NEGYEDIK TÉMA
(idézet: A magyarországi forradalmak 1918-1919 MSZMP)
1919. MÁRCIUS 21.
A Berinkey-kormány lemondásával lehetőség teremtődött arra, hogy a szocialista munkásság békés úton, polgárháború elkerülésével átvegye a hatalmat. A döntés a budapesti proletárok kezében volt, és a főváros munkássága egy emberként a tanácshatalom megteremtése mellett foglalt állást. Bár március 21-én reggel a lapok a nyomdászsztrájk miatt nem jelentek meg, az antant jegyzékéről, a kormány lemondásáról szóló hírek mégis városszerte elterjedtek. A délelőtt folyamán a fontosabb üzemek képviselői, a Katonatanács megbízottai megbeszélést tartottak és ezt követően megkezdték a főváros stratégiai pontjainak a megszállását. Már délelőtt összeült az MSZDP vezetősége, ide sietett a Gyűjtőfogházból Landler Jenő, aki beszámolt a kommunista vezetőkkel folytatott egyesülési tárgyalásokról. A szociáldemokrata pártvezetőség határozatot fogadott el a két munkáspárt egyesüléséről és bizottságot küldött ki a Gyűjtőfogházba a Kommunista Párt vezetőivel való tárgyalásra. A határozat ellen csak néhány jobboldali szociáldemokrata vezető (Garami Ernő, Buchinger Manó, Propper Sándor és Peidl Gyula) szavazott.
A kora délutáni órákban megjelent a Gyűjtőfogházban az MSZDP hivatalos tárgyaló küldöttsége. „Elérkezett a látogatási idő. Az elvtársak valósággal özönlöttek hozzánk a fogházba … A folyosón csak úgy hemzsegett a sok ember, hering módjára összepréselve — írta a szemtanú, Szántó Béla. — A fogház udvarán is meglehetősen élénk volt a sürgés-forgás. A beszélgetés egyetlen téma, a hatalom átvételének kérdése körül forgott … Ilyen volt a hangulat, amikor a szociáldemokraták tárgyaló bizottsága megérkezett. Tagjai: Landler, Weltner, Kunfi, Pogány és Haubrich voltak. Az ülés azonnal megkezdődött és csaknem két órán át tartott.
Először Weltner beszélt, aki röviden kijelentette, hogy a szociáldemokrácia eddigi politikája csődöt mondott, a szociáldemokrácia a Kommunista Párt alapjára helyezkedik. Ily módon helyreáll az egység, az egységes párt csatlakozik a III. (azaz a kommunista) Internacionáléhoz, átveszi a hatalmat, és még ma kihirdeti a proletariátus diktatúráját … Az ülés délután 5 órakor ért véget …”
A két munkáspárt egyesüléséről aláírt egységokmány is bizonyította, hogy az MSZDP teljes egészében elfogadta a KMP platformját. Az egységokmány megjelölte az egyesült párt nevét — Magyarországi Szocialista Párt —, megállapította, hogy a „párt a proletariátus nevében haladéktalanul átveszi a hatalmat. A proletárság diktatúráját a munkás-, katona- és paraszttanácsok gyakorolják … Haladéktalanul megteremtendő a proletárság osztályhadserege, amely a fegyvert teljesen kiveszi a burzsoázia kezéből.”
Már a tárgyalások idején összeült az MSZDP pártválasztmánya és egy ellenszavazattal jóváhagyta az egységokmány aláírását. A KMP nem rendelkezett hasonló szintű testülettel, de a fővárosban tartózkodó kommunista vezetők megvitatták és kétségeiket kifejezve elfogadták az egyesülési tárgyalásokat. A két munkáspárt egyesüléséről a kommunisták nagyobb csoportját este Szamuely Tibor tájékoztatta, amikor azok éppen Lukács György előadását hallgatták. A két munkáspárt egyesülésének a módja később súlyos gondok forrásává vált, de az adott helyzetben vitathatatlanul elkerülhetetlen volt a munkáshatalom gyors megteremtése érdekében.
