A proletárforradalom Moszkvában – 3
(idézet: A polgárháború évei a Szovjetunióban 1917-1922
Október 27-én reggel a moszkvai bolsevikok vezető szervein belül újra kitört a harc. Azok, akik nem értettek egyet a moszkvai bizottság, a területi iroda és a körzeti bizottság határozatával, — hogy a tárgyalásokat be kell szüntetni — újabb határozathozatalt követeltek. Összehívták a Pártközpont jelenlévő tagjainak és a forradalmi katonai bizottság bolsevik tagjainak együttes ülését. Az ülésen két álláspont állt egymással szemben. A jelenlevők egy része a Rjabcevvel való tárgyalások megszakítását és a döntő támadás megkezdését követelte. Mások a békés megegyezéshez ragaszkodtak, hogy időt nyerjenek az erők megszervezésére.
A diktátori teljhatalommal felruházott harci pártközpont nem élt jogaival, vitát engedett meg akkor, amikor különös határozottságra volt szükség. A Pártközpont egyik-másik tagja maga is azt remélte, hogy a tárgyalásokkal elejét lehetne venni a felkelésnek.
Szótöbbséggel — kilenc szavazattal öt ellen — kimondták, hogy újra tárgyalni kezdenek Rjabcevvel.
A többséget ennél a szavazásnál az a meggondolás vezette, hogy a felkelőknek nincs fegyverük és a tárgyalások útján időt kell nyerni.
„A forradalmi katonai bizottság a legdöntőbb pillanatban, amikor már meg volt szervezve, minden tényleges erő nélkül maradt, — jelentette később a forradalmi katonai bizottság elnöke, Uszijevics, a szovjetek végrehajtó bizottsága november 7-i ülésén. — Amikor ő, Uszijevics éjfélkor (október 26-ára virradó éjjel — a szerk.) a kormányzósági palotába, a szovjet ülésére ment, csak egy kisszámú kerékpáros osztag felett rendelkezett, egyéb tényleges fegyveres erő nem állt rendelkezésére. Világos, hogy az első pillanatban minden erőnket meg kellett feszítenünk, hogy az események ne érjék váratlanul a szovjeteket és a forradalmi katonai bizottságot. Tudtuk, hogy a hadapródokat mozgósítják és hogy csak a parancsnokság utasítására várnak, hogy a szovjetek ellen vonuljanak nekünk pedig még erőt kellett gyűjtenünk. Bár a moszkvai helyőrség óriási többsége a mi oldalunkon állt, bár a munkások óriási többsége mellettünk volt, mi tudtuk, hogy ez a többség úgyszólván fegyvertelen. A moszkvai helyőrség háromnegyedrészének nem volt fegyvere. A Vörös Gárda még csak keletkezőben volt. A forradalmi katonai bizottság első teendője tehát a katonák és munkások felfegyverzése volt”.
A hadapródokkal folytatott tárgyalások a kerületekben megütközést, néhol pedig egyenesen felháborodást váltottak ki. Mindenütt lázasan folyt a Vörös Gárda osztagainak szervezése, élelmiszerek előkészítése. Az üzemekben és gyárakban a munkások a felkelés útjára léptek. A kerületi szovjetekben nyüzsgött a nép, mint a hangyaboly. És most hirtelen — tárgyalásokba bocsátkoznak!
Amikor a zamoszkvorécsjei kerületi bizottságban, bejelentették hogy tárgyalások folynak, a jelenlevők nem akartak hinni a hírnek. Megkezdődött a gyűlés. Felszólaltak a munkások. Elmondták, hogy a városban lázadás készül, a tisztek az összes kaszárnyákban ellenforradalomra izgatnak. A hadapródokat századonként küldik a város központjába, a diákok között pedig fegyvert osztanak ki.
A kerületi bizottságban lefolyt gyűlés tiltakozott a tárgyalások ellen. Képviselőket küldtek a forradalmi katonai bizottságba, hogy sürgessék az erélyesebb fellépést.
