KILENCEDIK TÉMA
(idézet: A magyarországi forradalmak 1918-1919 MSZMP)
A MAGYARORSZÁGI SZOCIALISTA PÁRT
KONGRESSZUSA
A Magyarországi Szocialista Párt kongresszusának előkészítése a diadalmas északi hadjárat napjaiban fejeződött be. A pártkongresszus június 12—13-án zajlott le Budapesten, a Parlament feldíszített üléstermében. A Magyarországi Szocialista Párt kongresszusához elsősorban a kommunisták fűztek nagy reményeket; tőle várták a párt nevének módosítását, a lenini pártprogram elfogadását és a párttisztítás első lépéseinek megtételét. A kommunisták különösen fontosnak tartották, hogy a tanácskozás demonstrálja a vezetés egységét. A kommunisták és a baloldali szociáldemokraták nem kívántak ugyan elvi engedményt tenni, azonban minden megnyilatkozásukban az egység fenntartásának fontosságát hangsúlyozták.
A kongresszus összetétele nem tükrözte megfelelően a tényleges erőviszonyokat. A delegátusok zöme a nagy létszámú szakszervezeti központokat képviselte, és ezek az emberek sokkal inkább a szociáldemokrata mérséklés szellemében, semmint a szakszervezeti tömegek képviseletében léptek fel a tanácskozáson. A kongresszust megnyitó Garbai Sándor beszédében arra utalt, hogy a szocialista forradalom eredményei elsősorban a szakszervezetekben folytatott kitartó nevelő munkának köszönhetők.
A tanácskozás napirendjén a pártprogram és a szervezeti szabályzat tervezetének elfogadása, a gazdasági és a politikai helyzet megvitatása — ezt később levették a napirendről —; továbbá a párt vezető szerveinek a megválasztása szerepelt.
Kun Béla, a pártprogram tervezetének előadója behatóan foglalkozott a tanácshatalom számos időszerű és vitatott kérdésével. Megállapította és a kapitalista fejlődés folyamatának elemzésével bizonyította, hogy a szocialista társadalomhoz a munkásosztály csak a proletárdiktatúra megteremtésével juthat el. Az a diktatúra, amelyet a proletariátus egy aktív kisebbség, a párt révén érvényesít, átmeneti jellegű. Az adott helyzetben azonban az ingadozásmentes, határozott cselekvés csak így biztosítható. Részletesen foglalkozott a Vörös Hadsereg megerősítésének fontosságával és hangsúlyozta, hogy a felfegyverzést helytelen lenne leszűkíteni a munkásosztályra, azt ki kell terjeszteni a mezőgazdasági munkásságra is. A program nemzetiségi kérdéssel foglalkozó részét ismertetve rámutatott, hogy mint a föderatív köztársaság hívei, a tanácshatalom vezetői az egymással szövetséges, de a legteljesebb függetlenséggel rendelkező tanácsköztársaságok rendszerére törekszenek.
A pártprogram felvázolása során Kun Béla részletesen kitért az agrárpolitikára. Hangsúlyozta, hogy a szövetkezeti, társas művelés megteremtése nagy előrelépés a mezőgazdaságban. Szembefordult azokkal a nézetekkel, amelyek a termelőszövetkezetek államosítását követelték és rámutatott, hogy amíg a parasztság még kisparcellán dolgozó tagjai a szövetkezetek segítségével nem fogadják el a társas művelés gondolatát, addig helytelen lenne a mezőgazdaságban bevezetni az állami gazdálkodást. A párt elnevezésével kapcsolatban Kun Béla javasolta az egységokmány szellemében és a Kommunista Internacionálé üzenete értelmében: fogadják el a Kommunisták Magyarországi Pártja elnevezést.