A délután folyamán Pogány József vezetésével tanácskozott a Katonatanács is, amely az ünnepélyes csatlakozáson túlmenően konkrét intézkedéseket hozott a hatalom megragadásáról, a közrend fenntartásáról. A délutáni órákban tartotta meg utolsó ülését a Berinkey-kormány is, és elfogadta a Vix-jegyzék követeléseit visszautasító választ, majd lezárta a folyamatban levő ügyeket. Este Károlyi Mihályt értesítették, hogy kikiáltották a proletárdiktatúrát és engedélye nélkül közzétették azt a kiáltványt, amelyben lemondott az elnöki tisztségről és átadta a hatalmat a munkásosztálynak. Károlyi Mihály az események ilyetén alakulása dacára jóindulattal fordult a proletárforradalom felé, amit március 22—i, a Forradalmi Kormányzótanácsot támogató nyilatkozata is bizonyított. Ragaszkodott ahhoz, hogy valamiféle tisztséget vállalhasson. Feltűnést keltett kinevezése a Hangya politikai biztosává.
A Budapesti Munkástanács ülésére 21-én az esti órákban már akkor került sor, amikorra a hatalom átvétele megtörtént. A felfegyverzett munkásosztagok nemcsak a stratégiai pontokat foglalták el, de gondoskodtak a fegyver- és lőszerraktárak védelméről, a bankok és ékszerüzletek őrzéséről, a fosztogatások megakadályozásáról, a közbiztonság fenntartásáról. A Budapesti Munkástanács lelkes hangulatban elfogadta az egységokmányt és közfelkiáltással döntött a hatalom kézbe vételéről. A kommunista vezetők ekkor még nem vetettek számot azzal, hogy a szociáldemokrata vezetők egy része nem őszintén örül a hatalom átvételének. Kun Bélát azonban már ekkor kétségek gyötörték: „Nagyon simán ment. Egész éjjel nem aludtam, folyton azon gondolkodtam, hogy hol követtük el a hibát. Mert valahol hiba történt. Nagyon simán ment. Majd rájövünk, csak attól tartok, hogy már későn.”
Késő este összeült a két munkáspárt vezetősége és kijelölte az új kormány — a Forradalmi Kormányzótanács — tagjait, a népbiztosokat. Az új államhatalom ezekkel az új elnevezésekkel is dokumentálta a szocialista forradalom és a polgári rendszer közötti különbséget. A Forradalmi Kormányzótanács elnöke Garbai Sándor lett, a tanácshatalom tényleges politikai vezetője, Kun Béla a külügyi népbiztos tisztségét töltötte be.
A Forradalmi Kormányzótanács összetétele a pillanatnyi erőviszonyokat tükrözte. Ennek megfelelően a szociáldemokrata népbiztosok háromnegyede a baloldal és az ingadozók képviselői közül került ki, de kisebb jelentőségű pozíciót néhány jobboldali beállítottságú személyiség is kapott. A kommunisták javaslatára elfogadták, hogy a Kormányzótanács ülésein a népbiztos helyettesek is vegyenek részt. Így a kommunisták is megfelelő arányú képviselethez jutottak, mivel a 13 népbiztoshelyettes közül 9 a kommunista párt tagja volt. A számarányoknál azonban sokkal fontosabb az a tény, hogy ezekben a napokban a döntő szó a kommunistáké lett.
A tanácskormány rendeletet hozott a statáriumról, amelynek értelmében halálbüntetéssel sújtják a Tanácsköztársaság intézkedéseinek ellenszegülőket, az ellenforradalmi szervezkedést szítókat, fosztogatókat. Az intézkedést szó szerint nem hajtották végre, azért hozták, hogy a munkáshatalom ellenségeit elrettentsék. A Kormányzótanács egyúttal teljes szesztilalmat léptetett életbe, ami a hatalom átvételének napjaiban teljes mértékben szükséges rendszabály volt. Egy másik döntés az állami- és pártvezetés közötti különbség tisztázatlanságáról tanúskodott: kimondták, hogy a megtartandó pártkongresszusig a Kormányzótanács látja el a pártvezetőség funkcióit.