Ugyanakkor küldöttségek mentek a kerületben állomásozó ezredekhez, hogy kiderítsék az ott uralkodó hangulatot. A katonák lelkesen fogadták a küldötteket. Az 55. ezredben vállukra emelték a küldöttet és századról századra vitték. Mindannyian megígérték, hogy a felkelést támogatni fogják. Hasonló módon fogadták a küldötteket a 196. népfölkelő osztagban.
Ugyanez történt a többi kerületben is. A tisztek eltűntek az ezredekből. Rjabcevhez csatlakoztak. A katonák parancsnokok nélkül a szovjethez mentek. A város minden részéből katonaosztagok vonultak fel.
— Hova? — kérdezték izgatottan a kispolgári elemek.
— A szovjethez — felelték a katonák, akik gyakran fegyvertelenül meneteltek.
A szovjet épülete zsúfolásig megtelt. A szobákban, a folyosókon, az udvaron nyüzsögtek a katonák, a téren pedig egyre újabb csapatok jelentek meg.
A mensevikek „Vperjod” (,,Előre”) c. újságjukban azt írták, hogy a szovjetépület őrei részegek. Másnap a mensevikek kénytelenek voltak bocsánatot kérni és cáfolatot közölni.
A szovjet előtti téren a megalkuvók, felhasználva a nagy tömeg katona jelenlétét, rövid népgyűléseket rendeztek. A katonákat oszlásra igyekeztek rábeszélni és ellenforradalmi agitációt folytattak közöttük. A forradalmi katonai bizottság kénytelen volt betiltani ezeket a gyűléseket.
A kerületek nyomására a forradalmi katonai bizottság szintén igyekezett a tárgyalásokat erőgyűjtésre felhasználni. Lázas tevékenység kezdődött. Reggel ülés volt, ahol több fontos intézkedést határoztak el. A nap többi részében a bizottság tagjai ügyeletes szolgálatot teljesítettek, jelentéseket vettek át. A szomszéd szobában dolgozott a forradalmi katonai bizottság parancsnoksága. Megbízottak jöttek a kerületekből. Jelentést tettek munkájukról, utasításokat kaptak. Több kérdésben rövid tanácskozást rögtönöztek. A forradalmi katonai bizottság kapcsolatot teremtett a csapatrészekkel. Politikai szervezőket küldött az ezredekhez, „gondnokokat”, ahogy őket a bizottság ülésén nevezték. A kerületi katonai megbízottak számára utasítást dolgoztak ki, nekik rendelték alá a népőrséget és a Vörös Gárdát.
Nagy figyelmet szenteltek az élelmezési ügy megszervezésének, nehogy az óriási város lakossága kenyér nélkül maradjon. A kerületi szovjetekhez élelmezésügyi megbízottakat neveztek ki. Az iszákosság elleni harc céljából a forradalmi katonai bizottság elrendelte az alkoholkészletek elkobzását. A járőrök parancsot kaptak, hogy járják végig az éjszakai teaivókat és tulajdonosaikat, ha alkohollal kereskednek, tartóztassák le.
A forradalmi katonai bizottság parancsnoksága mellett felderítő szolgálatot szerveztek. A katonák és vörösgárdisták soraiból toborzott felderítők behatoltak a dumába, a hadapródok gyülekezési helyére, gyűjtötték a szükséges adatokat. Sok volt az önkéntes felderítő is, akik jelentéseket hoztak a csapatmozdulatokról, az ellenfél táborában uralkodó hangulatról. A forradalmi katonai bizottság mozgósította a közlekedési eszközöket, sok gépkocsit foglalt le. Az AMO automobilgyár munkásai 50 gépkocsit bocsátottak rendelkezésre. A 2. és 22. gépkocsiszázad a forradalmi katonai bizottság rendelkezésére bocsátotta magát.
