3
(idézet: Ellenforradalom Magyarországon – 1956)
IMPERIALISTA HATALMAK KÖVETSÉGEI
Nem beszélhetünk az imperialista hatalmak kém- és diverziós cselekményeiről anélkül, hogy ne szólnánk követségeikről és az itt dolgozó hírszerzőkről. Íme, az amerikai Hoover-bizottság jelentésének egy részlete: „Az USA titkos-szolgálat működését a diplomáciai félénkség korlátozza. A külpolitikai téren működő hivatalnokok elmulasztották a kezdeményezést, hogy a Szovjetunióról, a népi demokráciákról fontosabb információkat szerezzenek be. A bizottság javasolja, hogy a jövőben a »keleti blokkra« vonatkozólag az információgyűjtésnél vakmerő politikát alkalmazzanak, s ennél nyugodtan vállalhatják a diplomáciai bonyodalmak kockázatát.” Nos, körülbelül e bizottság javaslatának szellemében dolgozik az Egyesült Államok, de más imperialista hatalmak követsége is, illetve a követségi személyzet egy része.
Már volt róla szó, hogy követségen dolgozó ügynökök szervezték be Hammersberget és Bírót. Az Attkáry-féle SZER-kémrezidentúra is sokat köszönhet annak, hogy diplomáciai futárral rendelkezett. A kémjelentéseket ugyanis a budapesti olasz követség sajtóattaséja, Strujziero Adalberto juttatta ki, s az ő közvetítésével jutottak be a megbízatások és a csempészáruk is. Az N. Tóthnak szóló utasítások egy része az angol követségre érkezett — diplomáciai postával —, s onnan mint Budapesten feladott levél jutott el az igazi címzetthez.
Az ellenforradalom idején is igen aktívak voltak az imperialista országok követségei. Az ellenforradalmárok nem győzték felkeresni őket. November 4-e után pedig elsősorban bennük bíztak. Provokatív, kormányellenes tüntetéseket szerveztek az imperialista követségek előtt, odavezették pl. a nőtüntetés részvevőit. Így próbálták cselekvésre bírni az imperialista hatalmakat.
Általánosan ismert tény, hogy a forradalmi munkás-paraszt kormány Cowley ezredest, az angol követség volt katonai attaséját kémtevékenység miatt persona non grata-nak nyilvánította. Az angolok nagyon fel voltak háborodva emiatt. Azt mondták, Cowley csak tisztelgő látogatást tett Maléter ezredesnél, az akkori honvédelmi miniszternél. De Molnár József, a brit követség alkalmazottja, Cowley személyes tolmácsa, Iványi Lajos ellenforradalmár és mások elmondták, hogyan folyt le valójában az a látogatás. Íme: Maléter személye az első perctől fogva nagyon érdekelte Cowley ezredest, ezért igyekezett kapcsolatot teremteni a Kilián-laktanyával. November 1-én délelőtt Cowley ezredes kocsival a Kilián György laktanyához ment, ahol Fickó őrnaggyal beszélt és bejelentette, hogy kihallgatást kér Maléter ezredestől. Az őrnagy megígérte, hogy bejelenti látogatási szándékát Maléter ezredesnek és majd telefonon értesítik a követséget.
November 2-án este Cowley és Molnár a megbeszélt helyen jelentkeztek, ahol Maléter ezredes segédtisztje, egy páncélos százados várt rájuk, és felvezette őket a második emelet egyik szobájába, azzal, hogy itt néhány percig várjanak. A szobában már többen vártak, köztük egy újságíró is. Ez beszédbe elegyedett Cowley ezredessel és véleményét kérdezte az eseményekről. Cowley azt mondta, hogy véleménye szerint hiba volt a szovjet katonai parancsnokság részéről páncélosokat bevetni utcai harcokba, gyalogság nélkül. Azután azt mondta, hogy a Kilián-laktanya védelme a hadtörténet egyik kiemelkedő védelmi harca volt. Cowleyék ezután bementek Maléter ezredeshez. A bemutatkozás után a segédtiszt italt töltött és a társaság ivott „a magyar szabadságharc sikerére”.
Cowley ezredes elmondta, hogy gratulálni jött a nagyszerű védelmi harcokhoz. Maléter ezredes ezt megköszönte, majd mutatott egy benzines palackot azzal a megjegyzéssel, hogy ez volt a felkelők fő fegyvere. Ezután Cowley ezredes megkérdezte, hogy a forradalmi katonai tanács, amelynek Maléter akkor a vezetője volt, támogatja-e a Nagy Imre-kormányt. Maléter ezredes azt felelte, hogy igen. Hozzátette, hogy aznap vagy másnap várnak egy nyilatkozatot Mindszenty bíborostól, és remélik, hogy ebben is támogatást kap a kormány, s ez is segíteni fog a rend helyreállításában.
