A tárgyalás
(idézet: A Szálasi-Per – Ítél a történelem – HÍRADÓ KÖNYVTÁR – 1945)
Az Elnök kérdéseire Csia kijelenti, hogy á vádat megértette, de nem érzi magát bűnösnek. Elmondja, hogy 1939-ben a párt megalakulásakor lépett be a Nyilaskeresztes Pártba a választások előtt. A szentendrei kerületben választották meg képviselővé. A párt megalakulása után a belügyekét intézte a pártban, továbbá a parlamenti csoport anyagi ügyeit, valamint a jogi és szociális osztályt vezette a pártban.
Elnök: Október 15-e előtt Önnek volt valami szerepe a Veesenmayer—Szálasi találkozó létrehozása körül?
Csia elmondotta, hogy nem volt szerepe, de a találkozón részt vett.
Elnök: Elméletileg milyen terveket hallott.
Csia: Nem tudnám megmondani.
Elnök: Emlékszik arra, hogy Veesenmayer arra kérte Szálasit, hogy a kibontakozás ütemezésénél, amennyire egyáltalán módjuk lesz, teljes realitással és őszinteséggel vázolja a helyzetet és mondja meg, mit tud végrehajtani, nehogy újra azokon a keserves napokon kelljen átesnie, amelyek sok csalódást okoztak.
Csia: Erre nem emlékszem.
Elnök: Veesenmayer ezzel kapcsolatban ismételten kérte Szálasit arra, hogy őt mindenkor ezt a kérdést illetően teljes őszinteséggel előre tájékoztassa.
Csia: Nem emlékszem.
Elnök: Nem emlékszik ebben a vonatkozásban semmire?
Csia: Nem tudok annyira németül, ha magyarul folyt volna le a beszélgetés, visszaemlékeznék. Gyenge nyelvtudással a beszélgetésbe bekapcsolódni nem lehetett.
Elnök: Ön azt mondotta, hogy ezeknek a tárgyalásoknak lényegéről tájékoztatták önöket. Mi volt a tájékoztatás szerint a tárgyalásoknak lényege?
Csia: A párttal kapcsolatos munkáról, a kormányzó fogadja Szálasit, megkísérli a pártok szabad szervezkedését elérni.
Elnök: Mondotta Szálasi, hogy ebben az irányban folynak tárgyalások, hogy valamilyen együttműködés biztosíttassék a németek között és a hungarizmus között a hatalom átvételének irányában.
Csia: A hatalom átvételét Szálasi mindig a nemzet akaratából és a kormányzó akaratából német segítség nélkül óhajtotta átvenni.
Elnök: Ha ön azt tudta volna, hogy ilyen tárgyalások folynak német vonalon, mit szolt volna Ön ehhez annakidején.
Csia: A pártvezető tekintélyének alávetettem volna magamat, amíg tagja voltam a pártnak, nem tudom, mit tettem volna azonban, ha láttam volna ezt az ellentétet, ami fennállott az ő álláspontja és a között, amit hirdetett.
Elnök: Ön azt mondotta, hogy a nemzet akaratából akarták átvenni a hatalmat. Hát október 15-én a nemzet akaratából történt a hatalom átvétele?
Csia: Október 15-én a kormányzó akaratából történt az átvétel.
Elnök: Meg volt győződve, hogy ennek a kormányzónak október 15-én szabad elhatározása volt az, hogy önöknek a hatalmat átadja?
Csia: Erről meg voltam győződve.
Elnök: Miért?
Csia: Előzőleg már hallottam, hogy a kormányzó le akar mondani.
Elnök: Kitől hallotta?
Csia: Szálasinak is mondotta amikor kihallgatáson járt nála, hogy le akar mondani.
Az elnök Szálasihoz fordulva megkérdi: Szálasi Ferenc, mit szól ehhez?
Szálasi: Nekem nem mondta ilyen formában, hogy le akar mondani.
Elnök: Le akart mondani abból a célból, hogy fiának adja át a hatalmat, de nem önöknek.
Szálasi: Vörös Jánostól hallottam, hogy le akart mondani, ő azt mondotta nekem, hogy az ő tanácsára vonta vissza lemondási szándékát.
Elnök: Azt állítja a kormányzóról, akinek dinasztia-alapítási céljai voltak, hogy ő le akart mondani, úgy hogy az államhatalom a maga és családja kezéből teljesen kiessék?
Szálasi: Hogy hogyan akart lemondani, azt nem tudom megmondani, ezt az tudná megmondani, akivel erről beszéltem, Vörös János.
Elnök: Az a kormányzó akart lemondani az önök javára, aki a nemzet érdekei ellenére görcsösen ragaszkodott ahhoz, hogy sem erkölcsileg, sem tehetségileg arra nem alkalmas családja számára biztosítsa a hatalmat? Önöknek nagyon jól kellett tudni azt, hogy a kormányzó a hatalom gyakorlásáról nem akar lemondani.
