(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)
4
Pártunk helyzete
Sok a panasz a pártdemokrácia megsértése miatt. Egyes szervezetek egyszerűen nem tartanak taggyűlést, vagy nem rendelkeznek választott szervekkel. Nagyon sok a panasz arra, hogy hiányoznak a választott szervek. Előfordult például, hogy az abonyi járási bizottságtól a pestmegyei bizottság kérte a választmányi tagok jegyzékét. Erre a járási titkár elővette a régi választmány névsorát, kiírta belőle a még megtalálható választmányi tagokat és a hiányzók helyére önkényesen újakat írt be, hogy a hiányos szám meglegyen.
És hogy ez nemcsak kis falvakban van így, arra jellemző, hogy a borsodmegyei nagyüzemi pártbizottságok mind kinevezettek. A borsodmegyei bizottság egyetlen tagja sem választott és a pártválasztmány nagy többsége már nem tartózkodik a megyében.
Nem szorul magyarázatra, hogy ott, ahol a pártdemokrácia elemi szabályait nem tartják be, ahol a vezetőség nem ad számot a tagságnak és a tagságnak nincs módja bírálatot mondani a vezetőség munkájáról, igazi pártéletről szó sem lehet.
Még kevésbbé lehet szó önkritikáról. Rengeteg panaszt hallottunk arravonatkozólag, hogy nem tűrik funkcionáriusaink a kritikát. De senki nem panaszkodott amiatt, hogy a Pártban nincs önkritika. Ami azt mutatja, hogy tagságunk jelentékeny része már azzal is meg volna elégedve, ha a bírálat elemi jogával élhetne és arra nem is gondol, hogy önbírálatot követeljen vagy kapjon szervezetének vezetőitől.
Arról, hogy funkcionáriusaink nagyon gyakran nem tűrik a kritikát, a bírálatot, néhány elrettentő példát hozok fel. A diósgyőri gépgyárban a párt- és a szakszervezeti vezetés elfojtja a dolgozók kritikáját és sok esetben megfélemlítéssel élnek a tagokkal szemben. Az egyik alapszervi titkár elpanaszolta, hogy ő többször bírálta a vezetőséget, amíg behívták a pártirodára és megfenyegették, hogy ha nem hallgat, kiemelik. Hozzátehetem, hogy ez az ország harmadik legnagyobb gyára.
Amikor szervezési osztályunk munkatársa megkérdezte az ózdi járás oktatási osztályának felelősét, hogy milyen módon ellenőrzi a járási bizottság tagjainak tanulását, azt válaszolta: „Elvtárs, én a járási titkár elvtársnak nem is merek szólni.” Győrben az Állami Fonodában egyik elvtárs elmondta: „Itt nem érdemes semmit kritizálni, sem pedig javasolni, mert a hozzászólókat végül ledorongolják és ezáltal félnek az elvtársak kritizálni, vagy javasolni is.” Irsa községben, 1950 januárjában a taggyűlésen, a járási bizottság tudta nélkül, 27 tagot zártak ki, mert a taggyűlésen a vezetőség munkáját kritizálták. Kizárták többek közt az MNDSz ügyvezetőjét, mert bírálatot gyakorolt a vezetőség, de különösen a titkárhelyettes munkája felett.
Ezek a módszerek odavezetnek, hogy egyre gyakrabban hallunk kis klikkekről, csoportosulásokról, állásvadászatról. Azokat az elvtársakat, akiket megfosztunk a bírálat elemi jogától, elidegenítjük a Párttól, elégedetlenséget keltünk bennük. A pártdemokrácia elfojtása természetesen nem marad titokban. Csökkenti a Párt vonzóerejét. A tagok leszoknak az aktív hozzászólásról, ami a vezetőkben még inkább megnöveli a csalhatatlanság, az önelégültség érzését.
