A tárgyalás
(idézet: A Szálasi-Per – Ítél a történelem – HÍRADÓ KÖNYVTÁR – 1945)
3
Az elnök ezután megkérdezte a tanút, hogy érintkezésbe került-e a német követséggel. A tanú igennel válaszolt. A csonka minisztertanácson az volt az álláspontjuk, hogy ebben a vesztett helyzetben elkerüljék a felesleges vérontást és polgárháborút. Ekkor jött fél háromkor Feine követségi tanácsos.
Lakatos ekkor lediktálta Fennének, hogy a kormány olyan adatok birtokába jutott, amelyre nézve még egy újabb állásfoglalás szükséges, de erre nincs mód a csonka minisztertanácsban. A felelősséget nem is tudják vállalni, a kormányhatalmat átadják a Német Birodalom exponenseinek. A kormányzó magát és családját németbirodalmi védőőrizet alá helyezi. Kikötés annyi volt, hogy közvetlen munkatársait vihesse magával, azután hogy a sajtó és a rádió a kormányzót ne támadja, harmadszor pedig az volt a kikötés, hogy a szélsőjobboldali elemek erőszakos beavatkozását és a vérontást tegyék lehetetlenné a németek.
Feine ekkor elsietett, ők együttmaradtak a tanácskozáson fél öt óráig. Negyed hatkor érte jött Feine. Közölte, hogy a Vár ellen felvonult csapatoknak parancsuk van arra, hogy ne használják lőfegyvereiket. Ekkor Feine autóján elvitte magával Lakatost a német követségre. Előtte és mögötte német géppisztolyosok állottak. Azt hallottam, hogy a kormányzó személyét és életbiztonságát kell biztosítani, mert reggel hat órakor megindul a támadás a Vár ellen. Arra az ellenvetésemre, hogy minden lövöldözés leállítását ígérték meg, Feine nem felelt. Mikor megérkeztek a királyi palota elé, kiszállt az autóból, később a lépcsőházban találta a kormányzót, aki útrakészen volt.
Veesenmayer közölte vele, hogy parancsa van német legfelsőbb helyről, hogy őt és családját kiszállítsák Németországba, A kormányzó ezt köszönettel tudomásul vette. Akkor Lakatos a kormányzóval egyedül ült egy autóba. A kormányzó családja női tagjaiért aggódott. Lakatos erre a nunciatura pincéjéből elhozatta őket.
Lakatos el akart távozni a követségről, hogy minisztertársait összehívja és végleges megállapodásra jussanak. Veesenmayer azt ajánlotta, hogy ne menjen ki az utcára. Lakatos azt mondotta, hogy egy kis lövöldözéstől nem ijed meg. A követ azt mondta háromnegyed hétkor, hogy negyed nyolckor értem jön. Én nem sejtettem, hogy ekkor letartóztatás megy végbe. Később már láttam, hogy le vagyok tartóztatva. Ennek óriási jelentősége van.
Lakatos elmondja, hogy az egész délelőttöt a kormányzó Brunswick, Vattay és Tost szárnysegéd kíséretében egy szobában bezárva töltöttek egészen egy óráig.
12 órakor bejött egy SS-katona, egyenesen a kormányzóhoz fordult: A miniszterelnök úr kíván önnel beszélni. Én ott állottam mellette. A kormányzó megkérdezte, ki az. Azt mondta: Szálasi.
Szálasit egy szomszédos szobába vezették. Lakatos nem volt jelen a megbeszélésen. Az elnök kérdésére kijelenti, a legpontosabban emlékszik, hogy ez 12 óra körül volt. Félóránál nagyobb eltérés semmi esetre sem lehetett.