A vitában a nézetek a proletárdiktatúra gyakorlásának módszerei és a párt elnevezése körül csaptak össze. Kunfi Zsigmond nem egyszerűen a túlzásokat bírálta, hanem általában is ellenezte a proletárdiktatúra alkalmazását. Kunfi nem kívánt lemondani a munkáshatalomról, de az addiginál enyhébb bánásmódot követelt a volt kizsákmányolok és elnyomók esetében. A Kunfi javasolta engedékenység veszélyeztette volna a munkáshatalmat. Kunfi Zsigmond beszédében felvetette ugyan, hogy a tanácsállamnak legyen átmeneti programja és dolgozzon ki megfontolt intézkedéseket az ellenforradalmi szervezkedés ellen, de hogy mi legyen ebben az átmeneti programban és melyek legyenek az „okos rendszabályok”, azt nem ismertette. Azt javasolta, hogy a párt a Szocialisták Magyarországi Pártja nevet vegye fel.
A Kunfi Zsigmond után felszólaló kommunisták vitatkoztak vele. Rudas László arról beszélt, hogy mindaddig, amíg csak egy-két országban győzött a munkásosztály, szükség van a proletárdiktatúra következetes alkalmazására. Szamuely Tibor példákkal alátámasztva bizonyította, hogy az ellenforradalom a humanizmus jelszava alatt a szociáldemokratákat és a kommunistákat egyaránt meg akarja semmisíteni. Alpári Gyula hozzászólásában rámutatott, hogy éppen a proletárdiktatúra enyhe módszerei tették lehetővé az ellenforradalmi szervezkedést, Pogány József pedig a hibák forrását nem a munkáshatalom erőteljes érvényesítésében, hanem az egykori uralkodó osztályokkal szembeni túlságosan elnéző magatartásban határozta meg.
A kongresszuson a kommunista álláspontot hangoztatta tizenhat hozzászóló, heten Kunfi Zsigmond nézetei mellett érveltek. Ez az arány nem fejezte ki hűen a küldöttek tényleges megoszlását, de a delegátusok zöme tartózkodott attól, hogy a proletárdiktatúra enyhítése mellett álljon ki.
A párt elnevezéséről szóló vitában mély benyomást tett Bokányi Dezső felszólalása, aki kifejtette, hogy a Kommunista Internacionáléhoz való csatlakozásból egyértelműen következik a kommunista elnevezés. Kijelentette: ő, aki huszonnyolc évig a Szociáldemokrata Párt tagjaként küzdött, úgy értelmezi a pártprogramot, hogy „a magyarországi párt nem országos párt, hanem nemzetközi párt, a nemzetközi proletariátus és a III. Internacionálé egy osztályának tartja magát, akkor már nem lehet többé vitatni, hogy címe nem lehet más, mint a Magyarországi Kommunisták Pártja … A szocialista jelzés alatt ma — mutatott rá — Európa-szerte a különböző kompromisszumok keveréke húzódik meg … Kik üdvözölnek bennünket? A nyugat-európai szocialisták, vagy Nyugat-Európából azok a kommunisták, akik erjesztői az ottani mozgalmaknak, hogy segítsék azt az egész világon győzelemre? Nekünk a Nyugat nem adott, mert a Nyugat otthagyott. A Kelet adott, de ha már egy nevet választok, akkor fölveszem a Kelet nevét, amelyről érzem, hogy rokonszenvem és érzésem odaköt …”
Pór Ernő ismertette a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának álláspontját, amely a Magyarországi Kommunisták Egyesített Pártja nevet ajánlotta. Az elnevezés kérdésében csak Kun Bélának Kunfi Zsigmonddal és Weltner Jakabbal folytatott külön megbeszélésén született megegyezés. Ennek megfelelően kompromisszumként a párt elnevezése Szocialista-Kommunista Munkások Magyarországi Pártja lett. A név kettőssége a pártegység hiányát is világosan kifejezte.
