A MAGYAR EMIGRÁCIÓ POLITIKÁJA

Jemnitz János

2

(idézet: Ellenforradalom Magyarországon – 1956)

A Magyar Nemzett Bizottmány

 

Az MNB-ben is különféle irányzatok képviselői foglalnak helyet. Jobboldalán olyan emberek állanak, mint Kállay Miklós volt miniszterelnök, Eckhardt Tibor, Fábián Béla¹, Bakach-Bessenyey György: a Horthy-időszak felelős pártvezérei, képviselői, diplomáciai karának vezető személyei.* Horthy Külügyminisztériumának felelős munkatársai lettek az emigrációban az MNB külpolitikai szakértői, egyben az MNB jobbszárnyának támogatói. Köztük találjuk br. Apor Gábort², br. Bakach-Bessenyey Györgyöt, Bartók Lászlót³, Bethlen Gábort⁴, Bobrik Arnót⁵, Marosy Ferencet⁶, dr. Pelényi Jánost⁷, Czikann-Zichy Móric bárót⁸. Ők képviselték az MNB-t az emigrációs szervezetek nemzetközi tárgyalásain. Gazdasági szakértőként szerepelt mellettük br. Ullmann György⁹ és az MNB-vel kapcsolatot tartó Baranyai Lipót¹⁰.

¹ Fábián Béla — törvényszéki bíró, ügyvéd volt. 1922-ben a Pest környéki kerületben mint a Demokrata Párt képviselője kapott mandátumot. A kispolgárság, a kis- és középtőke négyszer egymás után juttatta be a parlamentbe. Évi összjövedelme 85 863 pengő volt.

Az MNB Végrehajtó Bizottságának tagja, a jobbszárny egyik vezetője. Értékes kapcsolatai vannak befolyásos nyugati politikusokkal.

² Báró Apor Gábor — a két világháború között a Külügyminisztériumban teljesített szolgálatot mint a külügyminiszter állandó helyettese. A második világháború alatt vatikáni követ.

Az MNB megbízottja. A Máltai Lovagrend kancellárja. Az „Új Hungária” 1956 szeptember 14-i tudósítása szerint; „részt vett a kölni Katolikus Hét impozáns záróülésén, ahol a díszpáholyban foglalt helyet. Frings kardinális bemutatta Adenauer kancellárnak is.”

³ Bartók László — a Horthy-rendszerben külügyminisztériumi beosztásban dolgozott.

A Rab Nemzetek Szervezeténél az MNB képviselője.

⁴ Bethlen Gábor — Bethlen István fia, a régi magyar diplomáciai kar tagja. Évi összjövedelme 37 764 pengő; az egész Bethlen-család vagyona 3,6 millió pengő volt, közte 8100 hold föld és 15 ipari és bankpozíció.

Az MNB Buenos Aires-i megbízottja.

⁵ Bobrik Arno — a múltban a Külügyminisztériumban dolgozott, a második világháború alatt az elnöki osztályon különleges megbízatással tevékenykedett.

Jelenleg az MNB-t képviseli különböző nemzetközi tárgyalásokon és a Rab Nemzetek Szervezetében.

⁶ Marosy Ferenc — a háború előtt a Külügyminisztérium Sajtóosztályának vezetője, a Magyar Külügyi Társaság elnökségének tagja, a Pázmány Péter Egyetem nemzetközi jogi magántanára volt. Diplomáciai szolgálatot teljesített Madridban, Londonban, Helsinkiben és Zágrábban.

Most az MNB spanyolországi megbízottja.

⁷ Dr. Pelényi János — hosszú diplomáciai pályafutás áll mögötte, a második világháború előtt huzamosabb ideig amerikai követ volt.

A nyugati körök a strasbourgi Szabad Európa Egyetem elnöki tisztségének ellátásával bízták meg.

⁸ Báró Czikann-Zichy Móric — a második világháború alatt a Külügy minisztérium gazdaságpolitikai osztályán dolgozott. A Zichy-család 15 ipari és bankpozíciót és 73 000 hold földet tartott kezében.

A Magyar Katolikus Liga megbízásából az Amerikába bevándorló menekült magyarok ügyeit intézi.

