A proletárforradalom Moszkvában – 1
(idézet: A polgárháború évei a Szovjetunióban 1917-1922
Hetedik fejezet
A proletárforradalom Moszkvában
1
A felkelés kezdete
OKTOBER 24-ÉN Moszkva és Petrográd között egész nap nem működött a telefon. Mi történt a fővárosban? Senki sem tudta. Csak október 25-én reggel sikerült Noginnak Petrográdról felhívnia a moszkvai szovjetet. Moszkvában reggel 10 órára volt kitűzve mindkét szovjet végrehajtó bizottságának együttes ülése, de a tagok még csak éppen gyülekezni kezdtek. Csupán a bolsevikok jöttek össze frakcióülésre. A telefonbeszélgetésnél véletlenül jelen volt a szovjet Vörös Gárdájának parancsnoka, A. Sz. Vegyernyikov. A moszkvai pártbizottsággal, — melynek helyisége ott volt a közelben, a „Drezda” nevű szállóban, a Szkobelev-téren, — Vegyernyikov közölte Nogin telefonüzenetét.
Ez időben ott éppen üléseztek. A bolsevikok moszkvai bizottsága még nem értesült a petrográdi eseményekről. A szovjet mellett felállítandó harci központ kérdését tárgyalták. A vitán érezhető volt a kalugai szovjetszétverésének hatása. Az ülés összes résztvevői sürgős intézkedéseket tartottak szükségesnek, de közvetlen akcióról még nem esett szó. Elhatározták, hogy
„a szovjetfrakciót felhívják arra, hogy azonnal harci központot alakítson, mely az aránylagos képviselet alapján a következő összetételű legyen: 3 bolsevik, 1 mensevik, 1 eszer és 1 képviselő a Vörös Gárda, 1 pedig a hadkerületi parancsnokság részéről. Az erőviszony: 4 bolsevik és 3 más.
A katonai szervezet tovább folytatja munkáját. A bolsevik katonai bizottságot megbízzák egy mozgalom kezdeményezésével az összes csapategységekben, amely arra irányuljon, hogy a csapategységek jelentsék ki, hogy a szovjet beleegyezése nélkül semmiféle parancsnak sem vetik alá magukat”.
Ebbe a szovjet harci központba ott rögtön megnevezték a jelölteket.
Ezután a moszkvai bizottság áttért a párt harci központjának kérdésére. Egyhangúan, minden vita nélkül kimondták a párt egységes harci központjának megalakítását a következő összetételben: két elvtársat a területi iroda részéről, kettőt a moszkvai városi bizottság részéről és egyet a bolsevik párt moszkvakörnyéki bizottsága részéről. Ezenkívül még azt is javasolták, hogy a pártközpontba a szakszervezetek és a katonai szervezet is küldjön egy-egy képviselőt. A pártközpontot diktátori teljhatalommal ruházták fel.
Éppen befejeződtek a választások, amikor elterjedt a petrográdi felkelés híre. A szovjet harci központ még nem alakult meg: a szovjetek ülése csak 3 órára volt kitűzve, a helyzet viszont azonnali intézkedést követelt. A pártközpont, mely a „Drezda” szállóban maradt, elrendelte, hogy mindenekelőtt a posta- és távíróépületet szállják meg, a műszaki múzeumban, ahova a szovjet ülését hirdették, őrséget állítsanak és a burzsoá újságokat betiltsák. A bolsevik párt összes kerületi bizottságait felszólították, hogy válasszanak kerületi harci központokat és szállják meg a népőrség kerületi parancsnokságait. A bolsevik párt területi irodáját megbízták azzal, hogy azonnal küldje el képviselőjét Alexandrovba kézigránátokért. Arjolban és Brjánszkban építsenek védőállásokat arra az esetre, ha az ellenforradalom Moszkva ellen vonulna. A területi iroda a Moszkvában élő szmolenszkiek egyesületének egyik képviselőjét Szmolenszkbe küldte és értesítette Tulát a moszkvai eseményekről.
A posta- és távíróközpont elfoglalásával A. Sz. Vegyernyikovot bízták meg. Vegyernyikov elhatározta, hogy az 56. ezredet használja fel erre a célra. Az ezredparancsnokság és két zászlóalj a Pokrovszki-kaszárnyákban volt elszállásolva. Az 1. zászlóalj és a 8. század a Kremlben állomásozott, a 2. zászlóalj többi százada pedig a Moszkva folyó túlsó partján („Zamoszkvorécsje”).
