„Plakátolási agyrém Debrecenben!” bővebben

"/>

Plakátolási agyrém Debrecenben!

Ukrán nyelvű Tisza-plakátokat terítettek Debrecenben, a rendőrség akadályozta meg őket

Este 9 óra körül kaptuk az első jelzéseket, hogy Debrecen több pontján autókkal közlekedő kisebb csoportok ukrán feliratú, hamisított tiszás plakátokat helyeznek el villanyoszlopokon

– erről számolt be a Tisza helyi politikusa, Pásztor Zoltán.

„Hozzánk közben másik rendőri egység is kijött, majd a parancsnok is megérkezett. Ellenőrizték a gépkocsi tartalmát, megszámolták a még benne lévő plakátokat, és felvették az elkövetők adatait. A helyszínen mi nem tudtuk meg, kinek a megbízásából indult az akció, csak annyit hallottunk, hogy hajdúszováti lakosokról van szó, de az egyértelműen látszott, hogy pont ugyanolyan kötözőt használtak, mint amilyennel a fideszes plakátok vannak felrakva. A hamisítványplakátok meglepően jó minőségű kivitelezések, az anyag is pontosan olyan, amilyet mi is használunk” – mondta Pásztor.

„Miután a rendőrség befejezte az intézkedést, az önkénteseinkkel elkezdtük leszedni az illegálisan kirakott plakátokat, több mint 100-at találtunk szerte a városban. Körülbelül hajnal 3-ig megtisztítottuk az utcákat” – írta Pásztor.                                                                                                                                            (24.hu)

Bal-Rad komm: Hááát…-Drága Felejim! A jelek szerint „VALAKIK” NAGYON – NAGYON HÜLYÉKNEK NÉZIK/TARTJÁK A DEBRECENI MAGYAROKAT!

“Plakátolási agyrém Debrecenben!” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. És? Kit érdekelnek a zajok. A tisza ugyanezt csinálta, csak ott a rendőrség lapított, mert ugye az a fránya kettős mérce 🙂 A kínai nyelvű fideszes plakát jó plakát 😀

    Amúgy rendkívűl érdekes fejlemények lesznek 13-a után, amikor is a fidesz győzelme egyértelmű lesz.

    Mert azt ugye senki sem hiszi el, hogy a tisza valaha is vezetett valahol is. Megmérettetés nuku, minden vitát került, ügyesen kimaradt az uniós vitákból is, a fővárosban sem csináltak semmit, aki pedig a virtuálisan kialakított buborékban él, és mindent elhisz, az meg is érdemli. 😀

Hozzászólás a(z) áprilisi pilisi bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com