(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)
3
Az imperialistáknak természetesen nem tetszik az alkotmánytervezet. Mindjárt hozzátehetem, hogy a tervezetet kidolgozó bizottság erre nem is törekedett. A burzsoá bírálók túlnyomó többsége az alkotmányt az első betűtől az utolsóig elveti és nem talál benne semmi jót. Emellett azonban szép számmal találhatunk olyan bírálatokat is, amelyek fanyalogva elismerik, hogy alkotmánytervezetünk valóban demokratikus. Ahogy az egyik nyugati tudósító írta: „Benne van minden, ami a demokráciában szem-szájnak ingere.” De mindjárt hozzáteszi: csak az a kérdés, hogy szerkesztői végre is hajtják-e majd, amit a tervezetben lefektettek.
Errevonatkozóan csak annyit mondhatok, hogy a magyar demokráciának és benne nem utolsósorban a mi Pártunknak ereje éppen abban áll, hogy amit megígér vagy célul tűz ki, azt végre is hajtja. A magyar kommunisták éppen azzal nyerték meg a dolgozó nép rokonszenvét és támogatását, hogy azt ígérték és azt tűzték ki célul, ami a dolgozóknak hasznos volt és szükséges és éppen azért be is tudták minden ígéretüket váltani. Amikor felosztottuk a földeket, ellenségeink megjövendölték, hogy ezzel évtizedekre visszavetjük a magyar földművelést, különösen a gyümölcsösöket, a szőlőket tesszük tönkre. Ma, négy évvel-a jövendölések után a mezőgazdaság minden téren utolérte, sőt el is hagyta a békebelit. Amikor mi arra vettük az irányt, hogy saját erőnkből, a nyugati kapitalisták segítsége nélkül építsük fel az országot, ellenségeink negyven évet kevésnek tartottak ahhoz, hogy a békebeli termelés színvonalát elérjük. E jövendölések ellenére ipari termelésünk már másfél év előtt elérte az 1938-as év színvonalát és ami még fontosabb, dolgozó népünk gazdasági és kulturális nívója ugyancsak a békebeli fölé emelkedett.
Ellenségeink kilátástalannak tartották a jó pénz megteremtésére irányuló terveinket, puszta propagandának mondották hároméves tervünket, megjósolták, hogy iparunk a munkásigazgatók kezén tönkremegy és így tovább és így tovább. Az elmúlt 4—5 esztendő minden eredménye mellettünk szól és azt mutatja, hogy amit célul tűzünk ki, azt meg is valósítjuk.
Az alkotmány új bizonyítéka lesz annak, hogy a mi szavunkra építeni lehet, mint a kősziklára.
Végül a burzsoá kritikusok egyhangúan kétségbevonják, hogy ez az alkotmánytervezet demokratikus, mert biztosítja a kommunisták vezette munkásosztály döntő szerepét az államon belül.
Az alkotmánytervezet ebben a tekintetben valóban világos, minden kétséget kizár. Kétszer is aláhúzza a munkásosztály vezető szerepét. Egyszer a munkásság és a dolgozó parasztság szövetségén belül, másodszor, amikor kimondja: „A nép demokratikus egységére támaszkodó és élcsapata által irányított munkásosztály az állami és társadalmi tevékenység vezető ereje.” Ez a megállapítás, mely a munkásosztály élcsapatának, a Magyar Dolgozók Pártjának az államon belüli szerepét rögzíti le, szintén csak a meglevő állapot tükörképe. Túlzás és dicsekvés nélkül el lehet mondani, hogy minden tetthez, mely a felszabadulás óta hazánkat a mélységből és a romokból a felemelkedés felé vitte, a magyar kommunisták, a Magyar Dolgozók Pártja adták a kezdeményezést, a lendületet, ők vállalták az áldozatot és a vezetést. Nyugodtan el lehet mondani, hogy a Kommunista Párt nélkül nem tudtuk volna megverni a régi reakciós rendet, nem építettük volna fel az országot. Nélkülünk nem valósultak volna meg az újjáépítés nagy eredményei. Ha a magyar dolgozó népet ma a biztonság, a megelégedés, a jövőbe vetett bizalomnak az az érzése tölti el, mely újabb sikereink záloga és jövő boldogulásunk biztosítéka, úgy ebben Pártunké az érdem oroszlánrésze.
