(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)
2
Külföldről is hallunk többé vagy kevésbé éles kritikát, hogy az új választójog megszorítja a fasiszták, a horthysták, a régi rend reakciós híveinek választójogát. A magyar demokrácia tanult az elmúlt két esztendő történetéből és valóban arra veszi az irányt, hogy az új országgyűlésbe ne kerülhessenek be olyan véreskezű horthysta gyilkosok, mint Vértesi, olyan reakciós szélhámos magyaréletpárti lapszerkesztők, mint Vidovics, apró fasiszta tolvajok, mint Fillér, népellenes összeesküvők, mint Saláta, Jaczkó és patrónusaik. Ez a legkevesebb, amit a magyar demokrácia ezen a téren megtehet. A magyar választójog még így is összehasonlíthatatlanul demokratikusabb, mint sok más régi demokrata országban.
Én ismerem a különböző országok választójogait. Tudom például, hogy az Egyesült Államok nagyon sok tagállamában csak annak van választójoga, aki külön elmegy és hivatalosan kér választójogot, sőt a választójog használatáért külön adót is kell fizetnie, amit angolul Poll-tax-nek neveznek. Különösen az Egyesült Államok déli részén divatos ez és vele a négerek meg a szegény fehérek sok millióit zárják ki a választójogból. Ha mi Magyarországon ezt a rendszert bevezetnénk, látatlanban kijelenthetem, hogy választóink 30—40%-át kizárnánk vele.
Vagy vegyük Angliát. Tudvalevőleg az angol választási módszer olyan, hogy ahol több jelölt indul, aki a viszonylagos többséget megkapja, azé a mandátum. Ha egy kerületben három jelölt harcol, akkor megtörténhetik, hogy 34%-kal megkapja a mandátumot, a szavazatok 66%-ával szemben. Ha Angliában is, mint most Magyarországon, tizenegy párt küzdene, akkor előfordulhatna, hogy 10%-os szavazattal a 90%-kal szemben meg lehelne kapni egy kerület képviseletét. Tetejébe pedig a kerületek szavazóinak száma nem egyforma. Az elmaradt falusi kerületben sokkal kevesebb választó esik egy képviselőre. Tessék elképzelni, milyen felháborodás keletkezne, ha mi ezeket az angol választási rendszabályokat Magyarországon is be akarnánk vezetni.
Vagy vegyünk egy olyan régi demokrata államot, mint Svájc. Kedves nőhallgatóim talán meglepetéssel fognak értesülni róla, hogy Svájcban a nőknek nincs választójoguk. Ha tehát mi ezen a téren le akarnánk másolni a svájci demokráciát, úgy ezzel a rendelkezéssel kizárnók a magyar szavazók többségét, a nőket a választójogból. Természetesen erre senki sem gondol, de nem árt mindezekre felhívni választójogunk külföldi bírálóinak figyelmét, akik nekünk a demokrácia terén nem egyszer vizet prédikálnak, miközben maguk nyugodtan szürcsölgetik boraikat.
Ami pedig a választás tisztaságát illeti, a Magyar Kommunista Párt mindent el fog követni, hogy ezen a téren a legkisebb panaszra se legyen ok. Pártunkra ebben a tekintetben 1945-ben sem lehetett semmi panasz és most, amikor eredményekben, öntudatban és népszerűségben megnövekedve lépünk a választók elé, még inkább biztosíthatunk mindenkit, hogy nálunk féltékenyebben nem fog senki őrködni a választás tisztaságán.
Amint tudják, a küszöbön álló választásra a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front négy vezető pártja választási szövetségre lépett. Ezzel a választási szövetséggel akarja aláhúzni, hogy e négy párt továbbra is együtt akar dolgozni hazánk talpraállításán és a jövőben is együtt akarja elvégezni az előttünk álló nagy országépítő feladatokat. Ez a választási szövetség közös programot adott ki, melyben kérlelhetetlen harcot hirdet a régi rend, a nagybirtok és nagytőke uralmának visszaállítására törekvő reakció ellen. Céljául tűzi ki a magyar nép felvilágosítását az összeesküvők népellenes, gálád terveiről, az összeesküvés maradványainak teljes felszámolását, a magyar demokrácia nagy vívmányainak: a földreformnak, a Köztársaságnak közös védelmét.
