A szovjetellenes lázadás leverése – 2
(idézet: A polgárháború évei a Szovjetunióban 1917-1922
A hírek, amelyeket Kerenszkij a „haza és a forradalom megmentésének bizottságától” a Petrográdon készülő felkelésről kapott, újra felébresztették benne a reményt, hogy rövidesen visszatérhet a hatalomra.
Kerenszkij sürgette Krasznovot a támadás megkezdésére. Osztrov alatt találkoztak a 9. doni ezred századaival. A kozákok szállásaikra igyekeztek. Krasznov megállította őket, parancsot adott, hogy térjenek vissza a vonatra és folytassák az előnyomulást Petrográd ellen.
Kerenszki megérkezésének híre egy pillanat alatt elterjedt a városban. Lakása előtt kezdett gyülekezni a nép. A tömeg egyre nőtt. Túlnyomóan a helyőrség katonái voltak ott. A szürke katonaköpenyes tömeg eleinte nyugodtan viselkedett, de aztán feltűnően barátságtalan magatartást kezdett tanúsítani. Zaj támadt, hangos felkiáltások hangzottak el. Kerenszkij letartóztatását követelték. Egész kozák századot kellett kirendelni a hadseregfőparancsnok védelmére. Kerenszkij összehívatta a lovashadtest ezred- és hadosztály-bizottságait és izgatott beszédben fordult hozzájuk. De itt is ellenséges hangulat volt érezhető.
— Kornyilovista! — vágta több kozák Kerenszkij szemébe.
A gyűlés felrobbant. Kerenszkij egy kozák szakasz fedezete alatt az állomásra ment és vonatra szállt. Krasznov kiadta a parancsot a vonatok- elindítására, de a mozdony nem mozdult. Hiábavaló volt minden fenyegetés. Bár a vasutasok megígérték, hogy a vonatot azonnal elindítják, a vonat továbbra is csak állt. Közben Kerenszkij kocsija előtt izgatott katonák kezdtek összeverődni. A tömeg egyre nőtt. Ekkor Krasznov a mozdonyra ültette saját kíséretének parancsnokát, aki régebben segéd-mozdonyvezető volt és még két kozákot. Október 26-án 3 óra körül a vonat végre elindult. Megkezdődött a támadás a szovjetek Petrográdja ellen.
Pszkovon keresztül vitt az út. Az állomás tele volt fegyveres katonákkal. A vonat megállás nélkül robogott át a veszedelmes helyen. Teljes gőzzel mentek Dno állomásig és tovább Gatcsina felé.
Október 27-én hajnalban a Krasznov tábornok különítményét szállító katonavonatok Gatcsina alá értek.
Rövid idő múlva jelentették Krasznovnak, hogy a Balti vasútvonal állomásán egy Petrográdról érkezett katonaszázad és matrózok rakodnak ki. Minden oldalról fegyveres kozákok vették őket körül. Rájuk irányították a pályatesten felállított ágyút úgy, hogy a katonák és matrózok kénytelenek voltak megadni magukat. Azonnal lefegyverezték őket. A kozákoknak minden harc nélkül sikerült elfoglalni a Varsó felé vezető vasútvonal pályaudvarát, foglyokat ejtettek és 14 géppuskát zsákmányoltak.
Kerenszkij ugyanakkor megbízható őrség védelme alatt szárnysegédjeivel együtt a gatcsinai cári palotába vonult.
A csendes, álmos város hirtelen lármás, fegyveres táborrá változott át. Mindenütt felvillantak a kozákok vörös nadrágsávjai. Vezényszavak hallatszottak.
Kerenszkij a következő táviratot küldte szét:
„Gatcsina városát elfoglalta a kormányhű katonaság és pedig vérontás nélkül.
A kronstadti, a Szemjonovszkij és Izmailovszkij ezred századai s a tengerészek minden feltétel nélkül letették a fegyvert és csatlakoztak a kormány csapataihoz.
Megparancsolom, hogy az összes kirendelt katonavonatok gyorsan folytassák útjukat.
A forradalmi katonai bizottságtól parancs érkezett, hogy a katonaság vonuljon vissza”.
A hirtelen átmenet a kétségbeesésből, amikor még saját tábornokaitól is félnie kellett, a pillanatnyi sikerhez, megszédítette az ingatag hadseregfőparancsnokot. „Egész századokat” képzelt maga elé, amelyek letették a fegyvert, holott a kozákok váratlan rajtaütéssel csak egyetlenegy századot fegyvereztek le. Kerenszkij nekilendült képzelete csábító képet festett: a katonák, a tengerészek önként megadják magukat és boldogan csatlakoznak a hadseregfőparancsnok csapataihoz. De jaj! Gatcsina elfoglalása éppen nem jelentette azt, hogy Gatcsina helyőrsége alárendeli magát Krasznovnak. Kerenszkijnek és Krasznovnak, minden igyekezetük ellenére, a városban állomásozó csapatok közül egyet sem sikerült rábírni arra, hogy harcbalépjen a petrográdi proletariátus ellen. Csupán azt tudták elérni, hogy a gatcsinai tartalékos tisztiiskola növendékeit a városban és a város környékén őrszolgálatra vették igénybe. Ezenkívül a gatcsinai repülőiskola tisztjei két repülőgépet bocsátottak a különítmény rendelkezésére. A repülőgépek még aznap felszálltak a repülőtéren, hogy Petrográd és Petrográd környéke felett Kerenszkij felhívásait és Krasznov parancsait szórják el.
