(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)
7
Zárszó
Amint az Elvtársak hallották, az összes felszólalók egyetértenek a beszámolóval és az előterjesztett határozati javaslattal. Azok, akik közvetlenül a munkások között dolgoznak, mint Győre, vagy Kakukné elvtárs, azt mondják, hogy a tagság ezt a határozatot nagy örömmel fogja fogadni. Az elhangzottak is bizonyítják, hogy nagyon időszerű ez a határozat, de az az érzésem, hogy már egy kicsit el is késtünk vele. A jó példák mellett, amilyeneket Nagy Mária elvtársnő sorolt fel, annyi hibáról hallottunk, hogy az emberben az az érzés keletkezett: bizony, ha egy fél évvel ezelőtt hoztunk volna ilyen határozatot, akkor most már sokkal messzebb tartanánk. De jobb későn, mint soha.
Rátérek néhány kérdésre, melyek a felszólalásokban felvetődtek. Az ülésezéseknél is rendet kell teremteni, mert különben elborítják a pártéletet. Ez nemcsak a falusi vagy járási pártszervezeteinkre áll, amelyekben az ülés gyakran délután 5 órakor kezdődik és éjjel 3 órakor még folyik. Nálunk, a központban is előfordul, hogy némelyik délelőtt a Párt egyszerűen akcióképtelen, senki sem található a helyén, mindenki ülésezik. Ez veszedelmes, nehezen megfogható formája a bürokráciának.
Külön fel kell hívni az elvtársak figyelmét arra, amit itt Kiss elvtárs mondott a párttagok jogainak semmibevevéséről. Ezen a téren is radikálisan változtatni kell. Fel kell hagyni a ráolvasásokkal és a jókívánságokkal. Néhány olyan titkárt, aki egyszerűen elveszi a tagtól a tagsági könyvet, ki kell pellengérezni. Az ilyenekkel szemben példát kell mutatni, le kell hozni esetüket az újságban. Fel kell arra is figyelni, hogy a bürokrácia, a parancsolgatás következtében sok helyen rideg, türelmetlen, sőt, ahogy Kiss elvtárs mondta, embertelen a mi funkcionáriusaink bánásmódja az egyszerű párttaggal és még inkább a pártonkívüliekkel szemben. Amit itt legalább tíz felszólaló elvtárstól hallottunk, hogy milyen könnyen zárják ki az embert, milyen könnyen fenyegetik az államvédelmi hatóságokkal, mutatja, hogy e téren is rendet kell csinálni. Az Államvédelmi Hatóság, kedves Elvtársaim, nem a falusi titkárok szerve és nem is a járási titkároké.
Sok példát hallottunk arról, hogy egyesek basáskodnak a tagsággal. De e példák rendszerint egész kis szervezetekről szóltak, holott bizonyos fokig itt is a fejétől bűzlik a hal. Az utóbbi két héten belül három olyan esetről értesültem, amikor államtitkárok — közülük kettő a Központi Vezetőség tagja — a párttitkárral szemben tanúsított magatartásukkal megsértették a demokrácia elemi szabályait. Az egyik államtitkárunk, miután a minisztériumi pártszervezet titkára igen óvatos kritikát gyakorolt a minisztérium munkája felett — magához hívatta a párttitkárt és csúnyán lehordta őt. A másik minisztérium pártszervezetében a titkár nem is függetlenített. Az államtitkár tehát hivatali fölöttese a párttitkárnak és gyakorlatilag az államtitkár vezette a pártszervezetet. Tudjuk, hogy nem egy minisztériumban hasonló a helyzet. Az Elvtársak tehát ne higgyék, hogy a lecke a pártdemokráciáról csak a falusi vagy más alapszervezeteknek szól. Ez szól mindannyiunknak. A demokrácia mindannyiunkra kötelező, nemcsak az alapszervekre, hanem a Központi Vezetőségre és a közbeeső szervekre is.
Erősen hangsúlyoztuk, hogy a fiatalokat jobban be kell vonni a pártmunkába. Ennek következtében itt a vita során az „öregek” elleni támadás mellékzöngéje hallatszott ki. De nem az a baj, hogy öregek vannak, hanem az, hogy nem engedik be a fiatalokat. Tehát nem arról van most szó, hogy induljon meg az általános harc az öregek ellen és aki 35 éven felüli, az szoruljon ki a vezetésből — hanem arról, hogy a fiatalokat és nőket engedjék be olyan arányban, ahogy politikailag felnőnek. Sőt, itt nem félnék egy kis előlegtől sem. Kissé az arányuk felett is vinnék be nőt és fiatalt a szervezetek vezetőségébe, mert többet tanulnak, ha bent vannak, mint hogyha az ajtó előtt váratjuk őket.
