság idején Magyarországon és Csehszlovákiában is igyekeztek az olaj helyett más energiahordozó után nézni. Ekkor vették elő újra az 50-es években felvetett ötletet a bős-nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatban.

A vízenergia helyzete Magyarországon

A vízenergia felhasználása a hegyvidéi területeken adja magát, nem véletlen, hogy például a mai Szlovákiában vagy Ausztriában egymást érik a vízerőművek. Magyarországon a vízenergia hasznosítás szempontjából kedvezőtlen földrajzi adottságok (kis esés, mély folyóvölgyek hiánya) miatt a villamosenergia termelés szempontjából kicsi. 2019-ben mindössze 213 GWh villamos energiát termeltek a hazai vízerőművek, ami az összes villamosenergia termelés 0,64%-át jelentette, s ami az összes fogyasztás 0,47%át fedezte.  A vízenergia szerepe itthon a megújuló energiaforrások között is kicsi: 2020-ban például a megtermelt “zöld” áram mindössze 4,4%-a származott vízenergiából. A síkságok, kisebb lejtésű területek esetében vízlépcsőkkel, duzzasztással, víztározókkal, gátakkal lehet kialakítani a vízenergia hasznosításának szempontjából alkalmas viszonyokat. A bős-nagymarosi vízlépcső ötlete már az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása és a trianoni békediktátum által újrarajzolt országhatárok után vetődött fel először a 30-as években. A megvalósításhoz viszont a keleti blokk égisze alatt fogott hozzá Csehszlovákia és Magyarország.

Hogyan állapodott meg Magyarország és Csehszlovákia egymással a bős-nagymarosi vízlépcső kapcsán? 

1977. szeptember 16-án kötötték meg az államközi szerződést a beruházásról. Az építmények 62 %-a Csehszlovákiában, 38%-a Magyarországon valósult volna meg 50-50%-os tulajdonrészesedéssel.

Mikor épült fel a bősi (Gabcikovo)
vízlépcső? 

A nagymarosi beruházáshoz hasonlóan 1986-ban kezdték el építeni a bősi vízerőművet és 1992-93-ban fejezték be. Mivel a magyar fél nem valósította meg a nagymarosi (és a dunakilitii) építkezést, a bősi erőművet is módosított, csökkentett hatékonyságú turbinákkal lehetett csak felszerelni. Az eredeti tervek szerint a gabcikovói erőmű 9 Kaplan-turbinája átlagos évben 2650 GWh/év teljesítményt nyújtott volna. Folyamatos üzem esetén ezt 2900 GWh/évre lehet növelni. A régi mederben (azaz a magyar Szigetközt a Csallóköztől elválasztó 1842-1811. folyamkilométer szakaszon) legalább 50 m3/s, max. 200 m3/s állandó átfolyást biztosítanak. A bősi erőmű turbináinak teljesítménye 720 MW, a nagymarosi 6 turbináé 160. A két létesítmény együttes termelése csapadékos évben 4620, száraz évben 2700 GWh/év. Az erőműrendszer technikai adatairól forrást és további részleteket itt találunk.

Ez a nagyszabású mérnöki vállalkozás energiagazdálkodási szempontból előnyös lett volna mind a két ország számára, mind a két ország energiaigényének közel 3-3 %-át lehetett volna biztosítani a bős-nagymarosi vízerőművekből.

Meddig jutottak el a nagymarosi vízlépcső felépítésével? 

A nagymarosi körgát építésének kivitelezésével Magyarország Ausztriával állapodott meg. Az egyezség értelmében az osztrák cégek építik fel a nagymarosi vízerőművet, cserébe a jövőben Magyarország áramot szolgáltat Ausztriának. Az építkezést 1986-ban kezdték el, aztán a tiltakozások hatására 1989 május 13-án függesztették fel ökológiai szükséghelyzetre hivatkozva. 1989 júniusában a dunakiliti építkezést is felfüggesztették.

1990 novemberében létrejött egy magyar-osztrák megállapodás a nagymarosi építkezés
leállítása miatt fizetendő költségekről (mivel eredetileg hitelben építkeztek volna az osztrákok). A megállapodás szerint 2.65 milliárd schilling (+kamatok) kellett fizetnie Magyarországnak.

1995-re bontották el teljesen a körgátat.

Miért tüntettek a nagymarosi vízlépcső felépítése ellen? 