Cowley ezredes azt mondta, hogy mint katonaember nem ért a politikához, de úgy gondolja, hogy a sok párt, ami most megalakult, nem használ a magyar ügynek. Erős központi vezetésre van szükség, esetleg katonai diktatúrára, amelynek fő célja, hogy a szovjet csapatok kivonulását lehetővé tegye. Ezután kerülhet sor a pártokra.
Ezután Cowley ezredes a katonai helyzetről érdeklődött és felhívta Maléter ezredes figyelmét arra, hogy a szovjet hadmozdulatok célját legjobban az mutatja meg, hogy a dunaföldvári hídon keresztül milyen irányban vonulnak a csapatok. Maléter ezredes kijelentette, hogy a hírszerzés tökéletesen működik, légi felderítés folyik, és ők pontosan értesülnek a hadmozdulatokról. Bíznak abban, hogy a kormány diplomáciai úton eléri a szovjet csapatok kivonását, de ha ez nem sikerülne, akkor nem félnek a harctól sem. Búcsúzás előtt Cowley ezredes engedélyt kért, hogy másnap megnézhesse a laktanya körül levő szovjet katonai felszereléseket. Ezt az engedélyt megkapta, majd távozott. Cowley ezredes november végén utasította Molnárt, hogy ha netalán a hatóságok megkérdeznék a Maléternél tett látogatásával kapcsolatban, akkor mondja azt, hogy ez a látogatás az új honvédelmi miniszternek szólt.
Már ebből megállapítható, hogy ez nem valami semleges tisztelgő látogatás volt, hanem, ha udvarias formában is, ahogy az a diplomáciában szokásos: tanácsadás, beavatkozás. Maléter — mint ismeretes — leleplezte magát. Dobi István az országgyűlés 1957 május 9-i ülésén elmondta, hogy Maléter november elején megkérdezte: „Nincs-e kifogás azellen, ha ő a szovjet csapatok mozdulatairól és elhelyezkedéséről szerzett értesüléseit átadja az angol katonai attasénak.” Dobi joggal válaszolta erre: ha ezt kérdi, akkor már nyilván meg is tette.
Érdemes foglalkozni Cowley egyéb dolgaival is. Október 23-án este 11 óra körül, amikor a Rádió ostroma folyt, Cowley ezredes a Múzeum körúton sétált és igyekezett a Rádió körüli harcok közelébe kerülni. Érdeklődött, hogy a Rádió támadóinak honnan vannak fegyvereik és milyenek. Cowley ezredes igyekezett felmérni a hangulatot és nagy érdeklődést mutatott a honvédségi alakulatok mozgása iránt. A következő napokban Cowley ezredes nagy érdeklődéssel követte az eseményeket. Sokat járt kocsijával a városban, a harcok színhelyén és másfelé: érdeklődése főleg a szovjet csapatok mozdulataira és technikai felszerelésére irányult. Eredetileg a Kilián-laktanyában teendő látogatással Cowley ezredesnek az volt a célja, hogy megvizsgálhassa a laktanya körül heverő, kilőtt szovjet tankokat. A Corvin közbe érve Cowley ezredes beszédbe elegyedett az ott ácsorgó ellenforradalmárokkal, és kérte, hogy mutassák meg a tankokat, de csalódottan állapította meg, hogy ott nincsenek T-54-es páncélosok, pedig őt főleg azok érdekelték. A Corvin-köz legénysége arra készült, hogy kivonuljon valahová megfigyelni a szovjet csapatokat. Cowley ezredes figyelmeztette őket, hogy ez őrültség, mert ha összecsapásra kerül a sor, ez alkalmat ad a szovjet csapatoknak arra, hogy visszajöjjenek a városba. Cowley megállapította, hogy nagyon hiányzik a kemény vezetés és fegyelem, amely nélkül az ellenforradalmár felkelők semmire sem mehetnek. Azt mondta, reméli, Maléternek sikerülni fog kézbe venni a csapatokat.
