(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)
2
Az összeesküvésről
De ha visszagondolunk a novemberi és decemberi hónapokra, ma már megmondhatjuk, hogy ezek bizony nem voltak könnyű idők. A reakció egyre merészebb lett. A békekötés február 10-ére volt kitűzve. A reakció vágyában ez úgy nézett volna ki, hogy február 10-én aláírják Párizsban a békeszerződést, 11-én az utolsó szovjet katona is elhagyja az országot és 12-én már jöhetnek nyugatról a csendőrök. Másik reményük az összeesküvés volt, amelyről azok, akiket illet, sokkal többet tudtak, mint amit mi ma tudunk. Az angolok és amerikaiak, akik az összeesküvőkkel összeköttetésben álltak, még többet tudtak. Ezekben a hetekben a reakció ugrásra készen állt. Az egyik összeesküvő vezetőnek az a megjegyzése, hogy „a zongora fel van hangolva, csak játszani kell rajta”, megfelelt a viszonyoknak. Ezekben a hetekben előfordulhatott, hogy az angolok hivatalosan közölték a magyar kormánnyal, hogy összegyűjtöttek 3500 csendőrt. Azzal a kikötéssel akarták átadni Magyarországnak, hogy semmi bántódásuk ne essék. Hogyan tehetett ilyen ajánlatot az angol képviselet? Úgy, hogy az akkori miniszterelnökünk, Nagy Ferenc erről a javaslatról már előre tudott. Csak a mi közbelépésünkre kapták meg az angolok a megfelelő választ: szívesen látjuk a csendőröket, de jó szűrőtáboraink vannak, oda kerülnek és utána megkapja ki-ki azt, ami neki jár. Ezután persze az angolok az ajánlattól sietve elálltak. Ilyen volt az akkori helyzet.
A Peyer-memorandumból is látható, hogy a reakció januárra, februárra minden erejét mozgósította. A memorandummal a demokrácia táborán belül igyekeztek a munkásegységet megtörni. A helyzet kritikus voltára jellemző, hogy a Parasztpárt országos választmányán 23 képviselő közül sokan követelték, hogy a Parasztpárt hagyja ott a Baloldali Blokkot és csatlakozzék a Kisgazdapárthoz. Jöttek hozzám nyugtalanul az elvtársak és kérdezték: mit tegyünk? A reakció szemlátomást erősödik, mi a Párt terve? Nem kellene-e általános tömegtüntetést, mozgósítást rendezni? Én azt mondtam, hogy nekünk megvan a mi helyes politikai irányvonalunk, ezt nyugodtan folytathatjuk, előbb-utóbb bizton megmutatkozik az eredményekben. És tényleg megmutatkozott. Ma nincsen olyan demokratikus ország, ahol a reakció a föld alatt nem szervezkedne. Nálunk is így volt. Mikor az összeesküvést kezdtük leleplezni, nem is tudtuk, hogy méreteiben milyen nagy jelentőségű. Szerencsére azonban nyomravezetett Nagy Ferenc, aki az első letartóztatások után igen nagy aktivitást fejtett ki. Csak ebből tudtuk meg, hogyan állunk, hogy itt a dolog kezd komoly lenni. A nehézség ott volt, hogy olyan pozíciókban is ültek összeesküvők, ahonnan akadályozni tudták az összeesküvés kibogozását. Mi ezt ma már megértjük. A nyomozás nemsokára olyan nagy vadhoz vezetett, mint Kovács Béla.