Egyre gyakoribb az a panasz, hogy összekeverik a Pártot és a tömegeket, a Pártot és az államot. Hogy ez a gyakorlatban hogy történik, arra egy-két példa. A kecskeméti gépállomáson az üzemi értekezletet nevezték taggyűlésnek. A propagandista megválasztásában, mely napirenden volt, a pártonkívüliek is résztvettek és méltatlankodtak, hogy miért nem pártonkívüli a pártpropagandista. Megállapítottuk, hogy Vas megyében a decemberi taggyűléseken több helyen nem a párttitkár tartotta meg a beszámolót, hanem a jegyző vagy a tanító.
Hogy a bürokrácia milyen mélyen beleette magát pártéletünkbe és milyen károkat okozhat, arra nézve jellemzőek azok a hibák, melyeket a tagfelvétellel kapcsolatban országszerte tapasztalhattunk. A pártvezetőség a tagfelülvizsgálat után elhatározta, hogy az új tagok felvételét nem bízza a véletlenre, hanem Pártunk szociális összetételének és vonzásának megnövelése szempontjából szabályozni fogja. Pártszervezeteinknek javasoltuk, hogy ebből a célból elsősorban a termelésben kitűnt ipari munkásokat, a termelőcsoportok dolgozó tagjait és az értelmiségből főleg a technikai értelmiséget részesítsék előnyben a felvételnél. Külön felhívtuk a figyelmet, hogy Pártunkban nem eléggé vannak képviselve az ifjak és a nők és ezért a tagjelöltfelvételnél őrájuk is külön irányt kell venni.
A gyakorlatban ez oda vezetett, hogy a megyei vagy járási bizottságok számszerűleg előírták, hogy egy-egy szervezet hány 25 éven aluli vagy felüli férfit, nőt, ipari munkást vagy parasztot vehet tel. Ennek az lett az eredménye, hogy például egy falusi szervezet, amelynek egy hónapra egy 25 éven aluli nő felvételét engedélyezték, nem fogadta el a termelésben kitűnt férfijelentkezőt. Az ilyen bürokratikus eljárásnak százféle változata támadt és azt eredményezte, hogy az új tagjelöltek felvétele gépiesen, hibásan történt. Nem a termelésben kitűnt legjobb munkások, ifjak, nők, műszaki értelmiségiek jutottak be a Pártba.
Sápon a titkár elvtárs azt mondta: „Mi ebben a hónapban felvettük azt a 3 tagjelöltet, aki nekünk elő volt irányozva. A jövő hónapban addig nem veszünk fel tagjelöltet, amíg a járási bizottság nem közli velünk, hányat vehetünk fel.” A budakörnyéki járási bizottság a termelésben kitűnő erdőmérnök felvételi kérelmére ráírta, hogy nem vehető fel, mert értelmiségi. A devecseri pártszervezet azt a kőművessegédet, aki értelmiségi munkát végez, politikailag fejlett, azért utasította el, mert nem régen tagja a szakszervezetnek.
Rengeteg azoknak a panaszoknak a száma, melyek arról számolnak be, hogy munkások és parasztok, értelmiségiek beadják tagfelvételi kérelmüket és ezek a kérelmek hónapokig fekszenek elintézetlenül, közben senki se foglalkozik a jelentkezőkkel, nem beszéli meg velük, hogy miért húzódik az ügyük. Ezek az emberek hétről-hétre eredmény nélkül járnak a pártszervezetekbe érdeklődni, hogy mi van az ügyükkel.
A tagfelvétellel kapcsolatos hibákért felelősek központi szerveink is, melyek szintén nem mentesek a bürokráciától és intézkedéseikkel, melyek nem számoltak az alsó szervek merevségével és bürokratikus módszereikkel, hozzájárultak e bajokhoz.
