„Jogállam – SaLa morzsái” bővebben

"/>

Jogállam – SaLa morzsái

Jogállam

A jogállamiság azt jelenti, hogy minden emberre és intézményre ugyanazok a törvények vonatkoznak. Teljes a törvény előtti egyenlőség és a jog uralma mindenki és minden intézmény felett.“ – Magyar Helsinki Bizottság

A joguralom a parlamentekben alkotott törvényekre támaszkodva működik, a lényeg azonban az, hogy ki a hatalom birtokosa, mert a jog elsősorban az ő érdekeit szolgálja!

A parlamentekben a társadalmi modellnek megfelelő képviselők hozzák a törvényeket az uralkodó osztály érdekében, amiről az alap és a felépítmény gondoskodik. A kapitalizmusban az alap és a felépítmény a gazdasági, a politikai hatalom, a világnézet, az erkölcs és minden, amivel a társadalmi tudat befolyásolható a kapitalisták érdekét, a kizsákmányolást és az élősködést szolgálja.

A szocializmus parlamentjében azonban csak a dolgozók érdekképvelői hozzák a törvényeket, az alap és a felépítmény, a gazdasági, a politikai hatalmat kollektív formában a dolgozók birtokolják, a tudományos világnézet és a szocialista erkölcs uralja a társadalmi tudatot.

A jogállami formában korszerűen a polgári demokráciától a szocialista demokráciáig szükségszerűen a demokrácia és diktatúra is megvalósul, de a joguralom a társadalom minden részében a meghatározó, azonban alapvetően az uralkodó osztály érdeke a domináló!

Joguralom a polgári demokráciában

A polgári demokratikus kapitalista jogállamban a működési módja, az erkölcse, a világnézete miatt alapvetően csak a tőkésosztály számára valósulhat meg érdemben a demokrácia, de szükségszerűen és elkerülhetetlenül diktatúra valósul meg a proletár dolgozó bérrabszolgák, a beszélőszerszámok számára! Mert a beszélőszerszámok osztályérdekét a kizsákmányolás érdekében le kell törni, ami a polgári demokráciában alapvetően törvényesen a joguralommal valósul meg.

A kapitalista jogállamban a kizsákmányolás és az erre alapuló élősködés, a beszélőszerszámok osztályérdekeinek az elnyomása alapvetően törvényes jog alapján valósul meg, ezt a polgári demokráciában működő kapitalista államhatalom a törvényhozással védi, biztosítja, ez azonban a szocializmus jogállamában már bűncselekmény!

Joguralom a népi demokráciában

A népi demokráciában a kapitalizmus és a szocializmus együtt létezik, de a szocializmus elérése a cél, amit a tudományos világnézetet képviselő kommunista párt vezet. A jogállamnak a joguralommal a kapitalizmus és a szocializmus együttélését kell szolgálnia. Az ellenforradalmat, az önkényuralomra törekvést a proletárdiktatúra a joguralommal nyomja el.

Joguralom a szocializmusban

A szocializmus jogállamában a dolgozó nép számára megvalósul a szocialista demokrácia. A kizsákmányolás, az élősködés, a bérrabszolgaság, az emberi jogok megsértése a szocializmusban a törvény szerint bűncselekmény, amit a joguralommal nyom el a szocialista államhatalom! A szocializmus a proletárdiktatúrát az ellenforradalom elnyomására a joguralommal valósítja meg.

Jog: az uralkodó osztály törvényerőre emelt akarata, melynek tartalma az adott osztály anyagi életfeltételei, osztályérdekei határozzák meg. Formailag a jog magatartási normák és szabályok rendszere, melyeket az államhatalom szab meg és szentesít. A jogszabályok sajátos vonása, az állam kényszerrel biztosítja végrehajtásukat. A felépítmény része lévén, a jogot az adott társadalom uralkodó termelési viszonyai határozzák meg: a jog egyben kifejezi és megszilárdítja e viszonyokat és a rájuk épülő egyéb társadalmi viszonyokat.“ – Marxista fogalomlexikon

„A felépítményt a társadalom ideológiai viszonyait kifejező eszmék, szervezetek és intézmények alkotják. A felépítmény jellegű eszmékhez tartoznak a politikai, jogi, erkölcsi, esztétikai, vallási, filozófiai nézetek, más néven a társadalmi tudatformák.“ – Filozófiai kislexikon

SaLa

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com