A részleteket az Elvtársiak már ismerik. Mikor Kovács Béla előtérbe került, a Kisgazdapárt reakciósai megváltoztatták taktikájukat. Eltávolították azokat az embereket, akik mint országgyűlési képviselők, benne voltak az összeesküvésben, hogy ezzel csökkentsék a támadási felületet. Ennek ellenére, mikor március 11-én leültünk, hogy megállapodást kössünk, kiderült, hogy ez csak politikai fegyverszünet volt a reakció részéről. Megcsináltuk a mérleget. Megállapítottuk, hogy a kisgazdapárti reakcióra kétségtelenül nagy csapást mérhettünk és a Kisgazdapárt dolgozó rétegének bizalma a reakciós vezetőkkel szemben megrendült. Ez volt az egyik eredmény. A másik pedig az volt, hogy a harc folyamán a Kisgazdapárt baloldali elemei kerültek előtérbe a pártban, fontos pozíciókat kaptak. Ma már tudjuk, hogy a jobboldaliak kizárása csak manőver volt, eltávolították a túlságosan kompromittált vezetőket.
A baloldali erők megerősödtek a Kisgazdapártban. Ugyanakkor kétségkívül megerősödött a Kommunista Párt tekintélye és befolyása is. Ez volt az első eset, amikor éreztük, hogy a parasztok kezdenek másképpen viszonylani a Kommunista Párthoz, mint egy, illetőleg másfél évvel ezelőtt.
Az összeesküvés első részlegéből, amely március 11-ig tartott, mégsem tudtuk kihámozni mindazt, amit a demokrácia számára lehetett volna. Mi volt ennek az oka? Az egyik az, hogy a nemzetközi reakció segítségére sietett magyar szövetségeseinek. Jött az angol meg az amerikai jegyzék, előbb az egyik, azután a másik és ez bizony úgy hatott a magyar reakciósokra, mint szárazság után az eső. Érezték, segítségükre jön a dollár-diplomácia és ez természetesen felbátorította őket, megkeményítette a derekukat.
Nagyon komoly nehézségeket okozott ezekben a harcokban a Szociáldemokrata Párt ingadozása. Az Elvtársak emlékeznek arra, hogy mikor a kommunista sajtónak a hangja az összeesküvők felé az volt: „Üsd, vágd, nem apád”, akkor a szociáldemokrata sajtó józan mérsékletről, a két veszekedő fél közötti közvetítésről és ehhez hasonlókról beszélt. Ezzel a munkásosztály lendületét fékezte, megzavarta. És mindennek tetejébe felvetették az üzemi bizottsági választások kérdését. Ma már világos, hogy akik az üzemi bizottsági választásokat ezekre az időkbe kitűzték, azok egyben az összeesküvőket mentették ezzel. Semmi kétség, hogy ha ki tudjuk majd teljesen vizsgálni az összeesküvést, ki fog derülni, hogy tudatosan azok javasolták az üzemi bizottsági választást, akik a munkásegységet akarták meglazítani.
Mi nehéz helyzetben voltunk akkor és a központi vezetésnek minden erejére és szilárdságára szükség volt, hogy egy erőteljes és meg nem alkuvó rövid kampány után rá tudja bírni a szociáldemokratákat arra, hogy hagyjuk abba az üzemi bizottsági választásokat. Ha visszatekintünk, akkor az Elvtársak láthatják, hogy ez helyes volt. Lehetetlen lett volna februárban és márciusban egyszerre harcolni az összeesküvők ellen és ugyanakkor egymást torkolászni a szociáldemokratákkal az üzemekben. De mindenesetre ez a körülmény korlátozott bennünket lendületünkben. Ma is keserűséggel gondolok azokra a napokra, mikor délelőtt a Kisgazdapárt reakciósait gyomroztuk és délután le kellett ülnünk a jobboldali szociáldemokratákkal az üzemi bizottsági választások sérelméről veszekedni, miközben a magyar demokrácia ügye forgott kockán.
De hibákat is követtünk el. Például amikor a Kovács Béla-ügy felmerült, túlságosan erre az egy emberre koncentráltuk a harcot. És amikor letartóztatták, az ország úgy érezte, hogy az ügy be van fejezve és ez természetesen megnehezítette a harc további vitelét.