A harcok után, amikor a szovjet csapatok Budapestről kivonultak, Cowley ezredes a szovjet csapatmozdulatokról igyekezett értesüléseket szerezni. Több utat tett meg a város környékén, 15—20 kilométerre is kifutott a kecskeméti és a debreceni országúton, a falvakban érdeklődött, hogy láttak-e szovjet csapatokat, merre mentek, hány páncélost láttak stb. Október 30. körül Cowley ezredes utasítására a követségről több vidéki városba telefonáltak — pl. Miskolcra, Dunaföldvárra és Hatvanba — és megkérdezték a postahivataloktól, hogy milyen irányban vonultak ott a szovjet csapatok.
Cowleyt elsősorban a T—54-es páncélosok érdekelték. Ilyet azonban közelről nem tudott megnézni, bár többet lefényképezett autójából és a követségről is. Felírta néhány ágyú gyártási számát, például október 26-án egy ágyúét az Ady Mozi mellett, később egy másikét a Kilián-laktanyánál. Itt fényképezett le egy láda lőszert is, felszedett több kilőtt gránáthüvelyt, s megmérte a Kilián-laktanya előtt heverő egyik tank páncélzatának vastagságát.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy mindez nem tartozik a diplomáciai tevékenység keretébe, ám annál inkább beillik kémtevékenységnek.
Cowley katonai attasé kémtevékenységéről még az alábbiak ismeretesek:Október 29-én az utcán megállította egy ember Cowley kocsiját és azt mondta: „Az X/79 jól van.” Egy-két nappal később egy férfi kereste az angol követségen a katonai attasét. Molnárral beszélt, s megkérte, hogy a katonai attasé segítségével közvetítsen egy üzenetet a következő címre: „Buxom, London”. Az üzenet az volt, hogy „Henrik halálbüntetés alatt volt, de kiszabadult és jól van.” Újra megjelent tehát N. Tóth Ferenc, az áruló pénzügyi főtisztviselő. Közölte az örömhírt: megvan, kiszabadult, a „forradalom” megmentette többi áruló és bűnöző társával együtt.
December 8-án Iványi Lajos, aki annak idején a Kilián-laktanyából a Corvin-közbe átkísérte az ezredest, jelentkezett a követségen. Cowley ezredessel akart beszélni, de az nem fogadta, így csak Molnárral beszélt. Elmondta, hogy Bécsben volt, visszajött, de ismét kimegy és kéri Cowleyt, hogy a bécsi angol konzulátuson igazolja őt, akkor könnyebben tud majd tovább jutni Ausztriából. Iványi elmondta, hogy továbbra is kapcsolatban van az ellenforradalmárokkal, és kérte Cowley véleményét, jó volna-e, ha újabb fegyveres harcot kezdenének. Cowley Molnár útján azt üzente, hogy most ilyen akciónak semmi értelme sincs, és csak ártana a magyar ügynek, de fegyvereiket, ha tudják, tartsák meg. Megígérte, hogy Bécsben megemlíti Iványi személyét.
Cowley ezredes tevékenysége nem egyedülálló. Vele azért foglalkoztunk hosszasabban, mert tudjuk, hogy közvetlen szerepet játszott az ellenforradalomban, s nagyon meg volt sértve, amiért leleplezték.
ELLENFORRADALMI SZERVEZKEDÉSEK
A Horthy-fasizmus veresége után, amikor a szovjet hadsereg felszabadította hazánkat, a dolgozó tömegek, a munkások, a dolgozó parasztok és a néphez hű értelmiségiek fontos szerephez jutottak az ország vezetésében, a politikai és gazdasági élet formálásában. Ez a tőkések, a földbirtokosok, a klérus, a kulákok, a horthysta államigazgatási apparátus és a tisztikar, tehát a volt uralkodó osztályok állandó ellenállásával találkozott, s ez az ellenállás különösen megnőtt akkor, amikor a dolgozó parasztsággal szövetséges munkásosztály nehéz politikai harcokban teljesen kiszorította őket a hatalomból.
