„Akaratlan szárnyalás – ami lehet hogy igasse vaút!” bővebben

"/>

Akaratlan szárnyalás – ami lehet hogy igasse vaút!

Véletlenül nyolcezer méter magasra szállt egy kínai siklóernyős, mindezt pedig videóra vette

Nem is akart repülni, de az élet másként hozta.

Hat hónapra eltiltottak egy kínai siklóernyőst a repüléstől, akit egy hirtelen keletkezett feláramlás több mint nyolcezer méteres magasságba sodort. A történtekről ráadásul videót is készítettírja a The Guardian.

Peng Yujiang az észak-kínai Csilien-hegységben, nagyjából háromezer méteres tengerszint feletti magasságból indult el, hogy kipróbáljon egy nemrég vásárolt, használt felszerelést. Aznapra eredetileg nem tervezett repülést. Húsz perccel az indulás után azonban egy erős feláramlás ragadta magával, és több mint ötezer méterrel magasabbra emelkedett, így elérte a kereskedelmi repülőjáratok által használt légteret. Sisakjára erősített kamerája rögzítette, amint a felhők fölé emelkedik, testét jég borítja be, miközben a levegő hőmérséklete -35 °C-ra süllyed. A leszállás után készült videóban Peng Yujiang elmondta, hogy kezei teljesen elgémberedtek, és végig rádión keresztül próbált kapcsolatot tartani.

(Időközben eltávolították annak a kínai siklóernyősnek a videóját, aki állítólag véletlenül 8500 méteres magasságba keveredett, miután felmerült a gyanú, hogy a videó AI által generált lehet – írja a BBC.)

A hatóságok szerint rendkívüli, hogy túlélte az esetet, amelyet balesetnek minősítettek. Peng körülbelül öt éve siklóernyőzik, de ezúttal nem nyújtott be repülési tervet, és hivatalos engedélye sem volt a felszálláshoz, ezért szabtak ki rá féléves eltiltást. A hatósági jelentés szerint több mint egy órát töltött a levegőben, és végig tartotta a kapcsolatot barátjával, Gu Zhimin-nel, aki a földről követte az eseményeket. A beszámoló szerint Peng próbált süllyedni, de ez nem járt sikerrel: egyre magasabbra emelkedett, közben zavartság jeleit mutatta, sőt, rövid időre el is vesztette az eszméletét. Végül mintegy 30 kilométerrel távolabb sikerült földet érnie, ahol barátai – köztük Gu – várták. Ő töltötte fel az internetre a repülésről készült felvételeket, amelyek rövid idő alatt nagy népszerűségre tettek szert.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Akaratlan szárnyalás – ami lehet hogy igasse vaút!” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólás a(z) petymeg bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com