Arról már beszéltem, hogy a Kisgazdapárt jobbszárnya harc közben kizárta a kompromittált embereket. De azt észrevettük, hogy csak annyit, amennyit a harc feltétlenül szükségessé tett. Amikor március 11-én aláírtuk a megegyezést, azonnal az volt az érzésünk, hogy itt csak fegyverszünetről van szó. Visszavonult a reakció és tudtuk, hogy rendezni fogja sorait. De mi is tanultunk. Először is megállapítottuk, hogy a tőke — a leleplezések ellenére, vagy éppen ezért — változatlanul a Kisgazdapártra alapította minden reményét.
Erre több jelenség figyelmeztetett bennünket. Elsősorban az, hogy a Sulyok-párt teljesen passzív volt. Nagyon jól kihasználhatta volna a Kisgazdapárton belül elkövetett hibákat, de óvakodott ettől. Mi kiéleztük a „Holnap” kérdését és ők engedtek. Ezt úgy értelmeztük, hogy a Sulyok-pártnak az amerikai, angol és magyar reakció azt tanácsolta, hogy ne erőltessék ezt a kérdést, mert lemorzsolná a reakció egységét és inkább lapuljanak meg. Ezt meg is tették.
Feltételezésünket egyéb információink is alátámasztották. A reakció a Kisgazdapártra épített és amíg Nagy Ferenc volt az élen, nem dobták el ezt a lehetőséget. Mi észrevettük, hogy Nagy Ferencék a március 11-i megegyezés ellenére ugyanazt a taktikát folytatják, amelyet azelőtt tapasztaltunk. Kifelé a hivatalos vezetőség a nemzeti összefogásnak bókolt és mögötte dolgozott a másik vezetőség, amely az ellenkezőjét csinálta. Csak azt nem tudtuk, hogy a hátsó és első vezetésnek a feje ugyanaz a miniszterelnök. Ha ezt tudtuk volna, természetesen ennek megfelelően készültünk volna fel.
Újabb csatározásokat jelentett a fakultatív vallásoktatás felvetése. Ma, utólag tudjuk, hogy az ellenség léprecsalt bennünket. Olyan kérdést vetett fel mint a vallás, ahol a kommunistáknak nehezebb a helyzete. Ha mi a jó forintról, vagy a hároméves tervről beszélünk, az ellenség is meghallgat bennünket, mert elismeri, hogy tudunk teljesíteni. De ha mi a vallásos kérdéseket feszegetjük, a rendes, elfogulatlan hívő ember is gyanakvással néz bennünket. Nem hiszi, hogy mi ezen a téren tárgyilagosak lehetünk. Mi nem is vetettük volna fel a kérdést. A Kisgazdapárt jobboldala vetette fel, meglehetősen alattomosan. Például Nagy Ferenc szerint azért, hogy a kommunisták is lássák, hogy a Kisgazdapárt is progresszív párt.
Mi léprementünk és csak akkor kaptunk észbe, amikor a nyilvánosságrahozás után a Kisgazdapárt országos gyűlésein bizonygatni kezdték, hogy a kommunisták kényszerítették a fakultatív vallásoktatást a Kisgazdapártra — a Kisgazdapárt ellene van. Mikor észrevettük, hogy ilyen ingoványos talajra akarnak bennünket csalni, visszafordítottuk a fegyvert, nyilvánosságra hoztuk, hogy a Kisgazdapárt vetette fel ezt a kérdést és mi megmutattuk a magyar népnek, hogy még a vallásos érzés kérdésében is mi képviseljük a helyes álláspontot, míg a Kisgazdapárt jobbszárnya felelőtlenül járt el. Ezzel befejeztük a vallásoktatás vitáját, mely azzal fenyegetett, hogy különösen az asszonyok között komoly eredményt érnek el velünk szemben. Ezen a téren tehát kivonultunk egy olyan harci területről, amely a Kommunista Párt fegyverzetének akkor nem felelt meg.