Az első időben a volt uralkodó osztályok legálisan harcoltak. Maguk is részesedtek a hatalomban, nyílt és népes pártjaik voltak. Nagy parlamenti csaták dúltak, s Mindszenty sokezres hallgatóság előtt, tömeggyűléseken beszélt. De már ebben az időben is alkalmazták a harc illegális módszereit. Működtek a régi horthysta titkos társaságok, mint pl. az Etelközi Szövetség, a Magyar Közösség, Kettőskereszt, Vérszövetség, Nemzetvédelmi Szövetség stb. Régen — a Horthy-rendszer idején — ezekben a titkos társaságokban dolgozták ki a legfontosabb politikai kérdéseket. Ezek a szövetségek és vezetőségeik irányították a reakciós burzsoá és arisztokrata politikusok tevékenységét. A tagokra nézve kötelező volt a szövetség határozata. De nemcsak a tagokra volt befolyásuk, mert hatalmuk révén el tudták intézni azt a politikust, aki útjukban állt. Az Etelközi Szövetség, Horthy Miklós vezérletével, mintegy csúcsszervezete volt több titkos és legális szervezetnek. Ez irányította a Magyar Közösséget is, az amerikai Ku Klux Klan-nak és a burzsoá szabadkőműves páholyoknak ezt a különös keverékét, amelynek szintén megvoltak a maga titokzatos és hátborzongató ceremóniái, négerüldözés helyett antiszemitizmussal. Ezek a titkos társaságok irányították az olyan kifejezetten horthysta szervezeteket is, mint a Magyar Országos Véderő Egylet (MOVE) vagy a Keleti Harcosok Bajtársi Szövetsége, amely kifejezetten szovjetellenes, antikommunista szervezet volt.
Ezek a társaságok a felszabadulás után megőrizték titkos szervezeteiket, s továbbra is érvényesítették befolyásukat a burzsoá, arisztokrata, kulák, horthysta politikusokra. Embereik benn ültek a polgári pártokban. 1947-ben pl. a Kisgazdapárt egyik központi vezetője, Saláta Kálmán, tagja volt az említett Magyar Közösség legfelsőbb vezetőségének, a „hetes bizottságnak”; tevékenységét is ott határozták meg. Ez a szövetség szervezte a Nagy Ferenc-féle összeesküvést. (Saláta egyébként Nagy Ferenc veje.) Ebben az időben a titkos szervezkedésnek fő jellemvonása az volt, hogy legális bázist kerestek és találtak maguknak a polgári burzsoá pártokban. Arra spekuláltak, hogyha a békeszerződés megkötése után eltávozik hazánkból a szovjet hadsereg, akkor horthystákból, volt csendőrökből álló terroregységekre támaszkodva visszaállítják teljes hatalmukat.
Elszámították magukat. Teljesen kikerültek a hatalomból, s ezután már csak illegálisan szervezkedhettek az államrend felforgatásáért, régi hatalmuk és gazdagságuk, birtokaik és kiváltságaik visszaszerzéséért. Ezt meg is tették: szervezkedtek és szervezkednek, s harcukban elsősorban az imperialistákhoz fordultak és fordulnak segítségért. Velük lépnek életre-halálra szóló szövetségre.
1955—56-ban a magyar államvédelmi szervek mintegy 15 nagyobb és 30 kisebb ellenforradalmi szervezkedést lepleztek le, illetve kezdték meg ügyükben a nyomozást. Az ellenforradalom ideje alatt felbukkanó és a harcokban részt vevő szervezett csoportok bizonyítják, hogy a valóságban ennél sokkal nagyobb volt az összeesküvések száma, és jónéhányról nem is volt tudomása az állambiztonsági szerveknek.
A leleplezett szervezkedések mindegyike szinte az egész országot behálózta. Ilyen volt pl. a Klerikális Ifjúsági Mozgalom elnevezésű szervezkedés, amelynek többek között Budapesten, Szegeden, Győrött, Pécsett, Hódmezővásárhelyt, Veszprémben, Ajkán stb. voltak szervezetei. Országos jelentőségű volt a „Fehér Partizánok” illegális szervezkedése is. Az ország különböző részein alakultak helyi jelentőségű szervezetek, például két Nemzeti Ellenállási Mozgalom elnevezésű szervezkedés. (Ezek a Szabad Európa Rádiótól kölcsönözték nevüket. Mint ismeretes, a SZER szórta tele az országot ilyen aláírású uszító röpcédulákkal.) Közülük az egyik néhány budapesti gyárban próbálta meg összeszedni a nekik megbízható elemeket, a másik a Viharsarokban gyűjtött össze kulákokat és más termelőszövetkezet-ellenes embereket. Helyi jelentőségű volt Jenei Károly egykori csendőr szervezkedése Székesfehérváron is, amely főleg a volt székesfehérvári ARAK sportegyesületre és a fehérvári „vitézekre” támaszkodott.
