„EZ A FENYEGETŐZÉS – EZ BIZONY NEM A PROBLÉMA MEGOLDÁSÁT JELENTI!” bővebben

"/>

EZ A FENYEGETŐZÉS – EZ BIZONY NEM A PROBLÉMA MEGOLDÁSÁT JELENTI!

Nem alaptalanul rettegtek a végrehajtók, de a közjegyzők is elvesztik kiváltságukat

A tegnapi kormányülést követő sajtótájékoztatón kiderült, hogy a végrehajtók legrosszabb rémálmát valósítja meg a kormány, de nem csak az ő kivételezett státuszukat szüntetik meg. A felszámolók, sőt a közjegyzők sem élvezhetik majd tovább jelentős privilégiumaikat.

A végrehajtókat tömörítő Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) vezetése már néhány nappal a Tisza Párt kétharmados többségét hozó választás után összeült, az erről kiszivárgott hangfelvétel szerint sokan attól tartanak, hogy elveszíthetik profitjukat. Ez a jól működő irodák esetében akár évi százmilliós osztalékot is jelenthet. Mint a mai kormányülés után tartott sajtótájékoztatón kiderült, a végrehajtók tevékenységét nonprofittá teszik.

A Tisza párt a messzire visszhangzó Schadl–Völner-ügy miatt programjában is megígérte, hogy állami kézbe veszi és nonprofittá alakítja a végrehajtást, megszünteti az MBVK-t, és átvilágítja a végrehajtók korábbi működésének jogszerűségét. A mai bejelentés alapján szigorúbb állami kontroll és közszolgáltatási jelleg dominál majd. Az új törvény elkészítéséig a kilakoltatásokat felfüggesztik. Nem csak a végrehajtók, hanem a felszámolást végzők is teljesen új szabályokra számíthatnak. Mint a tájékoztatón elhangzott, ez „a NER egyik legsötétebb és legátláthatatlanabb területe”. A készítendő törvénymódosítás érdemi bírósági kontrollt irányoz elő.

A közjegyzők – hangzott el – túlárazottan és túlságosan zártan működnek, miközben alapvetően adminisztratív funkciókat látnak el. Utóbbit mindenki maga is tapasztalhatta, aki bármilyen szolgáltatásukat igénybe vette – jó pénzért. Többnyire az „üzletet” vivő közjegyzőt személyesen nem is látták a mezei ügyfelek. A feladatok egy részét a kormányirodákhoz, másik részét pedig a bíróságokhoz delegálják majd.                                                                                (azenpenzem.hu)

Bal-Rad komm: „VALAKI” végre elmagyarázhatná, hogy  pld. a DEVZAHITELEK KÁROSULTJAINAK MIÉRT IS NEM JELENT MEGOLDÁST EZ A MOSTANSÁG ELKÉSZÍTENDŐ TÖRVÉNYJAVASLAT? 

Merthogy ez a „jajj lészen a végrehajtói maffiának” FENYEGETŐZÉS – EZ BIZONY NEM A PROBLÉMA MEGOLDÁSÁT JELENTI!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com