(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)
4
A felszabadulás utáni első hónapokban mi is az egész parasztsággal — tehát a kulákkal is — mentünk együtt a feudális nagybirtok és a Horthy-rendszer maradványainak megszüntetéséért. A kulákokkal való együttmenés megkönnyítésére álltunk meg a földosztáskor a 200 holdnál. Amikor ez a feladat megvalósult, a kulákok már ellenünk fordultak: mint a falu kapitalistái, ellenezték szocialista követeléseinket. Támaszunk és szövetségesünk a falun ekkor a földmunkásság és a szegényparasztok, újgazdák voltak. Az a körülmény persze, hogy valaki földmunkás, vagy újgazda volt, magában véve még nem tette őt a Kommunista Párt támogatójává. Ezt mi az 1945-ös választásokon, amikor e rétegeknek csak a kisebbik fele szavazott ránk, tapasztalhattuk.
A többséget csak politikai felvilágosítással, szívós aprómunkával és példaadással, valamint mindennapi érdekeik szakadatlan védelmével tudtuk megnyerni. Ennek a munkának az eredményeképpen a földmunkások, újgazdák és szervezeteik, a FÉKOSz és az UFOSz egyre inkább és egyre biztosabban a kommunisták vezetése alá kerültek.
Azt, hogy az ingadozó középparasztok zömét 1947. év nyaráig, a magyar reakció ellen vívott harcunk eldöntéséig a magunk oldalára vonjuk, nem tűzhettük ki célul. Ebben az időben főtörekvésünk odairányult, hogy ha a középparasztság zöme minket nem támogat, legalább ellenségeinket se támogassa, szóval semleges maradjon.
Mihelyt azonban a harc eldőlt és a középparasztság meggyőződött róla, hogy a népi demokrácia nem átmeneti, hanem maradandó alkotás, nálunk is megváltozott a helyzet. Ennek a megváltozott helyzetnek megfelelően 1947—48 telén már irányt vehettünk arra, hogy a középparasztságot, mint a dolgozó parasztság részét, szövetségesül megnyerjük. Ugyanakkor megkezdtük a harcot a kulákság ellen és ennek bevezetéseképpen egy sor rendszabályt foganatosítottunk, melyek a kulákság eddigi befolyásának és terjeszkedésének korlátok közé szorítását célozták.
A középparasztság megváltozott beállítottságának megfelelően irányt vettünk arra, hogy a szegényparasztságot és a középparasztságot egy olyan egységes szervezetbe vigyük be, amelyben a szegényparasztság szervezeti önállósága jórészét külön tagozat formájában megtartja. Ez az egységes szervezet a DÉFOSz, amely éppen az utolsó hónapokban alakult meg. Amint az Elvtársak látják, nagyban és egészben mi a lenini-sztálini vonalat parasztpolitikánkban helyesen vittük.
Most azonban, amikor a középparasztság megnyerésének, a szövetkezeti kérdésnek és a DÉFOSz-választásoknak kapcsán közelebbről szemügyre vettük ennek a politikának végrehajtását, sok helyen súlyos hibákat állapítottunk meg. Az első és legsúlyosabb hiba, hogy falusi pártszervezeteink ezt a politikát gyakran rosszul hajtják végre. Mióta kiadtuk a jelszót a középparasztság megnyerésére, gyakran előfordult, hogy ezt úgy értelmezik, hogy most már a szegényparasztságot, legmegbízhatóbb támaszunkat, elhanyagolhatjuk. Ezt számtalanszor észrevettük a DÉFOSz-választásokkal kapcsolatban, ahol emiatt a szegényparasztok és földmunkások között elkedvetlenedés és visszahúzódás, passzivitás mutatkozott. Nem szorul magyarázatra, hogy az ilyen visszahúzódásnak elsősorban ellenségeink, a kulákok látják hasznát.
Ennek a visszahúzódásnak eredménye, hogy a DÉFOSz-ba beolvadó Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetsége, a FÉKOSz helyébe sok helyen nem alakult meg a földmunkás-tagozat, vagy ha megalakult, nem folytat eleven életet. A legsürgősebb teendőnk ezen a vonalon, hogy újra aktivizáljuk, előtérbe helyezzük legfontosabb szövetségesünket: a szegényparasztságot és gondoskodjunk róla, hogy a DÉFOSz-on belül a földmunkás-tagozat mint külön szerv, valamint a mezőgazdasági gépüzemek dolgozói, jelentőségüknek megfelelő vezetőszerephez jussanak. Semmi körülmények között sem szabad annak előfordulni, hogy a középparasztság megnyerése céljából elhanyagoljuk, vagy éppen háttérbe szorítsuk leghűbb szövetségesünket, a szegényparasztságot.
Nem kevésbbé súlyos hiba az, hogy szervezeteink a legtöbb helyen összekeverik a középparasztságot és a kulákságot. Rengeteg helyről kapjuk ezt a panaszt. Szinte minden jelentés a faluról említést tesz erről. Egy Abonyba — e kérdés megvizsgálására — küldött bizottságunk például azt mondja: „A pártvezetőség … a középparasztságot szőröstől-bőröstől kuláknak tekinti és úgy is kezeli. Általában éles határt vonnak a kis- és középparaszt között, de elmossák ezt a határt a középparaszt és a kulák között.”