Vegyernyikov O. M. Berzinnel, a 8. század zászlósával együtt déltájban automobilon a Pokrovszki-kaszárnyákhoz robogott. Éppen ülésezett az ezredbizottság. Az ülést félbeszakították, közölték a hírt, hogy Petrográdon megdöntötték az ideiglenes, kormányt, és felszólították az ezredbizottságot, hogy az ezredből két századot jelöljön ki a posta- és távíróközpont elfoglalására. Az ezredbizottság eszerpárti elnöke hosszas ingadozás után vitára bocsátotta a kérdést. A tisztek nyugalomra intettek és követelték, hogy várják be a hadkerületi parancsnokság rendelkezéseit. Az eszer és mensevik katonák azt követelték, hogy a katonaküldöttek szovjetjét tájékoztassák. Az ezredbizottság szándékosan húzta a kérdés elintézését. Hirtelen egy bolsevik katona ugrott fel és elkiáltotta magát:
— Fiúk, ne várjuk meg, amíg telebeszélik a fejünket!.. Cselekedni kell. Elég volta fecsegésből, egy — kettő, sorakozó!
A katonák felálltak. Valaki elkiáltotta magát:
— Te sorakoztasd a te 11. századodat, én meg a magam századával vonulok ki!
Az ezredbizottság egyszerű katonatagjai századjaikhoz siettek. Tizenöt perc múlva két század — a 11. és a 13. század — felsorakozott a kaszárnya előtti téren. Gyorsan összeszámolták őket és a kaszárnya kapuján át elvonultak. Szembetalálkoztak az ezredparancsnokkal, de a katonák ügyet se vetettek rá.
A központi posta- és távíróhivatalhoz érve megszállták az összes bejáratokat, őrséget állítottak fel. A hivatalnokok folytatták munkájukat. Az épület megszállásánál félreértés történt, amely később komoly következményekkel járt: a posta- és távíróépület mellett volt az interurbán telefonállomás. A csapat ezt is megszállta és azt hitte, hogy feladatát ezzel teljesítette. Holott el kellett volna foglalnia a Miljutyin-uccai központi városi telefonállomást is. Ez azonban nem történt meg.
Alighogy a katonák elfoglalták őrhelyeiket, a Vörös Kapu felől megjelent az Alexéjev-katonaiskola hadapród-százada és a postaépület kapujához tartott. A kapunál álló őrök lövésre kész fegyverrel elállták az utat. A tiszt csodálkozó kérdésére a katonák azt válaszolták, hogy itt az 56. ezred teljesít szolgálatot. A tiszt telefonon jelentést tett a kerületi parancsnokságnak a beállott helyzetről. Amint később kiderült, a parancsnokság már tudott a petrográdi forradalmi eseményekről és a maga részéről lázas előkészületeket tett — elsősorban a távíró központot akarta elfoglalni. De a távíró megszállására küldött hadapródokat a forradalmi katonák megelőzték. Rjabcev ezredes, a moszkvai hadkerület parancsnoka, kénytelen volt visszarendelni a hadapródokat. A távírdánál ott maradt a forradalmi őrség.
Miközben a katonák a távíróközponthoz siettek, a moszkvai szovjet épületében délután egy órakor az összes frakciók képviselői tanácskozásra gyűltek össze. A bolsevikok is megjelentek.
A tanácskozáson az eszerpárti polgármester, Rudnyev, izgatottan ismertette a Petrográdon végbement eseményeket. Jelen volt a moszkvai hadkerület parancsnoka, Rjabcev is.
A tanácskozáson elhatározták, hogy az összes frakciók vezetősége nevében a két moszkvai szovjet október 25-én délután 3 órára kitűzött teljes ülése elé a következő határozati javaslatot terjesztik:
„A moszkvai forradalmi rend helyreállítása és minden ellenforradalmi kísérlet elhárítása céljából a munkás-, katona- és parasztküldöttek szovjetjeinek, a városi önkormányzatnak, a zemsztvo-önkormányzatnak, a katonai parancsnokságnak, az összoroszországi vasutas szövetségnek és a posta- és távíró-alkalmazottak szövetségének képviselőiből egy ideiglenes demokratikus szerv létesítendő”.
A végrehajtó bizottság bolsevik frakciójának képviselői, Szmidovics és Ignátov nem emeltek kifogást egy ilyen szerv alakítása ellen. Csak a képviselők számáról folyt a vita. Rudnyev ragaszkodott ahhoz, hogy a dumáé legyen a többség, Szmidovics és Ignátov pedig a szovjeteknek követelték a többséget.
Ez a terv homlokegyenest ellenkezett a bolsevikok moszkvai bizottságának határozatával, mely egy szovjet harciközpont létesítését célozta. Rudnyev javaslatának elfogadásával a frakcióközi tanácskozáson résztvett bolsevikok a megalkuvókkal való tárgyalások útjára léptek.
