A petrográdi felkelés – 7
(idézet: A polgárháború évei a Szovjetunióban 1917-1922
Minthogy az ideiglenes kormány a forradalmi katonai bizottság ultimátumára nem adta meg magát, a Téli palota ellen meg kellett kezdeni a döntő hadműveleteket. Minden határidő lejárt. A bolsevik párt Központi Bizottsága meghallgatta a jelentést a Téli palotánál folyó harc menetéről. Lenin rövid levelet küldött Podvojszkij és Csudnovszkij elvtársaknak és sürgette a Téli palota bevételét.
A Vörös Gárda kerületi parancsnokságait felszólították, hogy azonnal új csapatokat küldjenek. A gyárakban megadták a vészjelt. A munkásokat felszólították, hogy lépjenek be a Vörös Gárdába. A Viborgi kerület munkásai csapatosan vonultak a „Vulkán” gyár felé. A parttól magas vasráccsal elválasztott óriási gyárudvaron rengeteg, fegyverekkel teli vadonatúj hosszúkás láda volt felhalmozva. Ezeket a ládákat éppen akkor hozták a Szesztrorecki fegyvergyárból.
Az udvar villanylámpák fényében úszott. A ládák körül fejszékkel és feszítővasakkal felfegyverkezett munkások nyüzsögtek. Tehergépkocsik vártak. A magas kapukon át vég nélküli sorokban jöttek a Vörös Gárda osztagai. Parancsok hangzottak, kalapácsütések, ládák recsegése, gépkocsimotorok zúgása. A munka szorgosan, megállás nélkül folyt. És a petrográdi munkásosztagok, egyik a másik után, felfegyverkezve, vidáman, énekelve indultak rohamra a Téli palota ellen.
Minden irányból idejöttek a harcos vörösgárdista csapatok. Jöttek Ochta felől, a Moszkvai kerületből, a Vasziljevszkij-szigetről, a Narva- és a Néva- kerületből. A Putyilov-gyár egyszerre több osztagot küldött. Útközben a putyilov-gyárbeliek csatlakoztak a Siemens-Schuckert és a Szkorohod gyár munkásaihoz és együtt foglaltak állást a Sándor-kert mellett. A Szesztrorecki gyár vörösgárdistái egy másik, 600 főből álló osztagot küldtek. Szélesen kibontott zászlóval, melyre ez a büszke szó volt írva: „Forradalom”, kiszálltak Novaja Gyerevnyánál és a palota felé meneteltek.
A petrográdi kerület második nagyszámú osztagot alakított. Ez az osztag a kisebb gyárak — a Duflon, a Langensippen-gyár, a villamosremíz, a repülőgép-gyár, a Scsetyinyin gyár, a rádióállomás stb. vörösgárdistáiból állott. Az osztagot a kerületi szovjet erélyes elnöke, P. A. Szkorohodov alakította. A vörösgárdisták rendelkezésére páncélgépkocsit bocsátottak. A szállítás gyorsítása céljából sok csapatot tehergépkocsikra ültettek, többek között egy ápolónői osztagot is. A petrográdiak a Palota-rakpartra mentek és onnan vettek részt az általános támadásban.
A haditengerészeti kórházban osztagot állítottak össze a lábadozó legénységből. A matrózok elmentek a 2. tengerész-tartalékosztaghoz, puskákat hoztak, felfegyverkeztek és ellátták gépfegyverekkel a kórház segédszemélyzetét.
Több kisebb vörösgárdista osztag, miután teljesítette a kormányintézmények megszállásával kapcsolatban rábízott harci feladatokat, szintén a Téli palota felé vonult. A munkások emelkedett hangulatban voltak. A siker fellelkesítette őket. Bekapcsolódtak az ostromgyűrűbe, ahol az első sorokban munkás-zubbonyok, bekecsek, és sötét matrózruhák feketéllettek. Az ostromlók türelmetlenek voltak. Harcolni akartak, egy csapással megtörni a burzsoá ideiglenes kormány védelmezői kicsiny, de jól elsáncolt csapatának ellenállását.