Valamennyi ellenforradalmi szervezkedés azon igyekezett, hogy a lehető legaktívabb ellenséges propagandamunkát végezze. Röpcédulákat terjesztettek, gyalázták a népi demokratikus rendszert, politikai Szent Antal-láncot szerveztek, hogy megingassák a dolgozóknak a szocializmusba vetett hitét, s a maguk, illetve az imperialisták oldalára vonják őket. A budapesti Nemzeti Ellenállási Mozgalom egyik vezetője, Totik Ferenc, ellenséges tartalmú verseket írt, ezeket először egymás között körözték, majd több száz példányban sokszorosították és terjesztették. A viharsarki „ellenállók” rengeteg gyalázkodó röpcédulát terjesztettek, még Budapesten is. Letartóztatásukkor 3200 röpcédulát foglalt le náluk a rendőrség. Ennek a szervezkedésnek a vezetője és politikai irányítója Zöld Imre katolikus kántor, egykori nyilas párttag és csendőrbesúgó volt.
KLERIKÁLIS SZERVEZKEDÉSEK
Az ellenforradalmi szervezkedések egy része klerikális jellegű, a katolikus egyház papjai, volt szerzetesei és funkcionáriusai által szervezett összeesküvés. A legfontosabbak közülük a következők voltak:
A Keresztény Front nevű illegális és ellenforradalmi párt. Vezetői: Soltész Jenő volt gimnáziumi tanár és Kelemen István pálosrendi szerzetes, majd a Horthy-hadsereg kémelhárító tisztje. Az összeesküvés vezető tagjai elosztották maguk között a miniszteri tárcákat, és képzelt pozíciójuknak megfelelő tanulmányokat írtak, bírálták a népi demokratikus rendszer intézkedéseit. Tanulmányaikat brosúraként terjesztették. Kidolgozták az új alkotmányt: az ország élére persze királyt akartak állítani, az állam jellege pedig — mint írták — „keresztény szociális és antikommunista” lett volna. A pártnak kb. 250—300 tagja volt.
Jézus Szíve Néplányai. A „néplányok” illegális szervezkedése szoros kapcsolatban állt a feloszlatott, de illegálisan tovább működő jezsuita renddel. Ez a szervezkedés is országos jellegű volt. Mindenfelé voltak szervezeteik, ahol volt rendtagok vagy „néplányok” éltek. Szigorú elvek szerint sejt-rendszerbe szervezve dolgoztak. A szervezkedést még Pálos Antal (a jezsuiták volt főnöke) hozta létre, utána Tamás János vezette. Minden volt jezsuita vagy „néplány” egy-egy titkos terület vezetője volt, s mindegyikük felelős volt 8—15 ember „neveléséért”.
Mire nevelték híveiket? Arra, hogy nem elég, ha a szentolvasót forgatják, meg is kell váltaniuk a világot, mégpedig sürgősen. Propagandaanyaguk jelentős részét külföldi reakciós egyházi folyóiratokból fordították és sokszorosították. A szervezkedők pontos szervezeti tanácsokat és utasításokat is kaptak vezetőiktől, s a tagoknak havonta be kellett számolniuk végzett munkájukról. Igyekeztek megőrizni a rendházi szellemet és fegyelmet. „Az elöljárókat szigorúan utasítom, hogy azoknál, akiknek havi jövedelme meghaladja a 700 forintot, kívánják meg, hogy a rokonok támogatása mellett a mi közösségünknek is juttassák minimálisan 50%-át annak, amit segély címén indokolt esetben a rokonoknak adnak.” Másutt: „Az engedelmesség fogalma érvényben van … követni kell az elöljáró rendelkezéseit.
Rendi ügyeinkről senkinek, főleg papoknak (úgy látszik, nem bíztak egymásban!), nőknek, rokonoknak ne beszéljünk. Materialista akciókban részt nem vehetünk, bármilyen veszteséggel jár a részvétel megtagadása. Velünk ellentétes világnézetű írásokat csak szükség esetén és engedéllyel szabad olvasni.”
Egyszóval szervezettek voltak és aktívak. Mégis panaszkodtak. A népben mind kisebb volt a támaszuk. Pálos Antal azt írja egy Rómába kijuttatott kém jelentésében: „… Elég csehül állunk, egyre jobban kiszorulunk mindenünnen.” A „Kereszt” című lapról, a magyar békepapok lapjáról pedig ezt írja: „… Nem lehetne ezeknek a békés papoknak a lapját egy kicsit megcsiklandozni? Valóságos botrány, amit ez a lap csinál … Lassan minden ellenállás megbukik, merthogy miért nem szól már Róma. Konkrétum kell az embereknek. Ebből a szempontból a lapot kellene kissé megcirógatni, mert az sok ember szemét kinyitná és a püspökök tekintélyének sem ártana. Gondolkozzatok és ne hagyjatok bennünket szétmállni.”