⁹ Báró Ullmann György — a Magyar Általános Hitelbank ügyvezető igazgatója, a GYOSZ ügyvezető igazgatóságának tagja, a Budapesti Áru- és Értéktőzsde tanácsosa volt. Ezenkívül igazgatósági, felügyelő bizottsági tag volt a következő vállalatoknál: Providentia Biztosító Rt., „Hermes” Magyar Általános Váltóüzlet Rt., Pannónia Kender, Ganz, Magyar Általános Gépgyár, Magyar Acélárugyár, Oetl, Panto, Linum-Tausig, Phylaxia, Hazai Fésűsfonó, Magyar Pamutipar, Hungária Gőzmalom, Alföldi Cukorgyár, Csongrád megyei Cukorgyár stb.

Az MNB képviselője a Rab Nemzetek Szervezetének közgyűlésén.

¹⁰ Baranyai Lipót — a Nemzeti Bank volt elnökigazgatója, a Magyar Parthenon Társaság volt elnöke. Évi összjövedelme 108 742 pengőre rúgott. Tapasztalatait a washingtoni Nemzetközi Banknál igen magas beosztásban értékesíti.

Az Európa Mozgalom magyar bizottságának egyik tagja, szoros kapcsolatot tart a mozgalom nyugat-európai vezetőivel. * Az MNB centrumát olyan személyek alkotják, akik a népi demokrácia első szakaszában még bizonyos szerepet vállaltak, németellenesek, angolbarátok, esetleg antifasiszták is voltak, a burzsoázia és a kulákság haladóbb részének álláspontját képviselték, de a szocialista átalakulással szembekerültek, s most az ország határain túl, idegen erőkkel szövetségben lépnek fel a magyar nép ellen. „Balszárnyát” a „Látóhatár” című folyóirat körül kialakult csoport és Kovács Imre kispolgári demokratikus, paraszti, „a kapitalizmust nyesegető” irányzata alkotja.* Az MNB belső erőviszonyait tükrözi az MNB irányvonalát követő sajtó képe. A balszárny rendelkezésére csak egy havonként megjelenő folyóirat áll, míg a jobbszárny és centrum kezében van valamennyi hetenként megjelenő sajtóorgánum. A hetisajtó profiljára következtethetünk, ha tudjuk, hogy e sajtó irányítói és cikkírói között ott volt Pfeiffer Zoltán, az MNB tájékoztatási bizottságának elnöke, Weber Tibor¹, az MNB sajtóreferense, gr. Apponyi György², br. Radvánszky Antal³, Ottlik György⁴ stb.

¹ Dr. Weber Tibor — kormánytanácsos, a Magyar Külügyi Társaság igazgatósági tagja, a Magyar Bank Rt. igazgatója, a Magyar Nemzeti Bank londoni megbízottja volt.

Jelenleg az MNB sajtókonferense.

² Gróf Apponyi György — földbirtokos, a Horthy-rendszer legitimista politikusa. A Közép-Európai Minerva Általános Biztosító Rt. (az Assicurazione Generáli leányvállalata) igazgatósági tagja, 662 hold föld tulajdonosa, emellett a Közműépítőnél, a Hatvani Mezőgazdasági Banknál, a Klotild Első Magyar Vegyipar Rt-nél, a Magyar Jég- és Viszontbiztosítónál volt érdekeltsége. Évi jövedelme 33 700 pengő volt. Horthy-Magyarország uralkodó osztályának legvagyonosabbjai közé tartozott.

Az emigrációs sajtó állandó cikkírója, az MNB képviselője a Rab Nemzetek Szervezetében.

³ Báró Radvánszky Antal — a Magyar Nemzeti Bank vezértitkára, igazgatóhelyettese, a hitelügyi osztály központi titkárságának vezetője volt. Évi összjövedelmét 31 275 pengőre becsülték. A Radvánszky-család 8258 hold földdel rendelkezett.

Az emigrációban sajtóvonalon tevékenykedik, az „Új Hungária” főmunkatársa.