Változatlanul hiba van az ifjak és a nők felvétele körül. Azok a bajok, amelyeket a Viharsarokban észleltünk, országszerte mutatkoznak. Ez annál súlyosabb, mert hisz az ifjak és a nők zömének Pártunk felé fordulása éppen az utolsó két esztendőben történt meg. Viszont 1948 februárja óta, tavaly nyárig, lényegében tagzárlat volt Pártunkban és utána a tagjelöltfelvételt megszigorítottuk. Nálunk mind a mai napig nem alakult meg egy — a Szovjetunió Komszomoljához hasonló — egységes ifjúsági szövetség, amely Pártunk számára az utánpótlás kinevelését az ifjúság köréből megkönnyítené. Ezek a szempontok parancsolóan megkövetelik, hogy a tagfelvételnél különös gondot fordítsunk az ifjakra és nőkre. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy ezen a téren komoly fordulatot elérni még nem tudtunk.
Egyes vidéki pártszervezeteink vezetését sokhelyütt a felszabadulás előtti mozgalmakban közvetlenül vagy közvetve részt vett, főképpen idősebb elvtársak vették kézbe, akiknek egy része úgy érezte, hogy a múlt üldöztetéseiért joga van szinte az összes párt-, állami és gazdasági funkcióra, hogy csak ő hivatott a község ügyeit is intézni.
Előfordul, hogy egyes párttagok a Pártban viselt tisztségüket ugródeszkának tekintik és lehetőleg csak akkor vállalják el a Pártban a vezető tagságot, ha biztosítják nekik a fizetett funkciót, vagy ha ilyen nincs, pártvezetőségi tagságuk felhasználásával igyekeznek azt megszerezni.
Ezek nem egyes kirívó, hanem eléggé elterjedt jelenségek. Ennek eredménye legtöbbször az, hogy a Párt vezetése a közigazgatással, a földművesszövetkezetekkel összefonódik, a népnevelőket nem a párttitkárságról, hanem a községházáról irányítják, hogy a pártvezetőségi tag a traktorbizottságban az őszi szántás-vetés sikeres és gyors elvégzése helyett a földművesszövetkezeti traktor minél jövedelmezőbb kihasználását tartja szem előtt. A pártvezetőségi tagok nagymértékű beépülése a különböző fizetett funkciókba azt is eredményezi, hogy nem a Pártban, hanem a közigazgatásban és a földművesszövetkezetekben végzett munkát tartják fontosnak, azon a címen, hogy a fizetést onnan kapják. Ezeket a jelenségeket, melyek nem egy esetben korrupciós jellegűek, az ellenség kitűnően fel tudja használni pártszervezeteink elszigetelésére.
A bürokrata fennhéjázó, szerénytelen nem tanul, nem szereti a fejlődő kádereket, elnyomja a nőket, az ifjakat. Békés és Csongrád megyebizottságában egyetlen elvtársnő sincs. Orosháza 513 pártmunkásából csak 18 végzett pártiskolát, 190 még szeminárium-füzetet sem olvasott a felszabadulás óta. Békéscsaba V. kerületében a tagság egy százalékát se teszi ki az értelmiség. Három jól dolgozó tanítót azért nem vettek fel a Pártba, nehogy lerontsák a szervezet jó szociális összetételét.
Hogy milyen az elbürokratásodott szervezet, arra egy példát: Mezőkovácsházán a 13 vezetőségi tag közül 9 fizetett funkcióba helyeztette magát. Az elnök 5 holdon egyéni gazdálkodást folytat és községi esküdt. A titkár ugyancsak 5 holdon egyéni gazdálkodást folytat, a földművesszövetkezet cirokátvevője. A propagandista, magángazdálkodása mellett, a szövetkezeti tejüzem alkalmazottja. A tömegszervező, magángazdálkodása mellett, gabonafelvásárló. A káderes az OSzH pénztárosa, a gazdasági vezető a DÉFOSz irodavezetője, a frakciótitkár a ciroktelepen van alkalmazásban, a női felelős a szövetkezetnél baromfifelvásárló és így tovább, és így tovább.