A szocialista forradalom Magyarországon békés úton győzött. A politikai hatalom békés meghódítása azzal vált lehetővé, hogy a munkásság a kommunisták vezetésével maga mellé állította a nép döntő többségét, ugyanakkor a forradalom ellenségeinek táborát az átmeneti erőtlenség jellemezte. Az adott történelmi lehetőség gyors, céltudatos intézkedések sorozatán keresztül valósult meg, és ez a forradalom vezérkarának az érdeme. A hatalom békés úton történő átvétele elvi szempontból is igen nagy jelentőségű, hiszen bebizonyította: a szocialista forradalom győzelemre juttatásának nem a fegyveres felkelés az egyetlen útja. A szocialista forradalom magyarországi győzelme elválaszthatatlan a két munkáspárt egyesülésétől, a proletariátus politikai egységének a helyreállításától.
V. I. Lenin 1919. április -3-án, a moszkvai szovjet ülésén méltatta a magyarországi Tanácsköztársaság kikiáltásának nemzetközi jelentőségét és megállapította: „… a magyar forradalom azzal, hogy egészen másképpen született meg, mint a miénk, megmutatja az egész világnak azt, ami Oroszország tekintetében nem volt világos: nevezetesen, hogy a bolsevizmus, az új proletárdemokráciával, munkásdemokráciával függ össze, amely a régi parlament helyébe lép …
Abban az államban, amelyben a burzsoázia nem fog ilyen veszett ellenállást tanúsítani, a szovjethatalom feladatai könnyebbek lesznek, munkája során elkerülheti majd azt az erőszakot, azt a véres utat, amelyre Kerenszkij úrék és az imperialisták kényszerítettek bennünket. Mi még nehezebb utat is végig fogunk járni. Ám legyen Oroszországnak osztályrésze, hogy más országoknál több áldozatot kell hoznia. Ez nem meglepő, tekintve, hogy ránk csak ócska romhalmaz maradt örökségül. Más országok más, emberibb úton jutnak el ugyanahhoz — a szovjethatalomhoz. Épp ezért lesz Magyarország példájának döntő jelentősége.”
A MUNKÁSHATALOM FORRADALMI VÍVMÁNYAI
Március 22-én a tanácshatalom kiáltvánnyal fordult az ország népéhez. Ebben bejelentette, hogy a burzsoá uralmat a „proletárság diktatúrája, a munkások és földműves szegények uralma” váltja fel. Magyarország Tanácsköztársasággá alakult — állapította meg a dokumentum, majd ismertette, hogy a termelőeszközök, a nagybirtok köztulajdonba kerül, a szocializált földeken szocialista termelőszövetkezeteket alakítanak. A felhívás hangsúlyozta: a munkáshatalom védelmére proletárhadsereget szerveznek, kíméletlenül fellépnek az ellenforradalmárokkal, az üzérkedőkkel és a fosztogatókkal szemben. A kiáltvány megállapította, a munkáshatalom létének alapvető feltétele a proletariátus teljes egysége. A tanácskormány külpolitikai elveiről szólva a dokumentum rámutatott, hogy a Tanácsköztársaság „teljes eszmei és lelki közösséget” vállal Szovjet-Oroszországgal, és szövetségre lép vele. A kapitalista országok munkásosztályát felszólították, ne engedje, hogy kormányuk hadjáratot indítson a magyarországi munkáshatalom ellen. A kizsákmányolok elleni küzdelemben szövetséget ajánlott a szomszédos országok munkásainak és parasztjainak. Az osztrák és a német munkásosztályt a magyar proletariátus példájának követésére hívta fel.
A „Mindenkihez!” kezdetű kiáltvány őszintén rámutatott mindazokra a nehézségekre is, amelyekkel a magyar tanácshatalomnak szembe kellett néznie. „Nélkülözések, nyomorgás, szenvedés várakozik ránk ezen az úton — állapította meg a felhívás. — És mégis rá kell lépnünk és mégis rá merünk lépni, mert bízunk a magyar proletárság hősiességében és áldozatkészségében. Rá kell lépnünk, mert csakis így vihetjük győzelemre a szocializmus világot megváltó ügyét.”