⁴ Ottlik György — a „Budapesti Hírlap” főszerkesztője, majd a „Pester Lloyd” vezetését vette át. Az Országos Irodalmi és Művészeti Tanácsnak, a Magyar Gazdaságkutató Intézet elnöki tanácsának, a Magyar Külügyi Társaság elnöki tanácsának, az Angol—Magyar Bank felügyelő bizottságának, a Magyar Bank és Kereskedelmi Rt. igazgatóságának volt tagja. Évi összjövedelme 62 336 pengőt tett ki.

Az MNB álláspontját tükröző „Délamerikai Magyarság”-ba ír cikkeket. * A MNB-t október előtt az említett centrum emberei vezették: Varga Béla, Nagy Ferenc, Barankovics István, Pfeiffer Zoltán. De rajtuk kívül más erők is beleszóltak az MNB politikájának kialakításába. Ez a csoport függ legjobban és legközvetlenebbül az imperialista hatalmaktól, s ezért náluk a nyugati hatalmak politikájának a legkisebb rezdülése is nagy ingásokat okoz. Ennek a csoportnak egyeztetnie kellett az 1945-ös és az 1947—48-as emigráció platformját, s ebben — mint látjuk — ért is el sikereket. Ez a csoport az emigráció legbefolyásosabb irányzata, sőt az október előtti időben hegemón vezetője volt. Célja és tevékenysége megmutatja az egész emigráció akkori politikáját, a burzsoá restauráció fokozatos végrehajtására kidolgozott terveit, és azt, hogy az emigráció minden lépése az imperialista hatalmak politikájának függvénye.

Az 1955—56-os években az MNB tevékenysége két periódusra oszlik. Az első: az 1955-ös év, a Szovjetunió béke-offenzívájának, a genfi négyhatalmi találkozónak a korszaka. A második periódus 1955 végén, az új amerikai politika meghirdetésekor kezdődött. Az első periódusban az imperialista hatalmak még nem dolgozták ki az új támadás stratégiai tervét, tétovázásuk, zavaruk szemmellátható volt. Az MNB tevékenysége ekkor majdnem kizárólag a „genfi szellemnek”, a békés együttélés elvének bírálatára irányult. Még a nyugati hatalmakat is elítélték, mert — mint ők mondták — „feláldozták az emigrációk érdekeit”, a kapitalizmus Kelet-Európában való visszaállítását. A második periódusban is folytatták a harcot a nyugati és az emigráción belüli mérsékelt irányzatok ellen, de tevékenységük súlypontja áthelyeződött arra, hogy az amerikai politika alapján kidolgozzák a restauráció részletes menetrendjét, és ezt a programot elfogadtassák a magyar néppel.

Az első periódusnál nem kell sokáig időznünk, itt a kép teljesen világos. Már maga a négyhatalmi találkozó ténye is nagy riadalmat okozott az emigrációban — hiszen ők háborúra, nem pedig tárgyalásokra számítottak. Czipó László volt országgyűlési képviselő azt mondta: „Otthon és a magyar emigrációban egyaránt a nyugati szabad világ fegyveres beavatkozásától vártuk Magyarországnak és népének a kommunista elnyomatás alóli gyors felszabadítását és vele a demokratikus emigráció hazatérését is.”* Az Ember, 1956 május 10. — Az Egyesült Államokban megjelenő, az egyes áramlatoktól független hetilap. Politikailag az MNB centrumával, illetőleg balszárnyával rokonszenvezik. A lapot tőkések finanszírozzák. A politikai cikkek burzsoá-liberális szemléletűek. * Ezt az elképzelést Genf áthúzta. Az értekezlet idején az MNB felforgatott hangyaboly képét mutatta. Nagy Ferenc és Auer Pál¹ Auer Pál — az első világháború után a békeszerződés által létesített határmegállapító bizottságok központjának jogi szakértője. A frankhamisítási perben a Banque de France jogi képviselője volt. Tagja volt a Magyar Külügyi Társaság elnökségének és érdekelt a Lakkgyárnál, a Lorilleux-nél, a Vulkán oxigéngyárnál, a Szentlőrinci HÉV-nél, a Hungária Hűtőiparnál.