A pártprogram vitájának zárszavában Kun Béla határozottan cáfolta a proletárdiktatúra alkalmazásával kapcsolatos megalkuvó nézeteket. „Egészen kétségtelen, hogy a diktatúra módszereinek kezelése tekintetében lehetnek eltérő vélemények — mondotta —, de nem a diktatúra módszereitől való eltérés az, amikor valaki a diktatúrát a módszerei kritériumától akarja megfosztani. A diktatúra, elvtársaim, elnyomás kétségtelenül, elnyomás, amely egy szükséges átmeneti állapotban van meg, és ha valaki ezt az elnyomást meg akarja szüntetni humanitárius ideák jelszavával, akkor ez, tisztelt elvtársaim, nem a diktatúra módszereitől való eltérés, hanem a diktatúra elleni támadás.” A vitazáró után a tanácskozás három ellenszavazattal jelentősebb változtatás nélkül elfogadta a párt programját, amely elvi nyilatkozat jelleggel összegezte a társadalom forradalmi átalakításával kapcsolatos tennivalókat és rámutatott, hogy a párt „a proletariátus diktatúrájában látja azt az egyedüli utat, amely a kapitalista összeomlásból a szocializmus világába átvezeti a proletariátust.”
A szervezeti szabályzat tervezetének előadója, Farkas István elutasította a párt megtisztítására vonatkozó nézeteket, a tagjelöltség intézményének a bevezetését, nem helyeselte a párt és a szakszervezet különválasztását és az ifjúmunkások önálló szervezkedését. Az új tervezet alig tért el a régi szociáldemokrata szervezeti szabályzattól, pl. nem tett említést az üzemi szervezetekről. A kongresszus a tervezetet visszautalta a pártvezetőség elé és kimondta, hogy az újabb kongresszusig a pártvezetőség által kidolgozandó szervezeti szabályzat lesz érvényben.
Ezután került sor a pártvezetőség megválasztására. Eredetileg a 13 tagú vezetőségbe jelölték a kommunisták közül Kun Bélát, Pór Ernőt, Rudas Lászlót, Vágó Bélát és Vántus Károlyt, a volt baloldali szociáldemokraták közül Landler Jenőt és Nyisztor Györgyöt, a centrum képviseletében Böhm Vilmost, Garbai Sándort és Kunfi Zsigmondot, az álláspontjukhoz közel álló Weltner Jakabot, továbbá Bokányi Dezsőt és Bajáki Ferencet.
Ez a kompromisszumos jellegű lista nem elégítette ki a jobboldal igényeit, és ezért a szavazás során a szociáldemokraták egy titokban elkészített ellenlista segítségével kibuktatták a kommunisták egy részét, sőt Bokányi Dezsőt isi A „puccs” felháborította a kommunistákat, akik bejelentették, hogy a választás eredményét nem veszik tudomásul és minden vonatkozásban fenntartják akciószabadságukat. Böhm Vilmos, Kunfi Zsigmond és Weltner Jakab ekkor Haubrich Józsefhez, a budapesti IV. hadtest parancsnokához fordult támogatásért, ő azonban visszautasította a szakítás gondolatát, mert tudta, hogy a munkásezredeket nem lehet a kommunisták ellen vinni. Landler Jenő közvetítésével tárgyalás indult, ennek viharai után közfelkiáltással elfogadták az eredeti javaslatot.
Így hát, bár a vezetést nem sikerült megszereznie a megalkuvó irányzatnak, de nyílt fellépésük bátorította a szakszervezetek jobboldali vezetését és a többi ellenzéki erőt.
Az új pártvezetőség a hátralevő hetekben most már rendszeresen ülésezett. Megválasztották a szélesebb körű pártválasztmányt is, és intézkedéseket tettek a párt hatáskörének bővítésére. Bár a kongresszus nem végződött szakítással, de nem is oldotta meg a szocialista forradalom, a párt alapvető problémáit.
A MÁSODIK CLEMENCEAU-JEGYZÉK
Még tanácskozott a kongresszus, amikor június 13-án Georges Clemenceau újabb jegyzéket intézett a Forradalmi Kormányzótanácshoz. A jegyzék már nem említette a békekonferenciára szóló meghívást, hanem diktátum formájában kijelölte a véglegesnek tekintett magyar—cseh és magyar—román határ vonalát. Ezzel jóváhagyta a nemzetiségi területek elszakadását és a közel hárommillió magyar anyanyelvű lakta terület átcsatolását a szomszéd országokhoz. A jegyzék felszólította a Kormányzótanácsot, hogy haladéktalanul vonja vissza csapatait a kijelölt határok mögé. „Ha a szövetséges és társult hatalmak helyszínen levő képviselőik információi alapján június 14-nek delétől számított négy napon belül nem értesülnek arról — írta Georges Clemenceau —, hogy e rendelkezést tényleg végrehajtották, úgy szabadságukban állónak tekintik, hogy előrenyomuljanak, vagy bármely más intézkedést tegyenek, amely az igazságos béke biztosítására alkalmasnak látszik.