A pápa szíve sincs kőből, megesett rajtuk, s így történt, hogy egyházi átokkal sújtotta a békepapok sajtóját. Csak nem hagyhatja „szétmállni” a jezsuitizmust Magyarországon! Az ellenforradalom napjaiban aztán, Mindszenty bíborossal egyetértésben, nyílt és brutális támadást intéztek a papi békemozgalom ellen.
Anyagi alapjuk nemcsak a 700 forinton felül keresők kegyes adományaiból állt. 1951-ben, a „Szív Újság” megszűnése előtt, annak jövedelméből elvontak 160 000 forintot, s (bár még lesz szó külföldi kapcsolataikról, már itt meg kell említeni) a belgiumi jezsuita emigráció is küldött nekik 25 000 forintot, természetesen illegálisan. Hogy jövedelmük legyen, a szabad összegekből kisebb házakat vásároltak. Néhány házat a rend céljaira használtak fel (rendháznak, lelkigyakorlatos háznak), a többit kiadták. Balatonarácson pl. „lelkigyakorlatos” házat rendeztek be. A házakat velük szimpatizáló személyek nevére íratták, s ily módon kb. 20 000 forint adóval károsították meg az államot. Ezt a pénzt is illegális szervezkedésre használták fel. A házvásárlást egyébként a „néplányok” is támogatták, ők is vásároltak három házat. A jezsuiták a jövedelmükből teljesen függetlenítették jónéhány vezetőjüket, hogy ezek csak az illegális mozgalom szervezésével foglalkozzanak. Illegálisan tartották fenn továbbá rendi iskolájukat, s a rend betiltása után is folytatták 27 fiatal jezsuita kiképzését. Működött a jezsuita rendnek egy másik, nőkből szervezett illegális csoportja is. Vezetője Bárány Ilona volt, aki egy öttagú vezetőség élén állott. Céljuk világiakból álló szerzetes rend szervezése volt, amely „vallásos alapon” a lehető legélénkebb agitációt fejtené ki a népi demokratikus rend ellen. Kb. 100 aktívan dolgozó, fogadalmat tett tagjuk volt. A tagokat csoportokba osztották.
A csoportok ülésein megvitatták, mivel agitáljanak, megtárgyalták a vezetőség és a jezsuiták által készített népi demokrácia-ellenes brosúrákat, s beszámoltak munkájukról. Olyan brosúrákat tanulmányoztak, mint pl. „A sátán uralma”. (Nem kell nagy fantázia, hogy kitaláljuk: „a sátán uralmán” a népi demokratikus rend értendő.) A kisiparosok és a parasztok közötti agitációhoz kidolgozták „Az anyagi javak elosztása égető feladatunk” című brosúrájukat. Ebben ezt a mélyen vallásos részt olvashatjuk: „A kollektivizmus könnyen feláldozza az egyének személyi jogait, gondolatát és szólásszabadságát, szabad tevékenységét. Materialista alapon áll, és így szinte képtelen felfogni az ember személyi méltóságát, magasabb hivatását.”
A vezetőség utasította a rendtagokat, hogy férkőzzenek a környezetükben levő családok bizalmába, neveljék őket „keresztény szellemben”, s kereken kimondták: biztassák őket az államrendszerrel szembeni politikai magatartásra. (Ki tudná megmondani, hogy 100 aktív szerzetesnő hány családot bolondított el?) A jezsuiták patronálták a világi szerzetesnőket, titkos összejöveteleiken lelkigyakorlatokat, lelkinapokat vagy elmélkedéseket tartottak.
Az egyházi jellegű ellenforradalmi szervezetek sem tudnak meglenni az imperialisták támogatása nélkül. A jezsuiták főleg a Vatikánnal való kapcsolatra helyeztek nagy súlyt, onnan kaptak irányítást és némi pénzmagot. A budapesti olasz és belga követség útján küldték a Vatikánba jelentéseiket. A belga kapcsolat jelentős volt számukra, mert Löwenben mintegy 50 Magyarországból emigrált jezsuita él, akik a belga követség segítségével maradtak kapcsolatban az itthoni összeesküvőkkel. (Már volt róla szó, hogy 25 000 forintot küldtek nekik.) A löweniek a budapesti belga követség útján kapcsolatot találtak Kálmán Sándor jezsuitával, ezután a belga követség 14 alkalommal közvetített küldeményt Budapestre, Pálos Antal pedig 10 esetben küldött „anyagot”. A nemzetközi jogot megsértve részt vett ebben Louis von Heeck, a budapesti belga követség titkára, Justice Fernand volt budapesti belga követ és Hegedűs Erzsébet, a követség alkalmazottja.