Az eszerek és mensevikek rágalmazó híreket terjesztettek Moszkvában. A megalkuvók lapjai azt hazudták, hogy Petrográdon a felkelést leverték.
Petrográd és Moszkva közt nem volt kapcsolat. Elhatározták, hogy a Vikzselen keresztül érintkezésbe lépnek Petrográddal. A Vikzsel azt válaszolta, hogy ők ragaszkodnak „semlegességükhöz” és ezért nem engedik meg a Petrográddal való beszélgetést, ők maguk azonban hajlandók valakit a telefonhoz hívni és érdeklődni. De amikor a főváros katonai helyzetéről kérdezősködtek, mindig egy és ugyanazt a választ kapták: a „semlegesség” tiltja a feleletet. Csak a Népbiztosok Tanácsa összetételét sikerült megtudni.
A Vikzsel „semlegességének” megkerülésére irányuló, hiábavaló próbálkozások után — egyébként a „semlegesség” nem akadályozta meg a Vikzsel képviselőjét abban, hogy két napot üljön a „közrendi bizottságban” — a forradalmi katonai bizottság elhatározta, hogy erőszakkal elfoglalja a Vikzselnek azt a szobáját, ahol a telefonkészülék volt. Kiderült, hogy a Vikzsel közvetlen telefonja az északi vasútvonal telefonállomásán keresztülvezetett Petrográdra. Az északi vasútvonal központi bizottságában pedig a bolsevikoké volt a vezetés. Rövid idő múlva már folyt a beszélgetés Petrográddal. Így jött létre a forradalmi katonai bizottság telefon- és távíró-összeköttetése Petrográddal.
A bolsevikok elfogták a Vikzsel táviratait. Az egyik táviratból megtudták, hogy Jaroszlávlban a „Kaukázus és Merkur” hajóállomáson fegyverek vannak. A vasutas forradalmi katonai bizottság értesítette erről a Pártközpontot, amely azonnal kiküldte Jaroszlávlba képviselőjét.
A forradalmi katonai bizottság a forradalmi hadsereg hadműveleteinek irányítására a következő általános tervet fogadta el:
„1. Az összes hadműveletek egy központ felé irányulnak.
2. A kerületek szerepe abban áll, hogy haderőiket tervszerűen vonják össze a központ irányába. Külön hadműveletek megengedhetők, amennyiben nem zavarják az általános tervet.
3. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a kerületek mögöttes területe veszélyeztetve van és hogy a forradalmi hadseregnek esetleg Moszkva határán kívül kell majd folytatni hadműveleteket.
4. Határozottan és erélyesen kell cselekedni”.
A forradalmi katonai bizottság elfogadta ezt a tervet, de a felkelés titkos ellenségei és az ingadozók követelésére a következő kiegészítést fogadták el:
5. Minél kevesebb legyen a vérontás.
6. Meg kell őrizni a közbiztonságot”.
A nap folyamán a forradalmi katonai bizottság még egy sikert ért el: újra választották az 1. tartalék tüzérdandár összes bizottságait. A dandárbizottság, valamint az üteg- és osztag-bizottságok együttes ülésén elhatározták, hogy csak a forradalmi katonai bizottságnak vetik magukat alá. Még ott, a gyűlésen forradalmi katonai bizottságot választottak, amely ténylegesen az egész dandár felett rendelkezett.
Moszkva tüzérei hívek maradtak a bolsevikokhoz.