A szovjetek egyesült ülése csak este 6 órakor nyílt meg a műszaki múzeum nagytermében. Zárt ülés volt. A terem zsúfolva. Már mindenki tudott a petrográdi felkelésről, de a hírek ellentmondottak egymásnak: az egyik az ideiglenes kormány bukásáról beszélt, a másik arról, hogy csapatokat hívtak a frontról. Az egymás hátán tolongó küldöttek izgatottan tárgyalták a híreket. Egyszerre csak megjelent az emelvényen Szmidovics elnök és megnyitotta az ülést:
„Elvtársak! A nagy forradalmi események során, amelyeket a lefolyt nyolc hónap alatt átéltünk, elérkeztünk a legforradalmibb és talán a legtragikusabb mozzanathoz…”
A hallgatóság az emelvény felé tódult. Mindenki az elnökre szegezte tekintetét és izgatottan várt feleletet egy kérdésre: hogyan végződött a felkelés?
„A rendelkezésre álló adatok alapján — folytatta Szmidovics — nem lehet eleve állítani, hogy a felkelés sikerrel fog végződni… Ma az új moszkvai kormányszerv, a forradalmi moszkvai kormányszerv alakításáról fogunk tárgyalni”.
Szmidovics a moszkvai kormányszerv megszervezésének kérdésében egyhangú határozat mellett kardoskodott. Bár Szmidovics előtt ismeretes volt már a bolsevikok moszkvai bizottságának határozata, mégis az összesszovjet frakciók vezetőségeinek tanácskozásán elfogadott határozati javaslatból indult ki, amely koalíciós kormányszerv megalakítására irányult.
Az elnök befejezte megnyitó beszédét. Mély csendben felolvasták a petrográdi felkelésről szóló táviratokat. Bár a hírek szűkszavúak voltak, mégis semmiben sem hagytak kétséget a forradalom győzelme felől. A petrográdi eseményekről való tájékoztatás után Iszuv mensevik szólalt fel és arról a határozati javaslatról számolt be, melyet a koalíciós kormányszerv alakításának kérdésében az összes frakciók képviselőinek tanácskozásán elfogadtak. Ez a javaslat nyilván nem volt összhangban a petrográdi események jellegével. Ekkor a bolsevikok az ülés félbeszakítását követelték.
A bolsevik frakció ülésén éles bírálatnak vetették alá a kormányszerv összetételéről szóló „egyeztető” határozati javaslatot. Az ülésen a frakció vezetőség végrehajtó bizottságbeli képviselőinek szemére vetették, hogy az általuk elfogadott javaslat nemcsak a párt irányvonalával és a bolsevikok moszkvai bizottsága határozatával ellenkezik, hanem Petrográd forradalmi harcban álló munkásainak is rossz szolgálatot tehet.
Az ülés résztvevőinek túlnyomó többsége az „egyeztető” határozati javaslat ellen foglalt állást. A javaslatot elvetették és a következő határozati javaslatot fogadták el:
„A munkás- és katonaküldöttek moszkvai szovjetjei mai teljes ülésükön hét tagból álló forradalmi bizottságot választanak.
E forradalmi bizottság jogot nyer arra, hogy a munkás- és katonaküldöttek szovjetjének utólagos jóváhagyásával más forradalmi demokratikus szervezetek és csoportok képviselőit bevonja tagjai sorába. A megválasztott forradalmi bizottság azonnal megkezdi működését és feladata, hogy minden tekintetben támogassa a petrográdi munkás- és katonaküldöttek szovjetjének forradalmi bizottságát”.
A szünet véget ért, a küldöttek bevonultak a terembe.
A bolsevik frakció felhívta a munkás- és katonaküldötteket, hogy ebben a felelősségteljes pillanatban álljanak Petrográd munkásai és katonái mellé. Aki ezt a kötelességét nem teljesíti, az áruló.
— Demagógia!—hangzottak fel a mensevikek és eszerek közbekiáltásai.
„Ne égessétek fel a hidat magatok mögött! — kiáltotta Iszuv mensevik. —Ne bontsátok meg a demokratikus frontot az alkotmányozó nemzetgyűlés előestéjén!..”
Az eszerek és mensevikek viharosan tiltakoztak a forradalmi katonai bizottság megalakítása ellen. Az elszigetelés rémével ijesztgették a munkásokat, fenyegetőztek, hogy ellenforradalmi szervezetek jutnak majd hatalomra. A forradalmi katonai bizottsággal szemben „demokratikus szerv” alakítását követelték, úgy, ahogy azt az összes frakciók határozata javasolta.