Este kilenc órakor felhangzott a Péter-Pál-erődből a jeladó ágyúlövés. Ugyanilyen lövést adott le az „Auróra” cirkáló is. Azután egy tábori ágyúból, melyet kézzel vonszoltak ki és állítottak fel a vezérkari épület boltozata alá, éles lövést adtak le, mely a palota párkányzatát érte. Az ágyúdörgést sűrű puska- és géppuskalövések kísérték mindkét fél részéről.
A hadapródok a Palota-térre nyomulni akaró vörösgárdista és tengerész-osztagokat puska- és géppuskatűzzel fogadták.
Az üres téren nem lehetett fedezéket találni. Ez megnehezítette a barikádokkal körülvett palota megközelítését.
Az ultimátum átvétele után az ideiglenes kormány a Malachit-teremből, amelynek ablakain át vésztjóslóan fénylettek az „Auróra” cirkáló lámpái, átment a Téli palota belső termeibe. Innen nem látszott a cirkáló és az ágyúzás is kevésbé hallatszott.
A miniszterek a Tábornagyi teremben jártak fel és alá és rosszabbnál-rosszabb híreket adtak át egymásnak. Egyszerre felülről kiáltás hallatszott. „Vigyázat!” Mindnyájan szétszaladtak. Az erkélyről egy matróz hajolt be bombával a kezében. Néhány másodperc múlva robbanás hallatszott. Palcsinszkij egy csoport hadapróddal együtt az erkélyre rohant, lefogták a matrózt és diadalmasan vonszolták lefelé. A bomba csak egy hadapródot sebesített meg, de az a tény, hogy a felső emeleten matrózok jelentek meg, siettette a bomlást a 2. oranienbaumi iskola hadapródjai között. Ezek után vonakodtak a palotában maradni és csak a sűrű lövöldözés akadályozta meg őket abban, hogy a Téli palotát elhagyják.
Este tíz órára a petrográdi női rohamzászlóalj százada nem állta tovább az ostromlók tüzét és megadta magát. A női rohamszázaddal együtt az északi-fronti hadapródiskola növendékeinek jelentékeny része és más iskolák egyes csoportjai is távoztak a Téli palotából. Egy időre mindkét részről elcsendesedett a lövöldözés.
Tíz óra öt perckor az ideiglenes kormány sürgönyt fogalmazott meg és küldött szét: „Mindenkinek, mindenkinek, mindenkinek…”, amelyben a hadsereg és a nép védelme alá helyezte magát.
A Téli palotába közlés érkezett a főhadiszállásról, Duchonyintól. Duchonyin részletes jelentést tett arról, hogy milyen kozák katonai alakulatok érkeznek október 26-án és általában milyen támogatásra lehet számítani.
Esti 11 óra körül a lövöldözés megújult. Az ideiglenes kormány makacssága arra késztette a forradalmi katonai bizottságot, hogy a Péter-Pál-erőd ágyúiból lövesse a Téli palotát.
A Péter-Pál-erődbe a tüzérségi gyakorlótérről tüzérek érkeztek, kiket Szverdlov parancsára küldtek. A matrózok megvizsgálták az ágyúkat s azokat teljesen használhatóknak találták. Amikor parancs érkezett, hogy lőjenek a háromhüvelykes ágyúkból, megnyitották a tüzet a Téli palota ellen. Mintegy 35 lövést adtak le. Csak két lövés talált. Az egyik lövedék közvetlenül a mellett a szoba mellett robbant fel, ahol az ideiglenes kormány tagjai tartózkodtak. Az erődítmény ágyúinak tüze ugyan kevés kárt okozott, de annál nagyobb volt a morális hatás. Az „Auróra” és a Téli palota ostromának parancsnoksága — a Péter-Pál-erőd — között fényjelzést szerveztek meg. Az „Aurórá”-nak megadták a jelet: „gyors tűz, vaktöltéssel”. Az „Auróra” nehézágyúi tüzével támogatta a Péter-Pál-erődöt. Csak vaktöltéssel lőttek ugyan, de azért a hatás a Péter-Pál-erőd hadműveleteivel kapcsolatban óriási volt.