Felkészültünk, hogy a támadó reakcióval szemben felvegyük a harcot. Fontos előfeltétele ennek, hogy a hároméves terv gondolata és szükségessége gyökeret verjen minden dolgozóban. A május 1-i tüntetést nagy gonddal figyeltem ebből a szempontból és örömmel láttam, hogy a munkásosztály felismerte a hároméves terv fontosságát. Miután erről meggyőződtünk, a tervet is azonnal felhasználtuk a reakció elleni harcra. Bebizonyítottuk, hogy a Kisgazdapárt jobbszárnya nem akarja megvalósítani a hároméves tervet, lelepleztük, hogy csak hirdeti, hogy a terv mellett áll, holott annak végrehajtása nincs szándékában.
Kidolgoztuk a második lépcső vonalát. Elhatároztuk, hogy erősítjük a harc osztályjellegét; ez legnépszerűbben a „fizessenek a gazdagok” jelszóban nyert kifejezést. Hasonló volt a helyzet a vagyondézsma esetében. Ennek előfeltétele, hogy ne csak a spekuláns gazdagokat állítsuk szembe a szegényekkel, hanem a demokrata középparasztot a gazdag reakciós paraszttal, a városi kisiparost a bankárral és gyárossal. Ugyanilyen hatása volt annak a követelésnek, hogy államosítsák a bankokat, amit a dolgozó parasztság és a proletariátus követelt, de amit a tőkések nem fogadhattak el. Hogy ez helyes volt, látható abból is, hogy a Kisgazdapártban ebben a kérdésben azonnal ellentétes vélemények alakultak ki. Balogh államtitkár a bankok államosítása ellen, Dinnyés mellette foglalt állást. A kérdés felvetésének politikai fontosságát mutatja a Szociáldemokrata Párt álláspontja is. A kispolgári és nagypolgári rész, mely már beszivárgott a Szociáldemokrata Pártba, hallani sem akart a bankok államosításáról.
E kérdések mellett mi felvetettük újra a drágaság elleni harc kérdését. Ez azért volt helyes, mert ezzel hangsúlyoztuk a Kommunista Párt osztályjellegét. Ezek után elhatároztuk, az eddigi tapasztalatok felhasználásával, hogy újra felvetjük az összeesküvés kapcsán a reakció kérdését. Miután a Központi Vezetőség Politikai Bizottsága kidolgozta a megfelelő irányvonalat, meghatároztuk a menetrendet és elkezdtük harcunkat a reakció támadásával szemben. Az Elvtársak emlékezhetnek angyalföldi beszédemre, amelyben lényegében már benne volt az egész menetrend. Csakhogy a magyar politikai életben a legtöbb párt hozzászokott ahhoz, hogy a szavak nem esnek egybe a tettekkel és azt hiszik, hogy ez a Magyar Kommunista Pártra is áll. Mikor május 9-én megmondtuk, hogy mit akarunk csinálni, a Kisgazdapárt jobbszárnya azt hitte, hogy ez nem esik egybe a tetteinkkel. Pedig hatására az egész Párt megmozdult, élesebb lett a levegő. Angyalföldi beszédemmel lecsaptunk a kisgazdapárti összeesküvőkre. Egy héttel később, kaposvári beszédemben rámutattam, hogy az összeesküvők most is vezető állásokban ülnek és addig nem lehet rendet csinálni, amíg el nem távolítjuk őket onnan. Hogy a reakció ezt nem vette komolyan, kitűnik abból, hogy mikor Nagy Ferencnek jelentették Svájcban, hogy a Kommunista Párt megint „vagdalózik”, azt üzente, hogy „nem baj, hadd vagdalózzék”. Abban bízott, hogy kivárja a békeszerződést és felveszi az amerikai kölcsönt és akkor a koalícióból is ki lehet dobni a kommunistákat.
