„ÖSSZENŐ MINDAZ, AMI ÖSSZETARTOZIK!” bővebben

"/>

ÖSSZENŐ MINDAZ, AMI ÖSSZETARTOZIK!

Időseket lehúzó banda fejével fotózkodott a Harcosok Klubján Menczer Tamás

A korábban időseket lehúzó banda fejeként azonosított Ökrös Levente is részt vett a Harcosok Klubja múlt vasárnapi rendezvényén – ezt bizonyítja az a közös fotó, amit Ökröshöz hasonlóan korábban Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója is posztolt Facebook-oldalára.

„Harcostársam többet jár a konditerembe, mint én. De nehogy szeptemberig utolérjelek!” – írta a posztban Menczer.

A fotóra a Válasz Online hívta fel a figyelmet: korábbi, illetve a Heti Válaszban már egy 2015-ös cikkben is részletesen foglalkoztak az Ökrös által vezetett „egészségügyi termékeket” ajánló bandával, amit „időslenyúlóként” azonosítottak az állami szervek által rájuk szabott büntetések, negatív határozatok alapján. A cikkből kiderült az is, hogy az úton-útfélen Győzikével, Nagy Feróval és Orbánnal is fotózkodó Ökröst nem, az őt leleplező férfit azonban 2023-ban jogerősen elítélte a bíróság.

Gulyás Gergely mindeközben a szerdai kormányinfón az egyik újságírói kérdésre válaszolva arról beszélt, „akiknek zűrös ügyei vannak, azok a Tisza Párt körül gyülekeznek”.                                                                                                            (telex)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: „…akiknek zűrös ügyei vannak, azok a… – PÁRTOK! – körül gyülekeznek…” – talán így KELL ÉRTELMEZNI Guly Gery szavait! Ami nem is csoda!

Hiszen CSAK ÖSSZENŐ AZ, AMI ÖSSZETARTOZIK!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com