De a várva-várt erősítés a frontról csak nem érkezett.
A főhadiszállás október 26-án reggel újra felhívta az Északi frontot. A front vezérkari főnöke jelentette, hogy Kerenszkijnek a csapatszállításról szóló parancsait nem tudta továbbítani, mert a pszkovi forradalmi katonai bizottság ügyeletesei nem engedik a távírókészülékhez. Petrográd felé csak a III. lovashadtest vonul. Duchonyin kérte, hogy Kerenszkijnek Pszkovban átutazásakor az alábbi táviratot kézbesítsék:
„Szükségesnek tartom, hogy ne csak a III. hadtest, hanem a többi kijelölt csapat is Petrográd ellen vonuljon: az utat természetesen gyalogmenetben kell megtenni, mivel a vasutas szövetség határozatot hozott, hogy nem szállít katonaságot Petrográdra”.
A főhadiszálláson tervbevették, hogy Vrangel tábornok vezetése alatt vegyes különítményt állítanak össze és Petrográd ellen küldik, de erre a célra nem sikerült megbízható csapatokat találni.
Október 26-án délután a főhadiszállás újból összeköttetésbe lépett Petrográddal, a hadügyminisztérium politikai osztályával. Az osztályvezető helyettese, Tolsztoj gróf, beszélt a „honmentő bizottság” tevékenységéről, de hangsúlyozta, hogy Petrográdon nem rendelkeznek csapatokkal.
A főhadiszállás az északi frontparancsnoksághoz fordult, ahonnan közölték, hogy Kerenszkij az első katonavonattal már átutazott Pszkovon.
A főhadiszállás felhívta a nyugati frontparancsnokságot. Onnan is nagyon vigasztalan hírek érkeztek. Balujev tábornok szavai szerint Minszkben minden hatalom a katona- és munkásküldöttek szovjetjének kezében van. A frontbizottság — mondotta a tábornok — harcol a szovjet ellen, a helyőrségért azonban nem lehet kezeskedhetni.
„A 37. ezred egy őrsége jelent meg ép most — folytatta Balujev tábornok — engem és az egész parancsnokságot letartóztatottnak nyilvánított és azt követeli, hogy az ő forradalmi parancsnokságuk ellenőrzése alatt folytassuk a munkát. A helyzet általában nem rózsás és én nem tudom, mi lesz a vége. A megbízottak szintén tehetetlenek”.
A főhadiszállás október 26-án nem volt képes erősítést küldeni Kerenszkijnek. A katonák kereken megtagadták az engedelmességet. A vasutasok nyíltan akadályozták az útrakész csapatszállítmányok elindítását.
Mindenütt falragaszok hirdették a petrográdi forradalmi katonai bizottság parancsait és a szovjethatalom békéről és földről szóló dekrétumait.
A régi, komor gatcsinai palota, ahol valamikor a félőrült I. Pál cár élt és rendezett őrségparádékat, most hirtelen átalakult. Katonák sürögtek-forogtak, olyan volt a légkör, mint valami frontparancsnokságnál. Maga Kerenszkij segédtisztjeivel együtt a harmadik emeleti szobákat foglalta el. Az épület szembenlévő oldalán volt az ideiglenes kormány irodája és segédhivatala. A városparancsnoktól, aki lent dolgozott, küldöncök hordták Kerenszkij szobáiba az írásokat. Felülről a lépcsőkön állandóan jöttek lefelé, sarkantyúikat pengetve, a különféle megbízatásokat teljesítő tisztek.
Petrográdról katonai személyek érkeztek jelentésekkel és hírekkel. Megjelent Vojtyinszkij, akit azonnal beosztottak Krasznov különítményéhez. Vojtyinszkij táviratozott Pszkovba, az Északi front politikai osztályára, hogy amíg a válságos események tartanak, állandóan Krasznov különítményénél fog tartózkodni.
Megérkezett a kozák szövetség tanácsának két képviselője. Tájékoztatták Kerenszkijt a petrográdi helyzetről, a kozák tanács és Alexéjev tábornok tevékenységéről. A kozák szövetség tanácsának kiküldöttei közölték, hogy a Petrográdon állomásozó 1., 4. és 14. kozák ezredek készek a III. lovashadtest elébe vonulni, mihelyt ez a főváros közelébe érkezik. A kozák szövetség tanácsának egyik képviselője Gatcsinában maradt, a másik pedig visszatért Petrográdra, hogy közölje, hogy a hadtest már közeledik Petrográdhoz és a kozákok legyenek készenlétben, hogy a kellő pillanatban akcióba léphessenek a bolsevikok ellen.
Kerenszkij a petrográdi hadkerület csapatainak a következő parancsot küldte:
„Közhírré teszem, hogy én, — az ideiglenes kormány miniszterelnöke és az Oroszországi Köztársaság összes fegyveres erőinek főparancsnoka — a mai napon megérkeztem a hazához hű frontkatonaság élén. Megparancsolom a petrográdi hadkerület összes csapatainak, amelyek félreértésből vagy tévedésből csatlakoztak a hazaárulók, a forradalom árulóinak bandájához, hogy habozás nélkül… térjenek vissza kötelességük teljesítéséhez”.