A román csapatokat abban a pillanatban visszavonják — ígérte a jegyzék —, amikor a magyar csapatok kiürítik Csehszlovákiát.”
A jegyzék elküldésének napjaiban egymást követték a Tanácsköztársaság belső és külső helyzetét érintő fontos események. A Vörös Hadsereg nem tudott előrenyomulni. A június 19-én nyilvánosságra került antant-jegyzék azonnal kedvezőtlenül befolyásolta a lakosság hangulatát és a hadsereg harci szellemét. A Vörös Hadsereg támadásának napjával összehangolt június 15-i bécsi forradalmi megmozdulás kudarcba fulladt. Ezzel elvetélt az ausztriai proletárforradalom terve és megromlottak Ausztria és Magyarország állami kapcsolatai. A Csehszlovákiában lezajlott képviselőválasztások konszolidálták a burzsoá rendszert.
A Szocialista-Kommunista Munkások Magyarországi Pártjának vezetősége ebben a külpolitikai helyzetben vitatta meg június 15-én a második Clemenceau-jegyzékre adandó választ. A pártvezetőség hosszas vita után — Rudas László ellenszavazatával — elfogadta azt a kompromisszumos jellegű határozatot, amely elvben hozzájárult a jegyzékben követelt visszavonulás teljesítéséhez. A visszavonulás gondolatát támogatták a volt szociáldemokrata vezetők (Kunfi, Böhm, Weltner) és maga Kun Béla is. Kun Béla azért, mert egy második „breszt-litovszki béke” lehetőségeit látta, míg a szociáldemokraták azért, mert értelmetlennek tekintették a további küzdelmet. (Az 1918. március 3-án Lenin utasítására aláírt breszt-litovszki békeszerződésben a fiatal szovjet állam —, hogy lélegzetvételnyi szünethez jusson — súlyos engedményeket tett Németországnak és az Osztrák—Magyar Monarchiának. — A szerk.) Sok kommunista és baloldali szociáldemokrata ellenezte a visszavonulást; ezen az állásponton volt Stromfeld Aurél is. Nacionalista meggondolások alapján a jobboldali szakszervezeti vezetők is a kiürítés ellenzői közé álltak.
Az antant jegyzékéről és az ezzel kapcsolatos döntésről Kun Béla tájékoztatta Lenint, aki válaszában óvatosságra, körültekintésre, az antant-ígéretek őszinteségében való kételkedésre hívta fel a figyelmet. „Egyébként még megjegyzem, hogy önnek persze igaza van, hogy tárgyalásokat kezd az antanttal — állapította meg Lenin válasza. — Tárgyalásokat kell kezdeni és folytatni, minden lehetőséget feltétlenül ki kell használni legalább ideiglenes fegyverszünet vagy béke megkötésére, hogy a nép lélegzetvételnyi szünethez jusson. De egy pillanatig se bízzanak az antantban, becsapja Önöket, és csak időt akar nyerni, hogy aztán megfojthassa Önöket is, bennünket is.”
Az elvtársi figyelmeztetésre, tanácsra Kun Béla túlzott önbizalommal válaszolt, amelyet a későbbi események nem támasztottak alá: „Kedves Lenin Elvtárs! Nagyon köszönöm táviratát, amelyben külpolitikámat helyesli. Büszkeséggel tölt el, hogy egyik legjobb tanítványa vagyok, de azt hiszem, egy dologban még fölényben is vagyok önnel szemben, mégpedig a mala fides (rosszhiszeműség, itt: kételkedés. — A szerk.) kérdésében. Azt hiszem, nagyon jól ismerem az antantot. Tudom, hogy engesztelhetetlenül harcol ellenünk. Ebben a harcban a legjobb esetben is csak fegyverszüneti állapot következhet, de nem béke. Ez élet-halál harc.”