El kell mondani, hogy minden önkritika, amely általánosságban hangzik el és nem tartalmaz konkrétumot — mint itt a szakszervezetekkel kapcsolatban — bizonyos fokig olyan, mint a nyeletlen bicska penge nélkül. Nem sokat ér az a kritika, amit senki sem vesz magára. Bismarck azt mondta: „Amikor én nem értek valamivel egyet, mindig úgy kezdem, hogy elvben egyetértek vele.” A kritikát is elvben gyakran elfogadják, s a gyakorlatban kiderül, hogy visszautasították.
A vitából az a benyomás keletkezett, hogy az Elvtársak egy része nem értette meg egészen a Központi Vezetőség célját. Mi komoly fordulatot akarunk a pártdemokrácia, a bürokrácia elleni harc, a tagok jogainak érvényesítése terén. Ha a pártdemokrácia terén nem tudjuk a hibákat kiküszöbölni, feltétlenül meglassul Pártunk fejlődése. Ha nem is hallottuk volna itt a példák tucatjait, akkor is meg kell érezni mindenkinek, hogy most ez a tényező — a pártdemokrácia gyengesége, a kritika és önkritika hiánya — amely gátolja további fejlődésünket. Gátolja az új erők növését, gátolja azt, hogy a tagság a demokratikus módszerek, a kritika és önkritika segítségével nőjön.
Ezt az akadályt akarjuk most elhárítani. Természetesen nem rohammunkával, hanem úgy, hogy ráirányítjuk a figyelmet és elkezdjük a rendszeres harcot a pártonbelüli demokrácia komoly helyreállításáért, a kritikáért és önkritikáért, a bürokrácia, a basák és kiskirályok ellen. Élesen alá kell húzni, hogy ez a harc nem kampányszerű és nem csupán a legközelebbi Központi Vezetőségi ülésig lesz ez a központi kérdés. Ezt a harcot állandóan, szakadatlanul kell folytatni. Sztálin elvtárs mondotta, hogy az önkritika jelszavát nem lehet úgy tekinteni, mint valami új jelszót. Ez az önkritika a Bolsevik Párt lényegében gyökerezik, sőt a proletárdiktatúra rendszerének alapjában is. Ezért helyes, hogy a mi határozati javaslatunk külön kimondja, hogy a bírálat és önbírálat nem kampányjellegű feladat, hanem Sztálin elvtárs szavaival: „állandó, működő fegyver a bolsevizmus fegyvertárában, amely eltéphetetlenül össze van kapcsolva magával a bolsevizmus természetével, forradalmi szellemével”.
A kritikáról magáról egyik elvtársunk felvetette, hogy meg kell tanítani az embereket kritizálni. Ebben van valami. Elő fog fordulni, hogy a kritika az első időben nem lesz valami mintaszerű. Ez előfordult a Bolsevik Pártban is. Sztálin elvtárs azt mondotta:
„Ha a bírálatban csak 5—10 százalék igazság van is, az ilyen kritikát is üdvözölni kell, figyelmesen kell meghallgatni és egészséges magvát tekintetbe kell venni. Ellenkező esetben, ismétlem, betapasztanák a száját a Szovjetek ügyéhez hű emberek százainak és ezreinek, akik még nem eléggé gyakorlottak bíráló munkáikban, de akiknek ajkáról maga az igazság szól.”* Sztálin. A kritikáról és önkritikáról. Id. kiad. 15. old.*
Ezt nekünk is meg kell szívlelnünk. Nálunk is lesznek olyan kritikusok, akiknek nem száz százalékig helyes a kritikájuk, nekünk magunknak kell kihámozni belőle azt, ami helyes és jó.
Természetesen a kritikát és önkritikát nemcsak most, a vezetőség-választásokon kell alkalmaznunk, hanem állandóan biztosítanunk kell a taggyűlés, a választott szervek demokratikus jogait. Ha ezt elérjük: ugrásszerűen fog javulni a munkánk. Javul nemcsak azért, mert a titkár felelősebbnek érzi magát, tudja, hogy felelnie kell a tagság előtt, de a tagság maga is igyekezni fog jól kritizálni, töri a fejét, keresi, hol van a hiba és azon is töri a fejét, hogyan lehet a hibát kijavítani, mert hiszen alkotó, teremtő kritikát követelnek tőle.