A tüzérségi tüzeléssel egyidőben erősödött a puska-és géppuskatűz is. A forradalmi katonai bizottság csapatai a tér felől támadásba mentek át. De a támadást visszaverték. Csak egy kis csapat, mintegy ötven vakmerő vörösgárdista törte át magát a barikádokon, egészen a palota főkapujáig. Itt azonban a hadapródok közrefogták és lefegyverezték őket.
Az ostrom már több mint 6 órán át tartott. Sok vörösgárdista és katona reggel óta szünet nélkül a palota körül volt. A csapatokhoz mozgó-konyhák érkeztek, ennivalóval látták el a munkásokat és katonákat. A villamos-vasutas vörösgárdisták, a villamos-vezetők és jegyszedők közvetítésével megüzenték az egyik villamosremízbe, hogy miután a palota ostroma sokáig tart, küldjenek élelmiszert.
A villamos remízben az üzemi bizottság tagjai teljesítettek ügyeletes szolgálatot. Az élelmezési állomásról kenyeret és kolbászt szereztek. Megraktak egy villamoskocsit. Petrográd elcsendesedett uccáin, az őszi éjszaka ködében, egy fényesen kivilágított villamoskocsi haladt —, szállította az élelmiszert a vörösgárdistáknak. Egy idő múlva a Palota-térhez még néhány vörösgárdistákkal teli villamoskocsi érkezett.
A proletárfelkelés e harcos napjaiban óriási szerepet játszottak a munkásnők, ha ez nem is volt nagyon szembeszökő. A Vörös Gárda minden nagyobb csapatában voltak nők betegápolói minőségben, vagy néha harcosként is. Voltak külön női betegápoló osztagok is. A Vasziljevszkij-szigeten egy kisebb varróműhelyben 50 munkásnő dolgozott. Október 25-én mindnyájan kivétel nélkül feliratkoztak betegápolóknak. Csoportokra oszlottak, csatlakoztak a vörösgárdista csapatokhoz és egész éjszaka virrasztottak a Téli palota közelében, bekötözték a sebesült katonákat és vörösgárdistákat.
A Téli palotánál nem szűnt meg a fegyver- és géppuskatűz. Az ágyúk dübörgésére megremegtek az ellenforradalom nyílt és titkos hívei. Minden pillanatban várható volt az ideiglenes kormány dicstelen eltűnése a színtérről. Nyikityin miniszter utoljára beszélt a városi dumával. A duma kadetfrakciójának tagja, Kuszkova, még közölni tudta vele, hogy a Téli palotához nagy küldöttség indult a városi duma összes frakcióinak képviseletében. A kispolgári pártok vezetői, akik az ideiglenes kormánynak a legkisebb segítséget sem tudták nyújtani, a kadetokkal együtt felvonulást rendeztek a Téli palotához. Amikor a városi dumában megtudták, hogy az ideiglenes kormány ultimátumot kapott, a polgármester azt javasolta, hogy a lövöldözés megakadályozására küldöttséget menesszenek az „Auróra” cirkálóra. Elhatározták, hogy nemcsak az „Aurórára”, hanem a Téli palotába és a munkás- és katonaküldöttek szovjetjébe is menesztenek küldöttségeket. A három küldöttség tagjai voltak: Schreider polgármester, Iszájev, a duma elnöke, Pányina grófnő, Korotnyev és más duma-tagok. Elsőnek, éjszaka 11 felé, az, „Aurórára” küldött küldöttség került vissza a városi dumába. Azonnal folytatták a duma ülését. A küldöttség közölte, hogy nem bocsátották a cirkálóra.
A küldöttség közlése valóságos vihart keltett. Bichovszkij eszer ugrott a szószékre.