Mikor a kormányzó visszatért a szobába, súgva megkérdezte tőle, mi történt. Súgva, mert egy német fegyveres SS-tiszt állandóan ott ült velük szemben. A kormányzó szószerint a következőket válaszolta: „Ez a fráter azt kívánta tőlem, hogy a hatalmat adjam át”. Nem emlékszem pontosan most már a következő szavakra, de a kormányzó azt válaszolta, hogy kirúgtam, vagy kidobtam. (Nagy ügyész közbekiált: Ez volt a szóbeli megbízatás!)
Az elnök megkérdi Szálasit, mit szól ehhez?
Szálasi: Fenntartom vallomásomat, ahogyan az én főtárgyalásomon mondtam.
Elnök: Szóval ön annyira fogalomzavarban volt, hogy a kirúgást hatalom átadásának értelmezte. (Nagy ügyész: így csapta be saját barátait!)
Lakatos: Ennek a jelenetnek tanúi voltak azok az urak, akik a németek által be voltak zárva a kormányzóval együtt. Tehát Vattay, Brunswick és Tost Gyula, aki később főbelőtte magát. Később engemet átvittek a német követségre. Ott egy szobába kísértek, ahol a következők voltak velem szemben: Rahm nagykövet, Veesenmayer követ és Feine követségi tanácsos.
— Tiltakoztam letartóztatásom ellen, amit Veesenmayer nagy elfoglaltságával indokolt. Kérdeztem, miről van szó. Közölte velem, hogy most fél 2 van. Nekik sikerült délután 2 óráig a német sajtót és a rádiót lestoppolniok abban az irányban, hogy a kormányzóról semmi féle gyalázó nyilatkozat ne adassék le. Közölte továbbá, hogy Hitler a kormányzónak fejedelmi bánásmódot helyezett kilátásba, mind saját személyére, mind családjára. De ez csak akkor tartható be, ha az általa kívánt formalitásokat elintézi.
Ezek a következők: 1. A kormányzó formaszerinti lemondása, 2. Szálasi kinevezése miniszterelnökké és 3. olyan irányú proklamáció: „Csak a nevemmel való visszaéléssel vált lehetségessé, hogy ilyen proklamáció megjelenjék.”
Lakatos hangsúlyozza, hogy ezt a felháborító javaslatot visszautasította. Kijelentette, hogy nézete szerint a kormányzó erre nem lesz kapható. De ha kényszerítik, elmegy és megkérdezi. Hangsúlyozta, a kormányzó legfeljebb abba megy bele, hogy a proklamációt semmisnek nyilvánítja.
Ezután fegyveres autóban ismét a Hatvani-palotába vitték. A kormányzó előtt vázolta, mivel fenyegetőznek a németek. T. i., hogy az általa kért és Hitler által kilátásba helyezett bánásmódot csak akkor biztosítják, ha ezeket a formalitásokat elintézi. Beszámolt a három pontról is. A kormányzó ekkor szóbelileg azt mondta: „Nem bánom.” Lakatos ezzel visszament és közölte ezt a németekkel. Ott azt kívánták, hogy mind a három pontot ő bonyolítsa le. Lakatos arra hivatkozott, hogy nem ismeri közelebbről Szálasit és azt a közvetítő indítványt tette, hogy az első két pontot Feine bonyolítsa le, a harmadik elintézését ő maga megkísérli. Ezután ismét a kormányzóhoz ment. Az elnök kérdésére ismét leszögezi, hogy az 16-án délután 3—fél 4 óra felé történt.
Lakatos: A kormányzónak két kívánsága volt. Az egyik, hogy a fiát visszakapja, a másik, hogy a másnapi elszállítás előtt tegyék lehetővé, hogy felkereshesse lakosztályát és csomagolhasson.
Lakatos ismét visszatért a német követségre, ahol azzal az ürüggyel, hogy Hitlerrel és Himlerrel beszélnek telefonon, hosszabb ideig várakoztatták. Később közölték, hogy ifj. Horthy Miklós kiadatását a legmagasabb helyről — tehát Hitlertől, vagy Himlertől elrendelték. Ezt Veesenmayer közölte.
Lakatos visszament a kormányzóhoz, s jelentette ezt.