A forradalmi katonai bizottság mensevik tagjai tudtak arról, hogy Rjabcev támadást készít elő. Ultimatív formában kimondották, hogy csak a következő feltételek mellett hajlandók együttműködni:
1. Az összes okmányokat a forradalmi katonai bizottságnak mind a hét tagja írja alá. Ha az okmányon csak egy vagy két tag aláírása fog szerepelni, akkor a mensevikek fenntartják maguknak azt a jogot, hogy újságok és röplapok útján a lakossághoz forduljanak;
2. A munkásküldöttek szovjetje képviselőt küld a városi duma mellett működő „honmentő bizottságba”;
3. A hadkerületi parancsnoksággal a tárgyalások folyamán kötött összes egyezményeket végrehajtják.
A mensevikek úgy vélték, hogy sikerül majd megzavarniok a forradalmi katonai bizottság munkáját és a bizottságot engedményekre tudják kényszeríteni. A burzsoázia lakájainak fellépése teljesen megfelelt az ellenforradalmi „honmentő bizottság” érdekeinek.
A mensevikek javaslatát elvetették, mire ezek kiléptek a forradalmi katonai bizottságból.
Közben az ellenforradalmi „közrendi bizottság” sem pihent. Rjabcev magához hívatta a csapatparancsnokokat. Szeretett volna Moszkva környékéről, vagy Moszkva vidékének területéről valamilyen katonai egységet berendelni. De amikor a parancsnokok megérkeztek és Rjabcev azt kérdezte tőlük, hogy „hol vannak hát a katonák?” — azok csüggedten legyintettek:
— Odaát vannak, a szovjet mellett.
Rjabcev lázasan járta be a tartalékos tiszti iskolákat és hadapródiskolákat. A hadapródok erélyesen készülődtek. Már második napja fegyveresen járták be teherautókon a várost. Az Arbát-uccán fegyvereket osztogattak szét a fehérgárdista diákok s egyéb önkéntesek között és a Sándor-katonaiskolába irányították őket.
Rjabcev még október 26-án felszólította a diákokat, hogy azonnal jelentkezzenek a Sándor-katonai-iskolában. A kadetek kezdeményezésére a diákok feliratkoztak az osztagokba. Október 27-én a teológiai fakultás tantermeiben a moszkvai egyetem összes fakultásai gyűlésre jöttek össze. Meghallgatták a Lazarev- és a kereskedelmi főiskola jelentéseit. Vita nélkül, még csak nem is szavazva, határozatot hoztak arról, hogy a kerületi parancsnokságot, a városi dumát és az ideiglenes kormányt fegyveresen fogják támogatni.
A tiszti küldöttek tanácsa még október 27-én délelőtt összehívta az ideiglenes kormány pártján lévő tiszteket és részletes tervet dolgozott ki a szovjetek szétverésére és a forradalmi csapatok lefegyverzésére. A forradalmi katonai bizottság parancsnokságát erről bizalmasan értesítette két tiszt, akik 1917 nyarán a katona-szovjet közművelődési osztálya által szervezett előadói tanfolyamot hallgatták. De a fehérek leginkább mégis a főhadiszállásban reménykedtek. Moszkvából néhányszor folytattak telefonbeszélgetést a főhadiszállással. Október 27-én reggel a következő távirat érkezett a frontról:
„A fronti hadseregek nevében követeljük, hogy azonnal szüntessék meg a bolsevik erőszakosságokat, a bolsevikok mondjanak le a hatalom fegyveres megragadásáról, feltétel nélkül vessék alá magukat az ideiglenes kormánynak, amely a demokrácia illetékes szerveivel teljes egyetértésben működik és egyedül képes elvezetni az országot az alkotmányozó nemzetgyűlésig, amely az orosz föld ura. A hadrakelt hadsereg fegyveres erővel fogja támogatni ezt a követelést.
Duchonyin
a hadseregfőparancsnok vezérkari főnöke
Vyrubov
a hadseregfőparancsnok vezérkari főnökének helyettese
Kovalevszkij alezredes
a főhadiszállás mellé kirendelt ideiglenes főmegbízott
Perekresztov
a hadseregbizottság elnöke”.
A táviratban csak fenyegetések voltak de semmi reális tartalom, igaz, hogy a megalkuvó hadseregbizottság tekintélyével támogatta Duchonyint.
