„Erősítsük Pártunk kapcsolatait a tömegekkel, fejlesszük a pártonbelüli demokráciát, a kritikát és önkritikát” bővebben

"/>

Erősítsük Pártunk kapcsolatait a tömegekkel, fejlesszük a pártonbelüli demokráciát, a kritikát és önkritikát

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

2

Népi demokráciánk helyzete

A nemzetközi viszonyok értékelésénél megállapíthattuk, hogy a béke tábora, élén a Szovjetunióval, erőteljesen fejlődik. Ez a fejlődés természetesen hazánkra is vonatkozik. Gazdaságilag legfontosabb eredményünk a hároméves terv időelőtti befejezése, az ötéves terv kidolgozása és megkezdése volt. A hároméves terv befejezésének, a gazdasági eredményeken kívül, nagy a politikai jelentősége. Amikor ezt a tervet 1947 nyarán népünk elé tártuk, célkitűzései olyan nagyméretűeknek látszottak, hogy nemcsak ellenségeink, de a velünk rokonszenvezők egyrésze sem tartotta kivihetőnek. Különösen valószínűtlennek látszott a tervnek az a része, amely termelőerőink nagymérvű megnövelésével párhuzamosan, dolgozó népünk életszínvonalának emelését is célul tűzte ki.

A terv végrehajtása azokat igazolta, akik tántoríthatatlanul bíztak felszabadult dolgozó népünk teremtő erejében. A terv-végrehajtás sikerének egyik fő összetevője, hogy maradéktalanul megkaptuk hozzá felszabadítónk és nagy segítőnk, a hatalmas Szovjetunió teljes segítségét. És ami nem kevésbbé fontos, korlátlanul meríthettünk a Szovjetunió példájából és mindabból a rengeteg tapasztalatból, amelyet a Szovjetunió a tervek megvalósítása terén összegyűjtött. Dolgozó népünk áldozatkészségén és szorgalmán kívül, elsősorban a Szovjetuniónak tartozunk hálával az elért sikerekért.

Bár ötéves tervünk tőkebefektetésekre több mint 50 milliárd forintot irányoz elő, már nem találkozunk a kételkedésnek vagy éppen gúnynak azzal a megnyilvánulásával, ami a hároméves terv megjelenését kísérte. Ellenségeink a hároméves terv végrehajtásából megtanulták nemcsak azt, hogy a szocialista tervgazdálkodás kidolgozói reális, józan számítók, hanem azt is, hogy a dolgozó nép felszabadulása, a Szovjetunió segítsége és szocialista munkamódszereinek hazánkba való átültetése olyan erőforrásokat nyitott meg, amelyekre a régi Magyarországon — és a kapitalista gazdálkodás mellett — egyáltalán gondolni sem lehetett. Ötéves tervünk hatalmas célkitűzéseinek megvannak a maga reális biztosítékai. A szabad magyar dolgozó nép magáénak tekinti a tervet, a szocialista munkamódszerek, a munkaverseny, a munkásújítók, a szocialista munkásbrigádok és nagy segítőnk, a hatalmas Szovjetunió támogatása, a népi demokráciák gazdasági együttműködése, biztosítják végrehajtását. Ezért végződött nagy sikerrel első tervkölcsönünk. Ezért üdvözölték az államosítás befejezését is, mert a 10 munkásnál többet foglalkoztató üzemek kézbevételével a tervgazdálkodás jelentékeny akadálya hárult el.

A szocialista munkamódszerek meggyökeresedése — egyike népi demokráciánk legnagyobb sikereinek. Nem véletlen, hogy a frontáttörés ezen a téren felszabadítónknak, a magyar nép nagy barátjának, Sztálin elvtársnak nevéhez fűződik. A Sztálin elvtárs születésnapjával kapcsolatos munkafelajánlás az új, biztató jelenségek egész sorát mutatta. A munka feldíszített műhelyekben, ünnepélyes keretek közt folyt. A munkások nem egyszer legjobb ruháikat öltötték magukra. A sztálini műszak nemcsak a szocialista munkamódszerek győzelmes megnyilvánulása volt, de egyben először mutatta mindenki számára érthetően és kézzelfoghatóan, hogy a munka a régi robotból nálunk is a becsület és a dicsőség dolgává vált. Rajta leszünk, hogy a magyar Sztahanov-mozgalom erőteljesen fejlődjön tovább és segítse nagy vállalkozásunkat, az ötéves tervet minden részletében megvalósítani.