Ez a kölcsönhatás gyorsan meg fogja javítani a pártmunkát. Pártunk most már a hatodik esztendeje működik legálisan. A Párt felnőtt, nagy követelményeket állít a dolgozó nép elé, vele szemben is megnőttek a követelmények. A vezetőség újraválasztását gondosan elő fogjuk készíteni. Gondoskodunk arról, hogy minden alapszerv választásánál ott legyen a felsőbb szerv kiküldöttje, aki segít végrehajtani a választásnál a helyes elveket, s gondoskodik a kritika szabad alkalmazásáról. Ahol a szervezet nagyobb, ott a Központi Vezetőség határozatát előre megbeszéli az aktíva. Ahol a szervezet kisebb, ott a határozatot közvetlenül vitatják meg és hajtják végre. Mindenesetre gondoskodunk arról, hogy a határozat végre hajtására segítség és ellenőrzés menjen le az alapszervezetbe, nehogy a sok kiskirály, basa, meg bürokrata, akikről itt szó volt, jelentékeny részét még elsikkassza. Különösen vigyázzunk arra, hogy a pártszervezeti szabályok belső demokráciára vonatkozó része ne maradjon írott malaszt. Kötelességünk, hogy érvényt szerezzünk pártszervezeti szabályzatunk belső demokráciát biztosító rendelkezéseinek és gondoskodjunk róla, hogy a párttagok pártszerű bírálatot gyakorolhassanak a Párt munkája és szervezeteinek tevékenysége felett.
A mi Pártunk szervezetei — eddigi tapasztalataink szerint — szeretnek szélsőségekben mozogni. Az utolsó négy-öt hónapban sikerült a Pártot — megfelelő munkával — a termelés felé fordítani. Nagy hiba volna, ha az elvtársak a szervezetekben azt hinnék: a termelési kampánynak vége és most jön az önkritika kampánya. A szervezés lendületét és azt az egészséges vonalat, amelyet a Párt az utolsó négy-öt hónapban ezen a téren megvalósított, változatlanul tovább kell vinni. Határozati javaslatunk a feladatok 2. pontjában változatlanul a termeléssel való foglalkozást jelöli meg. Vigyázzunk, hogy ne engedjük ezt a fontos munkát megzavarni!
De ugyanakkor rá kell térni a következő fontos kérdésre, a pártdemokrácia helyreállítására, a kritika és önkritika teljes érvényesülésére, s ami ezzel összefügg: harcolni kell a Pártban mutatkozó bürokráciával szemben. Mintha kígyó csípne meg engem, ha hallom, hogy „félnek a Párttól”. A Párttól csak az ellenség féljen, a dolgozó nép előtt, jó munkánk eredményeképpen, a Párt legyen népszerű. A dolgozó nép tisztelje, de egyben szeresse is Pártunkat, saját Pártját. A bürokraták, a pártdemokrácia megsértői néhol olyan helyzetet teremtenek, hogy a mi népszerű Pártunktól, amelyet a nép tisztel és szeret, helyenként félnek. Ezért ismétlem: a kulák féljen tőlünk, féljen tőlünk az ellenforradalmár, de minden törekvésünk odairányuljon, hogy a dolgozó nép ne csak tiszteljen, hanem szeressen is bennünket. Az éberség ott alszik el, ahol nem lehet kritizálni, ahol nem lehet a hibákat, bajokat szóvátenni. A belső demokrácia megerősödése, a kritika és önkritika alkalmazása, harc a bürokrácia ellen és az éberség kérdései mind összefüggnek, kölcsönhatásban állnak egymással és — mint az egyik felszólaló elvtárs helyesen mondta — magával a termeléssel is. Amilyen jól oldjuk meg ezeket a feladatokat, úgy fog emelkedni a termelés is. A Központi Vezetőség feladata, hogy keményebben ellenőrizze a határozatok végrehajtását és keményebben lépjen közbe ott, ahol nem tartják be. A jövőben az ellenőrzést rendszeresebben kell végeznünk.
Mégegyszer ismétlem: őrizkedni kell attól, hogy e munkánk a termelés csökkenésével, vagy a termelésre irányított figyelmünk csökkenésével járjon. Ha ezt szem előtt tartjuk, akkor a Központi Vezetőség célja — az, hogy a Párt minden tekintetben erősödjön és egészségesen fejlődjön tovább — biztosítottnak tekinthető.
Reméljük, hogy a legközelebbi Központi Vezetőségi ülésen már arról számolhatunk be, hogy határozatunk végrehajtása következtében Pártunk befolyása és a belső pártdemokrácia, az egész pártszellem gyorsan és egészségesen fejlődött.
(Beszámoló és zárszó a Központi Vezetőség 1950 február 10-i ülésén.)
Ez a könyv az MNOSZ 5601—50 Á és MNOSZ 5602—50 Á szabványok szerint készült.
———
4057. Franklin-nyomda Budapest, VIII., Szentkirályi-utca 28.
Felelős: Janka Gyula.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!