A pártvezetőség döntése alapján Kun Béla jegyzékben válaszolt Clemenceau-nak. A jegyzékben hangsúlyozta, hogy elrendelték a további harc beszüntetését, azonban a cseh csapatok támadása miatt folytatódnak az összecsapások. Közölte, hogy felvette a kapcsolatot a cseh és a román katonai főparancsnoksággal a kétoldalú kiürítéssel kapcsolatos tárgyalások megkezdése végett. A határokra vonatkozólag nem utasította vissza a párizsi békekonferencia diktátumát, de rámutatott azok tarthatatlanságára és ezzel eléggé kétértelmű választ adott.
Kun Béla a döntés indokául később a következőket írta: „Az volt az elgondolásom, hogy egy Breszt-Litovszk-szerű békét kell elérni. Ezalatt rendbe hozzuk belügyeinket, elintézzük nagyjában az ellenforradalmat, és különösen rendbe hozzuk a hadsereget, kivárjuk a hadihelyzetnek jobbrafordulását Oroszországban s a nemzetközi forradalom újabb győzelmeit Nyugaton.” E reményeket azonban a döntést követő napok eseményei sem igazolták. Mindez pedig negatívan hatott a Vörös Hadsereg harci szellemére. „Csapatok harcértéke az utolsó napok újsághíre folytán erősen süllyedt — írta az V. hadtest parancsnokságának jelentése. — Hangulat letargikus vagy politizálni vágyó. A csapat támadni nem akar, s a kiadott intézkedéseket a vezetők öntevékeny túlkapásának akarja minősíteni.”
A TANÁCSOK ORSZÁGOS GYŰLÉSE
A proletárdiktatúra legfőbb államhatalmi szervének még április első felében választott küldöttei június 14-e és 23-a között tanácskoztak Budapesten. Ötvenezer szavazó küldött egy delegátust, az összetétel tehát kifejezte a lakosság területi és társadalmi tagozódását. A többség vidékről érkezett, a munkásosztály számarányának és nem hatalmi súlyának megfelelően jutott képviselethez. A gyűlés napirendjén szereplő kérdések közül a következők voltak a legfontosabbak: a gazdasági, a közélelmezési feladatok, a külpolitikai és a katonai helyzet, az alkotmány elfogadása és a tanácsállam legfelsőbb vezetőinek a megválasztása.
A munkáshatalom léte szempontjából különösen fontos volt a napirendnek a külpolitikai és a katonai helyzettel, valamint a reakció elleni harccal foglalkozó pontja. Kun Béla ismertette a külpolitikai helyzetet. Hangsúlyozta az imperialista országok közötti ellentéteket és optimista módon szólt az európai forradalmi mozgalomról; hangoztatta, hogy a magyar munkásosztály számíthat a Nyugat proletárjainak szolidaritására. Bejelentette, hogy a Forradalmi Kormányzótanács Politikai Bizottsága a Clemenceau-jegyzék elfogadása mellett döntött, mivel úgy ítélte meg, hogy a megkötendő rabló béke átmeneti jellegű lesz; érvényét a nemzetközi forradalom rövid időn belül úgyis megsemmisíti.
A külpolitikai vitában Hajdú Gyula rámutatott: nem szabad biztosítékok nélkül elfogadni a jegyzéket, mert hamarosan jön majd egy újabb jegyzék — újabb követelésekkel. Pogány József egyetértett azzal, hogy tárgyalni kell, de ellenzett minden engedményt. Szót emelt a biztosítékok hiánya miatt, továbbá hangsúlyozta, hogy a visszavonulás lélektanilag végzetes hatású lenne a Vörös Hadseregre. Kun Béla álláspontját Szamuely Tibor bírálta a legerőteljesebben. Nemcsak a garanciák hiányáról, a kiürítés demoralizáló hatásáról beszélt, hanem arra is utalt, hogy a döntésnél a munkáshatalom internacionalista kötelességéről sem szabad elfeledkezni. Kunfi Zsigmond, továbbá Mónus Illés támogatták Kun Béla javaslatát, de felvetették, hogy az antant a Forradalmi Kormányzótanáccsal nem fog tárgyalni, ezzel közvetve sürgették a tiszta szociáldemokrata kormány alakítását.