A köztudatban a bős-nagymarosi vízlépcső elleni fellépés úgy maradt meg, mint egy tisztán ellenzéki kezdeményezés. Pedig a korabeli szocialista kormányzat az ellenzékiséggel nem vádolható MTA-t kérte fel 1981-ben arra, hogy vizsgálja meg a vízlépcsőrendszer lehetséges mezőgazdasági és környezeti hatásait. Ugyanebben az évben a magyar kormány anyagi okokra hivatkozva javaslatot tett Csehszlovákiának a beruházás halasztására. Szintén 1981-ben jelent meg Vargha János biológus cikke a Valóság című folyóiratban a vízlépcsőrendszer természetre és a korábbi mezőgazdaságra kifejtett hatásairól.

A „bizottság jelentése alapján az MTA Elnöksége 1983 decemberében az építkezés jelentős elhalasztását, de leginkább annak leállítását javasolta. Az akkori kül- és belpolitikai viszonyok közepette azonban a kommunista párt és a kormány vezetői az állásfoglalást figyelmen kívül hagyva az építkezés folytatásáról egyeztek meg Csehszlovákiával.”  Tudományos munkák jelentek meg arról, hogy milyen módon károsíthatja a magyarországi ivóvízbázist az erőműrendszer, milyen hatással lesz az ökoszisztémára és a budapesti dunai kutakra.

1984. augusztus 1-jén megalakult a Duna-kör elnevezésű civil szervezet, amely célul tűzte ki a vízlépcsőrendszer megépítésének megakadályozását, valamint az emberek felvilágosítását az építkezés által okozott károkról. A pártállam érdekes módon teret engedett a környezetvédelem oldaláról érkező hangoknak. Az egyre erőteljesebb demokratikus ellenzék politikusai is meglátták a lehetőséget és egyre többen álltak az ügy mögé.

Látványos tiltakozások

1988. április 24-én a Duna-parton Visegrádtól Esztergomig tiltakoztak a környezetvédők, fél évvel később, szeptember 12-én pedig több tízezer ember tüntetett az Országház előtt. Elsősorban a vízlépcső-rendszerek vélt vagy valós környezeti hatása miatt kezdődtek meg a tüntetések a nagymarosi vízlépcső kivitelezése ellen. A szakmai vizsgálatok alapján „A vízlépcsők a folyó természetes életének teljes átalakítását jelentik, alapvető változásokat hoznak a fizikai adottságokban (vízsebesség, hordalék- szállítás, átlátszóság, hőmérséklet, jégviszonyok stb.) és ezek révén a kémiai, biológiai folyamatokban is (oxigénellátottság: redoxpotenciál, nitrogén- és foszfát- forgalom, biokémiai lebomlás, fito- és zooplankton-viszonyok stb.)

A fenti változások sík vidéki vízerőművek esetében, következményeikben nagyon súlyos ökológiai problémákhoz vezethetnek. A bős-nagymarosi vízlépcső esetében a következő gondok merülnek fel: 1. az áramlási viszonyok megváltozásának hatásai. A duzzasztás következményei a tározókban (felvíz): a) a víz áramlási sebességének csökkenése; b) az üledék- lerakódás fokozódása; c) talajvízszint- emelkedés az Öreg-Duna elhagyott medrében és a Szigetközben. Csallóközben a vízpótláscsökkenés következtében A) az árterek nedvességének csökkenése; B) talajvízszint-csökkenés.”

Annak, hogy végül leállították az összefüggő vízlépcsőrendszer magyarországi, nagymarosi építését, a frissen szárbaszökött magyar természetvédelmi lobbin kívül nagypolitikai okai is voltak. Sőt, a bős-nagymarosi vízlépcső fogalma a korszak közgondolkodásában szorosan összefüggött a rendszerváltás folyamatával.

Akik a vízlépcsőrendszer megépítése mellett érvelnek

A greenfo.hu-ra írt névvel nem vállalt 2017-es ellenvélemény szerint azonban a közvéleményt megvezette a vízlépcső-ellenes lobbi és a felsorolt káros hatások korántsem olyan veszélyesek, mint ahogy azt a ’80-as évek szakemberei lefestették.

A Greenfo szerzője szerint „Ausztriában hasonló környezeti adottságok mellett a nagymarosihoz hasonló tíz vízerőmű működik, ezek együttes teljesítménye a paksi atomerőműhöz hasonló.” illetve: „Bécs alatt, Freudenaunál épült meg, Nagymaroshoz hasonló környezetben, Natura-2000 természetvédelmi területen, egy olyan vízerőmű, amelynek a paraméterei azonosak a tervezett nagymarosival, és ott nem történt természeti kár, ellenkezőleg, tisztább lett a víz és gazdagodott az élővilág.”