A magyar munkásosztály élcsapatának, a kommunistáknak vezetőszerepe nem erőszak vagy furfang eredménye, (hanem hosszú esztendők és évtizedek áldozatos, fegyelmezett, átgondolt, eredményes munkájának természetes következménye és gyümölcse. A magyar dolgozó nép azzal ismeri el és azzal hálálja meg teljesítményeinket, hogy eddigi jó tapasztalatai alapján és a további jó munka biztos tudatában önként, szívesen követi a magyar kommunisták, a Magyar Dolgozók Partjának vezetését. És ezt a tényt helyes, szükséges a Magyar Népköztársaság alkotmányában is leszögezni.
Rátérek most a módosítások kérdésére. Egy sor módosítási javaslat érkezett az Előkészítő Bizottsághoz, mely lényegében mind arra futott ki, hogy az alkotmánytervezetbe lehetőleg sok törvényt is szorítsunk bele. Ezt a tendenciát a többi szocializmust építő országban is tapasztaltuk, amikor náluk az alkotmányon dolgoztak. Sztálin elvtárs a szovjet alkotmánytervezettel kapcsolatban ezekről a módosításokról mondta: „Az alkotmányból szinte törvénytárat akarnak csinálni.” Az ilyen módosításokat, amelyeknek tárgya nem az alkotmányba, hanem különböző törvényalkotásokba kívánkozik, a Bizottság nem fogadta el.
Ugyancsak el kellett utasítani egy sor olyan módosító javaslatot, mely nem a meglevőt akarta visszatükrözni az alkotmányba, hanem olyan célkitűzésekre vonatkozott vagy olyasmit tartalmazott, amiket még nem értünk el és ami a szocializmus építésének jövőbeli kérdéseire vonatkozik. Ezeket szintén elutasította a Bizottság.
A Bizottság elfogadott egy sor stiláris javaslatot. A Bizottság elfogadta azt a javaslatot, hogy néhány helyen a „közérdek” szó helyett „a dolgozó nép érdekei” meghatározást alkalmazza. Elfogadta az Előkészítő Bizottság azt a javaslatot, hogy a tanácsok választására vonatkozó 30. §-t egészítsék ki azzal, hogy a választás az országgyűlési képviselők választására megállapított alapelvek szerint történjék.
A Bizottság ezt a javaslatot azért fogadta el, mert ez az új szövegrész egyrészt világosan kimondja, hogy a tanácsokat is az általános demokratikus alapelvek szerint kell választani, másrészt ez a megoldás kihangsúlyozza az államhatalom helyi szerveinek alapvető egységét az országgyűléssel.
Sok javaslatot kaptunk arra vonatkozólag, hogy az Előkészítő Bizottság mindenütt az alkotmányszövegbe a „munkások és dolgozó parasztok” kitételhez iktassa be a „haladó értelmiséget” is. Ez a kérdés felmerült már a szovjet alkotmány kidolgozásánál is, ahol Sztálin elvtárs mutatott rá, hogy a munkások és parasztok osztálya mellett az értelmiség soha nem volt és nem is lehet osztály. „Az értelmiség mindig olyan réteg volt s az is marad, mely tagjait a társadalom összes osztályaiból toborozza. A mi időnkben — mondotta Sztálin elvtárs —, a szovjet korszakban, az értelmiség tagjait főleg a munkások és a parasztok soraiból toborozza. De akárhogyan toborzódik is az értelmiség és akármilyen jelleget visel is, mégis csak réteg, nem pedig osztály.”* Sztálin, A leninizmus kérdései. Id. kiad. 622. old.* És Sztálin külön megmagyarázza, hogy ez a körülmény semmiképpen nem csorbítja a dolgozó értelmiség jogait vagy egyenjogúságát.
Az Előkészítő Bizottság e javaslatok figyelembevételével mégis utólag bedolgozta az alkotmánytervezetbe az 53. §-t, mely így szól:
„A Magyar Népköztársaság hathatósan támogatja a dolgozó nép ügyét szolgáló tudományos munkát, valamint a nép életét, harcait, a valóságot ábrázoló, a nép győzelmét hirdető művészetet, s minden rendelkezésre álló eszközzel elősegíti a néphez hű értelmiség kifejlődését.”
Ezzel a megállapítással nemcsak a demokrácia eddigi tényleges gyakorlatát akarták lerögzíteni, hanem egyben megnyugtatásul is szánták azok számára, akik attól tartanak, hogy az alkotmány a munkások és a dolgozó parasztok mellett azért nem említi a haladó értelmiséget, mert jelentőségén vagy szerepén változtatni kíván. Meg vagyok győződve arról, hogy alkotmányunknak ez a szakasza teljes egészében kielégíti és megelégedéssel tölti el a haladó értelmiséget.