Azután a Nyugati front főparancsnoka, Balujev tábornok a következő sürgős táviratot küldte Rudnyevnek:
„A bolsevikok ellen segítségül lovasság útban van Moszkva felé. Tüzérség küldésére a főhadiszállástól kérek engedélyt”.
Balujev még aznap közölte Duchonyinnal, hogy Moszkvában a helyzet súlyos; saját erőikkel nem tudják leverni a bolsevikok felkelését; nagyon kérik katonaság, főképpen tüzérség küldését.
Duchonyin világosan megértette, hogy a helyzet kezd fenyegetővé válni. Megváltoztatta a Tulába, Brjánszkba, Arjolba irányított csapatok menetirányát, tüzérséget is osztott be hozzájuk és valamennyit Moszkvába küldte.
Október 27-én nappal végre megérkezett Duchonyin távirata Rjábcevhez, másolata Rudnyevhez:
„A főhadiszállás a bolsevik mozgalom elfojtása céljából az ön rendelkezésére a Délnyugati frontról egy gárdadandárt bocsát, tüzérséggel együtt — a dandár október 30-án kezd Moszkvába érkezni, — továbbá a Nyugati frontról küldünk tüzérséget, gyalogsági fedezettel együtt. Szükséges, hogy a csapatokat Moszkvába érkezésük előtt az önök küldöttei fogadják. Szükséges, hogy egyesült erővel, erélyes hadműveletekkel teljesen letiporjuk a lázadókat, akik zavart idéztek elő Oroszország szívében.
Duchonyin
a hadseregfőparancsnok vezérkari főnöke”.
Rjabcev látta, hogy nem szabad időt veszítenie. A bolsevikok állandóan erősödtek. A Nyugati frontról a tüzérségnek, ha ebben meg nem akadályozzák — amire egyelőre még nem gondoltak — legkésőbb október 28-án kell megérkeznie. A kerületi parancsnokság azonfelül még arra is épített, hogy a lefolyt tárgyalások és az eszerek s mensevikek bomlasztó munkája a forradalmi katonaság sorait ingadozókká tették.
Rjabcev éles fordulattal változtatott álláspontján. Tegnap még hajlandó volt tárgyalni a munkások felfegyverzéséről. Ezzel az ürüggyel érte el, hogy a Kremlből, a 193. tartalék gyalogezred bolsevik századát kivonták. Utána határozottan követelte, hogy a bolsevik érzelmű 56. tartalék gyalogezredet is vonják ki a Kremlből. Október 27-én az összes tárgyalások a körül folytak, hogy a katonaságot a hadapródok váltsák le. Most, október 27-én esti 7 órakor, Rjabcev megszakította a tárgyalásokat a forradalmi katonai bizottság képviselőivel és ultimátumban követelte a Kreml átadását, a forradalmi katonai bizottság feloszlatását és bíróság elé állítását. Az ultimátum határideje tizenöt perc volt.
Az ultimátum úgy hatott, mint valami hideg zuhany. Füstként foszlottak szét a konfliktus békés megoldásába vetett remények. A forradalmi katonai bizottság meggyőződött arról, hogy Rjabcev időnyerés céljából húzta a tárgyalásokat. Az ultimátumot visszautasították. Haladéktalanul megkezdték a fegyveres harc esetére megállapított összes rendszabályok végrehajtását. Moszkva város kerületi megbízottainak parancsot adtak, hogy teljes harckészültségben álljanak és azonnal küldjenek osztagokat a szovjethez.
Az egyes csapatokat telefonüzenetben szólították fel, hogy csakis a forradalmi katonai bizottság rendelkezéseit teljesítsék.
A forradalmi katonai bizottság a szovjet védelmére Zamoszkvorécsjéből berendelte a „dvinszkiek” osztagát.