Újra és újra repültek a fenyegetőző táviratok a főhadiszállásra, az Északi front parancsnokságára, csapatok küldését sürgetve. A tábornokok feleletül ígértek, megnyugtattak, de az ígért katonavonatoknak még csak nyoma sem volt. Katonaság helyett csak távirat érkezett a kaukázusi frontparancsokságtól. Przsevalszkij, a front parancsnoka és Donszkoj, a front megbízottja a Petrográdon kitört felkelés feletti megbotránkozásuknak adtak kifejezést és ünnepélyes szavakban ígértek támogatást az ideiglenes kormánynak.
De a kaukázusi front többezer kilométer távolságban volt — mit ért ez az ígéret? Kerenszkij hidegen megköszönte. De még ez alkalommal sem mulasztotta el, hogy újra eljátssza Hlesztakov (Gogolj orosz író „Revizor” c. vígjátékában a hencegő és hazug ember típusa.— A ford.) szerepét.
„Örömmel állapítom meg, hogy az egész hadrakelt hadsereget ugyanaz a lelkesedés tölti el” — írta a hadseregfőparancsnok, habár egyetlenegy csapatszállítmány elindítását sem tudta keresztülvinni.
Kerenszkij ide-oda kapkodott, mint a csapdába került patkány. Leveleket írt egyes parancsnokoknak, ismerős tiszteknek. Megbízásából a petrográdi katonai hadkerület főparancsnokának helyettese, A. Kozmin százados, aki Kerenszkijjel együtt szökött meg Petrográdról, egymásután írta a személyes leveleket. Schreider polgármester közvetítésével levelet küldött Petrográdra az eszer Krakoveckij ezredesnek. Kozmin egy tiszttől, akit a „haza és forradalom megmentésének bizottsága” Lugába küldött, tudta, hogy Krakoveckij résztvesz a készülő felkelésben.
„Kérem önt, ezredes úr — írta Kozmin — lépjen velem kapcsolatba, hogy megoldhassuk a kérdéseket, amelyek Petrográd és környékének a bolsevikoktól való megmentésével függnek össze… Válaszoljon nekem, vagy ami még jobb, az összeköttetés céljából küldjön futárommal együtt egy megbízottat. Az ő közvetítésével meg fogunk egyezni további együttműködésünkre vonatkozólag”.
Ugyanilyen kéréssel fordult Kozmin Rebinder grófhoz is, az egyik lovas tartalék-gárda tüzérdandár parancsnokához. Kozmin levelet írt egy sebesültekből összeállított lövészezred parancsnokának, közölte vele Kerenszkij megérkezését Gatcsinába és felszólította, hogy „a közös ügy érdekében minden lehető módon támogassa őt”. Kozmin könyörgő levelei azonban nem jutottak el a címzettekhez, futárait elfogta a forradalmi katonai bizottság. Ugyancsak a forradalmi katonai bizottság kezébe került Kozminnak a hadügyminisztérium politikai osztályához küldött levele is. Ebben Kerenszkij családjának hogyléte felől érdeklődött és kérte, hogy küldjenek valakit a politikai osztály munkatársai közül Kerenszkijhez.
Kerenszkij környezetétől értesült azoknak az ezredeknek és csapatrészeknek a címéről, amelyeknek élén ismerős vagy hozzájuk közelálló parancsnokok állottak. A tisztek közül valaki megemlítette, hogy az 5. páncélgépkocsi-osztályban bajtársa van. Kerenszkij táviratilag megparancsolta az Északi front főparancsnokának, hogy a páncélgépkocsi-osztályt azonnal indítsa el Gatcsina-Cárszkoje-Szelo irányába. De mivel Kerenszkij a frontban nem bízott, egyidejűleg megbízta Kovanyko főhadnagyot, egyik adjutánsát, hogy forduljon közvetlenül az 5. hadosztályhoz a következő távirattal:
„A hadseregfőparancsnok elrendelte, hogy segítség nyújtandó az 5. osztálynak szállítási előkészületeiben. Az osztály a Petrográd alatt működő hadsereg főparancsnokának, Krasznov tábornoknak rendelkezésére bocsátandó.”
Kerenszkij, aki már lemondott arról, hogy a frontról csapatszállítmányok érkezzenek, mohón kapott minden híresztelésen, ami arról szólt, hogy állítólag szabadcsapatok, önkéntes zászlóaljak készek segítségére sietni. Késő este a főhadiszállásnak, Duchonyinnak és Orsa város parancsnokának a következő parancsot adta ki:
„Megparancsolom, haladéktalanul intézkedjék, hogy az összes önkéntes zászlóaljakat engedjék át Orsán — Gatcsina-Cárszkoje-Szelo irányában az én rendelkezésemre”.
Éjszakára kiderült, hogy az összes segítségkérésekre csak Luga felelt. A munkás- és katonaküldöttek lugai szovjetjének elnöke az eszer Voronovics volt. Hozzá utazgattak a „haza és forradalom megmentésének bizottsága” képviselői. Járt nála Malevszkij is, a központi végrehajtó bizottságnak a petrográdi hadkerület mellett működő megbízottja. A lugai eszerek közölték, hogy az l. vártüzérezred egy 800 főből álló csapatszállítmányát fogják Gatcsinába indítani.
Október 27-én Kerenszkij-Krasznov különítményeihez mindössze csak két és fél kozákszázad vonult be. Az egyik Pulkovo irányába kiküldött kozák járőr egy az úton megrekedt páncélgépkocsit zsákmányolt. Estefelé a páncélgépkocsit Gatcsinába szállították, ahol a repülőiskola tisztjei kijavították. Ezt a páncélgépkocsit beosztották a különítményhez.