Érkezett hozzánk olyan javaslat, hogy az államhatalom helyi szerveinek meghatározásánál az alkotmány az egyes szervezeti egységeket ne említse, csak magát az elvet rögzítse le. Erre a javaslat szerint azért lenne szükség, hogy ne kössük le magunkat a megyerendszer mellett. A javaslatot a Bizottság elutasította, mert a megye mint területi egység, megfelelő javításokkal még jóideig fenn fog maradni.
Javasolták, hogy az Elnöki Tanács jogkörével kapcsolatban mondja ki az alkotmány, hogy az Elnöki Tanács a kormány javaslatára hozza rendeleteit. A Bizottság a javaslatot nem fogadta el, mert ez csorbítása lenne az Elnöki Tanács jogkörének és így csorbítása lenne a népszuverenitásnak, amely akkor, ha az országgyűlés nem ül együtt, az Elnöki Tanácsban van megszemélyesítve.
Néhány javaslat kifogásolta a főügyész intézményét és javasolta, hogy ne vegyük bele az alkotmánytervezetbe. A mi véleményünk az volt, hogy ez a javaslat nem elfogadható, mert az országgyűlés által választott és az országgyűlésnek felelős legfőbb ügyész egyik biztosítéka annak, hogy a minisztériumok, az államszervek és a polgárok a törvényeket be is tartják.
Az alkotmánytervezetet megtárgyaló gyűlések során a helyi tanácsok felépítésével kapcsolatban, különösen a tisztviselők részéről, ismételten felmerült az a kérdés, hogy szükség lesz-e majd a továbbiakban a közigazgatási tisztviselőkre, vagy a tanácsok maguk végzik az ügyeket. Az alkotmányba errevonatkozólag természetesen nem vettünk fel semmit, nemcsak azért, mert ez a jövőre vonatkozik, hanem azért is, mert nyilvánvaló, hogy a közigazgatási tisztviselőkre a jövőben is szükség lesz.
Végül még két kérdéssel óhajtok foglalkozni. A Független Demokrata (Balogh) Párt az állam és az egyház elválasztásáról szóló bekezdést a következőképpen kérte megváltoztatni: „A lelkiismereti szabadság biztosítása érdekében a Magyar Népköztársaság az egyházat különválasztja az államtól és figyelembe veszi az egyes egyházak és az állam közt már létrejött megegyezéseket és hasonló értelmű megegyezést kíván létrehozni a katolikus egyházzal is.”
A Bizottság ezt a javaslatot nem fogadta el, minthogy ilyen jellegű határozatok nem valók az alkotmányba. Magától értetődik, hogy azok a megegyezések, amelyeket a népi demokrácia állama az egyes egyházakkal már megkötött, érvényben maradnak. Ugyanúgy magától értetődik, hogy demokráciánk, mint ezt a múltban gyakran kihangsúlyoztuk, a jövőben is szívesen kötne hasonló értelmű, kölcsönös megegyezésen és engedékenységen alapuló szerződést, ha a katolikus egyházban még mindig meglévő demokráciaellenes erők és külföldi támogatóik ezt meg nem hiúsítanák.
Egyébként e kérdéssel kapcsolatban még megemlíthetem, hogy kaptunk olyan javaslatokat is, melyek az összes felekezetek lelkészeit és papjait ki akarták zárni a választójogból. Hivatkoztak arra, hogy ezt nem egy polgári demokrata állam is megteszi. Ezt és a választójog megrövidítésére vonatkozó egyéb javaslatot a Bizottság nem fogadta el.
Módosító javaslatok érkeztek a címerre vonatkozólag is. Néhányan azt ajánlották, hogy tartsuk meg az 1848-as Kossuth-címert. Az Alkotmánytervezetet Előkészítő Bizottság ezt a javaslatot nem fogadta el. A kossuthi címer leválasztotta a régi címerről azoknak a területeknek a jelképeit, amelyek már régen nem tartoztak az 1848-as Magyarországhoz és azonkívül levette a címerről a koronát is. Azóta több mint száz esztendő telt el. A népi demokrácia címerének, csakúgy mint alkotmányának, a tényleg meglevő helyzetet kell visszatükröznie. Amikor az országok uralkodó osztálya az elnyomó nemesség volt, akkor a címerek tele voltak karddal, páncélokkal, pajzsokkal.
A magyar népi köztársaság a dolgozó nép állama, helyesen teszi, ha címerében egyszerűen, világosan és félreérthetetlenül kifejezésre juttatja azt, ami az öntudatos, szocialista munkás és dolgozó paraszt jelképe: a kalapácsot, a vörös csillagot, a búzakoszorút és az aranyos búzakalászt, a piros-fehér-zöld nemzeti színekkel. Aki e címert látja, magyarázat nélkül is rögtön megérti belőle, hogy ez a dolgozók országát jelképezi.