A frakciók megtették nyilatkozataikat. A szovjet elhatározza, hogy vita nélkül áttér a szavazásra. Kimondják, hogy a szavazást a bolsevik határozati javaslattal kezdik, de a mensevikek ragaszkodnak ahhoz, hogy előbb az ő határozati javaslatuk felett szavazzanak. A teremben nő a lárma. Egyes küldöttek tiltakoznak az ellen, hogy a mensevikek elnyújtják az ülést. Több szónok indítvány beterjesztésére kér szót. Az eszerek összesúgnak és hirtelen kijelentik, hogy a szavazásban egyáltalán nem fognak résztvenni. Az elnökségben észreveszik, hogy az eszerek frakciója erősen megcsappant. Az eszerek egymásután, majd pedig csoportosan, zaj nélkül távoznak.
Amikor a bolsevikok észrevették az eszerek szökését, javasolták a jelenlevők megszámlálását. Leírhatatlan lárma kerekedett. Az eszerek kiabálni kezdtek, hogy végleg eltávoznak a gyűlésről.
Megkezdődött a szavazás.
A teljes ülés 394 szavazattal 106 ellen elfogadta a bolsevikok határozati javaslatát; 23 küldött tartózkodott a szavazástól. Az „egyeztető” határozati javaslat mellett összesen 113 szavazatot adtak le. Az eszerek egyáltalán nem szavaztak.
A szavazás után a mensevikek a következő nyilatkozatot tették:
„Kötelességünknek tartjuk, hogy a munkásosztályt és a moszkvai helyőrséget mindvégig megvédjük attól a kalandtól, attól a veszélyes úttól, amely felé önök (bolsevikok — A szerk.) haladnak. Ezért mi részt fogunk venni ebben a szervben, de nem abból a célból, mint önök, hanem azért, hogy ott folytassuk leleplező munkánkat, melyet a szovjetben végeztünk, hogy enyhítsük azokat a végzetes következményeket, melyek Moszkva proletariátusára és katonáira zúdulni fognak”.
Két vonal — a bolsevikok és a megalkuvók vonala küzdött egymással október 25-én a szovjetek teljes ülésén: az egyik a petrográdi proletariátus és a helyőrség támogatására irányuló akciót követelt, a másik pedig, annak örve alatt, hogy a petrográdi események további fejlődését ki kell várni, a proletárforradalom elárulására irányult.
A forradalmi katonai bizottságba négy bolsevikot és három menseviket választottak.
Az eszerek visszautasították a forradalmi katonai bizottságban való részvételt.
A petrográdi forradalmi katonai bizottságtól eltérően a moszkvai forradalmi katonai bizottságnak a mensevikek, a burzsoázia e kémei is tagjai voltak. Azonfelül az önfeláldozó forradalmár, Uszijevics mellett, a moszkvai forradalmi katonai bizottságban ott ült a kapitulálásra hajlamos Murálov is, akit később hazaárulásért főbelőttek. Ez az összetétel szükségszerűen visszahatott a felkelés vezetésére is.
Az újonnan megválasztott forradalmi katonai bizottság a műszaki múzeumból azonnal a szovjetépületbe ment és munkához látott. Az október 25-ről 26-ra virradó éjszakán itt tartózkodott a párt harci központja is.
Nemsokára kitudódott, hová távoztak az eszerek a szovjetülésről. Mintegy 3 órával a szovjet ülésének megnyitása után, körülbelül este 9 órakor megnyílt a városi duma rendkívüli ülése. Itt egészen más hangulat uralkodott: az aggodalom, az ideges várakozás hangulata.
Túlnyomó többségben kadetek, eszerek és mensevikek voltak ott. Nyoma sem volt az ünnepélyes hangulatnak, melyre a gyűlésen a kadetpárti professzorok törekedtek. A képviselők idegesen izegtek-mozogtak. Híreket közöltek egymással, egyik frakciótól a másikhoz szaladgáltak, szorosan körülfogták a frakciók vezetőembereit.
Az elnök Rudnyev polgármesternek adta át a szót. Rudnyev röviddel azelőtt telefonbeszélgetést folytatott a Téli palotával. A belügyminiszter, a mensevik Nyikityin, még közölni tudta vele, hogy a bolsevikok megadásra szólították fel az ideiglenes kormányt. A kormány Rudnyevet bízta meg Moszkvában az ellenállás szervezésével.
Szomorú, tragikus hangon jelentette ki a polgármester a következőket:
„A kormány megdöntéséről van szó és arról, hogy a hatalmat egy bizonyos párt, a bolsevikok ragadják meg. Az ideiglenes kormány utolsó óráinak vagyunk tanúi. Az államhatalom haláltusáját vívja”.
Azután Rudnyev a petrográdi eseményekről olvasott fel jelentéseket. A bolsevikok elfoglalták a távíróközpontot, a pályaudvarok a felkelők kezében vannak. Egy matróz és katonaosztag szétkergette az előparlamentet. Az erő a munkásküldöttek kezében van, de az ideiglenes kormány még tartja magát.