A petrográdi forradalmi katonai bizottság még aznap értesült arról, hogy a kozákok elfoglalták Gatcsinát. Október 27-én a gatcsinai helyőrség megbízottjai, az egyes katonák és munkások folytonosan hozták a jelentéseket a forradalmi katonai bizottságnak a kozákok működéséről.
A petrográdi forradalmi katonai bizottság figyelme eleinte Krasznoje-Szelora összpontosult. Onnan várták a kozákok támadását Petrográd ellen. Parancsot adtak ki, hogy a forradalmi csapatokból egy vegyes különítményt indítsanak Krasznoje-Szeloba. Ez a különítmény négy páncélos gépkocsiból, egy kronstadti zászlóaljból 4 géppuskával, egy helsingforsi zászlóaljból ugyancsak 4 géppuskával és egy hatlöveges viborgi ütegből állott.
Az események azonban megmutatták, hogy a kozákok fő támadási iránya Petrográd ellen nem Krasznoje-, hanem Cárszkoje-Szelo és Pulkovo volt. Krasznoje-Szeloba irányították a Pál-tartalékezredet, a tengerészkülönítményeket pedig a Vörös Gárda munkásosztagaival együtt Pulkovo irányában összpontosították. Később tüzérséget, valamint a Petrográdi és az Izmajlovszkij tartalékezredeket is idevonták.
Egyidejűleg a forradalmi katonai bizottság a város déli és délkeleti határainak védelmét is megszervezte. Ezt a megerősített területet „Petrográdi védelmi vonalnak”, vagy a „Tengeröböl—Néva állásnak” nevezték. Ez utóbbi elnevezés pontosan jelzi, hogy honnan meddig húzódott ez a vonal. A védelmi vonal szakaszokra oszlott, melyeket a Vörös Gárda osztagai, a litván tartalékezred és a petrográdi helyőrség egyéb csapatai szálltak meg. Október 27—28-án itt sietve lövészárkokat ástak és egyes helyeken drótakadályokat létesítettek.
Petrográd felett egy fehérgárdista repülőgép jelent meg, amely Kerenszkij röpcéduláit szórta le. Kerenszkij második repülőgépe kényszerleszállást hajtott végre Ligov kerületében és a gépet visszatartották. Ezzel kapcsolatban a forradalmi katonai bizottság parancsot adott ki, hogy a Városparancsnoki repülőtéren a repülőgépeket harci készültségben kell tartani.
A forradalmi katonai bizottság mindezeket az intézkedéseket közvetlenül Lenin vezetése alatt foganatosította.
Október 27-én Lenin és Sztálin megjelentek a parancsnokságnál és a harc tervéről jelentést kértek. Podvojszkij kérdésére, vajon bizalmatlanságot jelent-e ez a látogatás, Vlagyimir Iljics élesen és határozottan így válaszolt:
„Nem bizalmatlanság ez, csupán a munkás- és paraszt-kormány tudni óhajtja, hogyan dolgoznak katonai szervei”.
A parancsnokság jelentése nem elégítette ki Lenint. Vlagyimir Iljics figyelmesen tanulmányozta a térképet és egész sor hiányra, rengeteg hanyagságra mutatott rá. Érezhető volt, hogy az új szerv még nem sajátította el eléggé munkáját. Embert a frontra sokat hoztak össze, de megszervezni őket nem tudták.
Lenin kívánságára Podvojszkij dolgozószobájába asztalt állítottak. Lenin az asztalhoz ült és saját maga kezdte ellenőrizni a terv összes részleteit. A munka gyorsan haladt. Lenin magához hívta a gyárak képviselőit, a tüzérség felől érdeklődött, utasítást adott, hogy páncélozott vasúti kocsikat készítsenek.
Lenintől származott az a gondolat, hogy a Balti flotta hadihajóit igénybe vegyék Petrográd védelmére. Október 27-én Lenin a távíróhoz hívatta a hadsereg és hajóhad finnországi területi bizottságának képviselőjét. Közölte vele, hogy Kerenszkij elfoglalta Gatcsinát és követelte, hogy sürgősen küldjenek erősítést. Helsingforsból megkérdezték:
— És még mi a közölnivaló?
Lenin ezt válaszolta:
— A „még mi” kérdés helyett azt a kijelentést vártam, hogy önök indulásra és harcra készek.
A területi bizottság katonai osztályának elnöke jött a távírókészülékhez és azt kérdezte Lenintől:
— Hány harcosra van szükség?
— Annyira, amennyit csak adhatnak, de csakis megbízható és harcrakész emberekre. Hány ilyen ember van?
— Ötezer körül. Soronkívül lehet elindítani olyanokat, akik harcolni fognak.
— Ha a lehető leggyorsabban elindítja a szállítmányt, hány órára tudja biztosítani a megérkezést Petrográdra?
— Mostantól számítva legkésőbb 24 órán belül.
— Szárazföldi úton?
— Vasúton.
— El tudja-e látni a szállítmányt élelmiszerrel?
— Igen, élelmiszerünk bőven van. Van még körülbelül 35 géppuskánk, itteni helyzetünk gyengítése nélkül némi tábori tüzérséget is küldhetünk, kiszolgáló személyzettel együtt.
— A köztársaság kormánya nevében sürgősen kérem, hogy azonnal kezdjék meg a csapatszállítást. Kérem, válaszoljon arra is, tudnak-e önök az új kormány megalakulásáról és hogyan fogadták ezt a hírt ott önöknél a szovjetek?