Voltak, akik tradíciókra való hivatkozással kérték az „ősi címer” meghagyását. Mi, magyar kommunisták és velünk együtt a népi demokrácia a legnagyobb gondossággal őrizzük és ápoljuk az ezeréves magyar történelem minden eleven és fejlődésreképes tradícióját. Féltő gonddal őrködünk azon, hogy a jó tradíciók ne csak megmaradjanak, hanem új életre keljenek, új tartalmat kapjanak népi demokráciánkban. Különösen őrizzük és ápoljuk azokat a történelmi tradíciókat, melyek dolgozó népünkkel függnek össze. Ezért keltettük új életre az annyit ócsárolt és rágalmazott Dózsa György emlékét. Ezért ünnepeltük olyan bensőségesen és az egész dolgozó nép együttesével az 1848—1849-es forradalom emlékét. A legutóbbi napokban lánglelkű költőnk, Petőfi Sándor halálának százéves évfordulója alkalmával elértük, hogy nemcsak a magyar nép ünnepelt, hanem először a történelemben, velünk ünnepelte és méltatta a magyarság e nagy fiát az egész haladó világ. A magyar nemzetet ezer esztendőn keresztül azok a munkások és parasztok építették és tartották meg, akiknek kérges keze békében keményen szorította a szerszámot és kapanyelet és a háborúban nem kevésbbé erősen a fegyvert. A hazát ezer esztendőn keresztül verejtékével, vérével védő és építő — és ezer esztendőn át mellőzött, elnyomott — dolgozó magyar nép elégtétele és megtisztelése az új címer. Ezért fogadja örömmel és helyesléssel minden öntudatos munkás és dolgozó paraszt, minden igaz hazafi!
Legyen szabad még néhány szót mondanom új alkotmányunk jelentőségéről. Amióta az alkotmánytervezet szövege nyilvánosságra került, a magyar dolgozó nép száz és ezer jelét adta annak, hogy az alkotmányt, mint új erő forrását, emelkedett hangulatban fogadják és lelkesen helyeslik. Országszerte érzik a dolgozók, hogy az alkotmány rengeteg munkájuk és szenvedésük eredményeképpen jött létre. Az egész magyar dolgozó népet áthatja az a felemelő és lelkesítő tudat, hogy nem voltak hiábavalók eddigi áldozatai, hogy a rengeteg nélkülözés, melyet az újjáépítés nehéz hónapjaiban, a pénzromlás idején, éhezve és fázva, de a jövőbe vetett bizalommal tűrt a magyar nép, most hozza meg dús kamatait. A munkás, aki a felszabadulás után az aknák és törmelék közül éhezve, rongyosan kaparta ki a gépeket, a dolgozó paraszt, aki iga híján maga húzta az ekét, az értelmiség, aki romok között fagyoskodva látott újra munkájához, most, az alkotmány fényénél meggyőződik róla, hogy jó ügyért szenvedett, jó ügyért hullatta verejtékét. És jó ügyet védett, amikor a régi reakcióval, a külföldi imperialistákkal szemben elszántan, meg nem tántorodva harcolt a demokrácia politikai és gazdasági vívmányaiért. Most előtte az eredmény, a tengernyi erőfeszítés, a szívós munka, a dolgozó nép igazába és a szocializmusba vetett hit gyümölcse: a Magyar Népköztársaság Alkotmánya.
Befejezésül engedjék meg, hogy alkotmánytervezetünk első mondatát idézzem: „A nagy Szovjetunió fegyveres ereje felszabadította országunkat a német fasiszták igája alól, szétzúzta a földesurak és nagytőkések népellenes államhatalmát, megnyitotta dolgozó népünk előtt a demokratikus fejlődés útját.” Népi demokráciánk minden sikerének, minden eredményének kiindulópontja a Szovjetunió felszabadító harca és az a segítség, amelyet a magyarság megértő, nagy barátja, Sztálin nyújtott és nyújt nekünk. Ezen a napon, amikor a magyar népi demokrácia új határkövét tesszük le, újra hálatelt szívvel és forró köszönettel fordulunk nagy segítőnk és támaszunk, a Szovjetunió felé.
Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a Magyar Népköztársaság alkotmánytervezetét fogadja el. Kívánom a magyar dolgozó népnek, az egész magyar nemzetnek, hogy ez alkotmány jegyében, annyi balsors és szenvedés után a jövendő századokon át éljen békében, erőben, boldogan és szabadon!
(Beszéd az Országgyűlés 1949 augusztus 17-i ülésén.)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!