Mészáros Csaba mérnök-oktató szerint a vízlépcső elleni érvek legfontosabbja az volt, hogy a Szigetköz megsemmisülne az eredeti mederbe jutó kevés víz miatt, míg az üzemvíz-csatorna utáni szakaszon nagy lenne az ingadozás az erőmű csúcsra járatásával. „A turbinák napi négy-öt órás működésekor nagy mennyiségű víz zúdult volna le, míg a fennmaradó 19-20 órában pedig gyűjtötték volna a vizet. Ezt 1988-ban nyílt levélben ellenezte a tanszékünk oktatói gárdájának zöme is, mert kárt okozott volna a természetben és rombolta volna a medret is”

Milyen hatása volt a Duna elterelésének? 

A Duna elterelése Dunakilitinél és a mesterséges meder kialakítása komoly biológiai és mezőgazdasági gondokat okozott azokon a területeken, ahonnan a Dunát elterelték. Az MTA tanulmánya alapján „A Szigetköz a Kisalföld különösen értékes területe, amelyen a természeti, táji értékek és a sokrétű emberi tevékenység, a gazdálkodás fokozatosan kialakult összhangja jellemző (lásd korábban a Kisalföld című részben). Itt tehát a két társadalmi érdek: a természet védelme és a gazdálkodás eddig nagyrészt kiegyensúlyozott kompromisszumban jelent meg. A különböző tudományterületek vizsgálódásai meglehetősen egybehangzóan támasztják alá azt a megállapítást, hogy a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer létesítésével járó beavatkozások előtti állapot hosszabb távon is kielégítően biztosította a természeti értékek védelmét és a gazdálkodás különböző ágazatainak társadalmi érdekeit.”

Érdemes azért elolvasni a Greenfo-n publikált ellenvéleményt is a Duna eltereléséről. A cikkíró szerint a magyar fél épp annyira ludas abban, hogy megborult az ökológiai egyensúly a Szigetközben: „Az „Öreg Duna” (…) nem természetes képződmény, ez egy mesterséges hajózó csatorna, első, kisebb része 1763-1787 között épült, nagyobb része pedig 1867 után. A Dunakilitinél megépült duzzasztómű funkciója pedig az lett volna, hogy magyar területen szabályozza a vízmegosztást. Mivel nem helyeztük üzembe, a szlovákok megépítettek és üzembe helyeztek Dunacsúnynál, szlovák területen, egy másik duzzasztóművet (ún. C. változat), ezzel a vízmegosztás szabályozása átkerült a szlovák félhez. És éppen ezzel függ össze az Öreg Duna ökológiai károsodása.”

Milyen okok miatt függesztették fel, majd szakították félbe az építkezést?

A tüntetések folytatódtak, ennek ellenére az Országgyűlés 1988. október 7-én megszavazta az építkezés folytatását. 1989 tavaszán 160 000 ember aláírásával beadtak egy népszavazási kérelmet, végül a heves tiltakozásokra és az anyagi erőforrások hiányára hivatkozva állították le a nagymarosi beruházás kivitelezését, ekkor hangzott el a később gyakran idézett „ökológiai szükséghelyzet” kifejezés. (Ebbe a kifejezésbe az alábbi veszélyek tartoznak:

• A természetes állapot megszüntetése
• Földrengésveszély miatti kockázatok
• A Dunakanyar tönkretétele
• A vízminőség romlása
• A Dunakiliti feletti tározó bűzös tóvá válása
• Tönkremegy a Szigetköz élővilága és a felszín alatti vízkészlet
• Veszélybe kerül Budapest vízellátása

A vízlépcsőrendszer építésének leállítása egyszerre volt természetvédelmi és politikai jelentőségű. A vízlépcsőrendszer megépítésének támogatói szerint komoly anyagi és erkölcsi következményei lettek annak, hogy Magyarország a beruházás leállítása mellett döntött. Azt is nehezményezték, hogy a korabeli sajtóban szinte egyáltalán nem kaptak hangot azok a szakértői vélemények, amelyek a nagymarosi építkezés pártján álltak.