Dusnok községből egy hasonló bizottságunk azt jelenti: „Helyi szervezeteink a legtöbb esetben összekeverik a kulákságot a középparasztsággal” A nagykőrösi bizottságunk jelentése hozzáteszi: „A mi helyi pártszervezeteink nem tettek politikájukban különbséget a középparaszt és a kulák között, nem szétválasztották, hanem összekovácsolták őket.”
Egy más jelentés ebben a kérdésben még továbbmegy, azt mondja: „Egész határozottan le lehet szegezni, hogy a középparasztnak a húzódozásában, esetleg szembefordulásában összehasonlíthatatlanul nagyobb szerepe van a mi pártszervezetünk által diktált politikának, mint a kulákoknak vagy másfajta reakciós munkának.”
Amint az Elvtársak látják, ezek a jelentések nem kevesebbet mondanak, mint azt, hogy pártszervezeteink helytelen vagy rossz munkája nemcsak az ellenkezőjére fordítja Pártunk helyes vonalát, hanem egyenesen az ellenség kezére dolgozik. Hogyan történik az, hogy a mi pártszervezeteink ahelyett, hogy a középparasztságot megnyernék és a kulákokkal szembefordítanák, a fordítottját teszik? Erre nézve egy sor példát fogok felsorolni. Mi kulákoknak általában a 25 holdnál nagyobb birtokkal rendelkezőket tekintjük, de falusi elvtársaink a mezőgazdaságfejlesztési járulék rendelkezéseivel kapcsolatban a 15 holdon felüli gazdákat is kulákként kezelik. Magát a járulékot is általában országszerte „kulák-adónak” hívják. A kulák, akinek érdeke, hogy közte és a középparaszt között elmosódjék a határ, hogy minden csapásunkat, amelyet neki szánunk, a középparasztra is kiterjessze, természetesen örömmel mutat rá, hogy a 15—25 holdas parasztokat is kulákokként kezelik a mi szervezeteink.
De vannak sokkal rosszabb dolgok is. Csongrádmegyei titkárunk mondja: „Itt kuláknak mondják azt is, akinek három holdja van s akinek két lova van, az már kizsákmányoló. A mi oktatási felelősünknek is ez a felfogása.” Másutt azt hallotta: „Akinek jobb ruhája van, az már kulák.” Előfordult, hogy lekulákoztak egy középparasztot, mert a favágáshoz napszámost fogadott. Jelentettek nekünk egy esetet, hogy egy 7 holdas parasztnak nem engedték át használatra a szövetkezet kanját, azzal, hogy kulákon nem segítenek. Megkérdezték egyik csongrádmegyei város 170 tisztviselőjét és egyetlenegy sem tudta megmondani, hogy ki a kulák. El lehet képzelni, hogy az ilyen tisztviselők hányszor csapják hozzá a középparasztot a kulákhoz. Országos az a panasz, hogy a kivetésnél, a zsírbeszolgáltatásnál, a magtermelési szerződésnél teljesen egyformán kezelik a középparasztot és a kulákot. A napraforgót sok helyen nem szeretik termeszteni, mert a föld nem felel meg neki. A mi tisztviselőink ilyen helyen a középparaszt és a kulák közt nem tesznek különbséget. Nem termeltetnek a kulákkal több napraforgót, hanem a középparasztot is kötelezik arra, hogy ugyanolyan 8%-os arányban vessen, mint a kulák. Előfordulhat persze ennél sokkal rosszabb is. Általános tapasztalat például, hogy a MOSzK és KÜLBART disznóhízlalási szerződéseiknél előnyben részesítik a kulákokat és ezzel módot adtak nekik, hogy a demokrácia által rendelkezésükre nyújtott milliókkal nyugodtan spekuláljanak és felverjék a disznóárakat. Sok helyről kaptuk azt az értesítést, hogy azt a kevés középparasztot, aki már bekerült a földműves termelőszövetkezetbe, mint kulákot kinézik, kiszórják onnan.
Falusi elvtársaink gyakran védekeznek azzal, hogy nehéz megkülönböztetni a középparasztot a kuláktól. Hivatkoznak arra, hogy például Nagykőrösön 10 holdon kertészkedő középparaszt már kulák, ugyanakkor a 30—40 hold rossz, homokos földön gazdálkodó középparasztnak tekinthető. Maguk a kulákok is természetesen szívesen mossák el a határt, mely őket a középparaszttól elválasztja és mindent megtesznek arra, hogy a középparasztot a saját befolyásuk alá vonják.