Csia: Valószínűleg tanácsadói befolyásolták. A kormányzóságnak kulisszatitkai voltak, amelyeket én nem tudhattam.
Elnök: De az Ön szeme előtt voltak azok a tények, amelyekből következtetni lehetett. Nem tudott arról, hogy itt álltak Budapesten a német csapatok? Mit gondolt Ön, a németek belenyugodtak volna a fegyverszünet proklamálásába és ennek következtében már pakolóban voltak, hogy itthagyják Budapestet?
Csia: Sőt ellenkezőleg, az ittlévő német csapatok ellenállást fejtettek volna ki, hogy megakadályozzák a fegyverszünetet.
Elnök: Rendbenlévőnek találta Ön azt, hogy az államfőt ilyen, a nemzet létét közvetlenül érintő elhatározásnál külföldi hatalomnak jelenlevő katonai ereje befolyásolja?
Csia: Befolyásolhatta.
Elnök: Ön ennek ellenére nyugodt lélekkel odaadta magát az október 15-ét követő eseményeknek Szálasi irányvonalában?
— Tudta azt, hogy a kormányzó ekkor mér német őrizetben volt?
Csia: Nem tudtam. Ha tudnám, megmondanám.
Elnök: A vár ostromáról tud-e?
Csia: Semmit sem tudok.
Elnök: Érdekes, egész Budapest tudott a Vár ostromáról és éppen Önök, a nyilaskeresztes vezérek sorban nem tudnak semmit.
Csia: Erről csak utólag hallottam.
Elnök: Ekkor már értesült arról is, hogy a kormányzó német őrizetben van. Ekkor nem erősödött meg az aggálya abban az irányban, amire az előbb utaltam?
Csia: Nem erősödött meg, mert a lemondás Lakatos miniszterelnök ellenjegyzésével történt, a megbízatás tehát alkotmányjogilag szabályszerű.
Elnök: Mikor látta ön ezt?
Csia: Tegnap volt szó erről, mert közös zárkában vagyunk Szásszal, Beregfyvel, Rátz-cal … (Zúgás és moraj a közönség soraiban) — ott van azután Budinszky és Buócz is.
Elnök: Az október 15-i helyzetben hogyan vállalkozhatott arra, hogy támogatja ezt az irányzatot, amely a nemzetet az őrült, bűnös megkezdett úton tovább vitte.
Csia: Nem láttam reménytelennek akkor a helyzetet.
Elnök: Mire alapította Ön a reményt?
Csia: Németország és Japán erejére.
Elnök: És nem gondolt ön Amerikának, Angliának, Oroszországnak, Kínának, Dél-Amerikának és a többinek az erejére, amely mind Németország ellen sorakozott fel, sőt akkor már egyre nagyobb hatékonysággal sorakoztak fel a leigázott államok is?
Csia: Még mindig bíztam abban, hogy sikerül kiegyezéses békét kötni. Voltak hírek akkor a Szovjettel kötendő békéről is.
Az elnök további kérdéseire vádlott kijelenti; ezt részleteiben nem tudja megindokolni, de ez a meggyőződése. Ő erősnek tartotta a németeket.
Elnök: Ön számolt azzal a lehetőséggel is, hogy a háborút elveszítjük? …
Csia: Ezzel nem számoltam. Mint legrosszabb lehetőséggel egy megegyezéses békével számoltam az oroszok felé, amelybe Magyarország is belekapcsolódhatott volna.
Az elnök rámutat, hogy még Szálasi is — bár valamivel későbben — számolt a háború elvesztésének lehetőségével.
Elnök: Tehát Ön október 15-én követően a kormányzótanácsnak lett tagja?
A vádlott igennel felel, s a további kérdéseikre kijelenti, hogy semmi különös tevékenységet ebben a minőségben nem fejtett ki. A kormányzótanács tanácsadó szerv lett volna, de gyakorlatilag Szálasi soha sem kérdezte meg őket.
Elnök: S a pártban nem tevékenykedett?
Csia: A párt fel volt oszlatva.
Elnök: (Gúnyosan.) Hogyan nélkülözhette a pártot ezekben a vészes időkben, altikor állandóan a totális bevetés szükségességét hirdették. Akkor az Önök működése annyiban merült ki, hogy tisztséget viselt amelynek semmiféle tényleges ügyköre nem volt?
Csia: Így volt.
Elnök: Mennyiben vette ki részét a sokat hirdetett totális bevetésből?
Vádlott kijelenti, hogy katona volt, november elsején bevonult, 10-én azonban kérésére a helyettes hadügyminisztertől különleges megbízatást kapott s ennek értelmében különböző helyeken a csapatokat látogatta. Feladata a csapatok lelkesítése volt.
Elnök: Szálasi Ferenc, mi volt az oka annak, hogy Csia Sándor, aki az önök pártjának egyik legillusztrisabb tagja volt, október 15-ét követően nem elsőrendű beosztást kapott. Kegyvesztett lett?