— A kormányról egyelőre csak a lapokból van értesülésünk. A hírt, hogy a hatalom a szovjetek kezébe ment át, nálunk lelkesedéssel fogadták.
— Tehát a szárazföldi csapatokat azonnal elindítják és élelmezésüket biztosítják?
— Igen, azonnal hozzáfogunk a szállításhoz és ellátjuk őket élelmiszerrel1.
A Balti hajóhad központi bizottságának képviselőjétől Iljics azt kívánta, hogy néhány hadihajót küldjön teljes harci felkészültségben a petrográdi proletariátus segítségére.
Lenin nemcsak erősítést kért, hanem azonnal nagyszerű tervet is dolgozott ki arról, miként használják fel a hajóhadat a szárazföldi hadműveleteknél. Megérkezésük után a hadihajókat a következőképpen használták fel:
Az „Oleg” cirkálót és a „Köztársaság” sorhajót a Tengeri csatornán helyezték el. Szükség esetén ezeknek a hajóknak kellett majd megnyitni a tüzet Cárszkoje-Szelora és a Cárszkoje-Szelotól Petrográd felé vezető utakra. A „Zabijáka”, a „Pobegyityel” és „Metkij” torpedónaszádokat felvonultatták a Néván, egészen Ribackoje faluig és ezek a hajók innen négyhüvelykes ágyúikkal fenyegették Cárszkoje-Szelo északkeleti környékét és a Nyikoláj-vasútvonalhoz vezető utakat.
A torpedónaszádok tisztikara megtagadta a parancs teljesítését. Erre a matrózok közvetlenül maguk hajtották végre a hadihajók átcsoportosítását.
Sztálin ellenőrizte, miként hajtják végre Lenin intézkedéseit, gyári küldöttségeket fogadott, magához hívatta a párt kerületi szervezőit és részletes utasításokkal látta el őket. Óriási munkát végzett hogy a helyőrséget előkészítse az ellenállásra Krasznovval és Kerenszkivel szemben. Nagy számban jöttek Sztálinhoz a megbízottak, a közkatonák, beszámoltak a csapatok hangulatáról.
— Hány fegyvert tud adni? — mindig ezzel a kérdéssel fejezte be a beszélgetést Sztálin, kezében tartva a tollat, hogy feljegyezze a választ.
Petrográd védelmének és az ellenforradalom ellen működő összes csapatoknak főparancsnokává Muravjov alezredest nevezték ki, aki később elárulta a szovjethatalmat. Tiszti pályáját Muravjov az 1. Nyevszkij gyalogezredben kezdte meg és a kazáni katonai iskolában folytatta, mint tanfolyamvezető tiszt. Muravjovnak nem volt szilárd politikai meggyőződése. Óriási becsvágy vezette cselekedeteit. Ez a becsvágy a szó legszorosabb értelmében égette, egyik végletből a másikba taszította. Az 1917-es forradalom elején Muravjov burzsoá rohamcsapatokat szervezett, amelyeknek főfeladata a forradalom elleni harc volt. A Kornyilov-lázadás napjaiban átment a „baloldali” eszerekhez. Az októberi fegyveres felkelés idején a petrográdi hadkerület főparancsnokává lett, habár akkoriban a „baloldali” eszerek megtiltották a párt tagjainak, hogy felelős szovjetállásokat vállaljanak.
Muravjov mellé politikai megbízottnak Jereméjev elvtársat, a forradalmi katonai bizottság tagját nevezték ki. Jereméjev régi bolsevik, a reakció és a fellendülés éveiben a „Zvjezda” és „Právda” nevű bolsevik újságok egyik szerkesztője volt. A nagy proletárforradalom napjaiban ő vezényelte a Téli palotát elfoglaló csapatok egy részét. Muravjov vezérkari főnökének Valden ezredest nevezték ki.
Lenin és Sztálin jövetelével a parancsnokság munkája teljesen megváltozott. Az ideges futkosást felváltotta a pontosság, szervezettség lépett a bizonyosfokú kapkodás és esetlenség helyére, melyek a fiatal apparátus munkáját kezdetben jellemezték. Mindenki tudta, hogy hol a helye, mindenkit meghatározott munkával bíztak meg. Nyugodt, komoly arccal jöttek ki az emberek a parancsnokság épületéből, és vitték szét a városba Lenin és Sztálin parancsait.
Sztálin mindenekelőtt elrendelte, hogy írják össze a fegyvereket. Az ezredek, az arzenál és a hadigyárak megbízottai közölték, hány puskával és gépfegyverrel rendelkeznek. A forradalmi katonai bizottság képviselői tehergépkocsikon mentek a raktárakhoz, felrakták a fegyvereket és lőszereket, amiket azonnal a frontra, Pulkovo alá szállítottak. A forradalmi katonai bizottság lefoglalta a teher- és személyautókat. A helyőrség ezredeit és hadosztályait készültségbe helyezték. Megbízottakat neveztek ki azokhoz a csapatokhoz, ahol ilyenek még nem voltak. Más csapatoknál pedig a katonákat szólították fel, hogy válasszanak maguknak megbízottakat.
„Ezennel felszólítjuk az osztályt — szólt a forradalmi katonai bizottságnak a tartalék gárdatüzérosztályhoz intézett parancsa, — hogy, ha eddig nem küldött, válasszon megbízottat; az osztály álljon harci felkészültségben s teljesítse a kerületi parancsnokság rendelkezéseit.”
