A szovjetellenes lázadás leverése – 1
(idézet: A polgárháború évei a Szovjetunióban 1917-1922
Hatodik fejezet
A szovjetellenes lázadás leverése
1
A szovjethatalom ellen irányuló ellenforradalmi felkelés megszervezése
MIUTÁN Kerenszkij október 25-én dél felé elhagyta a Téli palotát, automobilon Gatcsinába robogott. Ott híre-hamva sem volt a frontról odarendelt katonaságnak. A helyőrség már tudott a hadseregfőparancsnok szökéséről. A katonák csoportokba verődtek, lármás gyűléseket tartottak. Kerenszkijt az a veszély fenyegette, hogy minden percben letartóztathatják. Csak éppen nagy sietve benzint vett fel s máris tovább robogott, hogy megkeresse a frontról berendelt csapatokat. Ámde útközben semmiféle katonasággal sem találkozott, az útbaejtett városok helyőrségei pedig akkor már a forradalmi katonai bizottság oldalára mentek át. Ködös esthomályban, permetező őszi esőben, sáros országúton robogott tovább és tovább a tegnapi diktátor gépkocsija.
Késő este, kilenc óra körül, a fáradt, komor Kerenszkij elvergődött Pszkovba, ahol az Északi front parancsnoksága állomásozott. Itt megtudta, hogy Cseremiszov visszavonta a Petrográdra csapatokat rendelő parancsot. Október 25-én a parancsnokságon a front katonai megbízottjánál, a mensevik Vojtyinszkijnél tanácskozás folyt le, melyen jelen voltak a frontparancsnokságnak, az Északi front katonai bizottságának és a pszkovi szovjet végrehajtó bizottságának képviselői. Vojtyinszkij azt javasolta, hogy Petrográdra, az ideiglenes kormány segítségére küldjenek fegyelmezett katonaságot.
A tanácskozás azonban éles bírálattal fogadta Vojtyinszkij javaslatát, sőt magával Vojtyinszkijjal szemben is bizalmatlanságát fejezte ki. Este az Északi front biztosságánál folytatták az ülést. Maga Vojtyinszkij nem volt jelen és helyettese Szavickij zavartan közölte, hogy petrográdi hírek szerint a kadetpárti Kiskint nevezték ki a város diktátorának, ami a katonák között felháborodást váltott ki. A front bizottsága minden esetre a csapatok Petrográdra küldése ellen foglalt állást. Az ülésen jelenlévő összes szervezetek egyértelműen ellenezték a csapat-küldést az ideiglenes kormány segítségére. Ugyanakkor elhatározták az északnyugati forradalmi katonai bizottság megalakítását, amelyet megbíztak azzal, hogy tegyen meg minden intézkedést a Petrográd elleni csapatszállítások megakadályozására. Egyszerre csak újra megjelent Vojtyinszkij, közölte, hogy a front három hadseregéből a következő jelentések érkeztek: az I. hadsereg ellenzi a csapatküldést, az V. hadsereg hajlandó katonaságot küldeni, de nem a petrográdi forradalmi katonai bizottság ellen, hanem inkább annak segítségére; csak a XII. hadsereg volt állítólag a csapatküldés mellett. Ilyei formán a három hadsereg közül csak egy és az is csak Vojtyinszkij szavai szerint nyilatkozott az ideiglenes kormány támogatása mellett.
Vojtyinszkij bejelentette, hogy miután álláspontja nyilván nem tükrözi vissza a tömegek hangulatát, lemond frontbiztosi tisztségéről. Hozzáfűzte még, hogy Cseremiszov tábornokkal együtt Petrográd felé beszüntetett mindenféle csapatszállítást.
Miután Kerenszkij ezeket a részleteket meghallotta, nem merte rászánni magát arra, hogy az arcvonal főparancsnokához, Cseremiszov tábornokhoz forduljon. A pszkovi helyőrségben sem bízott. A hadseregfőparancsnok Baranovszkij főszállásmesterhez, a hadügyminiszter kabinetirodájának volt vezetőjéhez ment. Riasztó hírekkel fogadták. Baranovszkij közölte Kerenszkijjel, hogy Pszkovban már működik a forradalmi katonai bizottság, a távírda ellenőrzés alatt áll, Petrográdról parancs érkezett Kerenszkij letartóztatására.
Kerenszkij később mégis magához kérette az Északi arcvonal főparancsnokát, Cseremiszov tábornokot, aki megerősítette mindezeket a híreket és hozzáfűzte, hogy nincsenek megbízható csapatai, amelyeket Petrográdra lehetne küldeni. Jelentését befejezve, hozzátette, hogy Pszkovban még Kerenszkij személyes biztonságáért sem vállal kezességet.
Kerenszkij megkérdezte Cseremiszovtól, hogy az összes kijelölt csapatok, köztük a Krasznov parancsnoksága alatt álló III. lovas hadtest elindítását is letiltotta-e. Cseremiszov igennel válaszolt.
„— Beszélt-e ön Krasznov tábornokkal? Ő is a maga véleményén van? — szakította félbe idegesen Kerenszkij.
— Krasznov tábornok hozzám készül, minden percben megérkezhet Osztrovból.
— Akkor azonnal küldje őt hozzám, tábornok úr.
— Parancsára”.
Cseremiszov a forradalmi katonai bizottság ülésére ment, ahova őt berendelték.
Csak éjszaka egy órakor tért vissza Kerenszkij lakására és újból megerősítette, hogy a kormánynak semminemű segítséget sem nyújthat. A tábornok azt tanácsolta Kerenszkijnek, hogy utazzon el a főhadiszállásra, mert Pszkovban feltétlenül le fogják tartóztatni.
Kerenszkij kétségbeesésében elhatározta, hogy minden áron elmegy Osztrovba, a III. lovashadtest parancsnokságához és onnan a kozákokkal a vörös Petrográd ellen vonul. Azonban október 26-án, még mielőtt hajnalodott volna, hirtelen megjelent Kerenszkij lakásán Krasznov tábornok hadtestparancsnok, vezérkari főnöke kíséretében. Kiderült, hogy Krasznov nem hitte el a csapatszállítási parancs visszavonását és eljött Pszkovba, hogy személyesen ellenőrizze. Az arcvonal-főparancsnok éppen a forradalmi katonai bizottság képviselőivel együtt ülésezett. Cseremiszov félt, hogy az értekezlet tagjai gyanút fognak, kelletlenül kiment Krasznov tábornokhoz és röviden azt tanácsolta neki, hogy térjen vissza Osztrovba. Krasznov írásban követelte a parancsot. Cseremiszov haragosan visszament az ülésre, mégegyszer felszólítva Krasznovot, hogy térjen vissza Osztrovba.
Krasznov egy ideig a parancsnokságon tartózkodott, majd pedig kétségektől gyötörve elment az arcvonal-megbízott, a mensevik Vojtyinszkij lakására, akit még a Kornyilov-felkelés idejéből ismert. Sokáig kellett várakoznia. A megbízott ugyanazon a gyűlésen volt, amelyen Cseremiszov.
Vojtyinszkij a legnagyobb titokban elmondotta Krasznovnak, hogy Kerenszkij a városban tartózkodik és megkérte Krasznovot, hogy azonnal keresse fel.
Krasznov nagy elővigyázatossággal még virradat előtt felkereste a menekülő hadseregfőparancsnok rejtekhelyét. Kerenszkij nagyon megörült Krasznovnak és elhatározta, hogy vele együtt azonnal elindul a hadtesthez.
A Kornyilov összeesküvés leverése után a III. kozák lovas hadtestet nem oszlatták fel. Ellenkezőleg, Kerenszkij szeptember elején titkos parancsot adott ki, amely a hadtest összpontosítását rendelte el Pavlovszk-Gatcsina-Peterhof körletében, „tekintettel arra, hogy a németek partraszállhatnak Finnországban”. Már maga a hadtest elhelyezése arra vallott, hogy nem a németek partraszállásáról, hanem a bolsevikok elleni harcról volt itt szó.
„Röviden és teljesen nyíltan vázoltam a helyzetet a tisztek és kozákok előtt, — így magyarázta Krasznov később a hadtest áthelyezésének okát. — Nem titkoltam előttük, hogy tervezett petrográdi tartózkodásunk oka nem annyira a német partraszállás, mint inkább a bolsevikok szörnyű, sötét munkája, akik kezükbe akarják ragadni a hatalmat”.
A hadtestet gondosan védték minden forradalmi befolyástól. Krasznovnak az volt a terve, hogy a kevéssé megbízható csapatokat eltávolítja és új kozák ezredekkel pótolja. Lovasságra azonban a fronton is szükség volt a katonafelkelések ellen. A petrográdi szovjet azonkívül szemmel tartotta a kozákok gyanús összevonását a főváros közelében. A hadtestet Osztrovba helyezték át, ahova szeptember 28-án érkezett meg. Egy hónapi állomásozás alatt a hadtest megfogyatkozott. Több kozák századot elszállítottak különböző városokba. A 10. doni ezrednek két százada és két ágyúja Toropecben, az usszuri ezred három százada és két ágyúja Osztaskovban, öt lovasszázad és két ágyú pedig Vitebszkben volt.
Október 20-a körül az Északi fronton az 51. gyalogos hadosztály megtagadta, hogy állásba menjen a 184. hadosztály leváltására. A 184. hadosztály katonái erre elhatározták, hogy elhagyják a lövészárkokat. Nem használt a hadsereg- és a hadtestbizottság semmilyen rábeszélése. Az Északi front főparancsnoka és megbízottja erre elrendelte „az 51. hadosztály feloszlatását, szükség esetén fegyveres erő alkalmazása árán is”. A parancs végrehajtását Krasznov tábornok III. lovas-hadtestére bízták. Krasznov tábornok október 23-án kiadta a parancsot, hogy az egész hadtest induljon el az I. hadsereghez, az 51. hadosztály elhelyezkedési körletébe. A lovassági hadtest mindkét hadosztályának ezredei megkezdték a berakodást.
Krasznov október 24-én táviratilag közölte a front és az I. hadsereg vezérkarával, hogy a berakodást megkezdték és a húsz csapatszállítmány lebonyolítása három napot vesz igénybe. A tábornok kérte, hogy Osztaskovból, Toropecből és Vitebszkből sürgősen rendeljék vissza az ott állomásozó csapatrészeket.
Alig indultak el a csapatszállítmányok, amikor Kerenszkijnek és a kozák katonai szövetség elnöki teendőit végző Grekov kozák őrnagynak aláírásával október 25-én a következő tá irat érkezett a lovas hadtesthez:
„Elrendelem, hogy a jelen parancs vétele után az I. doni kozák hadosztály összes ezredeit az Északi fronton levő egész tüzérséggel együtt, az 1. doni kozák hadosztály parancsnokának vezetése alatt a vasúton továbbítsák Petrográdra, a Nyikolájevszki-pályaudvarra, a petrográdi katonai kerület főparancsnokának, Polkovnyikov ezredesnek rendelkezésére. Az indulás idejéről rejtjeles táviratban értesítsen. Ha a vasúton lehetetlen a szállítás, a csapatrészeket indítsa menetoszlopban útnak”.
Nyomban Kerenszkij távirata után az Északi front megbízottjától, a mensevik Vojtvinszkijtől a következő felhívás érkezett:
„Közölni a donvidékiekkel és a tengermellékiekkel:
Az ideiglenes kormány teljes egyetértésben a munkás- és katonaküldöttek szovjetjeinek központi bizottságával a forradalomhoz és a haza iránti kötelességükhöz hű csapatokat Petrográdra vonja össze. A petrográdi ezredek, melyek azzal az ürüggyel, hogy a mögöttes területen kell védeni a szabadságot, makacsul vonakodtak kimenni a frontra, képteleneknek mutatkoztak arra, hogy Petrográdot megvédjék a rendzavarásoktól és az anarchiától. Fennáll a veszély, hogy az alkotmányozó nemzetgyűlés meg fog hiúsulni. Azok között a csapatok között, melyek e vészes órában hivatva vannak megmenteni Oroszországot, a kozák ezredek az első helyek egyikét foglalják el.
Bárhogy dühöngenek is a kozákok ellen a front mögött meghúzódott katonaszökevények, a kozákok mindvégig teljesíteni fogják hazájuk iránti kötelességüket”.
A Nagy proletárforradalom által halálra ijesztett kispolgár a cári tábornokok nyelvén szólalt meg.
Krasznov tábornok október 25-én 11 órakor nagy megelégedéssel tette közzé a mensevik Vojtyinszkij felhívását.
Ugyanaznap este 7 órakor Krasznov tábornok új hadtestparancsot küldött szét. Krasznov azt találta, hogy azok az érvek, amelyeket Vojtyinszkij hozott fel a mellett, hogy a forradalmi Petrográd ellen kozákokat küldjenek, nem elégségesek. Saját érveivel állt elő. Vilmos császár későbbi cselédje (Krasznov 1918-ban a donvidéki ellenforradalmi kormány élén állott) új parancsában kijelentette, hogy a forradalom „felelőtlen, Vilmos császár által megvásárolt” maroknyi csoport műve. Krasznov visszavonta október 23-i parancsát és az I. hadseregbe csak egy hadosztályt küldött. A hadtest többi csapatrészeinek Kerenszkij rendelkezése értelmében a következő parancsot adták:
| „A.) Popov vezérkari ezredes különítménye: | ||
| a 9. donvidéki kozákezredből | … 5 század, | 4 géppuska |
| a 10. donvidéki kozákezredből | … 5 század, | 4 géppuska |
| a 13. donvidéki kozákezredből | … 5 század, | 4 géppuska |
| a 15. donvidéki kozákezredből | … 5 század, | 4 géppuska |
| az I. donvidéki tüzérosztályból
az I. amuri kozáküteg |
10 ágyú | |
| 4 ágyú | ||
| Összesen | 20 század, 16 géppuska 14 ágyú. | |
A berakodást azonnal megkezdeni Osztrovban, Revalban, Palliferben, Toropecben. Menetirány Narván és Pszkovon keresztül, Alexandrovszkája állomásig, ahol bevárandó az egész hadosztály összpontosítása Pulkovo—Cárszkoje-Szelo körzetében. Ha a vasúti szállítás akadályokba ütköznék, akkor a kirakodás helyéről ezredenként menetelve és harc útján igyekezzenek a fent jelzett helyekre jutni”.
Ugyanebben a parancsban Krasznov tábornok közölte azt is, hogy Petrográdra rendelték a 44. gyaloghadosztályt, a kerékpáros zászlóaljakat, az 5. kaukázusi kozákhadosztályt, a 23. és 43. doni kozákezredeket és még más csapattesteket. Ez volt a helyzet a lovashadtestben, amikor október 25-én éjjel az Északi front parancsnoksága kénytelen volt hatályon kívül helyezni a Petrográd elleni csapatszállításra vonatkozó parancsot.
Amint Kerenszkij megpillantotta Krasznov tábornokot, izgatottan kérdésekkel halmozta el:
— Tábornok, hol az ön hadteste? Útban van? Itt van már a közelben? Azt reméltem, hogy Luga alatt találom.
Krasznov jelentette Kerenszkijnek, hogy a hadtest kész a bolsevikok ellen menni, de gyalogság is szükséges. Csak lovassággal nyomulni előre és még hozzá kisebb osztagokkal — veszélyes. Ekkor Kerenszkij megparancsolta Baranovszkijnak, hogy vonja össze a hadtest összes kozákszázadait, melyek a fronton voltak elszórva, ezenfelül csatolja a hadtesthez a 37. gyaloghadosztályt, az 1. lovashadosztályt és az egész XVII. hadtestet. Kerenszkij kérdésére így felelt elég-e ez az erő, Krasznov:
— Ha mindezt összeszedjük és ha a gyalogság velünk jön, akkor Petrográdot elfoglaljuk és megszabadítjuk a bolsevikoktól.
Baranovszkij Kerenszkij parancsát közölte a főhadiszállással. Kerenszkij és Krasznov Osztrovba siettek.
A főhadiszállás Petrográddal a Téli palota eleste után is fenntartotta az összeköttetést. Október 25-én éjszaka egy óra után a főhadiszállás összeköttetést kapott Scheer hadnaggyal, a hadügyminisztérium politikai osztályának képviselőjével. Scheer közölte a Téli palota elestének hírét.
„— Hol tartózkodnak most az ideiglenes kormány tagjai? — kérdezték a főhadiszállásról.
— A Téli palotában voltak és egy órával ezelőtt letartóztatták őket. Hol vannak most, nem tudom. Prokopovics minisztert nappal tartóztatták le, de utána szabadlábra helyezték…
— Ki most a hadseregfőparancsnok?
— Alexander Fjodorovics Kerenszkij.
— És hol van Kerenszkij?
— Éppen most közölte velem Virubov, hogy Kerenszkij Pszkovban van. Mi úgy tudtuk, hogy a frontról jövő katonaság elé ment…
— Miként fogadta a hadügyminisztérium az ideiglenes kormány eltávolítását, a Köztársasági tanács megszüntetését és a hatalomnak a bolsevikok által való megragadását?
— A hadügyminisztériumot véletlenül még nem szállta meg a felkelő katonaság és Petrográdon nyilván ez az egyetlen távíró vonal, amelyet még nem foglaltak le. Itt csak a politikai osztály tisztjei tartózkodnak, akik elhatározták, hogy minden munkát megtagadnak, ha az osztályt is elfoglalják. A vezérkari főnökséget, a főparancsnokságot még nappal megszállták a felkelők”.
Alighogy befejezték a beszélgetést Petrográddal, a Nyugati front hívta fel a főhadiszállást. Balujev tábornok jelentette, hogy többrendbeli parancsot kapott a petrográdi forradalmi katonai bizottságtól és kérdezte, mitévő legyen. A főhadiszállás megkérdezte, rendelkezik-e a nyugati frontparancsnokság olyan csapatrészekkel, melyek hajlandók az ideiglenes kormányt támogatni.
„Egyetlenegy csapattestért sem kezeskedhetem — felelte Balujev. — A legnagyobb részük semmi körülmények közt sem fogja támogatni az ideiglenes kormányt. Kezességet még az itt közelemben levő csapatrészekért sem vállalhatok, melyek talán felhasználhatók arra, hogy a rombolásokat és rendzavarásokat meggátolják, de az ideiglenes kormány támogatására aligha”.
A főhadiszállás felhívta a Román frontot és ugyancsak kormányhű csapatok iránt érdeklődött. A válasz innen az volt, hogy a Román front, a Fekete-tengeri hajóhad és az odesszai kerület végrehajtó bizottsága elhatározta, hogy a hadseregbizottságok ajánlása alapján kiválogatott csapatok katonáiból hadosztályt szervez és ezt az alkotmányozó nemzetgyűlés védelmének jelszava alatt Petrográdra indítja. A főhadiszállás türelmetlenül félbeszakította a beszédet. Nem az alkotmányozó nemzetgyűlésről van szó — ezt az új kormány is megígéri, — hanem arról, képes-e a Román arcvonal csapatokat küldeni, hogy az előbbi kormányt megmentse. Erre a Román front megbízottja, Ticsenhausen jött a távíró készülékhez.
„Mély meggyőződésem — jelentette ki Ticsenhausen, — hogy a kormány tagjainak személyes védelmére aligha lehet a frontról csapatokat küldeni… Az egész front feltétlenül hajlandó az alkotmányozó nemzetgyűlés védelmére kelni és kész visszaverni az alkotmányozó nemzetgyűlés megakadályozására irányuló kísérleteket… Az alkotmányozó nemzetgyűlés védelmének gondolata rendkívül népszerű. Az előbbi kormány tagjai azonban vajmi kevés népszerűségnek örvendenek a csapatoknál és nagyon kevéssé érdeklik a katonákat”.
Az ellenforradalom ilyenformán már a polgárháború első napjaiban megértette, hogy minden nyílt fellépés a régi rend védelmére teljes sikertelenségre van kárhoztatva. Akciójukat tehát valamilyen „demokratikus” jelszóval kellett leplezni, mely a tömegekben még némi bizalmat kelthetett. Az „alkotmányozó nemzetgyűlés” az ellenforradalmi erők mozgósításának jelszavává lett. A főhadiszállás ezt nem értette meg mindjárt, de a kispolgári árulók gyorsan tájékozódtak és azt a jelszót adták ki, amelyet csak néhány nap előtt mint bolsevik jelszót elvetettek.
Diterichs tábornok a főhadiszállásról a Délnyugati front parancsnokságát hívta fel. Ugyanazt az információt adta neki és ugyanazt a kérdést intézte hozzá, mint a többi fronthoz. A frontparancsnokság a felelettel két órahosszat váratta meg Diterichset a távírókészüléknél. Nyilván adatokat szedtek össze. Végül, mikor a tábornok egyenesen feltette a kérdést a megbízható csapatokra vonatkozólag, a következő választ kapta:
— Ha az Északi front főparancsnoka megtagadta a csapatküldést, miért küldjünk mi akkor innen csapatokat?
Hosszú húza-vona után a főhadiszállás csak annyit tudott meg, hogy a Délnyugati front kozákbizottsága utasítást kapott az éppen akkor ülésező kozák harctéri kongresszustól, hogy a parancsnokságon erősítsék meg az őrszolgálatot és rendeljenek el ügyeletes szolgálatot a távírónál.
Október 26-án reggel a főhadiszállás megküldte a frontparancsnokságoknak Kerenszkijnek az Északi front főparancsnokához intézett távirati parancsát:
„Elrendelem, hogy a jelen parancs vétele után folytassák a III. lovassági hadtest szállítását Petrográd felé. Október 26-án, 5 óra 30 perckor!”
Ez volt minden, ami felől a főhadiszállás az éjszaka folyamán intézkedni tudott.
Október 26-án reggel az Északi front megbízottja, Vojtyinszkij, megjelent Pszkovban a forradalmi katonai bizottság ülésén, de már egészen más hangulatban. Közölte, hogy Kerenszkij parancsot adott a csapatoknak Petrográdra való küldésére, és hogy a megfelelő intézkedéseket már megtették. Az egyenesen feltett kérdésre, elismeri-e az északnyugati katonai forradalmi bizottság hatalmát, Vojtyinszkij azt felelte:
— Csak a központi végrehajtó bizottságnak vetem alá magam, amely katonaságot követel.
Röviddel ezután a mensevik Vojtyinszkij Krasznov-Kerenszkij különítményeihez csatlakozott.
Miközben Kerenszkij ide-oda kapkodott és mindenáron azon igyekezett, hogy legalább valamilyen csapatrészt küldjön a frontról, hívei Petrográdon szervezték az erőket, hogy hátbatámadják a forradalmat.
Október 26-án éjjel a Téli palotához rendezett sikertelen felvonulás résztvevői a városi dumába tértek vissza s rögtön megnyitották a „közbiztonsági bizottság” ülését. Szkobelev, a volt „szocialista” miniszter azt javasolta, hogy a „bizottságot” hatalmasabb harcias jellegű szervezetté alakítsák át. Szerinte az új szervezet az ország összes demokratikus erőit egyesítené és elszánt harcot folytatna a bolsevikok ellen. Szkobelev javaslatát elfogadták. Az új szervezet hangzatos elnevezést kapott: „Bizottság a haza és a forradalom megmentésére.” A petrográdi munkások csakhamar más, találóbb névvel illették: „Bizottság az ellenforradalom megmentésére”.
A „honmentő bizottság” volt az októberi forradalom ellen fellépő forradalmi erők első harci szervezete. Összetétele a következő volt: a központi városi duma, a II. szovjetkongresszus eszer és mensevik frakciója, melyek a kongresszusról tüntetően eltávoztak, az Előparlament tagjai és az eszer és mensevik párt központi bizottságainak, a Plechánovféle „Egység” csoportjának és egyéb szovjetellenes csoportocskáknak képviselői.
A bizottságban olyan szervezetek is képviseltették magukat, mint a bankhivatalnokok szövetsége, a hadirokkantak szövetsége, a György-keresztesek szövetsége stb. Ezeket a szövetségeket az ideiglenes kormány külön a munkásosztály elleni harc céljából hozta létre.
A „honmentő bizottság” elnökséget választott, melyet azzal bíztak meg, hogy a további akciótervet kidolgozza.
Október 26-án a „bizottság” tagjai egész nap kapcsolatokat igyekeztek létesíteni azokkal a szervezetekkel, amelyek hajlandók voltak a szovjethatalom ellen harcolni. A „bizottság” ülésén megjelent Grekov is, a kozák katonai szövetség képviselője, aki Kerenszkijjel együtt rendelte Petrográdra a III. lovashadtestet.
A „honmentő bizottság” a legközelebbi városokba tájékozódás céljából egy csoport tisztet küldött ki. Az egyik ilyen tiszt igazolványát, akit Lugába és Revalba vezényeltek, A. Goc, az eszer párt központi bizottságának tagja írta alá.
A „honmentő bizottság” létezésének első óráitól kezdve összeköttetésbe lépett a petrográdi szovjetellenes érzületű kiképző csapatrészekkel, amelyeket még nem fegyvereztek le. Megbízható kapcsolat létesült a Mihály- és a Konstantin-tüzériskolával, a Pál-, a Vlagyimir-, a Műszaki-, Nikoláj- és még néhány más katonai iskolával.
Október 27-én reggel a „honmentő bizottság”-ban megjelentek a vasúti szakszervezet eszer és mensevik vezetői és kijelentették, hogy a bolsevikok hatalmát nem ismerik el és semmiféle parancsot sem fognak teljesíteni. A vasutas szakszervezet csak a „demokrácia hatalmának” veti magát alá, melynek vezetőjéül a „honmentő bizottságot” ismeri el. A vasutas szakszervezet az egész vasútigazgatást a maga kezébe veszi.
A vasutasok felszólítást kaptak, hogy három állandó képviselőt küldjenek a „honmentő bizottságba”.
Délután két órakor folyt le a városi dumában az első szovjetkongresszus központi végrehajtó bizottságának, a parasztküldöttek végrehajtó bizottságának, a köztársasági tanács tagjainak, a duma-tagoknak, a megalkuvó pártok központi bizottságainak és más szervezeteknek a gyűlése. A „haza és a forradalom megmentésének bizottsága” nevében a mensevik M. I. Szkobelev beszélt. Bejelentette a „bizottság” alakulását, majd így folytatta:
„Nemcsak az tartozik legsürgősebb feladataink közé, hogy ártalmatlanná tegyük a felelőtlen demagógokat, hanem az is, hogy az ellenforradalom ellen harcoljunk. A vasutas szövetség csatlakozása a „honmentő bizottság”-hoz lehetővé tette, hogy az új kormány egyetlen táviratát se továbbították”.
Ez nyilvánvaló hazugság volt. A szovjetkormány táviratait az ország minden irányába szétküldték. De az ellenforradalmi gyűlés viharos tapssal fogadta a mensevik nyilatkozatot. A jelenlevők azt hitték, hogy az ilyen nyilatkozat erőről tanúskodik, amivel maga a gyűlés egyáltalán nem dicsekedhetett.
„Ez azonban nem elég, — folytatta belemelegedve a mensevik.— A harcban, melyet folytatnunk kell, fizikai erőre kell támaszkodnunk. Helyre kell állítani a vasúti munkások és szürke katonaköpenyes testvéreink szövetségét. Ez a forradalom megmentésének záloga.”
A gyűlés elé azt a javaslatot terjesztették, hogy az egész országban építsék ki a „honmentő bizottságokat”.
A mensevikek képviselője, Weinstein rövid beszédet tartott, nyugalomra és kitartásra szólított fel.
„A ,honmentő bizottság, körül kell összpontosítani — mondotta Weinstein a mensevikek központi bizottsága nevében — az egész közvéleményt és csak azután, amikor már elég világosan látjuk erőinket, kell majd áttérni a védelemről a támadásra”.
A bizottság a fegyveres harc vezetésére saját kebeléből katonai szervezetet alakított. Ugyanakkor kiküldöttek közvetítésével érintkezésbe lépett Kerenszkijjel és így létrejött a teljes együttműködés a Petrográd ellen vonuló ellenforradalmi csapatokkal.
Az ellenforradalmi felkelés vezetőjéül Polkovnyikov ezredest, a petrográdi hadkerület volt főparancsnokát szemelték ki. A hadműveletek vezetésére vezérkart szerveztek.
Az eszerek és mensevikek nem érték be azzal, hogy a „honmentő bizottság” zászlaja alatt a győzelmes forradalom szétzúzására fegyveres erőket gyűjtöttek. A szovjethatalom elleni harcnak másik módját is alkalmazták: a szabotálást. A „honmentő bizottság” felhívta a tisztviselőket és hivatalnokokat, hogy bojkottálják a bolsevik hatóságokat, ne vessék alá magukat parancsaiknak.
A „honmentő bizottság” teljes egyetértésben dolgozott a legmegrögzöttebb reakciósokkal.
Október 26-án este a kozák szövetség tanácsának irodahelyiségében megjelent a tanács új elnöke, A. P. Anyikéjev, doni kozák kapitány. A régi elnök, A. I. Dutov, akit az orenburgi kozákság gyűlése megválasztott atamánnak, odautazott. Anyikéjevvel együtt eljött a kozák szövetség tanácsának helyettes elnöke is, A. P. Mihéjev. Mindketten jelentették, hogy most jönnek egy bizalmas tanácskozásról, amelyet Alexéjev tábornok, a hadseregfőparancsnok volt vezérkari főnöke, nagy tekintéllyel bíró cári tábornok hívott egybe. Az ülés Alexéjevnél még nem ért véget és Anyikéjev felszólította a kozák szövetség tanácsát, hogy azonnal küldje el a tanácskozásra képviselőit. Amikor a kozák szövetség tanácsának képviselői odaérkeztek, Alexéjev tábornokon kívül ott találták B. Szavinkovot és egy hadapródot is. Alexéjev tábornok közölte velük, hogy értesülései szerint Krasznov tábornok III. lovashadteste Petrográd ellen vonul. Alexéjev és Szavinkov elébe szándékoznak utazni. A jelenlevők kijelentették, hogy Alexéjev tábornoknak nem szabad utaznia, felismerhetik és letartóztathatják. Kevésbé ismert embereket kell küldeni. A kozák szövetség tanácsának egyik képviselőjét és a hadapródot jelölték ki erre a célra. Alexéjev tábornok átadta nekik a vasúti jegyeket, amelyeket az ő és Szavinkov számára még nappal váltottak, a kozák szövetség tanácsa pedig hamis okmányokkal látta el őket. Mindketten elindultak Krasznov kozákjainak fogadására.
A „honmentő bizottság” kapcsolatot létesített V. Puriskévics monarchista szervezetével is. Még 1917 októberében, mielőtt a hatalom a szovjetek kezébe ment át, Puriskévics, az ismert reakciós vezér, monarchista szervezetet alapított. A szervezet célja egyik befolyásos tag szavai szerint az volt, hogy
„a háború győzelmes befejezése és később az oroszországi monarchia feltétlen visszaállítása érdekében erős kormányhatalmat létesítsen az országban”.
A szervezet tagjait a tisztek és katonai iskolák növendékei sorából toborozták. A tagokat ötös csoportokba osztották be, úgy hogy a különböző ötös csoportok tagjai nem ismerték egymást.
Maga Puriskévics beszélte el egyik hívének, hogy „körülbelül kétezer megbízható embere van Petrográdon, körülbelül hétezer a fronton és nagyszámban vannak emberei Moszkvában és más városokban”. A mozgalmat titokban akarták folytatni és a monarchia visszaállítása kérdését egyelőre nem bolygatták. Puriskévics a diktatúrára törekvő csoportok — a monarchisták, a kadetpártiak és Szavinkov szervezete erőinek egyesítését javasolta.
„Puriskévics — beszélte később egyik cinkosa — különösen ragaszkodott a Szavinkovval és híveivel való szoros együttműködéshez és ezt azzal magyarázta, hogy a monarchisták egyedül túlságosan gyengék ahhoz, hogy sikert érjenek el és a jobboldali «szociálforradalmárok» és szavinkovisták nélkül vereségre vannak kárhoztatva”.
A Nagy proletárforradalom azonban meghiúsította Puriskévics számításait. Szervezete szétesett. Összetoborzott híveinek egy része szétszéledt más városokba.
Maga Puriskévics azon a nézeten volt, hogy Petrográdban haladéktalanul fegyveres felkelést kell kezdeni. Mindenkit igyekezett meggyőzni arról, hogy éppen a jelen pillanatban, amikor a szovjethatalom meg nem szilárdult meg, Kerenszkij és az eszerek kormánya pedig még nem hódolt be véglegesen, szükséges haladéktalanul akcióba lépni, hogy a hatalmat kezükbe ragadják és visszaállítsák a monarchiát.
Puriskévics kijelentette híveinek, hogy Polkovnyikov és a „haza és a forradalom megmentésének bizottsága” segítséget ígértek.
Így alakult ki főképpen a mensevikek és eszerek erőfeszítései folytán az egységes szovjetellenes front. Ez a front a legsötétebb reakciósoktól a „forradalmi demokrácia” képviselői által vezetett „A haza és forradalom megmentésének bizottságáig” terjedt.
A mensevikek és eszerek a szovjethatalom ellen folytatott harcukban az entente imperialistáihoz is fordultak segítségért. Erről a következőket beszéli el Buchanan angol nagykövet „Egy diplomata emlékiratai” c. könyvében:
„Ma meglátogatott Avkszentyev, a köztársasági tanács elnöke és azt hajtogatta, hogy bár a bolsevikoknak sikerült megdönteniök a kormányt ez utóbbinak bűnös gondatlansága folytán, de csak néhány napig fogják tudni magukat tartani. Az összoroszországi szovjetkongresszus éjszakai ülésén a bolsevikok egészen elszigetelődtek, mert az összes többi szocialista csoportok elítélték módszereiket és kijelentették, hogy nem hajlandók tovább résztvenni a kongresszus ülésein. A parasztküldöttek tanácsa szintén a bolsevikok ellen foglalt állást. A városi duma — folytatta Avkszentyev — megszervezte a „honmentő bizottságot”. Ez a bizottság a köztársasági tanács, a szovjetek központi végrehajtó bizottsága a parasztküldöttek tanácsa és a frontdelegátusok bizottsága képviselőiből alakult. Néhány napon belül valószínűleg megérkezik a Pszkovból iderendelt katonaság is.
Azt mondottam Avkszentyevnek, hogy én minderről nem vagyok úgy meggyőződve, mint ő”.
Nehéz elképzelni, hogy Avkszentyev csak azért látogatta volna meg az angol nagykövetet, hogy elmondja neki a friss híreket.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!