A szocialista forradalom győzelmét a magyar munkások hatalmas tömeggyűléseken ünnepelték meg. Ezek sorából kiemelkedett a március 23-i, amely az Országház előtti téren százezres tömegdemonstrációvá változott. A munkások és parasztok szinte a csodavárás illúziójában élve üdvözölték a proletárdiktatúrát, és a „Mindenkihez!” című kiáltvány figyelmeztetése ellenére egyelőre még nem akarták tudomásul venni a gyülekező felhőket. Az első napokban a tanácshatalom vezetői sem érzékelték eléggé a tervek megvalósításával együtt járó nehézségeket, a belső és a külső helyzet súlyosságát.
Vidéken a hatalom átvétele, a közrend biztosítása, a közigazgatási és ellátási feladatok folyamatos elvégzése a munkás-, paraszt- és katonatanácsokra hárult. Létük és munkájuk biztosította, hogy az egész ország területén gyorsan, hathatósan hajtsák végre a tanácshatalom rendelkezéseit. A szocialista forradalom győzelme vidéken sem ütközött fegyveres ellenállásba. Tudni kell azonban, hogy a proletárforradalom ütőere a fővárosban lüktetett, a vidék magatartása nagyon vegyes volt. A fővárosi proletariátus állásfoglalásán állt vagy bukott a tanácshatalom sorsa. A Forradalmi Kormányzótanács tagjainak zöme is a budapesti munkásságot vagy a szocialista értelmiséget képviselte és ez is erősítette a kapcsolatot a fővárosi üzemi munkásokkal.
Vidéken a legnagyobb aktivitást az ipari termelés centrumaiban dolgozó proletárok, a nagy alföldi városok, a Tiszántúlon élő agrárproletárok tanúsították. A munkáshatalom számára az intervenció kibontakozása után a Dunántúl maradt a legvédettebb, ahol ugyanakkor a szocialista forradalom erői a leggyakrabban kerültek összeütközésbe az ellenforradalom szálláscsinálóival.
A munkáshatalom az első napokban várakozó álláspontra helyezkedett a polgári politikusokkal szemben. Ezt az is indokolta, hogy a Berinkey-kormány polgári tagjainak többsége ünnepélyes külsőségek közepette adta át hivatalát utódjának, beosztottaikat pedig a tanácshatalom támogatására szólították fel. Ebben a helyzetben még a szocialista forradalom nyilvánvaló ellenségei is hűségnyilatkozatokkal kívánták- megőrizni pozíciójukat.
A két munkáspártnak a kommunista platform alapján történő egyesülése a proletárforradalom győzelme érdekében szükségszerű volt. A kommunista vezetők a Magyarországi Szocialista Párt egysége érdekében igyekezték erről meggyőzni a párt tagjait, a kompromisszumokat nehezen elfogadó fiatalokat. Bár a kommunisták megértették, elfogadták a felsorakoztatott érveket, mégsem tűnt el teljes mértékben bizalmatlanságuk. A két munkáspárt egyesülése a valóságban azt jelentette, hogy a kommunista szervezetek beolvadtak a szociáldemokrata szervezetekbe. Nehezítette a helyzetet az egyesült munkáspártba való tömeges belépés: a Magyarországi Szocialista Párt taglétszáma hamarosan megközelítette a másfél milliót. Ilyen körülmények között illuzórikus volt a párthoz való tartozással járó kötelezettségek érvényesítése, betartatása.
Hasonlóan alakult a helyzet a szakszervezeti mozgalomban. A felduzzadás már 1918 végén megindult és azzal tetéződött, hogy a legkülönbözőbb ipartestületek, gazdaszövetségek, érdekvédelmi szervezetek kívántak szakszervezetté alakulni. Ez ellen a Szakszervezeti Tanács erőteljesen tiltakozott. A KMP ugyanakkor feloszlatásuk miatt elvesztette azokat a főképp érdekvédelmi funkciók ellátására alakult tömegszervezeteket, melyekben a kommunisták erősek voltak, így a leszerelt katonák és altisztek, a munkanélküliek és a hadirokkantak szövetségeit.