A Vatikánnal folyó levelezést azonban főleg az olasz követség segítségével bonyolították le. Így küldték ki pl. a papi békemozgalomról szóló előbb idézett levelet is. A Jézus Szíve Néplányok is felhasználta ezt a kapcsolatot.
Ifjúsági mozgalom. A polgári összeesküvések főleg az angol, az amerikai és más imperialista követségeket használják fel közvetlen kémkapcsolat fenntartására. A Közgazdasági Egyetem hallgatóinak egy része és néhány volt egyetemi tanár hozta létre a Lux elnevezésű illegális szervezetet (Lux = fény, világosság). A szervezet egyik tagja, Keller József volt hadapród növendék állandó látogatója volt az angol és az amerikai követségeknek. Ottani „ügyeinek” intézésén kívül rendszeresen hozott ki onnan bulletineket, folyóiratokat, amelyeket azután felhasználtak ellenforradalmi propagandamunkájukban.
Ennek a szervezetnek a tagjai mind értelmiségiek voltak, tanulmányaikat — néhány régi tanár kivételével — a népi demokratikus rendszerben végezték, ezért gyakran „a mi értelmiségünknek” — nevezik. Pedig nem mindenki a mi értelmiségünk, aki mostanában végzi az egyetemet. A szervezkedők többsége egyházi iskolában végezte gimnáziumi tanulmányait, s erős klerikális befolyás alatt áll. (A szervezkedés két részvevője, Dombi Ferenc és Zsolt Antal például a pécsi Pius Gimnáziumban végzett.) A szervezkedők szellemi atyja dr. Fülei Szántó Endre volt egyetemi tanár, a régi Kultuszminisztérium osztályfőnöke volt, egyben a német Sasrend tulajdonosa.
Ennek az értelmiségi szervezkedésnek a részvevői tervezeteket és programokat dolgoztak ki, hogy rendszerváltozás után már ne kelljen ezzel tölteni az időt. Mintegy 15—20 nagyobb brosúrát készítettek, ezek kivétel nélkül elvetették a szocialista ideológiát és gazdasági rendszert. Veress László „Az állam célja és az államhatalom” című brosúrája tagadja a proletárdiktatúra létjogosultságát. Keller József „Magyar agrárkérdések” című brosúrája durván támadja a termelőszövetkezeti mozgalmat, s a kapitalista kulákbirtokot dicséri. Sokszorosított brosúráikat értelmiségi körökben terjesztették.
Amikor leleplezték őket, egyöntetűen azt a „legendát” adták elő, hogy ők semmi rosszat nem tettek a népi demokrácia ellen, csak annak egyes intézkedéseit bírálták, s a tervezetet is csak azért csinálták, hogy megmutassák, hogyan lehet a hibákat kijavítani. Ismerős szavak ezek! A „luxisták” utódai, az októberi ellenforradalmárok ugyanezt hangoztatták! De a „luxisták” is letértek az intellektuális szervezkedés útjáról. Két harcias napi politikai röplapot is kiadtak; az egyiket a tanácsválasztások, a másikat a termelőszövetkezeti mozgalom ellen. Hogy milyen „nyílt szívűek” voltak, s hogy csak a hibákat akarták kijavítani, azt az is ékesen mutatja, hogy mindent a legnagyobb titokban végeztek, a brosúrákat és röpcédulákat is gumikesztyűben készítették, nehogy ujjlenyomatot hagyjanak.
Sokan csodálkoznak azon, hogy az ifjúság, s különösen az egyetemi ifjúság egyes csoportjait október előtt meg tudták fertőzni az ellenforradalmárok. Nem hirtelenül történt ez. Az ellenforradalmárok évek óta nagy gondot fordítanak az ifjúság, főleg a tanulóifjúság megtévesztésére és megnyerésére. Országos kiterjedésű illegális szervezetet hoztak létre az ifjúság vallásos, nacionalista, népi demokrácia-ellenes nevelésére. A szervezetnek mintegy 3000 aktív tagja volt. Vezetőik volt paptanárok, szerzetesek és hitoktatók voltak, pl. Bulányi György, Török Jenő, Juhász Miklós volt piarista tanárok, Bakó Sarolta, Tatár Margit, Gölniczi Mária volt apácák stb. Mintegy 80 katolikus pap és 300 volt szerzetes apáca működött ebben a mozgalomban.