Nem lehet csodálni, hogy ilyen viszonyok mellett eltompul az ellenséggel szemben az éberség. A Rajk-per egyik tanulsága az volt, hogy az eddiginél hasonlíthatatlanul éberebbnek kell lennünk. Néhány hétig valóban úgy látszott, hogy az éberség terén fordulat áll be, hogy Pártunk megtanulta, hogy minden néven nevezendő nehézségnél, hibánál, vagy bajnál az okok közt keresse az ellenség kezét is. Azóta azonban meggyőződhettünk arról, hogy az éberségről Pártunkban sokat beszélnek, de kevés eredménnyel. Errenézve néhány esetet sorolok fel: A Szabad Nép egyik tudósítójának, az éberségre való hivatkozással, nem engedték meg, hogy lefényképezze egy termelőcsoport fajbikáját. Viszont október végén és november elején, amikor az ellenség ezer és ezer esetben terjesztette a forint leértékeléséről az álhíreket és szervezte az áruvásárlási pánikot, szervezeteink és tagságunk csak akkor vette észre, hogy itt az ellenség munkájával áll szemben, amikor Pártvezetőségünk erre irányította a figyelmet.
Amikor az ősszel feltűnően kevés cukorrépát kaptak a gyárak, kivizsgáltattuk az ügyet. A szakértők ennek magyarázására minden termelési tényezőt felsorakoztattak, de hallani sem akartak róla, hogy itt az ellenség keze közrejátszott. Amikor azonban néhányszáz cukorrépatermelő kuláknál vizsgálatot tartottunk, kiderült, hogy szinte kivétel nélkül visszatartották termelésük 20—30 százalékát, és példájukat megfelelő számú középparaszt követte. Kiderült, hogy párttitkáraink százai tudtak erről, de eszükbe sem jutott közbelépni.
Nyíregyházán megtörtént, hogy a városi titkár és az Államvédelmi Hatóság vezetőjének figyelmét felhívták arra, hogy a heti piacokon a kulákok sorbanállnak a pékségek előtt és zsákszámra vásárolják a kenyeret, amelynek jelentékeny részét a disznókkal etették fel, vagy spekuláltak vele. Mind a két elvtárs nyugodtan kijelentette, hogy nincs ok közbelépésre, mert a kenyérjegy megszűnt, mindenki vásárolhat annyit, amennyi neki jólesik.
A lengyelkápolnai gyilkosság alkalmával, annak ellenére, hogy a meggyilkolt Kiss elvtársat néhány hónappal ezelőtt már egyszer megtámadták a kulákok és a meggyilkoltnak a kezei hátra voltak kötözve, a helyi elvtársak az első időben nem is gondoltak arra, hogy az ellenség műve lehet.
Alig néhány napja közöltek velem egy esetet. Egy nagyüzemben egy elvtárs, aki a saját tapasztalatából meggyőződött, hogy ott semmi ellenőrzés az idegenekkel szemben nincs, ezt szóvátette. Azt a választ kapta, hogy idegenek ide nem járhatnak. Amikor megkérdezte, hogy miért nem járhatnak, megmutatták neki a bejárat feletti táblát, amire ez volt felírva: „Idegeneknek szigorúan tilos a bemenet.” „Ezért nem járhatnak hozzánk idegenek”, mondották neki.
A Standard-gyári kémkedés és szabotázs is sorozatos példákon mutatja, hogy az éberségről egyelőre inkább csak beszélünk, de kevésbbé gyakoroljuk. Pedig, ismétlem, a Rajk-per tanulságai után itt volna az ideje, hogy fordulat történjék.
Rá kell mutatnom még egy jelenségre, melyen, ha nem változtatunk, feltétlenül súlyos károkat okozhat Pártunknak. Ez a pártfunkcionáriusok fluktuációja, hullámzása.
(Beszámoló és zárszó a Központi Vezetőség 1950 február 10-i ülésén.)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!