Nem kevésbbé jelentős sikereket ért el népi demokráciánk a szocializmus építésének megkezdésével a falun. Számszerűleg ezek a sikerek nem olyan mutatósak mint az iparban elértek, de jelentőségüket nem lehet eléggé aláhúzni. Az, hogy szántóterületünk kb. 8 százaléka már a szocialista szektorhoz tartozik és ebből több mint 300 000 hold szántón már a termelőszövetkezetek, a szocializmus e falusi képviselői dolgoznak, magában véve nem fejezi ki a nagy változást. Sokkal jelentősebbnek tartjuk e számnál magánál azt a változást, amely a dolgozó parasztságon belül, a termelőszövetkezetek, a társasgazdálkodás kérdésében létrejött. Húsz esztendőn át rendszeresen és szívósan terjesztették a szocialista mezőgazdaságról, a kolhozokról a legelrettentőbb hazugságokat és rágalmakat. Hozzátehetjük — nem siker nélkül. A magyar dolgozó parasztságban komoly ellenszenvet tudtak ébreszteni a kolhozokkal szemben. Ezt a hangulatot sikerült Pártunknak, a Magyar Dolgozók Pártjának másfél esztendő átgondolt, következetes munkájával megváltoztatni.

Az elmúlt esztendő folyamán a termelőszövetkezeti csoportok úttörő munkája megmutatta a szövetkezeti termelés fölényét és ezzel rést ütött a régi előítéleteken. Felbecsülhetetlen szolgálatot tett e téren újra az a segítség, amelyet a Szovjetuniótól kaptunk. Az a 80 tagú parasztdelegáció, amely a múlt év nyarán 5 hetet töltött a Szovjetunióban és tövéről-hegyére megismerte a szocialista mezőgazdaságot, visszatérése után a dolgozó parasztok százezrei előtt, közvetlen tapasztalat alapján, meg tudta cáfolni a kolhozokra szórt rágalmakat és egyben hirdetőjévé vált a szovjet mezőgazdaság óriási fölényének. Mint az iparban, úgy a mezőgazdaságban is a Szovjetunió segítsége és tapasztalatainak Magyarországra való átültetése adott számunkra felmérhetetlen támogatást.

Közrejátszott ebben a hangulatváltozásban Pártunknak és a magyar kommunistáknak nagy tekintélye is. A dolgozó parasztság ötéves tapasztalata alapján meggyőződött róla, hogy mi csak olyat ajánlunk neki, ami érdekében való, ami javára válik.

Ezek a tényezők odavezettek, hogy ősszel ugrásszerűen megnőtt a termelőszövetkezeti mozgalom, hogy nincstelenek és szegényparasztok mellett egyre fokozódó számban jelentkeznek a középparasztok. Most már az ország falvainak több mint egyharmadában vannak ilyen termelőszövetkezetek és megjelentek az első fecskék: az olyan falvak, ahol a földterületek nagyobb részét már termelőszövetkezet keretében művelik meg. A dolgozó parasztság érdeklődése a társas termelés felé fordul és ami nem kevésbbé fontos, a termelőcsoportok tagjai — fellelkesülve a szövetkezés eredményein és kézzelfogható fölényén — öntudatosan, magabiztosan, jövőbe vetett bizalommal dolgoznak tovább. A kezdeti tétovázást és bizonytalanságot elfújta a tapasztalás, a siker szele.

A termelőszövetkezetek és gépállomások első országos tanácskozása, amely két héttel ezelőtt volt, megmutatta, hogy ezen a téren is, a szocializmus építése terén a falun milyen változás történt.

Gazdasági eredményeink között meg kell említeni állami pénzügyeink szilárdságát, erőteljes fejlődését. Ez a fejlődés biztosítja a forint vásárlóértékének növekedését. Ez tette lehetővé, hogy állami alkalmazottaink fizetését több mint negyedmilliárd forinttal emelni tudtuk.