Lakatos kijelenti, hogy a kormányzó aláírta a proklamációt. Visszatérve az előzményekre, még hozzáfűzi, hogy Rahm, amikor a szerepek szétosztásáról van szó, kifogásolta, hogy a proklamáció így túlrövid lesz és hogy a csapatok felé is kell valamit tartalmaznia.
A szöveget azután a kormányzóval együtt fogalmazták meg. Lényege a következő volt: A tegnap elhangzott proklamációban a fegyverszünet nem jelenti a fegyverletételt. A csapatok tovább harcolni kötelesek.
Az elnök kérdésére Lakatos kijelenti, hogy ezt az írást nem ellenjegyezte, azt csak a kormányzó írta alá. Az írást ezután átadta a németeknek. Név szerint nem emlékszik már, kinek, valószínűleg Veesenmayernek, de semmiesetre sem kisebb embernek.
Lakatos kijelenti még, hogy a nyilatkozatot német nyelven fogalmazták meg, hogy a németek hogyan fordították, azt nem tudja, az ő kezébe nem került többé. Hangsúlyozta, hogy ennek jelentősége van. Az elnök kérdésére kijelenti, hogy az aláírás 4 óra körül történt.
Mikor Lakatos távozott a kormányzótól, látta Szálasit, aki ott várakozott. Ez 16-án, délután 4 órakor történt, a Hatvani-palotában. Szálasi nyilván bebocsátásra várt.
E.: Nem tett említést arról, hogy Szálasival további beszélgetése van?
Lakatos: Nekem nem. Egy árva szóval sem.
E.: Ezt követően beszélt ön a kormányzóval?
Lakatos: Csak este, egy nagyon tragikus pillanatban.
E.: Ekkor nem tett fel kérdést, miért járt ott Szálasi?
Lakatos: Nem. Akkor már nem érdeklődtem. Este egészen röviden beszéltünk.
— Engem egy SS-generálishoz cipeltek úgy fél hat óra tájban, aki írást nyújtott át azzal, hogy szabadlábra vagyok helyezve. Ez ékes bizonyítéka annak, hogy a Szálasi-féle hatalomátadás erőszakos lépés volt, mert letartóztatásom ezt ékesen bizonyítja. Az írás birtokomban van, ezt bátorkodom a népbíróság asztalára helyezni A németek voltak olyan kedvesek és meggondolatlanok, hogy ezt kezembe adták.
E. (Szálasihoz): Tud erről?
Szálasi: Nem tudok.
E.: (Lakatoshoz): Ezután ön mit tett?
Lakatos: Hazaszállítottak miniszterelnökségi lakásomra, ahol borzalmas kép tárult elém: teljesen kifosztva találtam magánlakásomat, német SS-katonák és állig felfegyverzett nyilasok garázdálkodtak ott.
E.: Nyilasokat is látott?
Lakatos: Nyilasokat olyan tömegben, hogy nem lehetett nem látni. Feleségem arra ment be hálószobámba, hogy az ott hemzsegő német katonák a fehérneműs szekrényemet ürítették ki. Feleségemet és minisztertársaim feleségét egy pincehelyiségbe citálták le és ott gumibottal megfenyegették. Odafent italaimat fogyasztva dorbézoltak. Az egész Sándor-palotának feljárója tele volt nyilasokkal. (Az elnök megkérdezi: Harminc-negyven lehetett? Több.) Hogy kinek a vezetése alatt állottak, nem érdeklődtem. Engem gyanakodva néztek, amint egy német katona lakásomba kísért, de nem beszéltünk.
— Fél nyolc óra tájban értem jöttek és elvittek a német követségre, ahol a követnek jól ismert dolgozószobájában ült Rahm német nagykövet, Veesenmayer követ, Feine követségi tanácsos, Haller követségi tanácsos, vagy titkár, Beregfy Károly, Kemény Gábor és Rajniss Ferenc. Leültettek. Rajniss külön ült a hátam mögött, a követ íróasztalánál szorgoskodott. Azt mondották: képzeljem, a kormányzó az aláírást megtagadta.