Ezt a választási szövetséget az a változás tette lehetővé, amely az utolsó két hónapban a Kisgazdapárt vezetőségében bekövetkezett. A Kisgazdapártban a népellenes összeesküvőket, vagy velük cimboráló vezetőséget jelentékeny részben rendes demokraták váltották fel. A Kisgazdapártban, különösen vidéki szerveiben természetesen maradt még éppen elég reakciós és az új vezetőségnek nem könnyű a feladata, hogy az eddig háttérbe szorított demokratikus paraszti tömegeknek és vezetőinek biztosítsa a párton belül és a jelölőlistán azt a helyet, amelyet az egész magyar demokratikus fejlődés és a Kisgazdapárt jövője érdekében el kell foglalnia. A párton belül a reakció még nem adta fel a harcot, egyre-másra látjuk a kísérleteket, hogy újra erőre kapjanak, de meg kell állapítanunk, hogy ezek a reakciós kísérletek már inkább utóvédi, visszavonuló harcok jellegét viselik. Reméljük, hogy felszámolásuk olyan alapos és sikeres lesz a Kisgazdapárton belül, ahogy azt a magyar demokrácia érdeke megkívánja. Pártunk természetesen, mint a múltban, a jövőben is mindent meg fog tenni, hogy a reakció e kísérletei eredménnyel ne járjanak.
A választási szövetség másik tagja a Nemzeti Parasztpárt, a dolgozó parasztok pártja s mint ilyen, a munkáspártoknak kezdettől fogva fegyvertársa. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontnak ez a legfiatalabb pártja, mely különösen az utóbbi időben ingadozás nélkül vitte a demokrácia vonalát, a munkáspártokkal együtt nyugodtan és jogos bizakodással tekint a választások elé.
Szólni akarok a testvérpártról, a magyar Szociáldemokrata Pártról és vele kapcsolatban a munkásegységről. Azt hiszem, kár szót vesztegetni arra, hogy a választási szövetségen belül miért jelentkezik még külön szoros szövetségben, munkásegységben e két párt. Mint a munkáspártok választási nyilatkozata mondja: „Mi jártunk elöl eddig is a magyar demokrácia nagy alkotásainak kezdeményezéseiben és végrehajtásában, mi viseltük — mondja a nyilatkozat — a munka és a felelősség oroszlánrészét. Az ország békéjének és nyugodt fejlődésének biztosítása, a hároméves terv végrehajtása elsősorban miránk hárul, a kommunisták és szociáldemokraták szoros együttműködését követeli meg. Minél erősebb a munkásegység, annál erősebb a nemzet demokratikus erőinek szövetsége, a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front.”
Egyre szorosabb munkásegységet!
A két munkáspárt a választási harcot nem egymás ellen, hanem a közös ellenség ellen küzdve fogja megvívni és rajta leszünk, hogy kiküszöböljük a sokszor elkerülhetetlen súrlódásokat.
Meg kell vallanom, kedves Barátaim, hogy minden jóindulatunk és jószándékunk ellenére a munkásegység megvalósítása elé az a körülmény, hogy a magyar munkásosztálynak két pártja van, komoly akadályokat gördít. Minden választás, legyen az képviselői, vagy szakszervezeti, vagy üzemi bizottsági, lényegében harc. A harc vetélkedés, mely sokszor nem egyesít, hanem szétválaszt. Mi, magyar kommunisták, nem egyszer vérző szívvel nézzük azt a rengeteg energiát és verejtéket, amit a két munkáspárt az egymással való versengésben elfecsérel. Mi azt tartanánk ideálisnak, ha a két munkáspárt viszonya olyan szorossá, olyan egységessé válna, hogy a két munkáspárt egyesülne és egységesen, mint egy osztálynak egyetlen pártja segítené felépíteni és felvirágoztatni a magyar dolgozók hazáját. Reméljük, hogy eljön az idő, amikor ezt a célt is el tudjuk érni, de addig is meg fogunk mindent tenni, ami rajtunk áll, hogy a munkásegység a dolgozók és a magyar nép üdvére és boldogulására erősödjék és szorosabbá váljék.
És itt engedjék meg, hogy rátérjek a mi pártunkra is, a Magyar Kommunista Pártra. Amint tudják, a mai napon nyilvánosságra hoztuk képviselőjelöltjeink névsorát. Amint a cseppben a tenger, úgy tükröződik ebben a névsorban Pártunk összetétele és lényege.