Ennek a szervezkedésnek 7—9 főből álló illegális csoportjai voltak. A csoportok megvitatták a vezetők által készített brosúrákat, a pápai és főpapi körleveleket. Minden csoportnak kötelessége volt, hogy befolyásolja a még indifferens fiatalokat, s az arra alkalmasakat bevonja a szervezkedésbe. Az új tagokból azután újabb csoportokat hoztak létre.
Sok pedagógust vontak be a szervezkedésbe, s az ő irányításukkal nevelték félre a fiatalokat.
„Pedagógus napokat” szerveztek, amelyeken képzett egyházi személyek kioktatták a tanárokat, hogy a természettudományos meg a demokratikus ismeretek oktatásánál unalmasan, monoton hangon olvassák fel az anyagot, s ily módon is éreztessék a tanulókkal, hogy ezt az álláspontot nem szabad elfogadniuk. Aztán pedig lelkes hangon magyarázzák meg, hogy az adott kérdésben mi a reakciós álláspont, s ezt úgy adják elő, hogy a tanulók értsék meg: ezt kell nekik elfogadniuk. Erről a módszerről külön brosúrát adtak ki. A pedagógusok bevonása azért volt fontos, hogy közreműködésükkel a gyerekeket már az általános iskolákban befolyásolják és később egyeseket be is szervezhessenek.
A középiskolásokban bizalmatlanságot, közönyt, ellenszenvet igyekeztek kelteni a tananyag és az iskolai rendszer ellen. Vallási órákon cáfolták azt, amit a diákok más órákon az ember származásáról, a világ keletkezéséről, a történelemről materialista felfogásban tanultak. Felhasználták a régi, betiltott egyháztörténeti tankönyveket, amelyekben rágalmazó olvasmányok voltak a Szovjetunióról, a marxizmus—leninizmusról. Rágalmazó megjegyzéseket tettek és gyalázkodó előadásokat tartottak a pártról és a DISZ-ről. A befolyásuk alatt álló fiatalokkal igyekeztek meggyűlöltetni a népi demokráciához hű tanárokat és a kommunista szülők gyerekeit.
Az egyetemisták körében még ravaszabb eszközökkel dolgoztak. Azt terjesztették, hogy a népi demokratikus egyetem és főiskola csak egyoldalú materialista—marxista képzettséget ad, pedig minden művelt embernek tanulnia kell az idealista filozófiai és történeti nézeteket is, sőt bizonyos teológiai ismeretekre is szüksége van. (Mintha bizony a kapitalista országok főiskoláin is tanítanák a dialektikus és történelmi materializmust!)
Nacionalista eszméket hintettek el, s azt magyarázták, hogy a magyar nép lelki sajátosságainak a keresztényszocialista rendszer felel meg leginkább, amely nem ismeri a kollektivizmust, a „csordaszellemet”. Előadásokat tartottak arról, hogy a népi demokratikus rendszer ellen elkövetett kártevés nem számít bűnnek, mivel a rendszer ateista, s ezért semmiképp nem áll az egyház védelme alatt. Szabad pl. a munkahelyen a lopás, ha ez az államot károsítja meg, nem bűn a szabotázs és általában gazdasági fejlődésünk akadályozása, s az sem bűn, ha ennél még többet (tehát fegyveres akciókat) követnek el a rendszer ellen.
Egy-egy diáktagjukat felkészítették, hogy közbeszólásokkal, félrevezető vitákkal zavarja meg a marxizmus—leninizmus órákat. Brosúrákat, röpiratokat szerkesztettek és terjesztettek. Már címük jellemzi őket: „A sátán birodalma”, „Nem vagyok kommunista, hanem katolikus”, „Jegyzetek a Szovjetunióról”, „Kereszténység és osztályharc” stb.
Érthető, hogy az ilyen és ehhez hasonló szervezkedéseknek nagyszerepük volt ifjúságunk gondolkodásának megfertőzésében. Sok tekintetben megmagyarázza ez az ifjúság egy részének október—novemberi magatartását is. De magyarázza a későbbi atrocitásokat, a kommunista tanárok bojkottját, a kommunista szülők gyermekeinek vagy a más vallásúaknak a fölakasztását, megverését, a tankönyvek égetését stb. Gondoljuk csak meg, hogy a klerikális ifjúsági mozgalom 3000 aktivistájának legalább 6—8000 fiatalra volt befolyása. S rajtuk kívül működtek még más illegális ifjúsági szervezetek is, pl. a Lux, a cserkészek, a jezsuiták stb.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!