— Ezt természetesnek vettem, de kérdeztem, miért. Elém tettek egy körülbelül három oldalnyi gépelt szöveget, amelyre azt mondották, hogy Szálasi szellemi terméke. Megjegyeztem, semmi közöm az egészhez, de ha már azt akarják, hogy írja alá, fogják rövidebbre. Most Kemény Gábor beleszólt: Szálasi ezt nem fogja elfogadni. Erre fel akartam állni: rendben van, csinálja Szálasi, nekem ehhez semmi közöm, minek hoztak ide?
— Rahm most valósággal kizavarta a magyar urakat, — együtt maradtam a németekkel és kijelentette: ne felejtsem el, nagyon kiéleződött a helyzet, ahol a kormányzónak életbiztonsága és kilátásba helyezett német védnökség alatt tartózkodása még nincs elintézve. „Es muss ein kurzer Prozess gemacht werden. — Mir ist das Leben des letzten auf Ungarns Boden kaempfenden deutschen Soldaten mehr wert, als der Sohn des Reichsverwesers … Der gehört vor Kriegsgericht und müsste erschossen werden.”
Tudtam, mennyire aggódik a kormányzó a fiáért és hogy első kérdése, ha az írást elé teszik, az lesz, mi van a fiával.
— Erre Rahm papírt vett elő és szemem láttára megfogalmazta német nyelven a kormányzó lemondási okiratát, amelynek nézetem szerint alkotmányjogi jelentősége is van. Én csupán arra szorítkoztam, hogy minél rövidebb legyen. Módosítást javasoltam. Az okmány kinevezésről beszélt, megvilágítottam, hogy a magyar alkotmányjog szerint miniszterelnököt kinevezni akkor szoktak, amikor kész kormánylista teljes megegyezéssel együtt van, itt legfeljebb kormányalakítási megbízásról lehet szó.
— A német szöveg elkészült, behívták Rajniss Ferencet, aki jött-ment és később behozta a magyar szöveget. Azt kívánták, írassam alá a kormányzóval. Én erre nem voltam hajlandó, legfeljebb arra, hogy a német követet hozzá elkísérjem.
— Veesenmayer autóján magával vitt a királyi palotába, ahol a kormányzó éppen magánholmiját csomagolta. Piszkos német katonáktól hemzsegett a palota. Nyilasokat ott nem láttam. Betereltek egy üres szobába, azt hiszem, fürdőszoba volt, ott előadtam a kormányzónak a dolgot. Az első kérdése volt: „Mi van a fiammal?” Azt válaszoltam, legfeljebb a német követ tudja garantálni, aki itt áll kint. Behívtam, mire a kormányzó kérdésére fölényes mosollyal válaszolt: „Ew. Durchlaucht! Es ist von allerhöchster Stelle befohlen, dass er sich morgen an den Sonderzug anschliessen werde. Ob in Wien, oder Linz, Detailfrage, das ist nicht garantiert, aber das Wesen, ja!”
Lakatos: Erre a kormányzó kérdőleg rám nézett, mire azt mondtam, hogy a német követnek ezt a kijelentését nincs jogom kétségbe vonni. Erre a kormányzó ezt a történelmi dokumentumot ott a fürdőszobában aláírta. Az okmányban az volt, amit — mint már említettem — Rahm nagykövet fogalmazott, hogy a kormányzó lemond kormányzói tisztségéről és a valami többségre támaszkodó Szálasi Ferencet kormányalakítással bízza meg. Az államfői jogok gyakorlásáról egy árva szó sem volt benne. Ezt merem állítani egészen biztosan.
E.: Hová vitték ezt az okmányt!
T.: Az okmányt Veesenmayer követ zsebrevágta. Engem azután hazakísértek a miniszterelnökségre. Többé nem láttam sem az okiratot, sem Veesenmayert, sem a kormányzót.