A Tanácsok Országos Gyűlése végül meghozta a súlyos döntést. Jóváhagyta a békekötés irányába tett lépéseket és felhatalmazta a Forradalmi Kormányzótanácsot a kiürítés elrendelésére. A hadügyi helyzetről tartott beszámolóban Böhm Vilmos a valóságosnál sötétebb képet festett a fegyveres erők állapotáról. Bírálta a hátországot, amely véleménye szerint cserbenhagyta a hadsereget és utalt arra, hogy a munkásosztály nem hajlandó újabb áldozatokat vállalni a küzdelem folytatására. Ezért tartotta szükségesnek a Vörös Hadsereg visszavonását. Míg Kun Béla elfogadta a Böhm Vilmos által rajzolt képet, addig Szántó Béla számos ponton cáfolta az elhangzottakat és rámutatott a falu mozgósításának a szükségességére.
A hadügyi vitában elfogadott határozat a Vörös Hadsereg megerősítése mellett foglalt állást, elrendelte a dolgozók általános mozgósítását és minden munkás kötelességévé tette, hogy akár a fronton, akár a hátországban tegyen meg mindent a mozgósítás sikere érdekében.
A Tanácsok Országos Gyűlése megvitatta a gazdasági és a közélelmezési helyzetet. Az előadó, Varga Jenő hangsúlyozta, hogy a tanácsállam túljutott a gazdasági élet átszervezésének nehézségein, a termelés visszaesésén. Nagy reménnyel szólott az egy hónapja működő Népgazdasági Tanácsról, amely felszámolta a különálló gazdasági népbiztosságok létéből fakadó széttagoltságot. Egyúttal bírálta a vidéki intéző bizottságokat, amelyek „helyi politikát” folytatnak és számos esetben keresztezik az országos érdeket. A gazdasági vita egyetlenegy felszólalója sem kérdőjelezte meg a nagybirtok szocializálásának helyességét, ám a szavak mögött sokszor ott rejlett a kimondatlan kérdés: mit kellene tenni a munkásosztály és a parasztság szövetségének megerősítésére. A hozzászólók számos hasznos javaslatot tettek, így felvetették a parasztság differenciáltabb kezelését, a terményfelesleg elvonását a gazdagparasztságtól, a szesztilalom visszavonását, a saját birtokukra, termelési biztosnak kinevezett egykori földesurak leváltását, a közellátási apparátus egyszerűsítését, a kisipar fokozottabb támogatását, a falusi politikai nevelő munka megjavítását.
A Tanácsok Országos Gyűlésének elnöksége egyhetes vita után kénytelen volt javasolni, hogy a tárgysorozat egyik legfontosabb pontját, a forradalom és az ellenforradalom kérdését idő hiányában ne tárgyalják.
A tanácskozás behatóan megtárgyalta, majd elfogadta a Rónai Zoltán irányításával kidolgozott alkotmánytervezetet, amely az ideiglenes alkotmánynál részletesebb és pontosabb volt. A világ második szocialista alaptörvénye megállapította, hogy a Tanácsköztársaság célja a kapitalista társadalom megszüntetése, a szocialista társadalmi rend megteremtése. Ennek érdekében érvényesíti a proletárdiktatúrát. A kizsákmányolás felszámolása, a termelés fokozása érdekében köztulajdonba vett minden termelési eszközt. Az állam hivatalos elnevezése Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság lett, amely „a munkások, katonák és földművesek tanácsainak köztársasága”. Az alkotmány előírta, hogy meg kell alakítani a ruszin és német nemzetiség önálló kerületi tanácsát és a nem magyar anyanyelvű dolgozók számára is azonos jogokat biztosított. Hangsúlyozta, hogy a munkásállam nem tűri a nemzeti kisebbségek semmiféle elnyomását, nyelvhasználatuk korlátozását. Az alaptörvény biztosította a dolgozók szólás-, sajtó-, gyülekezési és lelkiismereti szabadságát, szétválasztotta az egyházat és az államot, elrendelte az általános munkakényszert, ugyanakkor garantálta a munkához való jogot. Az alkotmány szabályozta a proletárdiktatúra államszervezetét. A legfőbb államhatalmi szervnek az évente kétszer ülésező Tanácsok Országos Gyűlését nyilvánította, amely 150 tagú Szövetséges Központi Intéző Bizottságot választ. Ennek végrehajtó szerve a Forradalmi Kormányzótanács. A Tanácsok Országos Gyűlésének jogait két ülésszak között a Szövetséges Központi Intéző Bizottság gyakorolja.