Létrejött az ifjúsági mozgalom egysége is, Az Ifjúmunkások Országos Szövetsége és a Szocialista Ifjúmunkások Országos Szövetsége még március 21-én éjjel egyesült. A szocialista ifjúsági vezetők elfogadták a kommunista ifjúmunkások célkitűzéseit. Az egységes ifjúsági szervezet április 6-án összvezetőségi ülést tartott és felvette a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége (KIMSZ) nevet. A KIMSZ a munkáshatalom napjaiban a kommunisták irányításával dolgozott, kiépítette önálló szervezeteit.
A FORRADALMI KORMÁNYZÓTANÁCS ÁTALAKÍTÁSA
A Forradalmi Kormányzótanácsnak az első napokban széles körű rendeletalkotó munkát kellett elvégeznie. A jogszabályok közül kiemelkedett a Vörös Hadsereg megszervezéséről, a termelőeszközök köztulajdonba vételéről, az általános munkakényszerről és a munkához való jogról, az egységes karhatalom megszervezéséről, a színházak, mozik és filmgyárak államosításáról, a bankok kisajátításáról, a bérházak közösségi tulajdonba vételéről, a kislakások bérének mérsékléséről szóló rendelet. Emellett számos olyan rendelkezés is napvilágot látott, amely szimbolikus jelentőségű lett, így például a margitszigeti belépődíj eltörlése. A Forradalmi Kormányzótanács március végén, április első napjaiban megjelent rendelkezései teremtették meg az új rend alapköveit.
A tanácskormány nagyszabású munkát végzett az új államigazgatás megteremtésére, a gazdasági, társadalmi élet átformálására. Ennek során természetszerűleg akadtak véleménykülönbségek a népbiztosok között. Ezek a viták április elejéig jobbára az előrehaladás ütemét érintették. Egyetlen egy kérdésben nem sikerült ezekben a napokban győzelemre vinni a forradalmi álláspontot: a kommunisták nem tudták meggátolni, hogy a Vörös őrség soraiba beolvasszák a korábbi csendőrséget és rendőrséget. Március legvégén, április elején azonban fokozatosan politikai ellentétek keletkeztek a főváros vezetésének kérdésében s a hadügy irányításában. Ez személycserékhez vezetett, s ezzel együtt átalakították április 3-án a Forradalmi Kormányzótanácsot. Kun Béla javaslatára elfogadták, hogy szüntessék meg a népbiztos-helyettesi rangot, legyenek ők is népbiztosok. Így tulajdonképpen minden szakterület élére — több népbiztos — egy testület került. A Forradalmi Kormányzótanács személyi összetétele júniusig alig változott. Az intervenció kezdetekor néhány népbiztos katonai feladatokat is kapott.
A tanácskormány ilyetén átalakítása erősítette a forradalmi pozíciókat, mivel a legtöbb népbiztoshelyettes kommunista volt. Ők és a baloldali szociáldemokraták minden döntő kérdésben érvényesíteni tudták a forradalmi álláspontot. A Kormányzótanács tagjainak zöme értelmiségi foglalkozású, de tagjai között eredeti szakmáját tekintve tizenhét munkás és egy földmunkás is volt. Akkoriban az egész világon nem nagyon működött még egy olyan kormány, amelyben Lukács Györgynél felkészültebb művelődéspolitikus, vagy Varga Jenőnél képzettebb közgazdász irányította a kultúra, illetőleg a gazdaság ügyeit.
A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG ÁLLAMRENDSZERE
A tanácshatalom államának kiépítése terén a munkáshatalom vezetői V. I. Leninnek az „Állam és Forradalom” című művében megfogalmazott elveit tekintették irányadónak. Tudatában voltak annak, hogy le kell rombolni a régi államgépezetet, és helyébe fel kell építeni a proletariátusét. A munkásállam alapjait a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalmat gyakorló tanácsok alkották.