E.: Ön azt mondta, hogy amikor visszatért a német követségre, ott talált egy szélesebbkörű társaságot, Rajnisst, Keményt és mint mondotta, Beregfyt is. Határozottan emlékszik ön arra, hogy Beregfy is ott volt!
T.: A leghatározottabban emlékszem, azt is meg tudnám mutatni, hogy hol foglalt helyet.
Az elnök Beregfyhez: No maga kis ártatlan!
Beregfy: Lakatos téved, mert én később jöttem és akkor arról volt szó, hogy Lakatost várjuk.
Az elnök Beregfyhez: Mindenesetre, az az új dolog, hogy ön egyáltalában itt volt, nagyon érdekesen hozható kapcsolatba önnek azzal a korábbi vallomásával, hogy ön már a délelőtti órákban látta ezt a kormányzói lemondó és Szálasinak megbízást adó okmányt, amit Lakatos hozott.
Beregfy indulatosan közbeszól: Tessék utánanézni, nem mondottam.
Elnök erélyesen: Ezt mondta, ne nyissa ki a száját …
Beregfy: Akkor nem tudok védekezni.
E.: De arcátlan hazugságra nem nyitja ki többet a száját.
E.: Ön a legélesebben ideirányította védekezését, hogy ön azért vállalta a Szálasi-kormányban a részvételt és azért tett esküt Szálasira, mert megnyugvásban lehetett afelől, hogy ez alkotmányos úton történt, hiszen a magyar miniszterelnök hozta önnek Horthynak erről szóló nyilatkozatát.
Beregfy: Úgy van.
E.: Most pedig kitűnik, hogy a Horthy Miklós-féle írásbeli nyilatkozat még az esti órákban sem volt meg, tehát mindenesetre csakis a miniszteri eskütétel után született meg, amiről önnek is kellett tudni, mert hiszen jelen volt a tanácskozáson, ahol ez a kérdés vajúdott.
Beregfy: A tanácskozáson nem voltam jelen, mert később jöttem.
Az elnök Lakatoshoz: Hozott ön16-a folyamán egy írásbeli nyilatkozatot, mindegy, hogy mikor vagy hova és ott Beregfynek vagy Beregfy előtt mondta-e, hogy itt van a kormányzói lemondó és Szálasit megbízó nyilatkozat?
Lakatos: A leghatározottabban állítom, hogy nem, mert a kormányzó által aláírt nyilatkozatot Veesenmayer követ zsebre vágta. Engem elkísértek a miniszterelnökségre és aznap este én vissza sem mentem a német követségre.
Az elnök ezután elrendeli a tanú és Beregfy szembesítését. A tanú kijelenti: bátorkodom szemébe mondani, hogyha azt állítja, hogy én a kormányzótól aláírt iratot hoztam és önnek megmutattam, ez erős hazugság.
Elnök: És a kormányzó megtört ember, vagy erélyes ember volt ezekben az órákban?
Lakatos: Amilyen erélyes embert mutatott egészen az utolsó napig, olyan megtört ember volt ebben a percben. A letartóztatás nagyon megtörte az ő előrehaladott korában. Azt érezte, hogy az aláírás az ára annak, hogy a fiát visszakapja, ami sohasem történt meg.
Elnök: Ön a kormányzói aláírással ellátott iratot hol adta át a németeknek?
Lakatos: Sehol. Azt Veesenmayer zsebrevágta. Én azt aláírás előtt bevittem a kormányzóhoz, de aláírás után a kezemben sem volt.
Elnök: Az ön ellenjegyzése hogy került rá?
Lakatos: Csak később, október 30-án.
Elnök: Mi volt az oka, hogy nem került rá az ellenjegyzése? Megtagadta, vagy nem is kérték?
Lakatos: Szerencsére nem is kérték.
Elnök: Hogy került ezután rá?