Miközben Magyarországon a rendszerváltással szinte egy időben zajlott a vízlépcsőrendszer elleni fellépések kicsúcsosodása, addig Csehszlovákiában a modern vízenergia-kihasználás lehetőségeként üdvözölték a bősi vízerőmű felépítését. Természetesen a csehszlovák (később szlovák) oldalon is jócskán akadtak ellenzői a vízlépcsőrendszernek és voltak bőven magyarországi vízlépcső-szimpatizánsok.

Magyarország leállította a beruházást, Csehszlovákia pedig javaslatokat tett a folytatásra, hét verziót terjesztettek a magyar fél elé, ezek között szerepelt az ún. C-variáns. Míg Magyarország az államközi szerződés felmondásán ügyködött, a csehszlovák fél döntést hozott a C-variáns megvalósítása mellett és 1991 novemberében külföldi cégek közreműködésével hozzáfogtak a megvalósításhoz.

Miért került a hágai Nemzetközi Bíróság elé a bős-nagymarosi vízlépcső ügye? 

A tiltakozások hatására 1989. október 31-én az Országgyűlés is jóváhagyta, majd az Antall-kormány 1992. május 7-én felbontotta az 1977-es államközi szerződést. Ezt a döntést sem Csehszlovákia, sem későbbi jogutódja, Szlovákia nem fogadta el. Szlovákia szerint ahhoz, hogy az erőműrendszer az eredeti tervek szerint működjön, meg kellett volna építeni a nagymarosi körgátat és vízlépcsőt, Magyarország pedig azt nehezményezte, hogy a bősi erőmű továbbra is működik, valamint hogy a Duna főágát Szlovákia a saját országhatárán belül elterelte, C-variáns keretében végrehajtották a mederáttöltést, ettől kezdve a Duna (és így a hajózás is) mesterséges mederben, szlovák területen folyt.

A szlovák fél szerint a bősi erőmű csak félgőzzel tud üzemelni, mivel a magyar fél leállította az építkezést. (A 720 megawattosra kiépített erőmű – jelenleg csak 360 megawatton – kizárólag Szlovákiának termel, ezt toldja meg feljebb egy 25 megawattos erőmű Dunacsúnnál, amelyen keresztül engedik a vizet a régi Dunába. Emellett van az a két, fél megawattos turbina, amelyeknek a forrást a Mosoni-Dunába áteresztett víz biztosítja. Ezeken kívül a Csallóközbe kivett vízzel is termelnek még áramot Szlovákiában.) Egyes becslések szerint Magyarország közel 1440 milliárd forintnyi megtermelt áramtól esett el 20 év alatt, hiszen a gabcikovoi erőmű kizárólag Szlovákiának termel áramot.

Mivel a két ország nem tudott megegyezni a vitás kérdésekben, 1993-ban a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordultak. A pereskedés négy éven keresztül zajlott, mindeközben Magyarország 1995-re elbontotta a nagymarosi körgátat.

Milyen döntést hozott a Nemzetközi Bíróság?   

A hágai NB 1997. szeptember hirdetett ítéletet. A döntés alapján a szerződésszegés mind a két országot elmarasztalta: Szlovákiát (a korábbi Csehszlovákiát) a Duna jogtalan eltereléséért, Magyarországot pedig a nagymarosi vízlépcső építésének félbeszakításáért. Az ítélet értelmében Szlovákiának tudomásul kellett vennie, hogy nagymarosi vízerőmű nem épül meg, Magyarországnak pedig el kellett fogadnia, hogy a bősi erőmű a továbbiakban is üzemelni fog és hatással lesz a Duna magyarországi szakaszának ökoszisztémájára. A Hágai Nemzetközi Bíróság döntését itt bogarászhatjuk, a döntés ellentmondásairól Nagy Boldizsár írt bevallottan elfogult összefoglalót.

Szimbólummá vált a vízlépcső és az ellene folytatott küzdelem is. Szimbolikusan az egyik oldalon állt a kommunista rendszer, amelyik fittyet hány a természeti értékekre, gond nélkül elhelyezne egy ipari műtárgyat a Duna-kanyarban, megbontja a folyó élővilágának természetes életét, megzavarja a Duna folyásának menetét, sőt, árvizeket idézhet elő.

A másik oldalon pedig ott áll az egyre tudatosabb és a természeti értékekre fogékony, nyugati demokratikus eszméket valló ellenzék, akik aktívan emelik fel hangjukat a természet védelmének érdekében. Harmincegynéhány év távlatából persze árnyaltabb a kép, de érdemes megnézni, hogy milyen állítások fogalmazódtak meg a bős-nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatban és miként cáfolták ezeket az érveket akkor és később.

Reader Interactions