Az MNB párizsi és egyben európai főmegbízottja, az MNB képviselője a Rab Nemzetek Szervezetében és több nemzetközi tárgyaláson. 1956 tavaszán és nyarán részt vesz a berni Pán-Európa-tanácskozáson, a brüsszeli jogászkongresszuson. * Genfbe utazott, majd az értekezlet után Nagy Ferenc Rómába, Párizsba és Londonba ment tájékozódni. Auer pedig Münchenbe utazott, hogy ott a Szabad Európa Rádió felhasználásával megkezdje a harcot a „genfi szellem” ellen.

A nemzetközi feszültség csökkenése elleni harcuk akkor érte el a csúcspontját, amikor hazánkat felvették az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. „Varga Béla, a Nemzeti Bizottmány elnöke sürgönyt küldött az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjaihoz, amelyben tiltakozott a kommunista uralom alatt álló Magyarország felvétele ellen …”* Új Hungária, 1955 november 25. * Ebben a számukra kedvezőtlen helyzetben mindenesetre vigasztalta a hazaárulókat az, hogy az amerikai politikai élet befolyásos körei is eleve szemben álltak a „genfi szellemmel”, s arra tartották jónak, hogy árnyékában előkészítsék a további támadást. Ezt mutatták az amerikai szenátusban elhangzott felszólalások.

A második periódusban háttérbe került az MNB Horthy-barát szárnya, de pozíciói és kapcsolatai megmaradtak, s így politikája továbbra is hatott az MNB tevékenységére. A „balszárny” sohasem hagyta ugyan el a kapitalista restauráció talaját, de merészebben pengetett „demokratikus” húrokat, s ezért az MNB vezetősége élesen meg is bírálta. Az egész idő alatt megszilárdult a Nagy Ferenc és Varga Béla vezette centrum politikai irányvonala. Nagy Ferencék politikai platformjukban megtagadták az 1945—47-es demokratikus fejlődést, és abba az ellentmondásba keveredtek, hogy miközben demokratizmusukat hangoztatták, valójában közeledtek Kállay Miklós és az MHBK platformjához. A helyzetet Marx szavaival lehetne jellemezni: „Mindegyik párt rúg egyet hátrafelé, az előretörő párt felé s elölről rátámaszkodik a visszafelé törekvő pártra.”* Marx—Engels. Válogatott Művek. I. köt. Szikra 1949. 246. old. *

Az amerikai politika irányváltoztatására az MNB-hez tartozók érzékenyen és boldogan reagáltak. Kállay Miklós jóformán ujjong az új politika jelentkezésén: „Ez az új módszer sokakban elkeseredést és kiábrándulást fog talán az első pillanatban kiváltani, s lesznek, kik azt hiszik, hogy ez a kérdés (mármint a restauráció) elhalasztását vagy teljes elejtését is jelenti. A magam részéről nem így látom ezt az utat, mert úgy vélem, hogy az ki fogja emelni ügyünket a genfi csődtömegből. A propagandának új, tágas lehetőségei nyílnak meg, hogy a világ közvéleményét a szabadság és a felszabadulásért való küzdelembe bekapcsoljuk … Mivel az amerikai nép és politika a világon az egyedüli, amely szilárdan ezen ideálok útján halad, rájuk számíthatunk legelsősorban …”** Új Hungária, 1956 január 6. *

A „Délamerikai Magyarság” Dulles beszédének a következő főcímet adta: „A kommunisták új módszerei kudarcra vannak ítélve, és 1956-ban a szabadság (értsd: a kapitalista rendszer) befolyása kiterjed a világra.”*** Délamerikai Magyarság, 1956 január 6. * Ez a lap megnyugvással veszi tudomásul, hogy: „A genfi konferencia derűlátása végleg a múlté. Nyugat és Kelet hidegháborúja tovább tart.”**** Délamerikai Magyarság, 1956 február 10. * A lap 1955 december 30-i száma nagy örömmel sorakoztatja fel az amerikai nehézágyúk mögé a pápát is: „A beszéd fő motívuma a kereszténységnek a kommunizmus elleni állásfoglalását és a rab népek felszabadításának szükségességét hangsúlyozta.”***** Az 1955 karácsonyán elhangzott pápai beszédről van szó. * Az imperializmus az egész fronton harcba indult.