„Tizenöt perccel ezelőtt, — mondotta Rudnyev — Nyikityin belügyminiszter a következőket közölte: félórával ezelőtt két katona jelent meg nála a forradalmi katonai bizottság nevében és közölték vele, hogy az ideiglenes kormányt megdöntötték. Ha az ideiglenes kormány hajlandó a maga letételét elismerni,akkor sértetlenséget biztosítanak neki. Nyikityin azt felelte, hogy a kormány nem érzi magát feljogosítottnak a lemondásra”.
E szavak hallatára a bolsevikokon és az egyesülés hívein kívül valamennyien tapsviharban törtek ki. A fejvesztett küldöttekben reménysugár villant fel, de gyorsan el is tűnt. Rudnyev áttért a moszkvai helyzet ábrázolására. A távíró-központot megszállta az 56. ezred. Egész sor épület megszállása folyamatban van. És mindezt a szovjet nevében, a valóságban azonban a bolsevikok moszkvai bizottságának vezetése alatt hajtják végre.
„Lehet, hogy a moszkvai városi duma — fejezte be beszédét Rudnyev — nem rendelkezik fizikai erővel, de a városban ő az egyedüli legfőbb hatalom és nem adhatja hozzájárulását ahhoz, ami most Petrográdon végbemegy. Ezenkívül a városi dumára az a konkrét feladat hárul, hogy őrizze a fővárosi lakosság közbiztonságát, amelynek felelősséggel tartozik.”
Rudnyev azt javasolta, hogy a városi tanács mellett — állítólag a lakosság védelmére — egy egyesült szervet, „közrendi bizottságot” alakítsanak.
A beszéd utolsó részét hallgatás követte. Senki sem kért szót. A kadetpárti Scsepkin, aki később a legnagyobb szabású szovjetellenes összeesküvések egyikének élén állt, felszólította a városi dumát, hogy mindenekelőtt hallgassa meg „…az országban végbemenő szörnyű események előidézőit, akik itt ülnek a baloldalon”.11
Szkvorcov-Sztyepánov régi bolsevik válaszolt.
Nyugodt, határozott hangja a teremnek minden sarkába elhatolt.
„A moszkvai állami tanácskozás idején — mondotta — a szakszervezetek elhatározták, hogy tüntetéssel fejezik ki álláspontjukat. A polgármester akkor kétségbevonta a munkásoknak tüntetésre való jogát és egy kisebbség anarchikus fellépésének nevezte a tüntetést. Másfél hónap telt el azóta és az anarchikus kisebbségből többség lett. Ezt világosan megmutatták a kerületi dumaválasztások. Kinek a nevében beszél a polgármester? Azoknak a nevében, akik június 25-én választottak, de nem a mostani többség nevében. Most önök: kisebbség”.
A karzati közönség és a teremben ülő bolsevikok kitörő tapssal fogadták ezt a nyilatkozatot. A kadetpártiak felháborodott kiáltásokkal tiltakoztak. Az eszerek némán néztek egymásra.
„A duma — folytatta Sztyepánov és hangja egyre élesebbé vált — már nem képviseli a lakosságot. Az ország jövendője nevében bátran és határozottan beszélünk. A hatalmat nem valami elenyésző kisebbség, hanem az ország többségének képviselői ragadják meg. Ezt mutatják a tények is: megszállták a távíróközpontot, a Szmolni-épületet, a pályaudvarokat, az állami bankot és számos egyéb intézményt. Ellenállást csak néhány tucat ember tanúsít. Ez azt jelenti, hogy a nép nem áll az ideiglenes kormány mellett. Nem a nép akarata szülte ezt az ideiglenes kormányt, hanem Rodzjanko kegyes jóvolta. Hozzanak csak határozatot, mi nem fogunk résztvenni a szavazásban. De ne feledkezzenek meg arról, milyen felelősséget vállalnak magúkra”.
Szkvorcov-Sztyepánov szavai ellen zavartan tiltakoztak a szociál-megalkuvók. Az eszerek képviselője kijelentette, hogy „az egész parasztság ellenzi a felkelést”, hogy „a bolsevikoknak nincsen többségük a katonaküldöttek szovjetjében”, hogy „a munkásküldöttek szovjetje nem jelenti az egész proletariátust”…
A városi duma második legerősebb frakciója, a kadetok nevében Asztrov szólalt fel. Az ideiglenes kormány feltétlen támogatását követelte. Asztrov a monarchia híve volt, aki Miljukovval együtt a Romanovok önkényuralmának fenntartásán fáradozott, most pedig a hatalomnak a szovjetek által történt megragadását… — a monarchia visszaállításával hasonlította össze.