A petrográdi hadkerületi parancsnokság, valamint a hadügyi és tengerészeti minisztérium összes régi hivatalnokait felszólították, hogy azonnal kezdjék meg újból munkájukat. Akik nem jelentkeztek, forradalmi törvényszék elé voltak állítandók. A vasútvonalakat, a városokat és a falvakat agitátorok járták be, hogy a fővárosban végbement forradalomról a dolgozók széles köreit tájékoztassák.
Az új hatalom közvetlenül a dolgozókhoz fordult. Erélyes felhívásai felébresztették a tömegek alkotó tevékenységét. A vörösgárdisták saját kezdeményezésükből fegyver után kutattak és a forradalmi katonai bizottságnak azonnal jelentették, ha fegyvert találtak. Cárszkoje-Szelo pályaudvarán a vörösgárdisták hadianyaggal megrakott páncélvonatot vettek észre. Körülzárták a vonatot, nem engedték, hogy Kerenszkij segítségére küldjék. Értesítették erről a forradalmi katonai bizottságot. A bizottság ötven embert küldött a vonat őrizetére.
Öt óra körül a páncélgépkocsi-osztály megbízottja jelentette, hogy „a parancsnokság 4 páncélgépkocsit készül fölöttébb gyanús szándékkal Lugába küldeni”. Az elindítás megakadályozására a megbízott azonnal felszerelt egy páncélgépkocsit.
A városban itt-ott részegeskedni kezdtek. Az ellenforradalmárok titokban szeszes italokat bocsátottak áruba vagy pedig a katonák elmaradottabb csoportjait a boros pincék fosztogatására bujtogatták. A forradalmi katonai bizottság járőröket küldött ki. A gyanús helyeken a közelben állomásozó osztagok megbízottainak segítségével razziákat és házkutatásokat tartottak. A szeszes italokat elkobozták, a szeszes italok árusítóit és a raktárak fosztogatására bujtogatókat letartóztatták.
A forradalmi katonai bizottság már a felkelés első napjaiban betiltott néhány polgári újságot. Október 25-én a vörösgárdisták megszállták több lap helyiségét: így például a „Russzkaja Volja“ („Orosz Szabadság”) c. újságét, melyet még Protopopov cári miniszter alapított, a „Birzsevije Vedodomosztyi” („Börzehírek”) c. szélső reakciós lapét, Burcev „Obscseje Gyelo” („Közügy“)c. lapjáét stb. Az ellenforradalom ügynökei, kihasználva a hiányos őrizetet, behatoltak az újságok nyomdáiba, elvitték a betűket, néha még felhívásokat is sikerült nyomtatniok. A be nem tiltott újságokban féktelen ellenforradalmi izgatás folyt az új kormányhatalom ellen. Az újságok közölték Kerenszkij felhívásait és a „honmentő bizottság” közleményeit.
A forradalmi katonai bizottság betiltotta a „Novoje Vrémja” („Új idő”) c. újságot és nyomdájában a „Právdát” kezdte nyomtatni. Betiltotta a „Rjecs” („Szó”) c. kadetújságot és a kadetokhoz közelálló „Gyeny” („Nap”) c. újságot. Ezeknek az újságoknak a nyomdáiban nyomtatták a „Szoldátszkája Právda” („Katona Igazság”) és a „Gyerevenszkája Bjednota” („Falusi Szegénység”) c. újságokat. A betiltott újságok őrségeinek megparancsolták, hogy lépjenek szoros kapcsolatba az üzemi munkástanáccsal, éberen őrizzék a gépeket és a betűket és a forradalmi katonai bizottság tudta nélkül ne engedjék meg semmiféle írás kinyomtatását.
A forradalmi katonai bizottságot mindenfelől értesítették Krasznov és Kerenszkij csapatainak minden egyes mozdulatáról. Jelentéseket hoztak a Gatcsinából visszavonuló csapatok megbízottjai. Munkások jöttek a bizottsághoz, akik az ellenséges őrsök vonalán vágták át magukat. Egyszerű távírdászok küldtek figyelmeztetéseket a csapatmozdulatokról.
Krasznov folytatta a támadást. Mohón gyűjtötte a petrográdi helyzetről szóló híreket. Személyesen hallgatta ki a Petrográdról hozzá menekült tiszteket, hadapródiskolásokat, diákokat. Telefonon beszélt Cárszkoje-Szeloban élő feleségével. Összeköttetésbe lépett Petrográdon a kozák katonai szövetség tanácsával, ahonnan felvilágosításokat kapott.
Krasznov tábornok október 27-én késő éjszaka magához hívta a kozák bizottságokat, beszámolt a helyzetről és azt javasolta, hogy hajnalban támadják meg Cárszkoje-Szelot, amikor az ellenség nem tudja egykönnyen megállapítani, mekkora erők vesznek részt a támadásban. A bizottságok jóváhagyták Krasznov tervét. Október 28-ára virradó éjjel 2 órakor Krasznov kozák ezredei megindultak Cárszkoje-Szelo ellen. Krasznoje-Szelo irányába csak kisebb lovasjárőröket küldött ki.
Október 28-án hajnalban a kozákok Cárszkoje-Szelohoz közeledtek. A város déli határain egy körülbelül zászlóaljerősségű sűrű gyalogsági lánccal találták szemben magukat. Megszólaltak a puskák, sűrű lövöldözés támadt, mely rövid idő múlva heves harcba ment át. A szovjetcsapatok felett csakhamar robbanó srapnelek villantak fel — a támadó kozák századokat tüzérség támogatta. A szárnyakról fenyegető megkerülés veszélye miatt a gyalogsági rajvonalak egy része visszavonult a park irányába.
