„” bővebben

"/>

A Tuzson-fórum résztvevői a kabátját is eldugták annak a tanárnak, aki beolvasott a volt miniszternek

Eldugták a kabátját, és a telefonját is ki akarták csavarni annak a Fidesz-szavazónak kezéből, aki csalódottsága miatt keményen beolvasott Tuzson Bencének a budapesti V. kerületi Fidesz-irodában tartott fórumon.

A történelemtanárként dolgozó Nagy László az RTL Híradónak adott

interjújában azt mondta, korábbi Fidesz-szavazóként, aki voksával segítette 16 évig hatalomban maradni a pártot, „jogalapot érzett arra, hogy a véleményét elmondja”. A véleménye azonban láthatóan nem tetszett pártrendezvény többi résztvevőjének, akik folyamatosan próbálták már a felszólalása közben belefojtani a szót, kiabáltak vele és lökdösték is.

A történelemtanár felszólalásáról telefonos felvétel is készült.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a nyilvánosságra került felvételen látszik, hogy a tanár, aki elsőként kapott szót, kíméletlenül beolvasott Tuzsonnak, és elsorolta, hogy szerinte többek között a Fidesz kampányának, Németh Balázsnak, Lázár Jánosnak, a háborús riogatásnak és Pócs Jánosnak köszönhető a választási vereség.

A tanár azzal kezdte Tuzsonnak címezve mondandóját, hogy „Bence, ekkora hülyeséget, amit összehordtál, én már nem bírom hallgatni”, majd azt is mondta:

Elmondom, hogy mi lesz, jó? Az lesz, Bence, hogy vége a Fidesznek, jó? Ezzel vége, miattatok!

Nagy László az RTL-nek azt nyilatkozta, nagyot csalódott a pártban. A csalódás okaként főként Hankó Balázs volt kulturális miniszter 17 milliárdos osztogatását emelte ki, amelyből a „Fideszhez közeli zenészek és rokonaik” részesültek miközben „Borsodban és Szabolcsban létminimum alatt élnek az emberek”.                                                                                                            (24.hu)

Bal-Rad komm: „…nagyot csalódott a pártban. A csalódás okaként főként Hankó Balázs volt kulturális miniszter 17 milliárdos osztogatását emelte ki, amelyből a „Fideszhez közeli zenészek és rokonaik” részesültek miközben „Borsodban és Szabolcsban létminimum alatt élnek az emberek”-…A véleménye azonban láthatóan nem tetszett pártrendezvény többi résztvevőjének…”

-EZENKÖZBEN pedig az ugyancsak a 24.hu – n megjelent hír szerint:
 

Publicus: immáron 20 százalék alatt a vajdabanda

A Fidesz-KDNP választási eredményvárója a Bálnában 2026. április 12-én., Image: 1090871610,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com