A mensevikek hosszú, zavaros beszédekben a munkásküldöttek szovjetjét azzal vádolták, hogy helytelen, hamis úton halad. Ígérték, hogy azt a szervet fogják támogatni, amely az összes demokratikus szervezetek képviselőiből fog megalakulni. De ha ez a szerv megtorló intézkedéseket tenne a munkások ellen, akkor kilépnek belőle.
A mensevikek ezen a tanácskozáson a fejvesztettség és bomlás szélsőséges jeleit mutatták. Egyesek azt hangoztatták, hogy az ideiglenes kormány ellen fognak fellépni, ha ez a kivégzések útjára lépne. Mások a kadetokhoz hasonlóan az ideiglenes kormány fenntartás nélküli támogatását követelték, még ha e miatt távozniok is kellene a mensevik frakcióból.
Sokáig tartottak a zűrzavaros beszédek. A frakciók egymást hibáztatták, a kölcsönös szemrehányások zajában pedig a bolsevikok felemelkedtek helyeikről és elhagyták, a dumát: a kerületekbe siettek, ahol sürgős munka várt rájuk.
A bolsevikok távozása után a hátramaradottak észrevették, hogy felesleges időfecsérléssel foglalkoznak. A vitát abbahagyták. Végül is, éjféltájban, hosszú határozatot hoztak, amelyben felhívták a népet, hogy tömörüljön a városi duma körül és szálljon szembe a bolsevikokkal.
Rudnyev javaslatára a duma mellett megalakították a „közrendi bizottságot” a következő összetételben: a duma, a moszkvai kerületi zemsztvó képviselői, a katonai küldöttek és a parasztküldöttek szovjetjei végrehajtó bizottságainak képviselői, amelyekben az eszereké és a mensevikeké volt a többség, a hadkerületi parancsnokság, a posta-és távíróalkalmazottak és a vasutas szakszervezetek képviselői.
A mensevikek tagjai voltak mind a „közrendi bizottságnak”, mind a forradalmi katonai bizottságnak.
Az eszerek nem léptek be a forradalmi katonai bizottságba, azonban teljes támogatásban részesítették a „közrendi bizottságot”. Ez volt a titka annak, hogy nem vettek részt a szavazásban és távoztak a szovjetek egyesült üléséről: siettek az ellenforradalmi dumába.
A „közrendi bizottság” megalakulása után azonnal felhívást bocsátott ki, amelyben Oroszország összes városi dumáit felszólította, hogy támogassák az ideiglenes kormányt és szervezzenek a vidéken dumabizottságokat.
A városok szövetségének központi bizottsága, amelynek elnöke Rudnyev volt, táviratban szólította fel az összes városi és zemsztvó-önkormányzatokat, hogy válasszanak küldötteket, akik az alkotmányozó nemzetgyűlés szervezése és támogatása céljából az első felszólításra összejönnének.
A felhívás célja az volt, hogy a városi és zemsztvóbeli önkormányzati szervek kongresszusát szembeállítsák a II. szovjetkongresszussal.
A „bizottság” azonnal munkához látott. Rjabcev ezredes parancsára a hadapródok megszállták a dumát és a lovardát. A Kremlbe is be akartak hatolni, de az őrség nem bocsátotta be őket.
Miközben a városi dumában az ellenforradalom szervének alakulása folyt, október 25-én éjfélkor megnyílt a forradalmi katonai bizottság ülése. A mensevikek hosszú, meddő fecsegéssel igyekeztek megnehezíteni a bizottság munkáját. Rjabcev hadapródjainak fegyveres őrjáratai már cirkáltak az uccákon. Sürgős, erélyes cselekedetekre volt szükség. A mensevikek pedig mindenekelőtt azzal a javaslattal jöttek, hogy a forradalmi katonai bizottságba más intézmények képviselőit is vonják be. A forradalmi katonai bizottság visszautasította a mensevikek javaslatát hanem ezzel szemben, az 56. gyalogezredből őrséget küldött a nyeglinnája-uccai Állami bankba. A pályaudvarok elfoglalását a vasúti forradalmi katonai bizottságokra bízták. Az összes kerületeknek a következő telefonparancsot adták ki:
„Válasszanak a kerületben forradalmi központot, jelöljék ki, mely épületeket, helyiségeket stb. kell a kerületben megszállni, azonnal fegyverkezzenek fel (szállják meg a fegyverraktárakat), lépjenek összeköttetésbe a szovjet és a párt forradalmi központjával”.
A moszkvai szovjet őrizetére kerékpáros századot rendeltek ki. A pártközpont utasítására a forradalmi katonai bizottság katonaságot küldött a „Russzkoje Szlovo” („Orosz Szó”), „Utro Rossziji” („Oroszország Reggele”), „Russzkije Vjedomosztyi” („Orosz Értesítő”) és a „Rannyeje Utro” („Kora Reggel”) c. polgári újságok betiltására.