A kaszárnyák környékén és a parkba nyíló Orlov-kapunál a cárszkoje-szeloi helyőrségből fegyveres csapat verődött össze. A kozákbizottság tagjai odamentek a katonákhoz. A tisztek hajlandók voltak letenni a fegyvert. Sokan közülük rábeszélték erre a katonákat.
A helyi forradalmi katonai bizottság tagjai és a cárszkoje-szeloi bolsevik szervezet tagjai egymásután járták be az izgatott csapatokat. Feltárták a katonák előtt a tisztek provokációs hazugságát és felolvasták a II. szovjetkongresszus földről és békéről szóló dekrétumait. A tömeg megoszlott: egyik része a kozákokhoz ment át, hogy letegye a fegyvert, a többség azonban a bolsevikokat követve, lelkesedéssel vonult a park széle mentén a kozákok balszárnyának megkerülésére.
A katonákhoz, félig egyenruhába öltözötten, odajött Szavinkov. Petrográdról megérkezett automobilon Sztankévics is, aki beszédet intézett a katonákhoz. Kis híja, hogy ez a beszéd siralmasan nem végződött Sztankévics számára. A katonák le akarták tartóztatni, de Sztankévicsnek, saját beismerése szerint, sikerült „bár sietve, de a külső tisztesség megóvásával” távoznia.
A katonák gyűlésezése hatással volt a kozákokra is. Ugyancsak Sztankévics beszélte, hogy közvetlenül Cárszkoje-Szelo mellett egy lovaskülönítményre bukkant. A kozákok „külseje és hangulata” „szomorú” benyomást keltett benne. A kozákok tisztjei is megerősítették ezt, akik Sztankévicshez fordultak „azzal a kéréssel, hogy beszéljen a kozákokkal és közölje velük”, hogy „Petrográdon még nincs mindenki a bolsevikok pártján” és győzze meg a kozákokat, hogy korántsem „mennek az egész nép ellen”. Sztankévics beszédét, saját bevallása szerint, a kozákok némán hallgatták végig.
A Gatcsina felé vezető úton gépkocsik tűntek fel. Ahogy Krasznov később leírta, „Kerenszkij jött parancsőrtisztjeivel és elegáns, izgatott dámákkal”.
Kerenszkij mindeddig a gatcsinai palotában székelt. Gatcsinában ostromállapotot hirdettek. Krasznov szétkergette a munkásküldöttek szovjetjét és a bolsevikok ellen letartóztatási parancsot adott ki. B. I. Szvisztunov kapitány, akit helyőrségi és városparancsnoknak neveztek ki, október 28-án délelőtt 11 órakor a következőket jelentette Kerenszkijnek:
„A szovjetben ülő bolsevikokat letartóztattuk. Le kell fegyverezni a 2. tartalék tüzérosztályt, melynek 300 fegyvere van”.
A frontról érkező jelentéseket várva, Kerenszkij megszakítás nélkül hol a főhadiszállással, hol pedig a közelfekvő helyőrségekkel lépett összeköttetésbe. Nem nagyon vigasztalóak voltak a beérkezett hírek. De határozott értesülése volt arról, hogy Lugából útban van a segítség a kozákok számára. Krasznov különítménye számára Kerenszkij a következő értesítés átadását parancsolta meg:
„1. Hajnalban (október 29-én — A szerk.) megérkezik a 4. vártüzérezred négy ágyúval.
2. Lovasság érkezése várható Tosznóból…
3. Lugából még egy könnyű üteg fog érkezni.
4. A 3. finnországi hadosztály, a 17. doni ezreddel együtt útban van és 29-én este fog megérkezni Petrográdra.
5. A mai napon Moszkvában a bolsevikok megadták magukat”.
De mindez csak a jövő időben — feltételesen: várható, megérkezik… Egyelőre nincsen semmi kézzelfogható, Krasznovtól, a frontról sincsenek hírek. 3 óra 40 perckor Kerenszkij személyesen írja Krasznovnak:
„Szükségesnek tartom, hogy Cárszkoje-Szelo elfoglalását a legrövidebb időn belül fejezzék be”.
Kerenszkijt felingerelte Krasznov hallgatása, autóba ült és Cárszkoje-Szeloba utazott.
„Mit jelentsen ez, tábornok úr? — fordult szaggatott mondatokban, haragosan Krasznov tábornokhoz. — Miért nem értesít engem semmiről? Ülök Gatcsinában anélkül, hogy valamit is tudnék”.
Krasznov a Kerenszkijjel való beszélgetést a következőképpen beszéli el:
Krasznov jelentést tett Kerenszkijnek a helyzet állásáról.
„Kerenszkij — folytatja Krasznov — rendkívül ideges, felhevült állapotban van, szemei égnek. Az automobilban ülő hölgyek, azok ünnepélyes külseje — mintha bálba mennének — olyan idegenül hat itt, ahol csak nemrég ágyúk dörögtek. Arra kérem Kerenszkijt, hogy térjen vissza Gatcsinába.
— Azt hiszi, tábornok úr? — mondja Kerenszkij szemét összehunyorítva. — Ellenkezőleg, én megyek oda hozzájuk. Én rá fogom őket beszélni”.
Krasznov egy jeniszeji kozák századnak megparancsolta, hogy üljenek lóra és kísérjék el Kerenszkijt.
