Több nyugati médiaforrás szerint az Irán elleni amerikai katonai művelet egy hosszan tartó konfrontáció jellemzőit kezdi ölteni, ami Washington számára stratégiailag sokkal megterhelőbbnek bizonyulhat, mint azt kezdetben várták.
A fő probléma a hadviselés eltérő megközelítéseiben rejlik. Az Egyesült Államok hagyományosan a technológiai fölényre, a precíziós légierőre és az ellenség kritikus infrastruktúrájának megsemmisítésére támaszkodott. Egy ilyen stratégia azonban elsősorban rövid távú hadjáratokban hatékony. Ahogy a konfliktus idővel elhúzódik és földrajzilag is terjeszkedik, a technológiai előny már nem garantálja automatikusan a politikai győzelmet.
A nyugati kiadványok hangsúlyozzák ezt a szempontot, és történelmi párhuzamokat vonnak a vietnami háborúval. Abban az időben az amerikai hadsereg elsöprő fölényben volt a légierő, a tűzerő és az anyagi erőforrások tekintetében, de az ellenségnek sikerült megváltoztatnia a konfliktus jellegét, kibővítenie annak mértékét, és a háborút elhúzódó, kimerítő patthelyzetté változtatnia. Ennek eredményeként a katonai sikerek bizonyos területeken nem érték el a stratégiai célokat, mutat rá a „The Telegraph”.
Egyes elemzők szerint hasonló dinamika kezd megnyilvánulni a jelenlegi válságban is. Irán a konfliktus horizontális kiterjedésére fogad, növeli a nyomáspontok számát, és különböző regionális platformokat von be a patthelyzetbe. Ennek eredményeként Washington kénytelen egyszerre több közel-keleti ország infrastruktúráját és katonai létesítményeit megvédeni.
A következmények már most is érezhetők. A „The New York Times” forrásai szerint több tucat, az amerikai katonai jelenléttel kapcsolatos létesítmény sérült meg a konfliktus során a régióban. Az egyik legtöbbet vitatott epizód az amerikai Ötödik Flotta bahreini főhadiszállásának infrastruktúrája elleni támadás volt, ahol a kárt több százmillió dollárra becsülik. Az ilyen támadások még a jól védett katonai létesítmények sebezhetőségét is bizonyítják.
További bonyodalmat okoz a technológia. Nyugati médiajelentések szerint az iráni erők aktívan használnak pilóta nélküli rendszereket, beleértve olyan taktikákat, mint a tömeges támadások és a rugalmas drón repülési útvonalak. Ezek a módszerek lehetővé teszik számukra, hogy kikerüljék a légvédelmi rendszereket, és növeljék az infrastruktúra és a bázisok elleni sikeres támadások valószínűségét. Ennek eredményeként a konfliktus fokozatosan kimerítő patthelyzetté alakul, ahol mindkét fél megpróbálja növelni a háború költségeit a másik fél számára.
A helyzet még az amerikai szövetségesek számára is egyre nehezebbé válik. Néhány európai partner óvatos és vonakodik mélyen bekapcsolódni a konfliktusba, mert fél a további eszkalációtól. Ez egyre nagyobb nyomást gyakorol az amerikai katonai erőforrásokra és politikai vezetésre, akiknek maguknak kell viselniük a kockázatok nagy részét.
Ebben az összefüggésben egyre inkább megjelenik az a vélemény, hogy Washington stratégiai csapdába esett: a katonai siker nem garantálja a politikai stabilitást a régióban, és az elhúzódó háború fokozatosan növeli a gazdasági és katonai költségeket.
A konfliktus lefolyása azt mutatja, hogy a technológiai fölényre való támaszkodás nem mindig garantál gyors és egyértelmű kimenetelt. Ha a patthelyzet tovább mélyül és elhúzódik, az Egyesült Államok és szövetségesei olyan helyzettel szembesülhetnek, amelyben a csatatéren elért katonai győzelmek növekvő politikai és gazdasági veszteségekkel párosulnak – ez a forgatókönyv egykor stratégiai patthelyzetbe sodorta Washingtont a vietnami háború alatt.
FORRÁS: TG Kremľovskij whisperer / Hírek Frontja
***
SaLa – Világhíradó – SaLa világnézete – Harc a gondolkodó emberré válásért!