Reggel 4 órakor ez újságok összes nyomdái le voltak pecsételve.
A helyőrség számára parancsban közölték, hogy Petrográdon kitört a felkelés és hogy a felkelést támogatni kell. A forradalmi katonai bizottság elrendelte:
„1. Az egész moszkvai helyőrség azonnal harci készültségbe helyezendő. Minden csapatrész álljon készen arra, hogy a forradalmi katonai bizottság első hívó szavára kivonuljon.
2. Semmiféle parancs vagy rendelkezés, amely nem a forradalmi katonai bizottságtól származik, vagy olyan, melyet a forradalmi katonai bizottság aláírásával nem ellenjegyzett, végre nem hajtandó”.
Mindez korántsem volt elégséges; csapatokat kellett volna kirendelni a szovjethez és utasítást kellett volna adni, hogy szállják meg a Kremlt és a többi kormányépületet. Jaroszlávszkij elvtárs javasolta, hogy azonnal foglalják el a lovardát és biztosítsák ilymódon a Kremlhez vezető utakat, de javaslatát nem fogadták el.
A kerületek munkájának vezetésére külön szervező bizottságot létesítettek. A bizottság utasította az összes kerületi szovjeteket, hogy jelöljék ki azokat, akik a kerületekben, mint a forradalmi katonai bizottság megbízottai szerepelhetnének.
Ezeket a megbízottakat felhívták, hogy külön utasítások bevárása nélkül, belátásuk szerint nevezzenek ki az összes csapatrészekhez megbízottakat, éppen így erősítsék meg a népőrség és a postahivatalok megbízottait, a Vörös Gárda segítségével szervezzék meg a kerületek védelmét.
A forradalmi katonai bizottság szünet nélkül működött. A kerületekből, a város minden részéből szólt a telefon, utasításokat kértek, kérdezték, kellenek-e csapatok és hová irányítsák őket. De bizonytalan válaszokat kaptak. Erezhető volt, hogy a forradalmi katonai bizottságnak nincs felkelési terve, nincs meg benne a szükséges határozottság.
A munkásokat leginkább a fegyverszerzés kérdése nyugtalanította. Rjabcev előrelátóan a katonáktól beszedette a puskákat. Október 25-én egész éjszaka jöttek az ezredek és a Vörös Gárda küldöttei a szovjetbe fegyverért. A kerületek fegyverért küldték ki megbízottaikat: vissza ne térjenek anélkül.
Fegyvert a Kreml arzenáljából lehetett szerezni. A forradalmi katonai bizottság a Kreml megbízottjául J. Jaroszlávszkijt nevezte ki. A postahivatalból berendelték O. Berzint és az arzenál fegyverelosztó megbízottjává nevezték ki. A megbízottakat a Kremlbe irányították és közölték velük, hogy a következő nap reggel a kerületek eljönnek a fegyverekért.
A Kremlben állomásozott a bolsevik hangulatú 56. ezred egyik zászlóalja és egy százada (összesen öt század) és az arzenál személyzete.
Úgyszintén a Kremlben volt a katonai főparancsnok, Rjabcev ezredes főhadiszállása, az ukrán alakulatok parancsnoksága és sok tiszt. Rendelkezésükre állott két páncélgépkocsi.
A Kremlben levő ellenséges erőkkel szemben intézkedni kellett volna, de a forradalmi katonai bizottság ebben a kérdésben nem határozott.
Igaz, hogy a forradalmi katonai bizottság a Pártközponttal egyetértésben elhatározta, hogy a Kreml helyőrségét megerősíti. Választásuk a Hamovnyiki-kerületben elszállásolt 193. tartalék gyalogezredre esett. Minden okuk megvolt arra, hogy az ezredet szovjethűnek tartsák.
A Kreml megbízottja, J. Jaroszlávszkij, azonnal, az október 26-ára virradó éjszakán a Hamovnyiki-kerületbe ment és közölte a forradalmi katonai bizottság parancsát. Az ezredbizottság szolgálatot teljesítő tagjai zaj nélkül felébresztették a századot. Reggel 5 órára a század a Kremlbe érkezett.
Berzin megjelent az arzenálban. A katonák elvezették az arzenálparancsnok, Kajgorodov vezérőrnagy lakására. A fegyverraktárt kinyitották. Felfegyverezték a 193. ezred századát.
Október 26-án kora reggel a kerületi pártközpontok és a forradalmi katonai bizottságok mindenekelőtt arról gondoskodtak, hogy a vörösgárdistákat fegyverigényléssel a Kremlbe küldjék. De csak három tehergépkocsinak sikerült a Kremlbe jutni, mert a Trojicki-kapuval szemben lévő lovardát még az éjszaka megszállták a hadapródok. Ugyanis, amint Rjabcev értesült róla, hogy a 193. tartalék gyalogezred századát a Kremlbe rendelték, rögtön kiadta a parancsot, hogy a hadapródok zárják körül a Kremlt. A kerületekből érkező teherautókat a hadapródok lefoglalták. A Kremlbe jutott három gépkocsi fegyverrel megrakottan szintén a hadapródok kezébe került.
