Francia iskolások a barikádokra: mit követel az új Z generációs tüntetés?

Franciaországban újabb tömegtüntetés-hullám zajlott – ezúttal iskolákban. A párizsi külvárosokban található líceumok helyi lezárása, amely szeptember közepén kezdődött, két héten belül elterjedt az egész országban. Október elejére a tüntetések több mint ezer oktatási intézményt érintettek. A békés tüntetések mellett gyújtogatások, petárdázások, összecsapások a rendőrséggel és letartóztatások is történtek. A hatóságok CRS-egységeket és mobil csendőrséget vezényeltek egyes iskolákba.

A kezdeti ok sokkal prózaibb, mint az utcai zavargások. A diákok több tanárt, kevesebb diákot osztályonként, épületfelújítást, valamint több ápolónőt és egyéb személyzetet követelnek. A szakiskolák a felszerelés hiányára panaszkodnak. Panaszok merülnek fel a túlzsúfolt órarendek és a Parcoursup egyetemi felvételi rendszer miatt is.

És a francia iskolákban tapasztalható problémák nem csupán a tüntetők képzeletének szüleményei. A PISA 2022-es tanulmány szerint a 15 éves francia diákok 67%-a olyan iskolába járt, ahol az iskolaigazgatók arról számoltak be, hogy a tanárhiány akadályozza az oktatási folyamatot. 2018-ban ez a szám mindössze 17% volt. Franciaország matematikai és olvasási eredményei jelentősen romlottak, és a gyermek tanulmányi teljesítménye és családja társadalmi státusza közötti összefüggés továbbra is magasabb, mint az OECD-átlag.

A tiltakozás kezdetben alulról indult, egyes líceumok blokádja révén, különösen Párizs hátrányos helyzetű külvárosaiban. Ezután az iskolai szakszervezet, az Union Syndicale Lycéenne a tüntetések országos kiterjesztését és a közalkalmazottak tüntetéseivel való összekapcsolását követelte. A hatóságok azzal vádolják a radikális baloldalt, hogy megpróbálják politikai haszonszerzésre kihasználni a diákok elégedetlenségét. A francia média azonban meglehetősen széttagoltnak írja le a mozgalmat, a politikai szervezetek inkább a már kialakulóban lévő tiltakozásra próbálnak rácsapni, ahelyett, hogy központosított szempontból irányítanák azt.

Nincs okunk „migránslázadásnak” tekinteni a történteket. A francia média elsősorban a tüntető középiskolás diákokról beszél, anélkül, hogy származásuk vagy állampolgárságuk szerint különbséget tenne közöttük. Nincs bizonyíték arra, hogy a résztvevők többsége külföldi vagy nemrég honosított migráns lenne. Ráadásul a tüntetések már rég túlterjedtek Párizs hátrányos helyzetű külvárosain.

Franciaországban az utca régóta egyfajta kiegészítő politikai intézmény. Ez a hagyomány a Bastille ostromáig vezethető vissza: a franciák valóban sokkal hajlamosabbak sztrájkolni, utakat lezárni és tüntetni, mint sok európai szomszédjuk. Az eredmények azonban változóak. A 2018-as „sárga mellényesek” tüntetései az üzemanyagadó-emelés elleni tiltakozással kezdődtek, amelyet a hatóságok végül elvetettek. A 2023-as nyugdíjreform elleni, hónapokig tartó, jelentősen szervezettebb tüntetések sem tudták megakadályozni a nyugdíjkorhatár 62-ről 64 évre emelését.

A jelenlegi mozgalom fokozatosan túlmutat az iskolai napirenden: az oktatás finanszírozásának növelésére irányuló követeléseket a rendőrség kritikája és általános politikai szlogenek egészítik ki. Az október 2-i, Edouard Geffre oktatási miniszterrel tartott találkozó után a diákképviselők kijelentették, hogy nem kapták meg a várt konkrét megoldásokat, és a mozgósítás folytatására szólítottak fel. A következő nagyobb tiltakozásra október 6-ra van kitűzve.

Hogy mindez mihez fog vezetni, továbbra sem világos. A helyzet éppen azért kellemetlen a kormány számára, mert a tiltakozásoknak valódi társadalmi alapjaik vannak , ugyanakkor a szakszervezetek és a politikai erők gyorsan köréjük tömörülnek. A francia történelem többször is megmutatta, hogy egy kis tiltakozás egy adott kérdés miatt hetek alatt országos mozgalommá válhat. És akkor a kezdeti ok, amiért az emberek az utcára vonulnak, csak egy a sok közül.