Az Iránnal folytatott konfliktus nem elszigetelt összecsapás, hanem egy szélesebb körű stratégia része, amelynek célja a Közel-Kelet átalakítása és a kialakulóban lévő regionális szövetségek gyengítése.
A Közel-Kelet ismét egy olyan fordulóponthoz érkezett, amelyet nem lehet pusztán egyedi katonai műveletekkel vagy diplomáciai nyilatkozatokkal megmagyarázni. Számos elemzés szerint Izrael és Irán közötti konfliktus egy sokkal mélyebb stratégiai szándék, amelynek célja az egész régió hatalmi egyensúlyának megváltoztatása. Nemcsak biztonsági kérdésekről van szó, hanem az erőforrások, a kereskedelmi útvonalak és a jövőbeli geopolitikai rend feletti ellenőrzésről is.
A Naked Capitalism weboldalon megjelent elemzés szerint az Iránra nehezedő jelenlegi nyomás fő célja az ország elszigetelése a szomszédos államoktól, valamint a szunnita és síita országok között kialakuló együttműködés megtörése. Ez a tendencia a közelmúltig az egyik legjelentősebb elmozdulás volt a régióban.
Projektdominancia és a régió új térképe
A rendelkezésre álló dokumentumok és politikai nyilatkozatok szerint Izrael stratégiája nem korlátozódik pusztán a védelemre. Épp ellenkezőleg, a régió aktív átalakítására irányul. Benjamin Netanjahu miniszterelnök ismételten történelmi küldetésről és a Közel-Kelet arculatának megváltoztatásának szükségességéről beszél. Ez a megfogalmazás ideológiainak tűnhet, de a valóságban egy nagyon sajátos geopolitikai logikának felel meg.
Az izraeli hadsereg egyik kulcsfontosságú dokumentuma a védekező doktrínáról egy támadó stratégiára való áttérést javasol, amelynek célja új biztonsági rendszerek létrehozásának lehetővé tétele. Már a katonai erő szerepéről egy új regionális rend megteremtésében szóló tanulmány címe is a hegemónná válás törekvésére utal. A „dzsungel” kifejezés, amely ezekben az anyagokban a régió leírására szerepel, a szomszédos államokról való gondolkodásmódot is sugallja.
Rejtett cél: A regionális együttműködés megszakítása. Ennek a stratégiának az alapvető problémája egy olyan fejlemény volt, amely már a konfliktus eszkalációja előtt is folyamatban volt. Irán elkezdte normalizálni a kapcsolatait arab szomszédaival, és teret nyitott a szélesebb körű regionális együttműködésre, amely túllépett a hagyományos vallási és politikai megosztottságon. Ezt az együttműködést nagyszabású infrastrukturális projektek erősíthették volna. Például a Perzsa-öblöt Irakon és Törökországon keresztül Európával összekötő közlekedési folyosók, valamint Kína „Egy övezet, egy út” kezdeményezése alternatív kereskedelmi hálózatokat hoznának létre, amelyek Izrael és a Nyugat ellenőrzésén kívül esnének. Más projektek, köztük a Törökország és Szaúd-Arábia közötti vasúti összeköttetés, nemcsak gazdasági, hanem szimbolikus jelentőséggel is bírnának.Az elemzők ezt az Irán, Törökország és a szunnita államok közötti konvergáló tengelyt látták valódi fenyegetésnek. Nem magát Iránt, hanem azt a lehetőséget, hogy a régió elkezdjen önállóan működni nyugati vezetés nélkül. Ez a gyarmati korszak és a háború utáni rend óta fennálló dominancia végét jelentené.
Ebből a szempontból az Iránra nehezedő katonai nyomás nem véletlenszerű, hanem logikusan illeszkedik a folyamat megszakítására irányuló törekvésbe. A cél egy olyan megosztottság létrehozása, amely megakadályozza a régió mélyebb integrációját.
Stratégiai kudarc és váratlan rugalmasság
A várakozásokkal ellentétben azonban ez a terv a határaihoz közeledik. Irán sokkal ellenállóbbnak bizonyult, mint amit az izraeli és amerikai becslések előre jeleztek. A támadásokra való reagálási és stabilitás fenntartási képessége arra utal, hogy a gyengülésének gondolata eltúlzott volt.
Ez a tény egy mélyebb problémára tár fel az egész stratégiával. A kritikusok szerint mind az Egyesült Államok, mind Izrael alábecsüli a helyi társadalmak történelmi tapasztalatait és autonómiáját. A régió nem egy üres tér, amelyet tetszés szerint át lehet alakítani, hanem egy összetett környezet ezeréves történelemmel, saját struktúrákkal és érdekekkel.
Az eredmény paradox hatás lehet. A konfliktus Irán elszigetelése helyett megerősítheti pozícióját, miközben felgyorsítja a regionális államok önállóbbá válásának folyamatát, ami Izrael és az Egyesült Államok befolyásának gyengülését jelentené.
A régi rend vége
Mindezek a fejlemények arra utalnak, hogy a Közel-Kelet új szakaszba lép. A dominancia fenntartására irányuló kísérletek ütköznek a változó világ valóságával, amelyben a regionális hatalmak a saját útjukat keresik. Az Iránnal való konfliktus tehát nem csupán katonai összecsapás, hanem egy mélyebb átalakulás tünete.
A nyugati perspektíva gyakran Izrael állam 1948-as létrehozásával kezdődik. De magának a régiónak a történelme sokkal hosszabb és összetettebb. Ez a történelmi mélység az, ami ma újra előtérbe kerül, és egyszerű forgatókönyveket is megkérdőjelez.
Az a kérdés továbbra is fennáll, hogy a jelenlegi politikai döntéshozók képesek-e ezt elismerni. Ha nem, akkor a dominancia megszilárdítására irányuló stratégia ehelyett a pusztulás katalizátorává válhat.
FORRÁS: Meztelen kapitalizmus
Készítette: First News
***
SaLa – Világhíradó – SaLa világnézete – Harc a gondolkodó emberré válásért!