A forradalmi katonai bizottság csapatai fegyver nélkül maradtak. A kerületek nem kaptak egyetlenegy fegyvert sem az arzenálból.
Moszkva kerületeiben feszült figyelemmel várták a parancsot a felkelésre. Október 25-én éjszaka ülést tartott a zamoszkvorécsjei kerületi szovjet végrehajtó bizottsága. Öttagú forradalmi katonai bizottságot választottak.
A kerületi forradalmi katonai bizottság megbízottat nevezett ki, aki a moszkvai forradalmi katonai bizottság képviselője volt.
Október 26-án reggel a zamoszkvorécsjei forradalmi katonai bizottság megszállta a kerületi népőrséget és eltávolította a kormány megbízottait. A forradalmi katonai bizottság kirendelte a Vörös Gárdát. Megszállták az Elektromos művek áramtelepét. Ez lehetővé tette Zamoszkvorécsje védelmét a Moszkva folyó hídja felől. Ezenkívül a villanytelep birtoklása lehetővé tette, hogy a fehérek által elfoglalt kerületekben kikapcsolják a világítást.
A forradalmi katonai bizottság épületét a fehérek várható támadása miatt gondosan őrizték. A Kereskedelmi Főiskola diákjainak támadását várták. A bolsevik kerületi bizottságban megszakítás nélküli ügyeletes szolgálatot vezettek be.
Október 25-én este a Hamovnyiki-kerületben a Gyevicsje Polje-ucca 6. számú házában, egy diákétteremben gyűlt össze a kerületi szovjet teljesülése, a gyárak és üzemek aktív funkcionáriusaival együtt. Az összes jelenlevők emelkedett, harcos hangulatban voltak. Az egyes szónokok közölték, hogy a tömegek készen állnak a felkelésre. Ugyanezen az ülésen késő éjszaka megválasztották a forradalmi katonai bizottságot. A forradalmi katonai bizottság mindenekelőtt a rendelkezésére álló fegyvereket vette számba. Kiderült, hogy a bolsevik párt kerületi bizottságában 15 ócska fegyver volt, néhány tucat fegyver és néhány revolver volt a gyárakban. És ebből fussa egy vörösgárdista század felfegyverzésére! Még volt néhány kézigránát tartalékban, amit a „Kaucsuk”-gyár munkásai titokban gyártottak. Erre a 193. ezredhez fordultak, kiderült azonban, hogy Rjabcev csaknem minden fegyvert elszállíttatott onnan. A büntető századból sikerült szerezni egy tucatnyi fegyvert és vagy kétszáz töltényt. A forradalmi katonai bizottság parancsára megszervezték a gyárak őrizetét. A diák étteremnél orvosi kötözőhelyet szerveztek.
Október 26-án reggel a Szuscsevszko-Marinszkij-
A Presznya-kerületben október 25-én, alakult meg a forradalmi bizottság, a Szokolnyiki-kerületben aznap éjjel, a Zseleznodorozsnij-kerületben október 25-én, a többi kerületben 25-én és 26-án.
A kerületekben szervezetten végrehajtották a fegyverek elkobzását. Voltak esetek, amikor a vörösgárdisták töltetlen fegyverrel fegyvereztek le jól felfegyverzett tiszteket és hadapródokat.
A kerületek azonban szélesebb méretekben csakis a népőrség kerületi parancsnokságainak megszállása után foghattak hozzá nemcsak Moszkva uccáin, hanem a tisztek és a polgárság lakásain is a fegyverek elkobzásához. Ezeket a kerületi parancsnokságokat szinte ellenállás nélkül mindenütt október 26-án szállták meg: egyszerűen leváltották a régi megbízottakat és helyükbe újakat neveztek ki.
Elmulasztották megszállni Moszkva városának központi népőrségi hivatalát.
Később, amikor a hadapródok a moszkvai szovjetet megtámadták, a központi népőrségi hivatal volt egyik legfontosabb támaszpontjuk.
A bolsevik párt moszkvai bizottsága október 26-án felhívással fordult a munkásokhoz és a katonasághoz, amelyben arra szólította fel őket, hogy menjenek át támadásba.
De ugyanazon a napon, október 26-án délután 4 órakor a moszkvai forradalmi katonai bizottság telefonüzenetben felszólította a kerületi forradalmi katonai bizottságokat, hogy a támadó hadműveletektől tartózkodjanak. Mindenki találgatta — mi történt?
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!