Moszkvában „dvinszkiek”-nek a Nyugati front katonáit, főképpen az V. hadseregbelieket nevezték. A fronton a különböző csapatokban bolsevik agitáció vádja miatt tartóztatták le őket és Dvinszk város börtönébe zárták — innen való a „dvinszki” elnevezés. Később Moszkvába, a Butyrki börtönbe szállították át őket. A „dvinszkiek” közül sokan század- és ezredbizottsági tagok voltak.
A „dvinszkiek” hosszú ideig ültek a börtönben. Nem állították őket bíróság elé, sőt még határozott vádat sem emeltek ellenük. A 200 bebörtönzött „dvinszkii” éhségsztrájkba lépett és azonnali bírósági tárgyalást követelt. A hadbíróság közegei nagy zavarban voltak és kijelentették, hogy a letartóztatott „dvinszkiek” iratai elvesztek. A bolsevikok mozgalmat indítottak a letartóztatottak szabadlábrahelyezése érdekében. A moszkvai helyőrség katonái egyértelműen követelték a „dvinszkiek” szabadonbocsátását.
A moszkvai szovjetbe és a katonai osztályba küldöttségek jöttek, magukkal hozva határozataikat. A katonák nemcsak azt követelték, hogy a „dvinszkieket” bocsássák szabadon hanem szemrehányást tettek a szovjetnek is halogató és határozatlan magatartása miatt. „Elég volt a szóból, elérkezett már a tettek ideje” — követelték a katonák, kifejezvén ezzel harckészségüket.
A moszkvai bolsevik szervezet követelésére és a moszkvai szovjet bolsevik frakciójának közbelépése folytán a „dvinszkiek” szeptember második felében szabadultak a Butyrki börtönből. Körülbelül 860 ember sorsáról volt szó, de szeptember 22-én csak 593 embert sikerült kiszabadítani. A többi már csak az októberi harcok idején szabadult.
A „dvinszkiek” bevetették magukat a harcba. Nagyszerű agitátoroknak és szervezőknek bizonyultak. A bolsevikok moszkvai bizottsága nemcsak azzal bízta meg őket, hogy az egyes csapatoknál tartsanak gyűléseket, hanem a gyárakba és üzemekbe is elküldte őket.
Amikor október 27-én este 10 órakor a forradalmi katonai bizottság által a szovjethez kirendelt „dvinszki” osztag a Vörös-téren haladt át, megállították őket a hadapródok.
— Hová mentek? — kérdezte őket egy ezredes.
— A moszkvai szovjet őrizetére.
— A központot mi őrizzük — felelt az ezredes és megparancsolta a „dvinszkieknek”, hogy tegyék le a fegyvert.
A katonák tiltakoztak. Az ezredes revolvert rántott elő és ott a helyszínen lelőtte a „dvinszkiek” parancsnokát, Szapunovot. A meggyilkolt parancsnok helyettese csak annyit tudott kiáltani: „Rajvonalba!” Az ütközet nem tartott sokáig. Mindkét félnek voltak sebesültjei, halottai, de a „dvinszkiek” mégis átvágták magukat a szovjethez és magukkal vitték összes sebesültjeiket.
A nyílt ellenségeskedések megkezdődtek.
Az ultimátum megérkezésekor éppen folyt a kerületi dumák ülése. Néhány száz aktív bolseviknak kellett ott összegyűlnie. A forradalmi katonai bizottság sietve értesítette őket az ultimátumról.
A tizenhét kerületi duma, melyek közt tizenegy a bolsevikok kezében volt, 6 óra 30 perckor gyűlt össze a Szucharev-népházban. A bolsevikok elhatározták, hogy, a kerületi dumákból új központi városi szervet választanak, azzal, hogy ezt szembehelyezzék az ellenforradalmi központi városi dumával. Mintegy négyszázan gyűltek össze. Alig kezdődött meg a tanácskozás, amikor az egyik kadetpárti dumatag, D. I. Schachovszkoj herceg kijelentette, hogy „nem történt intézkedés az összes dumatagok értesítésére” és, véleménye szerint, a gyűlés résztvevőit kiválogatták. Nagy lárma kerekedett. Schachovszkojt szavainak visszavonására kényszerítették. A gyűlés elnöke a kadetok és a megalkuvók folytonos tiltakozása és zajongása közben elmondta, hogy miért hívták össze a tanácskozást és előterjesztette konkrét javaslatait:
„1. A tanácskozás a moszkvai forradalmi katonai bizottságnak, mint a kormány egyedüli helyi szervének, teljes bizalmát fejezi ki.