Kerenszki a sűrű tömeg közé hajtott gépkocsijával és az ülésre állva hisztériás beszédben fordult a katonákhoz. Torkaszakadtából kiabált, de a nedves átható szél miatt alig hallották szavait. A katonák komoran, bizalmatlanul hallgatták. Közben a kozákok hozzáférkőztek az ingadozó katonatömegekhez és kezdték erőszakkal elszedni tőlük a fegyvereket. Egyesek leadták a fegyvert, de a többiek, kezükbe szorítva fegyverüket, a park kijáratához tódultak. Ott a forradalmi katonai bizottság rendelkezett. Felsorakoztatták a katonákat és különítményekbe osztották őket. A különítmények távoztak a parkból, gyorsan csatárláncot képeztek és fokozatosan kezdték körülfogni a kozákokat. Eldördült egy lövés, utána a második, a harmadik — újra lövöldözés kezdődött. Kerenszkij sietve kereket oldott. Krasznov tábornok parancsára az ütegek megnyitották a tüzet. A támadó katonák feje felett süvítve robbantak a srapnelek.
A harc kimenetelét végül is a tüzérség döntötte el.
A katonatömeg a srapnel eső hatása alatt szétoszlott. Az út szabad volt és alkonyatkor a kozákcsapatok megkezdték bevonulásokat a városba.
A kozákok mindenekelőtt a pályaudvart, a telefonállomást és a szikratávíró állomást foglalták el. Utána, már éjszaka, megszállták a cári palotákat.
A Petrográdtól alig húsz kilométernyire fekvő Cárszkoje-Szelot ellenforradalmi csapatok szállták meg. Az a veszély fenyegetett, hogy a komédia, amelyet Kerenszkij Petrográd alatt eljátszott, a forradalom tragédiájává változik át. Cárszkoje-Szelo helyőrsége mintegy húszezer főre rúgott. Ezeket a katonákat kényszeríteni lehetett arra, hogy Petrográd ellen vonuljanak. Krasznov tábornok arra számított, hogy a cárszkoje-szeloi ágyúdörgés a petrográdi helyőrségre is hatással lesz és az ingadozókat az ellenforradalmi csapatokhoz való csatlakozásra fogja késztetni.
A lobbanékony Kerenszkij Cárszkoje-Szelo bevételében a győzelem kezdetét látta. Október 28-án nappal még a legnagyobb bizonytalanságban járt fel s alá a gatcsinai kastély termeiben, de már éjszaka 11 órakor Cárszkoje-Szeloból diadalmasan a következőket táviratozta a főhadiszállásra:
„Szükségesnek tartom megállapítani, hogy a bolsevizmus szétesőben van, elszigetelődött s mint szervezett erő Petrográdon sem létezik már”.
Kerenszkij leveleit és táviratait a III. lovashadtest-parancsnokság tábori naplójába írta és ezek a feljegyzések véletlenül a forradalmi csapatok kezébe kerültek. A könyvben fennmaradtak az elküldött okmányok másolatai, valamint az el nem küldött táviratok eredeti szövege. A fentebb idézett távirat fogalmazványában a következő sorok olvashatók:
„Cárszkojét a kormánycsapatok elfoglalták. Petrográdon még az »Auróra« is kijelenti, hogy fellépése félreértésen alapul. A magatartás, úgy vélem, csak egyirányú lehet: államhű, nem pedig bolsevik irányú”.
Ezek a sorok azonban nem kerültek a távirat végleges szövegébe. Hlesztakov e hazudozó vetélytársában mégis volt némi szégyenérzet, ami meggátolta, hogy közölje az „Aurórá”-ról szóló hazugságot. De Kerenszkij hangulata folyton emelkedőben volt. Este 11 óra 10 perckor az összes kormányzósági megbízottaknak és kormányzósági élelmezésügyi bizottságoknak a következő parancsot küldte szét:
„Felszólítom önöket, hogy minden erővel folytassák az élelmiszerszállítást a frontra, valamint fokozottabb mértékben újítsák fel a Petrográdra irányuló gabonaszállítást. Ne zavarja önöket az előállott helyzet, mellyel szemben a kormány erélyes rendszabályokat foganatosít”.
Kerenszkij annyira meg volt győződve Petrográd elfoglalásáról, hogy már gabonát is akart küldetni a városba. Arról ábrándozott, hogy bevonul a városba, gabonát hoz magával és ezzel végleg ki fogja rántani a talajt a bolsevikok lába alól.
11 óra 25 perckor Kerenszkij a még el nem foglalt Petrográdra az összes minisztériumoknak és főigazgatóságoknak táviratot küld, amelyben felszólítja őket, hogy ne teljesítsék a népbiztosok rendelkezéseit, ne lépjenek velük tárgyalásba és ne bocsássák be őket a kormányintézményekbe.
Október 28-ának napját Kerenszkij a Krasznov tábornokhoz intézett következő levéllel fejezte be:
„A csapatszállítmányok mozgása után ítélve szükségesnek tartom, hogy holnap reggeltől fogva Cárszkoje-Szelot véglegesen biztosítsuk s hogy előkészületeket tehessünk Pétervár bevételére. Üdvözlöm. A. Kerenszkijt.
Kerenszkij nyugodtan, rózsás reményekkel telve aludni tért. Éjszaka volt, a távolban felcsillantak Petrográd lámpái. Kerenszkij arról álmodozott, hogy szégyenletes szökése után újra mint az ideiglenes kormány miniszterelnöke és mint hadseregfőparancsnok tér vissza Petrográdra.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!