— A duma nem állhat távol az eseményektől abban a pillanatban, amikor a nép ügyének érdemes harcosai egyedül maradtak a Téli palotában és készek meghalni — kiáltotta Bichovszkij. Hisztériás beszédét azzal az indítvánnyal fejezte be, hogy az egész duma menjen át a Téli palotába és haljon meg választottjaival együtt.
E percben megjelent a duma ülésén Prokopovics miniszter. Sírástól elcsukló hangon panaszolta, hogy nem eresztik be a Téli palotába, hogy ott az ideiglenes kormány sorsában osztozhasson. Karjait a képviselők felé kitárva könyörgött:
— Most, amikor az önök választottjai meghalni készülnek, feledjük el a pártviszályokat… és menjünk mindnyájan vagy megvédeni őket, vagy meghalni.
A duma-frakciók tárgyalni kezdték a kérdést, meghaljanak-e az ideiglenes kormánnyal együtt? Az eszerek és mensevikek elhatározták, hogy meghalnak. A kadetok és a többi párt képviselői kijelentették, hogy elmennek meghalni az eszerekkel és mensevikekkel együtt. Pjatyigorszk városának polgármestere, aki véletlenül volt jelen az ülésen, annak az óhajának adott kifejezést, hogy ő is csatlakozhassák a menethez. A pjatyigorszki képviselőhöz csatlakozott a szaratovi duma egyik tagja, aki szintén véletlenül volt jelen az ülésen.
A javaslat felett, hogy a Téli palotába menjenek, névszerinti szavazással döntöttek. A teremben csend volt. Egymásután név szerint felhívták a városi duma tagjait. Mindenki felállt és azt felelte: „Igen, megyek és meghalok az ideiglenes kormány tagjaival együtt”. Ezt hatvankét ember jelentette ki. Tizennégyen kijelentették, hogy elmennek a munkásküldöttek szovjetjébe. Három internacionalista mensevik tartózkodott a „meghalástól”.
A városi duma tagjai lementek a lépcsőn, hogy kimenjenek az uccára. Ebben a percben közölték velük, hogy a Téli palotából visszaérkezett a küldöttség. Mindnyájan visszatértek és újra megnyitották a duma ülését. A küldöttség elmondta, hogy nem jutott be a Téli Palotába. Mindenféle sötét sikátorokon keresztül, nagynehezen elvezették őket a Millionnája-uccából a Palota-térre. A képviselők fehér kendőt lobogtatva a Téli palota felé mentek, de onnan tüzelni kezdtek rájuk. A küldöttség azzal vigasztalta magát, hogy a Téli palota védelmezői a sötétben nyilván nem látták a fehér zászlót. Az egyik duma-tag kijelentette, hogy nyilván azért lőttek rájuk, mert féltek, hogy a bolsevikoknak nyitnak utat a Téli palotába.
Pányina grófnő lépett a dobogóra.
— Ha a városi duma tagjai nem férkőzhettek a Téli palotához, odaállhatnak a Téli palotát ostromló ágyúk elé és kategorikusan kijelenthetik, hogy a bolsevikok csak a testükön keresztül lőhetnek az ideiglenes kormányra — kiáltotta.
A grófnő szónoklata újra fellelkesítette a már-már lehangolt városatyákat és a duma tagjai másodszor is kimentek az uccára. Hideg eső permetezett. Az uccák népteleneknek látszottak. Lövések sem hallatszottak. A duma tagjai határozatlanul álldogáltak. Egyszerre „hírnök” érkezett:
— Várjanak, a parasztküldöttek tanácsa vonul a dumához teljes létszámban, hogy együttes ülést tartsanak.
Újra visszatértek a terembe, várták a küldöttséget. A hisztériás, felcsigázott hangulat kezdett lelohadni. Közölték, hogy Sz. Mászlov, a földművelésügyi miniszter, aki a Téli palotában volt, valamilyen módon írást küldött, amelyet Mászlov maga „halála utáninak” nevez s azt írja benne, hogy „ha meg kell halnia, utolsó percében átkozni fogja a demokráciát, mely őt az ideiglenes kormányba küldte és most védelem nélkül hagyja”.