Szálasi: Nem, a kormányzótanácsot be akartam közjogilag építeni, de a beépítés nem volt lehetséges.
Elnök: Hova akarta beépíteni?
Szálasi: Ez a kormányzótanács az én tervem szerint lett volna az a legvégsőbb fórum, amely ugyancsak államfői jogokat gyakorolt volna mindaddig, amíg az államfői kérdésben az ideiglenesség megszűnik.
Az elnök ezután Csia beszédeit és cikkeit ismerteti, majd újra folytatja a kérdezést:
Elnök: Most sem látja be, hogy helytelenül cselekedtek?
Csia: Ha újra kellene cselekedni, ugyanúgy cselekednék; hogy mit, azt az adott viszonyok mutatnák meg.
Elnök: Ha önök szerették volna nemzetüket, most össze lennének törve és azt mondanák: nekünk buknunk és pusztulnunk kell, mert a nemzet elpusztult. Nem érez ebben a vonatkozásban felelősséget?
Csia: De igen, érzem a felelősséget.
Elnök: És ennek milyen további következményeit vonja le? Most mit mond az Ön lelkiismerete.
Csia: Nekem is megvan, Elnök Úr, a bajom, szomorúságom. A családomat is elvesztettem. Nekem is megvan a magam keresztje.
Elnök: Belátja-e azt, hogy az önök mozgalma különösen október 15-én — akkor teljesedettbe ez a végzet — a nemzet helyzetét súlyosbította?
Csia: A nemzet helyzete akkor olyan súlyos volt, hogy azt hiszem nem súlyosbítottuk.
Elnök: Nincs Ön tudatában annak, hogy egy elvesztett háború minden feleslegesen tovább harcolt nappal jobban és jobban elvész és egyre több veszteség éri a nemzetet minden nappal? Nincs ennek tudatában?
Csia: Igen.
Elnök: Most, visszatekintve, látnia kell azt is, hogy október 15-ke után minden nappal a nemzet többet és többet vesztett, mint amennyi október 15-én a veszteségállománya volt.
Csia: Kétségtelen, ezt belátom.
Elnök: Akkor be kell látnia azt is, hogy ezt a veszteségtöbbletet az a tény okozta, hogy az önök mozgalma október 15-én támogatta a németeket abban, hogy a kormányzó fegyverszüneti proklamációjának valóraválását meghiúsítsák.
Csia: Nem támogattuk a németeket.
Elnök: Nem veszi észre, mennyire nem mer helytállni, kibújik az erkölcsi felelősségvállalás szempontjából minden kérdésre való egyenes válaszadás alól?
— A nemzeti szövetségnek tagja volt Ön — kérdezi ezután az elnök.
Csia: Nem tudom, azt hiszem nem voltam. (Gúnyos derültség.)
Elnök: Önnek tudomása volt Szálasi Ferencnek a zsidókra vonatkozóan kiadott rendelkezéseiről?
Csia: Nem volt tudomásom.
Elnök: Nem tudott arról, hogy a zsidókat átadták a németeknek?
Csia: Ez még májusban történt.
Elnök: Október 15-e után a budapesti zsidókkal kapcsolatban.
Csia: Arról nem volt tudomásom, én egyáltalán a zsidókérdéssel nem foglalkoztam. A minisztertanácsnak egyáltalán nem voltam tagja.
Elnök? Tudott ön arról, hogy a pártszolgálatosok, a budapesti zsidókkal és általában a zsidókkal szemben súlyos kegyetlenkedéseket követtek el?
Csia: Nem volt tudomásom.
Elnök: Ön a vád szerint egy alkatommal tanúja volt a hűség házában a zsidók megkínzásának és Ön helyesnek tartotta. Tud ön erről?
Csia: Nem.
Elnök: Ön soha ilyesmiről nem hallott?
Csia: Nem.
A politikai ügyész ezután megkérdezte a vádlottat, hogy emlékszik-e arra, miszerint a kormányzótanácsban való tagságán kívül tervbe volt véve egy még magasabb méltóság számára: nádorságra kandidálta Szálasi első helyen önmagát, második helyen Csia Sándort.
A vádlott nem emlékezett rá.
Politikai ügyész: Csak azért mondottam, hogy tudassam, mennyire megbecsülte Önt vezére.
A politikai ügyész ezután elmondotta, hogy a fenti tervet Szálasi Veesenmayernek adta át. Ez az átállítás menete volt. Akkor történt ez, amikor Szálasi elkészítette a kormányzó lemondó nyilatkozatát is. Az átállítás menetében két lehetőséget állít fel Szálasi: Ha a kormányzó lemond és ha nem mond le. A tervezet szerint mindkét esetben sor került volna az úgynevezett nádori tisztség betöltésére. Második helyen Szálasi Csiát jelölte meg. A vádlott kijelentette, hogy ezekről a tervekről nem tudott. A vádlott tagadta azt is, hogy Szálasi megbeszélte volna vele a kormányzói lemondó nyilatkozatot
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!