Újabb ijedelmet keltett az emigrációban a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa s azt követően a nemzetközi feszültség további enyhülése. A „Kanadai Magyar Újság” így számolt be a montreali antikommunista nagygyűlésről: „A nagygyűlés részvevői nagy aggodalmuknak adtak kifejezést azért, hogy a nyugati államok megengedik, sőt elősegítik a szovjet befolyást és propagandát, továbbá, hogy Nagy-Britannia barátságos légkörben fogadja Malenkov, Hruscsov és Bulganyin látogatását …”* Kanadai Magyar Újság, 1956 május 18. *

Az emigráció a fő tüzet azok ellen irányította, akik a jelen helyzet alapján fogadnák el a békés egymás mellett élést, azaz a kelet-európai emigránsokat a vízben hagynák. Az MNB külpolitikai szakértői (nagyrészt volt horthysta diplomaták) mind szorítóba léptek ez ellen. Auer Pál volt párizsi követ ezt írta: „Egy netáni harmadik világháború gondolatát mi magunk éppúgy elítéljük, akár nyugati barátaink. Másrészt azonban úgy véljük, hogy a nyugati nagyhatalmak kormányainak félreérthetetlenül le kell szögeznie, miszerint a koegzisztencia vagy a kollektív biztonsági rendszer létrejötte csakis akkor jöhetne szóba, ha országunkban a polgári szabadságjogok ismét érvényre jutnak.” De azért nem elítélően jegyzi meg, hogy „egyesek még a véres erőszak útjától sem riadnak vissza.”** Délamerikai Magyarság, 1956 április 30. *

Az MNB lassanként kialakította a következő elgondolást: Magyarország „felszabadítása” nyugati segítséggel történik, ebből következik, hogy az ország szövetkezik majd a nyugati hatalmakkal, s ebből magától adódik a kapitalizmus hazai restaurációja. Ezért az MNB július 6-i végrehajtó bizottsági ülése elítélte Borbándi Gyula nézeteit, aki átmenetileg hajlandó lett volna a semlegesség elvét elfogadni. Barankovics azt mondta erről a tervről: „Általános irányzata tévesebb és károsabb, mint egyes részei, mert az emigrációnak egy olyan reálpolitikai tervet ajánl, amely alulkínálja azt a követelést, amelyet a szabad világ vezére, Eisenhower elnök támasztott a szovjetekkel szemben … A nyugatiaktól olyan kibontakozási tervet kíván, amely igényt tarthat a Szovjetunió elfogadására … és ilyen reálpolitikai tervként jelöli meg Németország semlegesítését is. Szóval a Nyugatnak egy olyan tervvel kellene előállnia, amely lényegében a mai NATO felrobbantását jelenti. Ez volna a kijózanult emigráció terve? Nem kijózanodás, hanem megzavarodás ez.”* Új Hungária, 1956 július 20. — Barankovicsnak az MNB Végrehajtó Bizottsága július 6-i ülésén elhangzott beszámolójából kitűnik, hogy a semlegesség elutasítását, a nyugati „szabad” világhoz való szoros felzárkózást az emigráció politikája alfájának és omegájának tekintik: „Míg régebben elsősorban belpolitikai és világnézeti kérdéseket, az antiszemitizmust és a múlthoz való viszonyulást használták fel arra, hogy az emigrációt egymással marakodó ellenséges táborokra bontsák, … az új taktika szakaszában elsősorban külpolitikai kérdések körül igyekeznek megosztani az emigrációt …” *