A Szövetséges Központi Intéző Bizottság — amely a továbbiakban rendszeresen ellenőrizte, jóváhagyta a tanácskormány intézkedéseit — június 24-én megválasztotta az új Forradalmi Kormányzótanácsot. A Forradalmi Kormányzótanács elnöke Garbai Sándor, helyettese Dovcsák Antal, külügyi népbiztosa Kun Béla, hadügyi népbiztosa Szántó Béla, belügyi népbiztosa Landler Jenő lett. A Népgazdasági Tanács élére népbiztosi rangban négytagú elnökség került: Bajáki Ferenc, Lengyel Gyula, Nyisztor György és Varga Jenő. Kimondták, hogy a Vörös Hadsereg főparancsnoka hivatalból a Kormányzótanács tagja. A Szövetséges Központi Intéző Bizottság megválasztotta a Központi Ellenőrző Bizottságot, amelynek tagjai Hajdú Gyula, Rákosi Mátyás és Vanczák János lettek.
A megválasztott testületek összetétele vegyes volt. A Szövetséges Központi Intéző Bizottság tagjainak fele munkás, illetve munkásból lett szakszervezeti tisztségviselő, harmada értelmiségi és tisztviselő. A bizottság tagjainak mintegy harmada vidéki, de néhány kisiparoson kívül igen kevés paraszti származású került be. Az új Forradalmi Kormányzótanács összetétele a kompromisszum jegyét viselte magán. Kimaradt több ingadozó szociáldemokrata (Kunfi, Böhm), de egyben több következetes kommunista is (Hevesi Gyula, Lukács György, Szamuely Tibor, Vántus Károly.) Az új kormányban a kommunistákkal együttműködő baloldali szociáldemokraták szilárd többséget alkottak, a jobboldal képviselői nem tartoztak a prominens vezetők közé, és ennek megfelelően, jelentősebb szerepet sem játszottak. A Forradalmi Kormányzótanács tisztán összetételét tekintve forradalmibb testület lett, mint korábban, azonban a nehezen fenntartott pártegység visszavonhatatlanul bomlásnak indult.
A KOMMUNISTA IFJÚMUNKÁSOK
MAGYARORSZÁGI SZÖVETSÉGÉNEK (KIMSZ)
I. KONGRESSZUSA
A kongresszus június 20. és 22-e között tanácskozott Budapesten. A napirenden szereplő tizenhat témakör keretében megvitatta a szövetség addig végzett munkáját és állást foglalt továbbfejlődése kérdéseiben. A tanácskozás elfogadta az ifjúsági szövetség marxista—leninista alapon kidolgozott programját és a demokratikus centralizmus elvére épülő szervezeti szabályzatát. A KIMSZ programja célul tűzte ki az ifjúsági szövetségen belüli közösségi élet kialakítását, részletes elképzelést tartalmazott a munkás- és parasztfiatalok szövetségének erősítésére, a dolgozó és értelmiségi ifjúság közötti válaszfalak lebontására.
A kongresszus minden résztvevője hitet tett a Tanácsköztársaság, a kommunista politika elvei mellett és szembefordult a kishitűséggel akkor, amikor az már a munkásság soraiban is kezdett teret nyerni.
Ellenőrző kérdések:
Milyen meggondolások alapján döntöttek a Tanácsköztársaság vezetői a Vörös Hadsereg visszavonása mellett?
Melyek voltak a legfontosabb vitakérdések a pártkongresszuson?
Milyen eredményei zárult a Tanácsok Országos Gyűlése? A világ második szocialista alkotmányának legfontosabb tételei.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!