Lakatos: Ezután engem csendőrök kíséretében Tihanyba szállítottak, ahol szabályszerűen internálva voltam, amíg Szálasiék a kőhidai fegyházba nem zártak. Október 30-án Szőllősi Jenő miniszterelnökhelyettes lejött hozzám Tihanyba és hozta magával a kormányzói lemondó okiratot, hogy én azt utólag ellenjegyezzem. Nekem meg voltak az aggályaim és ellenvetésem és húzódoztam tőle. Végül azzal a formulával aláírtam, hogy egy külön jegyzőkönyvet vettünk fel a dologról, amelyből kitűnt, hogy az aláírásom utólagos volt.
Elnök (Szőllősi Jenőhöz): Így volt ez?
Szőllősi: Igenis.
Mérő népbíró azt a kérdést teszi fel, hogy a kormányzó a németek részéről letartóztatásban, vagy védőőrizetben volt?
Lakatos határozottan kijelenti, hogy letartóztatásban.
Lakatos: Ezek szerint nyilván.
A népügyésznek arra a kérdésére, hogy október 15-e előtt Horthynak milyen véleménye volt Szálasiról, Lakatos kijelenti, hogy Horthy előtte mondotta Szálasiról: „Azt a frátert pedig a fal mellé állíttatom és agyonlövetem.”
Frank: Igaz-e, hogy a fegyverszünet keresztülvitelének biztosítására Budapestre összesen egy zászlóaljat hoztak?
Lakatos: Egy karhatalmi zászlóaljat hallottam, ezért az egészet eleve elégtelennek tartottam.
Nagy Vince politikai ügyész kérdésére Lakatos kijelenti, hogy nem tudja, ki adta le és ki szövegezte a Vörös-féle hadparancsot.
Nagy Vince: Ön Bajcsy-Zsilinszky Endrén kívül tudtommal még Nagy Ferencnek, ifj. Tildy Zoltánnak és más elfogott politikusoknak szabadlábrahelyezését is elrendelte.
Lakatos: Az elrendelés, sajnos, nem állott módomban, az első naptól kezdve óriási harcot vívtam a német követtel ezen a vonalon.
Nagy Vince: Milyen közbenjárást tett arra, hogy ezeket szabadon bocsássák?
Lakatos: Az első naptól követeltem ezek szabadonbocsátását, mint a magyar szuverénitás legmélyebb sérelmének orvoslását, ebben az értelemben nyilatkoztam a parlamentben.
Nagy: Ezt teljesítették?
Lakatos: Igen. Ilyen értelemben harcoltam Veesenmayerrel az első naptól kezdve. Az a tónus, amit vele szemben érvényre juttattam, elődöm megalázkodó tónusával szemben, már meglepő újítást jelentett Veesenmayer számára. Nap mint nap követelte, hogy a Budapestről még el nem vitt 220.000 zsidót engedjem deportálni, mert Sztójayékkal erre megállapodást kötöttek. Erre azt mondottam magamban, addig, amíg lehetséges, szabotálni fogom ezt, amit az utolsó napig meg is tettem. Húzó-halasztó ígéretekkel keresztül tudtam vinni, hogy az én kormányműködésem alatt tudtommal legalább is zsidót Budapestről nem deportáltak.
Nagy Vince: Mi történt a letartóztatott baloldali politikusokkal?
Lakatos: Én azt követeltem, hogy adják ki a letartóztatott törvényhozókat, ők meg azt követelték, hogy a letartóztatott zsidókat deportáltassam. Nem akarok dicsekedni, de meg kell mondanom, hogy amit én követeltem, az sikerült, amit ő követelt, nem hajtottam végre. Kiszabadítottam ifj. Tildy Zoltánt, Bajcsy-Zsilinszky Endrét, aki, sajnos, később merészen a halálba rohant, ehhez hozzátehetem még: Peyer Károlyt, Laky Dezsőt és Baranyai Lipótot. A többi névre nem emlékszem.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!