Április elején megjelent a Tanácsköztársaság ideiglenes alkotmánya, a magyar történelem első szocialista alaptörvénye. Az ideiglenes alkotmány szabályozta a tanácsválasztások rendjét és megállapította: „A Forradalmi Kormányzótanács szükségesnek tartja, hogy Magyarország dolgozó népének akaratát a munkás-, katona- és földmívestanácsok útján minél előbb kifejezésre juttassa.” Az ideiglenes alkotmány kimondta: „Választók és tanácstagokká választhatók nemre való tekintet nélkül mindazok, akik 18. életévüket betöltötték és a társadalomra hasznos munkából élnek, mint a munkások vagy alkalmazottak stb. vagy olyan háztartási munkával- foglalkoznak, amely az előbb említett munkásoknak, alkalmazottaknak stb. munkáját lehetővé teszi. Választók és választhatók továbbá a Vörös Hadsereg katonái, valamint a Tanácsköztársaságnak azok a hasznos munkából élő munkásai és katonái, akik munkaképességüket egészen vagy részben elvesztették …
Nem választók és nem választhatók azok: a) akik nyereségszerzése céljából bérmunkásokat alkalmaznak, b) akik munkanélküli jövedelemből élnek, c) kereskedők, d) lelkészek és szerzetesek, e) elmebetegek és gondnokság alatt állók, f) akiknek politikai jogai aljas indokból elkövetett bűncselekmény miatt fel vannak függesztve …”
A szavazás titkos volt, megválasztottnak azokat tekintették, akikre a legtöbb szavazat érkezett. A tanácsokat egyelőre hat hónapra választották.
Magyarországon még soha nem szavaztak ilyen széles körű választójog alapján. Míg az 1910-es választáson ugyanilyen nagyságú területről mintegy 700 000 ember szavazhatott, addig 1919-ben a kilenc milliós összlakosság fele rendelkezett választójoggal. A nyugodt légkörben, lelkes hangulatban lefolyt szavazáson a választásra jogosultaknak kb. fele vett részt. Az országos átlag természetesen nagy különbségeket takart. Míg a fővárosban a többség elment szavazni, addig a vidék kedvezőtlenebb képet mutatott. Azért alakult ez így, mert a falusi nők zöme a kor uralkodó szokásai miatt nem mert szavazni, néhol a földosztás elmaradása miatt nem éltek szavazati jogukkal, néhol meg túl sok embert zártak ki a választásokból.
A tanácsválasztásra a fővárosban és a legtöbb megyében április 7-én került sor. Ezt követően néhány napon belül megválasztották a felsőbb fokú tanácsok tagjait. A Forradalmi Kormányzótanács meghatározta a helyi tanácsok és direktóriumok (intéző bizottságok) hatáskörét. Alapvető feladatuk lett az új társadalmi rend megteremtése, hatáskörükbe tartozott a közigazgatás irányítása, a régi tisztviselői gárda lecserélése, az élelmiszerkészletek felmérése, az ellenforradalmi jelenségek éber figyelemmel kísérése, a termelés folyamatosságának biztosítása, a közrend fenntartása. Az ügyek folyamatos intézésére intéző bizottságokat hoztak létre, amelyek saját soraikból a közigazgatási munka közvetlen irányítására néhány tagú testületet választottak. A tanácsok szakbizottsági rendszere lehetővé tette, hogy szakértők is bekapcsolódjanak a munkába.
A helyi és a megyei tanácsok széles hatáskörüket számos esetben túllépték azokon a területeken, ahol a jogi szabályozásra már nem jutott idő. A központi hatalom és a tanácsok között gyakran súrlódást okozott, hogy a felsőbb szervek döntéseiket számos esetben a helyi sajátosságok figyelmen kívül hagyásával hozták meg.
A legtöbb tanács osztályösszetétele jól alakult. Új választást csak Pest, Sopron és Vas megye egyes községeiben kellett tartani, mert ott a tanács tagjai közé túl sok volt kizsákmányoló került. Az ipari városokban a tanácstagok túlnyomó többsége munkás, míg a falvak és a parasztvárosok esetében földmunkás és szegényparaszt. Helyet kaptak az értelmiség képviselői is, elsősorban a tanítók.
A Tanácsköztársaság népbiztosságai a régi miniszteriális rendszer bázisán jöttek létre. A korábbi minisztériumi tisztviselőgárdát formálisan megtartották. Melléjük kerültek az újonnan behívott értelmiségiek, munkások, parasztok, akik kezükbe vették az ügyek operatív irányítását. Ennek következtében a népbiztosságok létszáma felduzzadt.