Ami a belpolitikát illeti, nagyon kínos az MNB számára a Horthy-rendszerrel kapcsolatos állásfoglalás. A külföldre szökött Reich Emil így írt: „Sajnálattal meg kell vallanunk, hogy a múltban sem a munkás-, sem a parasztosztály nem volt megbecsült tagja a magyar társadalomnak.”** Amerikai Magyar Népszava, 1956 július 27. * De sietve hozzáteszi, hogy „üldözésnek sem volt kitéve”. (Csak azt nem tudjuk, hogy akkor ki ellen irányult hát a csendőrség, a rendőrség, az államgépezet?) S mindenütt ezt a kötéltáncot látjuk, ahol a Horthy-rendszer megítéléséről van szó. Az MNB a Horthy-rendszernek legfeljebb a feudális vonásait bírálja. Peyer születésnapjára ezt írták: „A Horthy-rendszer első éveiben különös merevséggel elzárkózott attól, hogy a munkásság képviselői részt vegyenek az ország vezetésében (?). Peyer a maradi feudális magatartás miatt nem veszítette el józanságát, megmaradt az európai szociáldemokrácia európai vonalán, holott a kormányzat távolról sem igazodott az európai követelményekhez …”*** Amerikai Magyar Népszava, 1956 május 19. * Mintha bizony az jellemezné a kapitalizmust, hogy a munkásság képviselői részt vesznek az ország vezetésében! Világos, hogy az MNB nem szívesen bírálja a Horthy-rendszert. Hiszen Kállay Miklósnak, Eckhardt Tibornak és a többieknek mégiscsak volt valami közük ehhez a „feudális”, „az európai követelményekhez nem igazodó” rendszerhez! S igazat kell adnunk „Az Ember” című lapnak, amikor azt írja: „A magyar demokratikus (?) emigráció éppen eléggé lovagias volt Horthyval szemben — sokkal lovagiasabb, mint ő volt annak idején a demokratikus írókkal és politikusokkal szemben.”* Az Ember, 1956 április 14. * Ezt a számukra fájdalmas kérdést úgy szeretnék elintézni, hogy a Horthy-rendszer képviselői, akik felett eljárt az idő, álljanak szépen félre, és akkor nem kell többet beszélni róluk. Az MHBK irányzata persze ezt sohasem fogadta el. Ezt a gondolatot fogalmazza meg Anti Ödön volt országgyűlési képviselő. Az új amerikai politikára, a „békés felszabadításra” kell alapozni — mondja —, „mindenben a nyugati demokráciák szellemét kell magunkévá tenni …” „A háború óta eltelt tíz esztendő már az 1945-ös reformok egy részét is elavulttá tette … jó, ha ezt eszükbe vésik a földreform ellenségei … Ami áll a régi feudális világ visszaálmodóira, ugyanez vonatkozik a bűneik terhével Nyugatra menekült nácikra és nyilasokra. Azt tanácsolom nekik: vonuljanak vissza minden szerepléstől.”** Az Ember, 1956 március 3. *

A kapitalista restaurációnak melyik változatát akarta október előtt az MNB? — Ezzel a kérdéssel ők nem sokat foglalkoztak és még kevesebbet árultak el róla a nyilvánosságnak. Eckhardt például csak annyit mond, hogy „nekünk követelnünk kell Magyarországnak a szabad Ausztriához való kapcsolódást”***. Délamerikai Magyarság. 1956 május 4. * Ezt nyilván úgy kell érteni, hogy elfogadná az osztrák belső felépítést. A belpolitikai elképzeléseit alaposabban csak Nagy Ferenc és Kovács Imre fejtette ki.

Nagy Ferenc programja világosabb, határozottabb. Kovács Imréé árnyaltabb és elsősorban az átmenet különféle lehetőségeivel foglalkozik. De mind a kettőnek ugyanaz az alapja: a proletárdiktatúra megdöntése, a kommunistákkal való mindenféle szövetség elutasítása, a kapitalizmus restaurációja, a Nyugatra való támaszkodás.

Nagy Ferenc azt mondja a parasztságnak: „Magyarországon vissza kell állítani az egyéni gazdaság rendszerét … A földreformot fenn kell tartani, de ugyanakkor mindent el kell követni, hogy a teljes megélhetést nem nyújtó törpebirtokokat szabad értékesítés útján felszámoljuk, és magas életszínvonalat biztosító modern, jól felszerelt kisgazdaságokká alakítsuk át”.

Ha a dolgot nevén nevezzük, ez nem más, mint a mezőgazdaság fejlődésének kapitalista útja, a törpebirtokos parasztok tönkretétele, az erős kulákbirtokok megteremtése.