2. A kerületi dumák haladéktalanul kerületközi tanácsot szervezzenek, amelybe mindegyik duma két-két képviselőt, az elöljáróságok pedig egy-egy képviselőt küldenek.
3. a gazdasági ügyek intézésére a szovjet saját kebeléből egy hét tagból álló forradalmi gazdasági végrehajtó bizottságot választ.
4. A bizottság kötelessége az élelmiszerellátást és élelmiszer elosztást, a városi pénzügyeket s Moszkva és a Moszkvakörnyék forradalmi rendjének őrizetét felölelő rendszabályok tervezetének sürgős kidolgozása.
5. A kidolgozott tervezetet a kerületközi tanács jóváhagyása után azonnal a moszkvai forradalmi katonai bizottság elé kell terjeszteni haladéktalan végrehajtás céljából”.
Mikor javaslatot tettek, hogy e tervezet felett minden vita nélkül szavazzanak, újra kitört a lárma.
Egyesek szót kértek, mások viharosan tiltakoztak. Ekkor váratlanul a szószékre lépett M. F. Vlagyimirszkij, a forradalmi katonai bizottság tagja és soronkívül a következőket közölte:
„Rjabcev, a moszkvai hadkerület parancsnoka, a forradalmi katonai bizottságtól azt követeli, hogy tizenöt percen belül mondja ki saját feloszlatását. A bizottság visszautasította ezt a követelést és az ellenforradalmi csapatok már lövik a teret. A bizottság a vita megszakítását javasolja. Minden nemzetközi szociáldemokrata (bolsevik) azonnal menjen kerületébe és várja felkészülten az eseményeket”.
A kadetok és a megalkuvók — a gyűlés kisebbsége — nagy zajjal elhagyták a termet. A visszamaradt tagok megszavazták a javaslatot és rohantak kerületeikbe.
Október 27-én éjszaka a forradalmi katonai bizottság és a Pártközpont tagjainak együttes értekezletén elhatározták, hogy általános sztrájkra hívják fel a moszkvai proletariátust és összegyűjtik az összes erőket a fehérgárdisták végleges szétzúzására.
A Bolsája Nyikitszkájátói a szovjetépülethez vezető uccákat már megszállták a hadapródok. Mintán az a veszély fenyegetett, hogy a fehérek elfoglalhatják a szovjetet, elhatározták, hogy két központot szerveznek: az egyik ott marad a szovjetépületben, a másik pedig átköltözik az egyik kerületbe. Október 28-án reggeli 4 és 6 óra között a Pártközpont tagjainak többsége a szovjetépületből átment a Belvárosi kerületbe. Ebben a kerületben „tartalék parancsnokságot” létesítettek arra az esetre, ha megsemmisítenék a forradalmi katonai bizottságot.
Értesíteni kellett az ezredeket és hű csapatokat kellett berendelni a szovjethez. A forradalmi katonai bizottság tagjai szétszéledtek a kerületekbe, ahol csak hívásra vártak.
Amikor a szovjetben elterjedt Rjabcev ultimátumának a híre, újra előbújtak a mensevikek, akik csak reggel léptek ki a forradalmi katonai bizottságból. Ezek a politikai alkuszok újra felajánlották a „honmentő bizottsággal” való tárgyalások közvetítését.
A megalkuvókat eltávolították a szovjet épületéből.
Csak azok maradtak ott, akik készek voltak győzni vagy meghalni a szovjethatalomért.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!