A munkáshatalom gyökeresen átformálta az igazságszolgáltatás szervezetét. A proletárdiktatúra kikiáltása után a bíróságokat felfüggesztették, majd a folyamatban levő ügyeket felülvizsgálták és lezárták. A tanácskormány felállította az új bírói szervezetet, a forradalmi törvényszékeket, és életrehívta a statáriális bíróságokat. A forradalmi törvényszékek elnökeit, tagjait a tanácsok, jelölték ki. Ennek megfelelően a fővárosban a bírák mintegy 90%-a munkás, vidéken 77%-a munkás vagy paraszt. A forradalmi törvényszékek fontos szerepet töltöttek be a munkáshatalom rendjének biztosításában. Feladatukat általában megfelelően látták el, ítéleteiket nagy körültekintéssel hozták meg. Egy részük azonban túlságosan elnéző, megbocsátó magatartást tanúsított a bűncselekmények elkövetőivel szemben.
A proletárdiktatúra létérdeke volt a régi erőszakszervezetek felszámolása és az új, forradalmi fegyveres testületek létrehozása. Kun Béla már március 22-én javasolta a rendőrség és a csendőrség azonnali lefegyverzését és új karhatalom létrehozását. Javaslatát következetlenül fogadták el, mivel a rendőrséget és a csendőrséget feloszlatták ugyan, de személyi állományát beosztották a megalakuló Vörös Őrségbe.
A Belügyi Népbiztosság március 26-án adta ki a Vörös Őrség megalakításáról szóló rendeletét. Az intézkedés időszerűségét misem bizonyította jobban, mint az, hogy előző nap sor került az első ellenforradalmi jellegű megmozdulásokra Kistarcsán, Kálmándon és Kisvárdán. A Vörös Őrség feladata a közrend fenntartása lett. A korábban meglevő karhatalmi alakulatok, fegyveres testületek beolvadtak soraiba. Bár a legénységet és a tisztikart munkásokkal és leszerelt katonákkal erősítették meg, de az átvett személyi állomány felülvizsgálatára csak később került sor. A felülvizsgálatot általában a régi parancsnoki gárda végezte. A régi államapparátus tagjainak átvétele természetszerűleg sokkal súlyosabb következményekkel járt a fegyveres erőknél, mint a miniszteriális apparátusban.
A Vörös Őrséget a fővárosban forradalmi szellemben irányították, vidéken azonban a helyi erőviszonyokon múlott, hogy milyen lett a politikai irányítás. A Vörös Őrség egységeinek zöme helytállt. Akadtak egyes tagjai, akik később vidéki ellenforradalmi szervezkedéseket kezdeményeztek. A Vörös Őrség szervezéséért sokat tettek kommunista vezetői, Jancsik Ferenc, Münnich Ferenc, Seidler Ernő, Szántó Rezső és harcostársaik.
A fővárosban és a nagyobb vidéki városokban a belbiztonság erősítésére forradalmi szellemű munkásegységeket hoztak létre. Az ellenforradalmárok legrettegettebb ellenfele a Lenin-fiúk alakulata lett. Az ellenforradalmi szervezkedések megfigyelését, felderítését a Belügyi Népbiztosság politikai nyomozó osztálya látta el Korvin Ottó irányításával. A román királyi hadsereg támadását követően Szamuely Tibort megbízták a hátország rendjének a fenntartásával. Szamuely mozgékony alakulatával kimagasló szerepet töltött be az ellenforradalmi lázadások felszámolásában.
Ellenőrző kérdések:
Melyek voltak a proletárdiktatúra megteremtésének fontosabb állomásai?
Milyen intézkedéseket hozott a Forradalmi Kormányzótanács a tanácshatalom államrendszerének a kiépítésére?
A tanácsválasztások. Mi jellemezte a kiépülő tanácsrendszert?
Hogyan zajlott le a két munkáspárt és a két ifjúsági szövetség egyesülése? Milyen következményekkel járt a két munkáspárt egyesülésének a történelmileg megvalósult útja?
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!