JD Vance Döbröisztánban: a cél a vajda HATALMÁNAK megmentési kísérlete

Húsz éve nem járt amerikai elnök Budapesten, és a hivatalban lévőt most sem sikerült megszerezni. Az alelnöke viszont érkezik, és JD Vance feladata egyértelmű: Orbán Viktor megmentése. Az amerikaiak arra juthattak, hogy Orbán elvesztése komolyabb kár, mint amekkora kockázat mellette mutatkozni.
2006 júniusában járt legutóbb amerikai elnök Budapesten. Akkor George W. Bush látogatta meg Sólyom László köztársasági elnököt, és találkozott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel is. Bush az édesapja nyomdokait követte, hiszen az idősebb Bush elnök is járt Magyarországon a rendszerváltás idején, majd később Bill Clinton is ellátogatott hozzánk. Amikor Gyurcsány kezet foghatott az amerikai elnökkel Budapesten, már elhangzott Balatonőszödön a hírhedt beszéde, hiszen arra májusban került sor, Bush viszont júniusban jött Budapestre – ám a beszéd hangfelvétele csak szeptemberben szivárgott ki.
Barack Obama hivatalba lépését követően, 2010-ben találkozott ugyan a még éppen hivatalban lévő Bajnai Gordonnal, de Magyarországra nem látogatott el. Obama elnökségének egyébként sem volt prioritása Európa (bár sokszor járt a kontinensen), inkább a Közel-Keletre és a csendes-óceáni térségre koncentrált. Ennek ellenére azok a kritikák, amelyek később Donald Trumptól nagyon élesen hangzottak el, már Obamától is megérkeztek: Európa nem költ eleget a saját védelmére. Ennyiben van folytonosság az egymást váltó amerikai elnökök között.
JD Vance már úton van a vajdságba: „Alig várom, hogy találkozzak jó barátunkkal, Viktorral”
JD Vance már úton van Youdapestre
Orbán Viktor tett ki egy rövid videót a Facebook-oldalára, melyen az Egyesült Államok alelnöke látható, amint felszállás előtt még nyilatkozik egy rövidet arról, hogy indul Magyarországra.
„Nagyon várjuk már ezt az utat, alig várom, hogy találkozzak jó barátunkkal, Viktorral. És tudják, az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolatáról beszélgetünk. Nyilvánvaló, hogy Európa, Ukrajna és az összes többi ügy elég hangsúlyos lesz” – mondta JD Vance.
Az amerikai alelnök érkezése után a Karmelitában tart közös sajtótájékoztatót Orbán Viktorral a hivatalos program szerint 13.20-kor, később pedig egy nagygyűlést is tartanak az MTK Sportparkban.
Magyar Péter üzent JD Vance-nek: Ne a magyar emberek fizessék meg az árát, hogy Orbán Viktor mellett kampányol
Videóüzenetben szólította meg a Magyarországra tartó amerikai alelnököt, JD Vance-t a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter, ismét rögzítve azt a beszédeiben már többször előkerült állítást, hogy a magyar történelmet nem Washingtonban vagy Brüsszelben, de nem is Moszkvában, Kijevben vagy Szerbiában írják.
„Nyomatékosan felszólítom a nemzetközi politika szereplőit Ukrajnától Szerbiáig, Oroszországtól Amerikáig, hogy ne próbáljanak meg beavatkozni a magyar választásokba. Nem kísérleti terep vagyunk, nem geopolitikai játszmák színtere vagyunk. Ez itt a mi hazánk, amelynek sorsáról a magyar poolgárok fognak dönteni” – jelentette ki Magyar Péter, aki ezt követően közvetlenül JD Vance-hez intézte a szavait:
A Magyarországra érkező amerikai alelnök urat tisztelettel kérem, hogy ha már Orbán Viktor mellett kampányol, ne a magyar emberek fizessék meg ennek az árát, Bármiben is állapodnak meg, vagy állapodtak meg korábban, az április 12 urán megalakuló Tisza-kormány nem fogja engedni, hogy magyar katonákat küldjenek Iránba, ahogy nem fogunk katonákat küldeni Csádba és semmilyen katonai konfliktusba sem.
(24.hu)
A balrad.hu kommentje a KUNYERÁLÁS után!
Kérem, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod támogatni!
Bal-Rad komm: „…Nyilvánvaló, hogy Európa, Ukrajna és az összes többi ügy elég hangsúlyos lesz” – mondta JD Vance…”
Hááát… – TALÁN ENNYI ELÉG IS A „JÓ BARÁTNAK” A JÖVŐ PROGRAMJÁRÓL! ÉS HÁT EZ EGY ÜZENET MP – NEK IS, AKI PEDIG KIMONDOTTAN KAMPÁNYSZAGÚ „FLHÍVÁST” INTÉZETT A TRUMP „BÉKEPÁPA” HELYETT (!!!) YOUDAPESTRE LÁTOGATÓ vajdabaráthoz:
„…ne próbáljanak meg beavatkozni a magyar választásokba. Nem kísérleti terep vagyunk, nem geopolitikai játszmák színtere vagyunk. Ez itt a mi hazánk, amelynek sorsáról a magyar polgárok fognak dönteni” – jelentette ki Magyar Péter…”
SAJNOS MI – MAGYAROK! – 36 ÉVE MÁR DÖNTÖTTÜNK! NAGYON ROSSZUL! AZÓTA EZ A HELY ITT MÁR NEM A MI HAZÁNK, HANEM A MI SZÁMUKRA KIJELÖLT ÉLETTÉR! AMELYNEK SORSÁRÓL NEM MI – MAGYAROK! – FOGUNK DÖNTENI! MI CSAK VÉGREHAJTJUK A VELÜNK KAPCSOLATOS – A MÁSOK ÁLTAL MEGHOZOTT DÖNTÉSEKET!


Na majd nyugtával dicsérd a napot.