„A parasztság soraiban mesterségesen teremtett osztálykülönbségeknek … véget kell vetni — mondja tovább. — A magyar parasztság előtt meg kell nyitni a nyugati értelemben vett polgárosodás útját.” Nagy Ferencnek nem a törpebirtokos paraszti tömegek tönkrejutása fáj, neki csak a parasztság felső rétegeinek polgárosodása fontos.

Nagy Ferenc támadást indít a munkásosztály nagy vívmánya, az államosítás ellen: „Nem óhajtjuk a régi nagykapitalizmus visszaállítását. A kulcsiparok és a bányák államosítását fenn kell tartani. Más vállalatok tulajdonjogát az adófizetők befektetéseinek, a munkásság áldozatainak és a volt tulajdonosok igényeinek gondos mérlegelése által kell tisztázni … Támogatva az egyéni kezdeményezést, elő kell mozdítani az új kis- és középvállalatok alakulását.”* Látóhatár, 1956 május—augusztus. *

Nagy Ferenc olyan programot akart adni, amely a tőkést is, a munkást is kielégíti. S a nehéz dilemmát végül úgy döntötte el, hogy számoljuk fel az államosítást. (Persze, csak fokozatosan, a teljes felszámolásra ráérünk később is.)

Nehéz probléma ez az emigráns uraknak. Ezért Kovács Imre nagyon nyomatékosan kívánta, hogy a restaurációt szép csomagolásban, helyes adagolásban adják, s elítéli a régi, otromba módszereket, amelyekkel nemigen lehetett félrevezetni a tömegeket.

„A hazai kommunista propaganda azt akarta elhitetni a reménykedő magyar néppel, s azóta is változatlanul ismétli, hogy a felszabadítás a kapitalistákat és a földbirtokosokat, a csendőrséget és általában az egész elnyomó Horthy-rendszert hozná vissza.” De az október végi napokban jelentkeztek ezek az erők, és nem az ő szándékukon múlott, hogy a teljes restaurációból nem lett semmi. A gyakorlat bebizonyította, hogy megint a „kommunista propagandának” volt igaza, annak a lenini „propagandának”, amely azt állítja, hogy a megdöntött uralkodó osztályok nem törődnek bele vereségükbe.

„A kollektív mezőgazdaság és a szocialista ipar dolgában — mondja Kovács — nem halogathatjuk tovább a nyílt állásfoglalást. Azt nem mondhatjuk, hogy mindent vissza, mert jelentős részben eredeti köztulajdont képeznek … A kisajátított földbirtokos és gyáros vitathatatlanul jogosult a kártérítésre, aminek mértékét, módját és formáját úgy kell megszabni, hogy ne sértse a magántulajdon elvét, ugyanakkor az érdekelt nép kielégítésének helyes mértékét se tévesszük szem elől … Bonyolult helyzettel van dolgunk, bonyolult feladatok megoldása vár ránk, a kihívásra a tervezés variálásával és ellenreakcióink rugalmasságával kell felelni …”* Látóhatár, 1956 március—április. *

Íme, Kovács Imre ugyanúgy a megdöntött uralkodó osztályok mellé áll, mint Nagy Ferenc, de az ő fogalmazása finomabb, inkább hajlik a kompromisszumra.

Az 1947-es emigráció visszavonul tehát állásaiból és jelentős engedményeket tesz az 1945-ösök állásfoglalásainak. Ez érthető is. Nagy Ferenc, Varga Béla, Kovács Imre annak idején a tömegnyomás, az események állandó balratolódása, a Baloldali Blokk, a demokratikus fejlődés idején kénytelenek voltak elfogadni olyan demokratikus vívmányokat, amelyek nekik már akkor nem tetszettek. Most pedig ellenforradalomra építenek és minden ellenforradalmi elemmel szövetkeznek. Így vezet a dolgok logikája oda, hogy Nagy Ferenc szembe fordul nemcsak az államosítással, hanem a földreformmal is. Varga Béla, a köztársaságot megszavazó nemzetgyűlés elnöke, fogadást rendez Habsburg Ottó tiszteletére. Kovács Imre, a parasztság egykori képviselője pedig kártérítést követel a földbirtokosoknak. Aki egyszer rálép a hazaárulás, az ellenforradalom útjára, az egyre mélyebbre csúszik rajta.

 

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!