Mi észrevettük ezt a tervet, angyalföldi beszédemben ki is tértem rá és vártuk, mit válaszol Nagy Ferenc. Hallgatott, mint dinnye a fűben. Mi feltártuk a magyar reakció tervét azzal a bizonyos amerikai kölcsönnel és megértettük, hogy abból nem engednek. Nagy Ferenc svájci tartózkodásával várakozó taktikát akart űzni, ki akarta várni a békekötést, közben a kommunisták kiszorításáról tárgyalt. Ezért mi elhatároztuk, hogy nem várunk, hanem cselekszünk.
Meg lehet állapítani, hogy helyesen cselekedtünk. A múlt héten szerdán, 28-án este határozta el a kormány, hogy felkéri Nagy Ferencet, jöjjön vissza, 30-án már a kezünkben volt a lemondása és 31-én délután már fel is esküdött az új kormány.
Mi Nagy Ferenc lemondásának a jelentősége? Kétségkívül ez a legsúlyosabb vereség, ami eddig a felszabadulás óta a magyar reakciót érte. És ennek megfelelően nagy a fejetlenség és a zavar a reakció soraiban, a Kisgazdapárton belül és kívül. A parasztság meg van döbbenve. Az egész világ látja, hogy baj van abban a pártban, amelynek előbb főtitkárát, majd elnökét mint összeesküvőt leleplezték. Ezt a helyzetet természetesen fel kell használnunk a demokrácia és a Kommunista Párt javára. Elsősorban a parasztsághoz kell fordulni és meg kell neki mutatni, hogy a Magyar Kommunista Pártnak igaza volt s téves volt a parasztság magatartása, amikor az összeesküvőkben bízott és bennünk, a nép igazi barátaiban, kételkedett, illetőleg félt tőlünk. Erre most jó lehetőségek vannak. Az elvtársak, akik vidékről jöttek vissza, azt állítják, hogy igen nagy az érdeklődés a Kommunista Párt népgyűlései iránt és annak ellenére, hogy még új a kérdés és az átértékelés ideje még nem múlt el, a hangulat kedvező és máris látható a nagy hatás.
Nagy Ferenc lemondása csak az első lépés volt. Ő volt a nagy malomkő, amely elzárta a forrás nyílását. A nagytakarítás ezután kezdődik. Hallottuk, hogy Balogh István miniszterelnökségi államtitkár és Varga Béla távozik, mondják, hogy Kővágó megy és azt hiszem, erre áll a török közmondás: „Minden igaz, amiről beszéllek.” Ahogy nálunk így a politikában mondani szokták, okom van hinni, hogy ezek csak az első lépések és az „aprószentek” kitakarítása következik utánuk.
Most a Kisgazdapártban az a helyzet, hogy a párt élén kétségkívül jóakaratú demokraták állnak. Első esetben állnak a felszabadulás óta olyan demokraták a Kisgazdapárt élén, akikben megvan a jóindulat, hogy pártjukat a demokrácia irányába fejlesszék. Hogy van-e erejük és kitartásuk, azt majd a jövő fogja megmutatni. Lehetséges, hogy a Kisgazdapárt végre megszabadul a tőkés és klerikális befolyástól. Hogy ez valóra válik-e, az a közeli hetek harcaiban fog eldőlni. Mindenesetre a koalíció, amit a régi rend hívei, a nagytőkések, a nagybirtokosok, a reakciós egyház és a kulákok kötöttek a Kisgazdapárton belül, ezután komolyan bomladozik. Miután egy ilyen általános átcsoportosulás nem nagyon könnyű és hosszú hónapokig tart, Pártunk azt hiszi, hogy itt az ideje, komolyan felvetni az új választás gondolatát. Természetesen nem fogunk könnyelműen hozzáfogni ehhez, hanem okulunk 1945 tapasztalatain. Minden oldalát megnézzük a kérdésnek és rajta leszünk, hogy a választások eredménye más legyen, mint 1945-ben és biztosítsa a magyar demokrácia egyenes és szilárd vonalvezetését.
(Beszéd a nagybudapesti pártaktíva 1947 június 2-i gyűlésén.)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!