Gyakran hallom vidéki elvtársainktól, hogy nem tudják ki a kulák, mert az a meghatározás, amely a 350 aranykorona kataszteri tiszta jövedelemnél vagy a 25 hold földnél húzza meg az alsó határt, lefelé is, felfelé is kivételeket mutat. Amikor azonban nem elméletben, hanem gyakorlatban vetjük fel a kérdést, kiderül, hogy mindenki pontosan tudja, ki a kulák a falujában. Nemcsak azt tudja, hogy bérese van, hogy kupeckedik, spekulál, uzsorás, kizsákmányoló. Pontosan tudja azt is, hogy ki az, aki a lányát nem engedi középparaszt fiához férjhezmenni, vagy fiának nem engedi meg, hogy középparaszt leányát vegye el feleségül. Amikor egy elvtárstól, aki tagadta, hogy falujában volnának kulákok, megkérdeztem, hogy mennyi a szegényparaszt az egyházközség vezetőségében, gondolkodás nélkül azt válaszolta: „Oda szegényparaszt be nem juthat, ott csak kulákok vannak.” A faluban mindenki tudja, hogy a kulák-bálra kiket hívnak meg és kiket nem engednek be. Megvan az előreköszönés rangsora és száz más ismertetőjel, amelyeket a mi falusi elvtársunknak szintén tudni kell, elemeznie kell és akkor nem fogja eltéveszteni, hogy ki a kulák és ki nem az.
Hogy mennyire nincsenek ennek a kérdésnek a jelentőségével tisztában, arra jellemző, hogy helyenként a DÉFOSz-szervezetbe, a szabályok ellenére, a mi elvtársaink kulákot is beválasztottak, azzal az indokolással, hogy ez a kulák fogja magával hozni a középparasztokat. El lehet képzelni, hogy milyen középparasztokat hoz a kulák a DÉFOSz-ba. Egy más helyen elvtársaink belementek abba, hogy egy 30 holdas kulák is belépjen a termelőszövetkezetbe. Azzal érveltek, hogy szaktudását majd a szövetkezet rendelkezésére bocsátja. A kulák azonban nem szaktudását bocsátotta rendelkezésre, hanem elkezdett fúrni és ma ez a szövetkezet szétesőben van.
Így azután előfordul az, amit abonyi bizottságunk jelentése kénytelen megállapítani: „Szervezeteink kiszélesítik velük szemben a frontot, felnagyítják az ellenség táborát és valóban szívós munkával taszítják el maguktól a középparasztot.”
Azt hiszem, Elvtársaim, legfőbb ideje, hogy ezen a téren fordulatot hajtsunk végre és ne engedjük meg, hogy a csapásokat, amelyeket mi a kulákoknak szántunk, saját szervezeteink és államapparátusunk a középparasztra továbbítsák. Ilyen jelenségek a Szovjetunióban is előfordultak. Lenin a Bolsevik Párt VIII. Kongresszusán elmondotta:
„Lépten-nyomon megesett, hogy a szovjet funkcionáriusok tapasztalatlansága és a kérdés nehéz volta következtében a kulákoknak szánt ütések a középparasztságot érték. Itt rendkívül sokat hibáztunk. Az ebben a tekintetben gyűjtött tapasztalat segíteni fog nekünk abban, hogy megtegyünk mindent annak érdekében, hogy ezt a jövőben kikerüljük. Ez olyan feladat, mely nem elméletileg, hanem gyakorlatilag áll előttünk.”* Az OK(b)P VIII. Kongresszusa. Gyorsírói jegyzőkönyv. 24—25. old. (oroszul).*
Sztálin elvtárs is említést tesz erről:
„Megesik — mondja — hogy harcolnak ugyan a kulákság ellen, de ezt a harcot olyan otromba és értelmetlen módon folytatják, hogy az ütések a középparasztot és a szegényparasztot érik. Az eredmény az, hogy a kulák ép bőrrel ússza meg a dolgot, a középparaszttal való szövetségen csorba esik, a szegényparasztság egy része pedig ideiglenesen a szovjet-politika ellen aknamunkát folytató kulák hálójába kerül.”** Sztálin. A leninizmus kérdései. Id. kiad. 241. old.*
Nem csoda, ha az ilyen helytelen és rossz politika következtében nem egy helyen tapasztalhatjuk, hogy a kulák, a népi demokrácia korlátozó intézkedései ellenére, nemcsak gazdaságilag erősbödik, de politikailag is támadásba megy át. Az Elvtársak emlékeznek rá, hogy tavaly ősszel megtiltottuk a föld adás-vételét. Erre a lépésre az indított bennünket, hogy észrevettük, hogy a kulák gyors ütemben vásárol földet. 1948 januárjától—novemberéig például Hajdú megyében 692 adás-vételi ügylet volt, ebből 598-ban kulák volt a vevő. Baranya megyében 283 esetből 231-ben kulák volt a vevő, Szatmár megyében 290 esetből 260-ban volt a kulák a vevő, és így tovább kivétel nélkül az ország összes többi megyéjében. Hozzátehetem, hogy az eladók viszont majdnem mindig megszorult szegény- és középparasztok voltak, akik gyakran nevetséges kis összegekért vesztegették el földjüket. Hiába védi a szegény- és középparasztságot a demokrácia, a kulák száz módját találja annak, hogy igauzsorával vagy egyébként hálójába kerítse.
(Beszéd és zárszó a MDP Központi Vezetőségének 1949 március 5—6-i ülésén.)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!