Jelentékeny sikereink vannak szellemi téren. Első ízben sikerült a középiskolákban, a felsőiskolákban a dolgozó nép fiainak megfelelő helyet biztosítani. A széles tömegek mohón szívják magukba a szocialista kultúrát. Két-három évvel ezelőtt például az amerikai vagy burzsoá-filmeken nőtt moziba-járók jelentékeny része idegenkedve, vagy éppen értetlenül állott a szovjet filmekkel szemben. Most már itt is megtört a jég. A szovjet filmek végre kivívták maguknak a megérdemelt elismerést. Ugyanez vonatkozik a szovjet színdarabokra és a szocialista kultúra minden egyéb termékére. Nem győzzük kielégíteni azt a feltámadt kultúrszomjat, amely nemcsak a marxista-leninista klasszikusokat, de a szépirodalom termékeit is egyforma hévvel és lelkesedéssel követeli.

Sztálin elvtárs műveinek kiadásakor az első kötetet 50 ezer példányban nyomattuk. Amikor ezt napok alatt elkapkodták, 25 ezer példányt nyomattunk utána, de ez is kevésnek bizonyult. Ezért elhatároztuk, hogy a sorozat minden kötetét egyelőre 100 ezer példányban fogjuk kiadni. Ugyanez a jelenség nyilvánul meg az orosz nyelv tanításában, melynek egyik legnagyobb akadálya a jó nyelvtanitok és nyelvkönyvek hiánya. Az irodalom, a költészet, színház, film frontján is megjelentek az első komoly kísérletek, a szocialista kultúra magyar hajtásának első eredményei. Megújhodott tudósaink és a dolgozó nép összefogásának jegyében a Tudományos Akadémia. A sztálini munkafelajánlás megmutatta, hogy a műszaki értelmiség zöme is a szocializmus felé fordul.

Az ideológiai fronton elért első eredmények népi demokráciánk legbiztatóbb sikerei közé sorolhatók. Ennek a szocializmus felé fordulásnak egyik eredménye, hogy az állam és az egyház elválasztása simán és különösebb súrlódások nélkül folytatódik.

A népköztársasági alkotmánynak megfelelő esküt az összes felekezetek papjai rendben letették, a római katolikus püspökök és rendfőnökök kivételével. Ezek a püspökök és rendfőnökök arra hivatkoztak, hogy ilyen eskü letételéhez feletteseik külön engedélye szükséges és ennek beérkeztéig függőben hagyják az eskütételt. Mi utánanéztünk ennek a dolognak és megállapítottuk, hogy az összes magyar katolikus püspökök annak idején nyugodtan felesküdtek Horthyra.

Előttem van az esküszöveg, mely így kezdődik:

„Én, dr. Hamvas Endre, mint püspökhöz illik, esküszöm a szent evangéliumokra, hogy Magyarország főméltóságú kormányzójának híve leszek.”

Az esküt Horthy kezébe tették le és az esküszöveget sajátkezű aláírásukkal erősítették meg. Az utolsó három ilyen eskütétel nem egészen hat évvel ezelőtt, 1944 március 25-én történt. Ezekután kézenfekvő a gyanú, hogy a katolikus főpapoknál az eskü le nem tételében nemcsak formai okok játszanak szerepet. A demokrácia azonban erejének és igazának tudatában, itt is nyugodtan néz a fejlemények elé.

Népi demokráciánk sikereként könyvelhetjük el fővárosunk és az elővárosok egyesítését. Ezzel a lépéssel is fél évszázad adósságát törlesztjük le. Budapest környékének dolgozói, kiknek életviszonyait fokozatosan a fővároshoz fogjuk emelni, ebből a tényből is meggyőződhetnek róla, hogy a népi demokráciában a szó és a tett egybeesik.

Végül népi demokráciánk számokban ki nem fejezhető, de jelentőségében felmérhetetlen erősödése, hogy Pártunk, a Magyar Dolgozók Pártjának vezetése alatt megszilárdult népünk egysége. Ennek egyik megjelenési formája, hogy eltűnőben van hazánk keleti és nyugati területei közt a gazdasági és politikai különbség. Ez az egység segítette elő az újjáépítés sikerét, a hároméves terv időelőtti befejezését, ez új erőforrása és biztosítéka jobb jövőnknek és boldogulásunknak.

 

(Beszámoló és zárszó a Központi Vezetőség 1950 február 10-i ülésén.)

 

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com