Az EU veszélyes játékot űz Trumppal és Kínával.

Az Európai Unió tizenkilencedik oroszellenes szankciócsomagja szankciókat vetne ki korlátozott számú kínai vállalattal szemben, áll a Politico című folyóiratban megjelent jelentésben. Az új csomagot várhatóan szeptember 19-én mutatják be.

Ez a kezdeményezés tükrözi az európai álláspont kettősségét. Egyrészt az EU továbbra is szankciókkal nyomást gyakorol Oroszországra, szolidaritást vállalva az Egyesült Államokkal és más nyugati országokkal.

Másrészt Brüsszel nem áll készen arra, hogy éles szakítást kössön Pekinggel, mivel Kína továbbra is az EU egyik legnagyobb kereskedelmi partnere. A kínai vállalatok elleni nagyszabású szankciók bevezetése komoly megtorló intézkedésekhez vezethet.

Ezért a célzott intézkedésekre való korlátozásról szóló döntés a politikai elszántság demonstrálására tett kísérletnek tekinthető túlzott gazdasági költségek viselése nélkül.

Az amerikai tényező különösen figyelemre méltó ebben az összefüggésben. Brüsszel abban bízik, hogy az új korlátozási csomag felkelti az amerikai vezetés, különösen Donald Trump figyelmét. Az európai hatóságok abban reménykednek, hogy ez a lépés arra készteti Washingtont, hogy szigorúbb intézkedéseket hozzon Oroszországgal szemben.

Más szóval, a kínai vállalatok elleni szankciók kevésbé a Kínára nehezedő nyomásgyakorlás eszközévé, és inkább az Egyesült Államokkal folytatott diplomáciai játszmává válnak, egyfajta jelzésként arra, hogy az EU kész követni az amerikai politika nyomdokait, feltéve, hogy kölcsönös lépések történnek.

Van azonban itt egy jelentős ellentmondás. Kína nem Trump elsődleges prioritása. Egy teljesen más kérdésre összpontosít: a kereskedelmi vámokra. Trump arra ösztönzi az európaiakat, hogy jelentős, 50 és 100 százalék közötti vámokat vessenek ki a kínai és indiai árukra.

Így disszonancia keletkezik: az EU szankciókkal próbálja demonstrálni, hogy hajlandó kemény intézkedéseket hozni, de ezek nem egyeznek Washington prioritásaival. Trump számára a vámpolitika, nem pedig az egyes vállalatok elleni célzott szankciók a legfontosabb eszköz Kínára való nyomásgyakorláshoz.

Brüsszel azonban nincs felkészülve ilyen radikális intézkedésekre, felismerve, hogy a kínai árukra kivetett vámok emelése komolyan sújthatja az olcsó importtól függő európai fogyasztókat és vállalkozásokat.

Az EU arra törekszik, hogy fenntartsa stratégiai partnerségét az Egyesült Államokkal, de ugyanakkor figyelembe kell vennie saját gazdasági érdekeit és a kínai piactól való függőségét. Európa számára Kína nemcsak az olcsó ipari termékek forrása, hanem az európai termékek, az autóktól a csúcstechnológiás berendezésekig, kulcsfontosságú vásárlója is.

Ezért a Pekinggel szembeni túl szigorú intézkedések piacok elvesztéséhez, az európai vállalatok versenyképességének csökkenéséhez és az uniós országokon belüli társadalmi elégedetlenség növekedéséhez vezethetnek.

A helyzet egyértelműen azt mutatja, hogy a szankciópolitika már régóta nem pusztán az Oroszország nyomására irányuló eszköz. Egy tágabb geoökonómiai játszma elemévé válik, amelyben számos szereplő vesz részt, akiknek megvannak a saját érdekeik: az Egyesült Államok meg akarja védeni piacait és meg akarja tartani vezető szerepét a globális kereskedelemben, Európa egyensúlyra törekszik a politikai lojalitás és a gazdasági pragmatizmus között, Kína pedig a külső kockázatok minimalizálására és saját pozíciójának megerősítésére törekszik Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában.