A kongresszus megnyitása

(idézet: A polgárháború évei a Szovjetunióban 1917-1922

 

Ötödik fejezet

A II. összoroszországi szovjetkongresszus

1

A kongresszus megnyitása

A PETROGRÁDI szovjet forradalmi katonai bizottsága, mintán megdöntötte a burzsoázia kormányát, az október 26-ára virradó éjszakán átadta a hatalmat a II. összoroszországi szovjetkongresszusnak. A küldöttek már október 17—18-án kezdtek gyülekezni Petrográdon, mert a kongresszus megnyitását kezdetben 20-ára tűzték ki. A központi végrehajtó bizottság eszer és mensevik vezetői a küldötteket szánt-szándékkal a város egymástól távoleső helyein szállásolták el, hogy megakadályozzák tömörülésüket. A ravaszkodás azonban balul ütött ki. A küldöttek valamennyi szállása csakhamar élénk politikai klubbá alakult át. A küldöttek bejárták a gyárakat, az ezredeket. A főváros izzó légköre szétoszlatta néhány a frontról vagy a távoli vidékről érkezett küldött egyezkedő illúzióit. Esténként szállásaikon meghányták-vetették a viharos nap benyomásait. Mindenütt heves megbeszélés és vita folyt. Azok a küldöttek is, akik formálisan nem tartoztak a bolsevik párthoz, többségükben határozottan az ideiglenes kormány ellen foglaltak állást. A fővárosban és a bolsevik küldöttek között uralkodó harcias hangulat még a pártonkívülieket is magával ragadta.

1917 október 22-éig 175 küldött érkezett Petrográdra, köztük 102 bolsevik és bolsevik állásponton lévő. A bolsevikok Központi Bizottságának képviselői — listákkal a kezükben — naponta megjelentek a küldöttek szállásán. Érintkezésbe léptek a bolsevik küldöttekkel és Petrográd munkáskerületeibe irányították őket.

A bolsevik küldöttek a Központi Bizottság megbízásából felszólaltak a gyár- és ezredgyűléseken. Észak-Kaukázus küldöttje, Sz. M. Kirov, napjában többször tartott szenvedélytől izzó beszédeket.

J. Z. Jerman arról beszélt, hogy a forradalom hogyan erősödik Cáricin városában. A bolsevik küldöttek választó-utasításokat hoztak magukkal, melyekben az ipari vidékek tíz – és tízezer proletárja követelte, hogy a hatalmat a szovjetek vegyék át. A bolsevik katonák arról beszéltek, hogy a hadseregben lesik az érlelődő forradalomról szóló híreket és Kerenszkij nevét csak gúny és szidalmak közepette emlegetik. Az Ural, a Donyec-medence, a Volga-mente, Ukrajna, a front — az egész ország végigvonult ezeken a viharos gyűléseken a hallgatóság előtt. A bolsevik küldöttek beszédeiből a petrográdi munkások meggyőződtek arról, hogy nem állnak egyedül, hogy az egész munkásosztály, az egész szegényparasztság támogatni fogja őket.

A II. kongresszuson képviselt 318 vidéki szovjet közül csak 59 nyilatkozott amellett, hogy a hatalom „a demokrácia kezébe” menjen át, 18 szovjet pedig felemás határozatot hozott (részben „a demokrácia hatalma”, részben a „szovjetek hatalma” mellett). 241 szovjet küldöttje bolsevik utasításokkal jött a kongresszusra. Minden fenntartás nélkül jelentette ki 241 szovjet: „Minden hatalmat a szovjeteknek!” Ilyen volt a vidék hangulata.

Minél inkább teltek a napok a kongresszus megnyitása előtt, annál gyakoribbá váltak a Szmolniban a küldöttek gyűlései.

A lövészárkok, a gyárak, a falvak képviselői izgatott, gondterhelt arccal jöttek ide. A hosszú, boltíves, gyengén megvilágított folyosókon, dohányfüst ködében állandóan nyüzsgött a tömeg, sötét, olajos munkás-zubbonyok, szürke katonaköpenyek, fekete matrózkabátok, parasztbekecsek váltották egymást.

A munkáskerületekből és az ezredekből küldöttségek jöttek, hogy a forradalom és a gyülekező szovjetkongresszus iránti hűségüket fejezzék ki.

Október 25-én egész napon át, kora reggeltől késő estig folytak a frakciók tanácskozásai a Szmolni termeiben. A kongresszus legnépesebb frakcióját a bolsevikok alkották. Az övék volt a II. kongresszuson a túlnyomó többség. A kongresszus kezdetéig megérkezett 650 küldött közül 390 bolsevik volt. A kongresszus tárgyalásai közben még számos küldött érkezett.

A bolsevik frakció helyisége a Szmolni földszintjén volt. Szüntelen emberáradat özönlött ide. Az óriási szoba, amelynek egész bútorzata egy asztal és néhány szék volt, zsúfolva volt emberekkel. A bolsevik kongresszusi küldöttek a falak mentén, a padlón ültek.

A hangulat emelkedett, de nyugodt és bizakodó volt. Sok bolsevik küldött a kongresszus előtti utolsó napokban még az éjszakát is a Szmolniban, a frakció helyiségében töltötte. A földre újságot, kabátot vagy katonaköpenyt terítettek le és két-három órahosszat szunyókáltak, hogy reggel újra készenlétben álljanak a párt megbízásainak végrehajtására. Egy részük revolverrel, puskával, kardokkal volt felfegyverkezve, derékszíjukon kézigránátok lógtak.

A II. szovjetkongresszus küldötteinek összetétele szemléltetően megmutatta, hogy az ideiglenes kormány fennállásának hét hónapja alatt mennyire sikerült a bolsevik pártnak meggyőzni a tömegeket arról, hogy a föld és a béke kérdése proletárforradalom nélkül nem oldható meg.

A mensevikek és a jobboldali eszerek — az I. szovjetkongresszus legerősebb pártjai — a II. szovjetkongresszuson, hitelüket vesztvén, nyomorúságos képet nyújtottak. Csak nagyon rövid időre volt szükség, hogy a munkások és parasztok szemében a népnek ezek a hamis barátai, mint árulók, mint a forradalom szökevényei teljesen lelepleződjenek.

A jobb oldali eszerek az eszer-párt centrumával együtt 60 küldöttből álló csoportot alkottak. Az eszer-párt többi tagja a „baloldaliakat” követte. Később, a kongresszus folyamán a „baloldali” eszereket, akik a vidéki jobboldali és centrumbeli eszer-küldöttek egy részét meghódították, 179 küldött követte és a bolsevikok után ők voltak a kongresszus második legerősebb frakciója. A különböző irányzatú mensevikek, beleértve a Bundot is, a kongresszus elején körülbelül 80 küldöttből álló csoportot alkottak.

A mensevik és eszer vezérek sápadtan, fejvesztetten, vigasztalanul jártak-keltek a Szmolni folyosóin. Seregüket vesztett tábornokok voltak.

A számtalan kis csoportra oszló mensevikek és eszerek frakció-ülésein szakadás állott be. Kezdetben a mensevik és a jobboldali eszer-vezérek úgy határoztak, hogy a kongresszuson nem fognak résztvenni. Azonban a tömegek hangulata oly annyira forradalmi volt, hogy a mensevik és az eszer párt egyszerű tagjai nyíltan kikeltek vezéreik e határozata ellen.

A mensevik frakcióban se vége se hossza nem volt a vitáknak, de a mensevik vezérek mégsem tudtak egységet teremteni. Szünetet hirdettek, hogy összeüljön a mensevik központi bizottság. Este hat órakor újra összeült a frakció. Dán közölte a mensevik központi bizottság határozatát, hogy a végbement forradalomért nem vállalja a felelősséget és ezért a mensevik párt nem állhat ki a bolsevik barikádokra. A mensevikek központi bizottsága felszólította a frakciót, hogy ne vegyen részt a kongresszuson és ugyanakkor elhatározta, hogy a kormányalakítás kérdésében tárgyalásokba bocsátkozik az ideiglenes kormánnyal.

Az eszer-frakcióban szintén arról folyt a vita, hogy a kongresszussal szemben milyen álláspontot foglaljanak el. Az eszerek központi bizottsága azt javasolta, hogy maradjanak távol a kongresszus tanácskozásaitól, de a frakció többsége kimondta, hogy a kongresszust nem hagyja el.

Az eszerek és mensevikek a frontról érkezett küldöttekből úgynevezett frontcsoportot szerveztek, hogy ilymódon befolyásuk alatt tarthassák a frontok képviselőit. Felhasználva a bolsevikok távollétét, akik frakciójuk ülésére mentek, az eszerek és mensevikek összehívták a csoportot és 16 szavazattal 9 ellen (6 küldött tartózkodott a szavazástól), elhatározták, hogy nem fognak résztvenni a kongresszuson.

A frakciók ülései késő estig elhúzódtak.

Az összes frakciók megállapodása szerint a kongresszus megnyitását este 8 órára tűzték ki. 10 órakor a mensevik frakció még mindig ülésezett. A bolsevikok két képviselőt küldtek a mensevikekhez, hogy tisztázzák, mikor szándékoznak megjelenni az ülésteremben. A mensevikek azt felelték, hogy még legalább is egy órára van szükségük.

Végül is éjjel 10 óra után a régi központi végrehajtó bizottság mensevik és eszer tagjainak csoportja megjelenik az elnökség asztalánál.

Bár előrehaladott az idő, a Szmolni most is tele van élettel. A fehér oszlopterem fényáradatban úszik. Az emberek felmásztak az oszlop-kiszögelésekre, ablakpárkányokon, padokon helyezkedtek el. Sűrű tömeg szorongott az ajtókban és a bejáratoknál. 10 óra 40 perckor megjelenik az asztalnál katonazubbonyban, orvosi karszalaggal a mensevik Dán kövér alakja. Az I. kongresszus központi végrehajtó bizottsága nevében megnyitja a kongresszust.

De a mensevikek és elválaszthatatlan útitársaik, a jobboldali eszerek voltaképpen csak azért jelentek meg az ülésen, hogy a kongresszus szószékén a munkások és katonák felkelt tömegei előtt nyíltan megmutassák ellenforradalmi ábrázatukat. Az első pillanattól kezdve nyíltan és fenntartás nélkül támogatták az ellenforradalmat, melynek fészkét — a Téli palotát — éppen akkor vették be rohammal, fegyverrel a kezükben a petrográdi munkások és katonák.

„Én a központi végrehajtó bizottság elnökségének vagyok a tagja, pártbeli elvtársaim pedig a Téli palotában fegyvertűz alatt vannak, mialatt önmegtagadással teljesítik miniszteri tisztségüket” — jelentette ki Dán kongresszusi megnyitójában.

Ezek a miniszterek, akikkel Dán szolidaritását fejezte ki, ugyanekkor a frontról katonaságot rendeltek, hogy letörjék a petrográdi proletariátust. Kerenszkijt is ők küldték a frontra, hogy kozák csapatokat hozzon Petrográdra. Ők nevezték ki „diktátornak” a kadetpárti Kiskint és ruházták fel rendkívüli teljhatalommal, hogy a „rendet” Petrográdon helyreállítsa.

„Minden szónoklat nélkül — jelentette ki Dán — a kongresszus ülését megnyitottnak nyilvánítom és felszólítom a küldötteket, hogy válasszák meg az elnökséget”.

A bolsevikok az elnökség összeállítását a kongresszuson jelenlevő frakciók aránylagos képviselete alapján javasolták. A mensevikek és a jobboldali eszerek azonban nem nevezték meg képviselőiket. Az internacionalista mensevikek szintén kijelentették, hogy „bizonyos kérdések tisztázásáig” a kongresszusi elnökség választásában „nem óhajtanak” résztvenni.

Ezután az internacionalista mensevikek azt követelték, hogy „elsősorban azt vitassák meg, hogyan lehet megelőzni az elkerülhetetlen polgárháborút”.

Martov sovány, nekikeseredett alakja jelenik meg a szószéken. A mensevikek vezére rekedt hangon kiáltozva a bolsevikokat kezdte szidalmazni, a proletariátus győztes felkelését „titkos összeesküvésnek” nevezte és a felkelt munkásoknak azt javasolta, hogy térjenek észre, amíg nem késő. A mensevikek javaslatának lényege az volt, hogy a kongresszus tagjai menjenek ki Petrográd uccáira és a felkelő munkásokat és katonákat beszéljék rá, hogy oszoljanak szét.

Az internacionalista mensevikek nevében Martov küldöttség választását javasolta a kongresszusnak, mely

„küldöttség folytasson a többi szocialista párttal és szervezettel megbeszéléseket a már megkezdett összeütközés megszüntetése céljából”. Martov a polgárháború elkerülésének lehetőségét, mint mondta, „egységes demokratikus kormányzat létrehozásában” látta.

A „többi szocialista párt és szervezet” képviselői, akikkel Martov megegyezést akart létrehozni az „egységes demokratikus kormányzat megteremtését illetően”, ott ültek a kongresszuson. És ha őszintén teljesíteni akarták volna a dolgozó tömegek óriási többségének követelését, akkor részt kellett volna venniök a kongresszus munkálataiban és alá kellett volna vetniök magukat a kongresszus összes határozatainak. Martov javaslata mögött más lappangott. A „megkezdett összeütközés megszüntetése”, a Téli palota ostromának megszüntetését jelentette, akciószabadságot a Teli palotában rekedt miniszterek számára, élükön Kiskinnel, a „diktátorral”, időnyerést az ideiglenes kormány számára, hogy a frontról érkező erősítéseket kivárja, magában Petrográdban pedig az ellenforradalmi erőket mozgósítsa. Ez a javaslat az ellenforradalom egyenes támogatását jelentette.

Martov javaslatához a kongresszus más, ingadozó frakciói is, a „baloldali” eszerek és a front-csoport is csatlakoztak. A bolsevikok frakciója kijelentette, hogy

„a legcsekélyebb kifogása sincs Martov javaslata ellen. Ellenkezőleg, érdekelve van abban, hogy az összes frakciók világosan kifejezzék álláspontjukat a végbemenő eseményekkel szemben és megmondják, miben látják a mostani helyzetből a kivezető utat”.

Ebben az értelmezésben, hogy t. i. a kongresszus frakciói a végbemenő eseményekkel szemben világosan kifejezzék véleményüket, a kongresszus egyhangúan elfogadta Martov javaslatát.

Az elfogadott határozat nyilván nem elégítette ki a mensevikeket. Javaslatuk lényeges tartalmát — „a már megkezdett összeütközés megszüntetését” — a kongresszus figyelmen kívül hagyta. Az eszerek és mensevikek képviselői egymásután jelentkeztek szóra, hogy „soronkívül nyilatkozatot tegyenek”. Tehetetlen dühükben továbbra is teli torokkal a bolsevikok „összeesküvéséről” és „kalandorságáról” ordítoztak. A kongresszus szószékéről nyíltan hirdették a polgárháborút a szovjethatalom ellen.

„A mensevikek és eszerek szükségesnek tartják kijelenteni, hogy az itt történő dolgokkal semmi közösséget sem vállalnak. Tömöríteni kell a társadalom erőit, hogy a hatalom megragadására irányuló kísérlettel szemben állhatatos ellenállást fejtsenek ki” — jelentette ki J. A. Charas mensevik, aki a XII hadseregbizottság képviseletében szólalt fel.

Utána a „front-csoport” nevében egy mensevik tiszt, G. D. Kucsin lépett a szószékre.

— A harc színtere mostantól fogva a vidékre helyeződik át — ott kell az erőket mozgósítani — jelentette ki a mensevik küldött.

— Kinek a nevében beszél? — kérdezik őt a padokból. — Mikor választották? És mit szólnak mindehhez a katonák?

Kucsin kezdi felsorolni a hadseregbizottságokat — a II., a III., IV., VI. VII. és a többi hadsereg bizottságait. A hangja egyre fenyegetőbbé válik. Azzal ijesztgeti a kongresszust, hogy a fronton levő húsz hadsereg Petrográd ellen vonul és kő-kövön nem marad. A front megnyitásával és Oroszország pusztulásával fenyegeti meg a kongresszust. Szavainak megerősítéseként Kucsin a hadseregbizottságok határozatait olvassa fel, amelyek ugyanilyen fenyegetőzésekkel voltak tele.

A teremben minden elcsendesedett. Mintha hideg szél borzongatta volna meg a küldötteket. A frontcsapatok hatalmas katonai erőt jelentenek. És hátha igaz az, amit ez a tiszt beszél… De a terem feszült csendjét erős, határozott hang töri meg: egy frontkatona tör előre sáros katonaköpenyben a szószék felé.

„Ezek itt annak a pár embernek a véleményét hangoztatják, akik a hadsereg- és frontbizottságokban ülnek. A hadsereg már régen követeli az új választásokat… A lövészárkok lakói türelmetlenül várják, hogy a hatalom a szovjetek kezébe menjen át”.

És a szónok a kongresszus lelkes kiáltásai és tapsa közepette egész halom a frontról hozott katona-határozatot lobogtat.

Utána a lett lövészek képviselője szólal fel. A következőket mondja: „A hadseregbizottságok két képviselőjének nyilatkozatát hallottuk és ezeknek a nyilatkozatoknak volna is értékük, ha szerzőik tényleg a hadsereget képviselnék… De ők nem képviselik a katonákat… Távozzanak — a hadsereg nincsen velük!”

Charas és Kucsin azoknak a hadseregbizottságoknak voltak jellegzetes képviselői, amelyeket csaknem a februári forradalom elején választottak. A közkatonák tömege a bizottságok képviselőit teljes joggal a hadsereg-főparancsnokság ügynökeinek tekintette, amely az önkényuralom bukása óta alig változott. És már a kongresszus megnyitásának első perceitől fogva megkezdődött a harc a hadsereg, a parasztság és a vasutasok felsőbb szervezeteinek szónokoló képviselői és a padokban s az óriási terem bejárataiban szorongó munkások, katonák és parasztok között, akik az alsóbb szervezeteket képviselték. A kongresszus egyszerű delegátusai a bizottságbeliek minden egyes szavát gyűlölettel és gúnnyal fogadták. A kongresszus ülésterme, mint ellenséges tábor állott szemben velük. A felháborodott közbekiáltások, melyek a mensevikek és eszerek fenyegetőzéseire a küldöttek padjaiból feleletül elhangzottak, csak annak az óriási felháborodásnak voltak gyenge visszhangjai, amelyet a szociál-megalkuvók politikája az egész országban kiváltott. Kucsin és a többi katonabizottságbeli főkolompos hangja a forradalom tegnapját tükrözte vissza.

— Árulók… Ti a parancsnokság, nem pedig a hadsereg nevében beszéltek! — ilyen megvető kiáltások hangzottak fel a delegátusok padjaiból Kucsin felé.

És amikor Kucsin „az összes öntudatos katonákat” felhívta, hogy a kongresszusról távozzanak, száz-meg-száz katonahang felelte neki a teremből:

— Kornyilovisták!

Charas és Kucsin mocskolódó kirohanásai megismétlődtek a mensevikek és eszerek által felolvasott nyilatkozatokban, melyek tele voltak a szocialista forradalom ellen tajtékzó, tehetetlen dühvel és a bolsevikok ellen irányuló ellenforradalmi kirohanásokkal.

A mensevikek nyilatkozatukban a Nagy szocialista forradalmat „kalandnak,” „összeesküvésnek” nevezték, mely „testvérharcba dönti az országot” és „az ellenforradalom diadalára vezet”. A mensevikek szerint a helyzetből az egyetlen kivezető út… „tárgyalni az ideiglenes kormánnyal a kormányalakítás kérdésében”.

Az eszerek csatlakoztak a mensevikek nyilatkozatához. Gendelman olvasta fel deklarációjukat, amely teljes egyetértésben a mensevik nyilatkozattal, az októberi felkelést „a haza és a forradalom elleni gonosztettnek nevezte”.

A mensevikek és eszerek nyilatkozataikban kijelentették, hogy elhagyják a kongresszust. Utánuk a bundista csoport képviselője szólalt fel, aki szintén közölte pártja határozatát, hogy a kongresszusról távoznak.

A szószéken megjelent a bundisták képviselője, Ábrámovics. Közölte, hogy az összes mensevikek, eszerek, a parasztküldöttek végrehajtó bizottságának és a városi dumának tagjai el vannak szánva arra, hogy a kormánnyal együtt pusztulnak el és ezért valamennyien a tűz alatt álló Téli palotához mennek. Ábrámovics a kongresszus összes tagjait felszólította, hogy az eszerekkel és mensevikekkel együtt menjenek a Téli palotához.

— Nem esik utunkba — felelték a padokból.

Ezekután a mensevikek, a jobboldali eszerek és a bundisták kivonultak a kongresszusról, melyre úgyis csak azért jöttek el, hogy szószékéről az ellenforradalmi erők tömörülésére hívjanak fel.

Az elnökség asztalától a kijáratig az egész termen keresztül vezetett az út. A paktálók vezérei a küldöttek sűrű tömegén keresztül törtek utat maguknak. A távozókat az összes padokból gúnyos nevetés, füttyszó, felháborodott kiáltások kísérték.

— Szökevények! Árulók! Csak menjetek — kiáltozták utánuk.

Az eszer és mensevik vezéreknek azonban még a saját híveiket sem sikerült magukkal vinni. A megalkuvó pártok alsóbb rétegeinek balratolódása magán a kongresszuson is folytatódott. A mensevikek frakciója 80 tagot számlált, a jobboldali eszerek frakciója pedig 60 tagot. Azt lehetett volna hinni, hogy a kongresszusról 140 küldött fog eltávozni. Az eszerek egy része azonban átment az ukrán eszerekhez; ez utóbbiak száma egy éjszaka folyamán 7-ről 21-re nőtt. A mensevikek egy része az egyesült internacionalistákhoz ment át, akik a kongresszuson maradtak. Az egyesült internacionalisták száma 14-ről 35-re nőtt. Sok jobboldali eszer és pártonkívüli a „baloldali” eszerekhez csatlakozott. A „baloldali” eszerek száma 179-re nőtt. A kongresszus megnyitása előtt az összes eszer küldöttek száma 193 volt. Ilyenformán a kongresszust legfeljebb 70 delegátus hagyta el. Magán a kongresszuson is folytatódott a megalkuvók elszigetelődése: nem kevés volt az olyan egyszerű eszer vagy mensevik párttag, aki a párt vezéreit otthagyta.

Az internacionalista mensevikek sem maradtak sokkal tovább a kongresszuson. Habár a mensevikek és eszerek magatartása világosan mutatta, hogy ellenséges érzülettel vannak eltelve a forradalommal szemben, az internacionalista mensevikek továbbra is makacsul ragaszkodtak ahhoz, hogy egy általános demokratikus kormány alakítása céljából meg kell velük egyezni.

Röviddel a megalkuvók távozása után távoli tompa dörgések visszhangja hallatszott be a kongresszus termébe. Ágyúlövések voltak. A küldöttek a nagy sötét ablakok felé fordultak, abba az irányba, ahol az októberi éjszakán vége felé közeledett a nagy felkelés utolsó jelenete, a Téli palota ostroma.

A teremben újra megjelentek az eszerek és mensevikek. Pániktól és dühtől eltorzult arccal forgolódtak a küldöttek között, kiabáltak, hogy a bolsevikok lövik a Téli palotát. A szószéken újra Ábrámovics tűnt fel. Kezét tördelve, hisztériásán kérlelte a kongresszust, hogy siessen az ideiglenes kormány tagjainak segítségére, akik közt a mensevik párt képviselői is ott vannak.

Ábrámovicsot Martov követi a szószéken.

— Az itt közölt hírek még sürgősebben követelik, hogy erélyes lépéseket tegyünk — kezdi beszédét.

De a padokból közbeszólnak:

— Miféle hírek? Mit ijesztget itt bennünket? Nem szégyenli magát? Ezek csak híresztelések!

— Ez nem csak híresztelés. Ha közelebb mennek az ablakokhoz, akkor ágyúdörgést is hallanak.

Martov, akit a lövöldözés halálra ijesztett, katonai összeesküvéssel, vérengzés rendezésével vádolja a bolsevikokat és végül idegesen rángatózva nyilatkozatot olvas fel, melyben a válság békés megoldása céljából egy bizottság kiküldését követeli.

Az internacionalista mensevikek azt követelték, hogy e bizottság javaslatainak beterjesztéséig a kongresszus munkáját szakítsák meg.

Alig csendesedett el a mensevik vezér rikácsoló hangja és tűnt el hajlott alakja az ajtó mögött, máris ugyanilyen „intelmekkel” fordult a kongresszushoz a parasztküldöttek szovjetje végrehajtó bizottságának eszer képviselője. Arra hívta fel a küldötteket, hogy ne vegyenek részt „ezen a kongresszuson”, hanem vonuljanak a Téli palotához, ahol

„a parasztküldöttek végrehajtó bizottságának három tagja van, köztük Bresko-Breskovszkája. Mi most odamegyünk, hogy meghaljunk azokkal együtt, akiket mi küldtünk oda, hogy akaratunkat végrehajtsák”.

A parasztküldöttek végrehajtó bizottsága képviselőinek maroknyi csoportja elhagyta a termet. Az eszerekkel és mensevikekkel együtt a Téli palotához mentek. A kongresszus szószékéről az „Auróra” egy matróza nagylelkűen, megnyugtatóan kiáltja utánuk:

— Ne féljetek! Vaktölténnyel lövünk.

Az „Auróra” képviselője közölte ugyan a delegátusokkal, hogy a Téli palotát vaktöltényekkel lövik, de ugyanakkor biztosította a kongresszust, hogy a matrózok mindent el fognak követni, hogy a szovjetkongresszus „nyugodtan folytathassa munkálatait”.

Újra óriási tapsvihar rázkódtatja meg a termet. A kijárat felé igyekvő mensevikek és eszerek, burzsoá dumatagok és a parasztszovjet végrehajtó bizottságának tagjai kis csoportjával szemben egy most érkezett csoport tör magának utat.

Az elnök közli, hogy „a bolsevikok dumafrakciója megjelent, hogy együtt győzzön, vagy haljon az összoroszországi kongresszussal”.

A terem bejáratánál megjelennek a petrográdi városi duma bolsevik tagjai. A kongresszus ovációval fogadja őket.

Október 26-án reggel 3 óra tíz perckor, rövid szünet után a szovjetkongresszus ülését újra megnyitják, azzal a közléssel, hogy a Téli palotát elfoglalták. Megdőlt az ellenforradalom utolsó vára. A Téli palotában rekedt minisztereket — az ideiglenes kormány tagjait — élükön Kiskin „diktátorral” a Vörös Gárda és a katonák letartóztatták. Az ideiglenes kormány, mely rövid idő alatt a néptömegek megérdemelt gyűlöletét vonta magára, megszűnt létezni.

Egyik hírt a másik után közölték a szovjetkongresszussal a nagy proletárforradalom győzelmeiről, arról, hogy egyre újabb és újabb csapatrészek pártolnak át a felkelő nép oldalára.

A szószéken megjelenik Cárszkoje-Szelo helyőrségének megbízottja és kijelenti:

„Cárszkoje-Szelo helyőrsége a Petrográdhoz vezető utakon áll őrt… Amikor értesültünk, hogy kerékpárosok közelednek, ellenállásra készültünk, de felesleges volt a riadó, mert kiderült, hogy a kerékpáros elvtársak között az összoroszországi szovjetkongresszusnak nincsenek ellenségei. Amikor megbízottjainkat elküldtük hozzájuk, kiderült, hogy ők szintén a szovjethatalom oldalán vannak… Kijelentem, hogy Cárszkoje-Szelo helyőrsége az összoroszországi kongresszus, a forradalom pártján van, melyet mindvégig védelmezni fogunk”.

Utána a 3. kerékpáros zászlóalj képviselője lép fel a szószékre. Ennél a zászlóaljnál járt Szergo Ordzsonikidze. A kongresszus viharos tapssal fogadja a katonát. A kerékpárosok képviselője a következőket mondotta:

„A legutóbbi ideig a Délnyugati fronton szolgáltunk. A napokban távirati parancs alapján északra indítottak el bennünket. A táviratban az állt, hogy Petrográdot fogjuk védelmezni, de hogy ki ellen — azt mi nem tudtuk. Olyan emberhez hasonlítottunk, aki bekötött szemmel jár. Nem tudtuk, hova küldenek bennünket, de homályosan sejtettük, hogy miről van itt szó. Útközben mindnyájunkat gyötört a kérdés: hova, miért?