Pártunk 694 jelöltje közül 286 ipari munkás, 204 paraszt és 168 értelmiségi, azonkívül 36 kisiparos és kiskereskedő. Ez az összetétel világosan mutatja, hogy Pártunk az ipari munkások, a parasztok, a haladó értelmiség és a dolgozó kisemberek pártja.
Talán lesznek olyanok, akiket meglep, hogy jelöltjeink között olyan nagy számmal van képviselve az értelmiség. Pártunk ezzel is ki akarja hangsúlyozni azt az elismerést és megbecsülést, mely a magyar értelmiséget az újjáépítés és a demokrácia megszilárdítása terén kifejtett jó munkájáért joggal megilleti.
Azokkal szemben, akik időnként szemrehányásképpen azt szokták mondani, hogy mi osztálypárt vagyunk, ezekre a számokra hivatkozva nyugodtan válaszoljuk: igen, mi, mint a munkásosztály pártja, egyszersmind a magyar nemzet nagy többségét jelentő dolgozó nép pártja vagyunk. És éppen ezért vagyunk egyben nemzeti párt is, és mint ilyen, büszkék vagyunk arra, hogy választási listáink élén a magyar nép legodaadóbb, legáldozatkészebb, legjobb politikai és szakmai tudással rendelkező fiai állanak. Kik a mi listavezetőink? Gerő Ernő elvtárs, akinek a vasútépítés, a hidak rendbehozása terén még az ellenség által sem vitatott elévülhetetlen érdemei vannak. Ott vannak Farkas Mihály, Révai József, Kossa István, Molnár Erik és a többiek, akiknek működését az utolsó két esztendő alatt joggal tanulta meg becsülni és tisztelni a magyar nép s utánuk jönnek a legjobb dolgozók százai. Hogy a csepeliek közül csak egyet említsünk: Drahos Lajos vasmunkás elvtársunk.
Jelöltjeink között ott vannak a magyar demokratikus élet minden rétegének képviselői. A szakszervezetek és egyetemek, a parasztság, a demokratikus nők és az ifjúság, mindaz, ami a magyar demokráciában eleven, életerős és tettrekész.
Ismételjük, mi a magyar dolgozó nép pártja vagyunk. Ebből is következik, hogy soraink között nem lehet helye a régi rend híveinek, a heréknek, ingyenélőknek és mindazoknak, akik visszafelé akarják fordítani a fejlődés kerekét. A mi Pártunk a választások előtt sem hajlandó ebből az elvéből engedni. Nekünk nem kell és mi nem is akarunk jobboldali szavazatokra vadászni, mert meg vagyunk győződve róla, hogy a magyar dolgozó nép támogatása és bizalma biztosítja számunkra a sikert.
Még egyszer ismételjük, Pártunk éppen, mert a dolgozó nép pártja, egyben a nemzet pártja is. És mint ilyen, féltékenyen őrködik azon, hogy nemzetünk független legyen és magyar. Mi, akik annyi vértanút adtunk a felszabadulás ügyének, büszkén valljuk őseinknek Rákóczit, Kossuthot, Petőfit, Ady Endrét, József Attilát és mindazokat, akik hazánk fennmaradásáért és nemzeti felvirágzásáért küzdöttek és vérüket ontották. Mi büszkén vállaljuk ezt az örökséget, a nemzeti tradíciót, melynek jelképe a mi pártjelvényünk, a vöröscsillagos nemzeti lobogó.
Jól tudom, hogy nem egyszer a munkásmozgalom legrégibb harcosai, öreg szociáldemokraták, de kommunisták is, nem értik meg, hogy a kommunista párt a vörös lobogó mellett miért emeli magasra a nemzeti zászlót is. Ezeknek a régi harcosoknak mélyen agyukba vésődtek azok az idők, amikor a nemzeti szín a Horthyak, a Gömbösök szinte kizárólagos monopóliuma volt. Engedjék meg, hogy én ezzel szemben emlékezetükbe idézzem, hogy Petőfi 1848-ban a nemzeti lobogó mellett a világszabadság vörös zászlaját is megénekelte. Nekünk viszont, a mai, országot építő és a nemzet vezetésében olyan jelentékeny szerepet játszó Kommunista Pártnak, az a kötelességünk, hogy a vörös lobogó mellett az immár a demokráciát jelképező, annyi vihart látott nemzeti lobogót is magasra emeljük és tiszteljük.
(Részlet a Csepelen, 1947 augusztus 1-én tartott beszédből.)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!