Peredolszkája állomáson az 5. kerékpáros-zászlóaljjal együtt rövid gyűlést tartottunk, hogy a helyzetet tisztázzuk. A gyűlésen kiderült, hogy a kerékpárosok között nem akad olyan ember, aki hajlandó lenne testvérei ellen harcolni és azok vérét ontani… Elhatároztuk, hogy nem fogjuk magunkat alávetni az ideiglenes kormánynak. Azt mondotuk, hogy ebben a kormányban olyan emberek ülnek, akik nem a mi érdekeinket akarják védeni, hanem saját testvéreink ellen küldenek bennünket. Nyíltan kijelentem önöknek: nem adjuk a hatalmat olyan kormánynak, amelynek élén burzsoák és földbirtokosok állanak!”

A kerékpárosok képviselőjének beszéde után bejelentették, hogy sürgöny érkezett, amely közli, hogy az Északi fronton forradalmi katonai bizottság alakult, mely „meg fogja akadályozni a csapatszállításokat Petrográd ellen.”

A szovjetkongresszus üdvözletét küldött az Északi front forradalmi katonai bizottságának.

A szovjetkongresszus elfogadta Leninnek „A munkásokhoz, katonákhoz és parasztokhoz” írt kiáltványát. A kiáltvány a következőket mondta:

„Megnyílt a munkás- és katonaküldöttek II. összoroszországi szovjetkongresszusa. A kongresszuson képviselve van a szovjetek óriási többsége. A parasztszovjetek számos küldöttje is megjelent a kongresszuson. A paktáló központi végrehajtó bizottság megbízatása lejárt.

A munkások, katonák és parasztok óriási többségének akaratára és a petrográdi munkásság és a petrográdi helyőrség győzelmesen végrehajtott felkelésére támaszkodva, a kongresszus kezébe veszi a hatalmat.

Az ideiglenes kormány meg van döntve. Tagjainak többsége már le van tartóztatva…

A kongresszus elhatározza: a vidéken minden hatalom a munkás-, katona- és parasztküldöttek szovjetjeinek kezébe megy át és ezeknek kell gondoskodniok a valódi forradalmi rend fenntartásáról”.

A rövid, szűkszavú, tömör lenini nyelven megírt felhívás új korszakot nyitott a sokmilliós nép életében. Mostantól kezdve mindörökre megszűnt a földesurak és a burzsoázia hatalma s az állam kormányzásába bevonták a dolgozó nép legszélesebb tömegeit. Befejezésül Lenin kiáltványa a szovjetkongresszus nevében forradalmi felhívással fordult a katonákhoz, munkásokhoz és alkalmazottakhoz. Éberségre és állhatatosságra szólította őket.

„Katonák! — mondotta a kiáltvány,— fejtsetek ki aktív ellenállást a kornyilov-párti Kerenszkij ellen! Legyetek résen!

Vasutasok! Állítsátok meg az összes vonatokat, amelyeket Kerenszkij Petrográd ellen küld!

Katonák, munkások, alkalmazottak! A forradalom sorsa és a demokratikus béke sorsa a ti kezetekben van!

Éljen a forradalom!”

A történelem során először nyilatkoztatták ki ilyen egyszerűen és ilyen röviden azt, hogy a hatalom az egyik osztály kezéből a másik osztály kezébe ment át.

A felhívás felolvasását gyakran félbeszakította a küldöttek tapsvihara. A „baloldali” eszerek, akik a kongresszuson maradtak, szintén csatlakoztak a felhíváshoz. Öt órakor reggel a kongresszus az összes szavazatokkal 2 ellenében elfogadta a felhívást. 12 küldött tartózkodott a szavazástól.

És bár már reggel felé járt az idő és a küldöttek fáradtak voltak, mindannyiuk szeme életvidáman, fiatalosan ragyogott és szívük tele volt örömteljes reménnyel. A főváros felett első sugarait ontotta az októberi nap. A világ felett új élet hajnala derengett.

 

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!