A cédula mély benyomást keltett. Arról kezdtek újra beszélni, hogy azonnal el kell indulni és meg kell halni az ideiglenes kormányért. Végül is, késő éjszaka, elindultak a Téli palota felé. A menet élén Schreider polgármester és Prokopovics haladtak, egyik kezükben lámpással, a másikban esernyővel. De a városi duma tagjainak mégsem kellett meghalniok.
A menet csak a Katalin-csatornáig jutott el. Az utat elállta egy kisebb tengerész csapat. „A bizottság azt parancsolta, hogy senkit se engedjünk a Téli palotába.”
Schreider és Prokopovics vitatkozni kezdtek a tengerészekkel. A tömegből hangos kiáltások hallatszottak.
Egy tengerész hangosan, élesen kiadta a parancsot:
— Menjenek haza és hagyjanak bennünket békében!
A menet egy kicsit még álldogált, aztán csendesen megfordultak és visszamentek a dumába.
Elég volt rákiáltani ezekre a politikai hullákra, hogy visszaforduljanak.
Ez idő alatt a főhadiszálláson lényegesen megváltozott a helyzet. Duchonyin tábornok esti tíz óra és éjjeli egy óra között felhívta az Északi frontot. A telefonhoz a vezérkari főnök, Lukirszkij tábornok jött. Jelentette, hogy az Északi front főparancsnoka, Cseremiszov tábornok, tíz órakor hatálytalanított minden parancsot a katonaság Petrográdra küldését illetőleg. Duchonyin megparancsolta, hogy keressék meg Cseremiszovot. Cseremiszov közölte Duchonyinnal, hogy Petrográdon az előző kormány már nem létezik és a kadetpárti Kiskint nevezték ki kormányzónak. Ez a kinevezés fordulatot hozott létre a front katonai szervezeteinek hangulatában és pedig nem az ideiglenes kormány javára.
Duchonyin elcsodálkozott. Arról kezdett beszélni, hogy a kormányt támogatni kell, beszélt a haza iránti kötelességről, de Cseremiszov félbeszakította:
„Egyelőre tartsa titokban a mondottakat, de vegye tudomásul, hogy Petrográdon már nincsen ideiglenes kormány”.
Duchonyin felhívta a Nyugati frontot. Kiderült, hogy Cseremiszov már beszélt a front parancsnokával, Balujev tábornokkal. Mint Duchonyin, ez is az egységet, a becsületet és a kötelességet emlegette, de Cseremiszov megmaradt a véleménye mellett.
A főhadiszállás újra felhívta az Északi frontot. Balujev a maga részéről megkísérelte felhívni Duchonyint, de az a Téli palotával beszélt.
Miközben a tábornokok egymással tárgyaltak, a hadseregben villámgyorsan terjedt a forradalmi átalakulás híre. Az ezredek vonakodtak az ideiglenes kormány védelmére akcióba lépni. A kerékpárosok megálltak a fővárostól 70 kilométernyire. A forradalmi katonai bizottság hozzájuk küldte Szergo Ordzsonikidzét, aki csak 25-én reggel érkezett Dél-Kaukázusból, ahová a párt VI. kongresszusa után a Központi Bizottság küldte.
Gyűlést1 hívtak össze. Lángoló szavakkal beszélt a petrográdi felkelésről, arról, hogy a kerékpárosokat becsapták. A katonák viharosan üdvözölték Szergot és a forradalmi katonai bizottsághoz csatlakoztak.
Az Északi front hadsereg-bizottsága megoszlott. A többség határozottan nem az ideiglenes kormány oldalán állt. Miközben Cseremiszov a főhadiszállással beszélt, a bizottság éppen határozatot dolgozott ki. Az északi front parancsnoka már nem volt ura a helyzetnek. Rendelkezéseinek már nem volt hatóereje. A tömegek nyomása alatt kénytelen volt visszatartani az indulásra kész csapatokat.
Magán Petrográdon sem ment senki az ideiglenes kormány segítségére. Még a kozákok is faképnél hagyták.
A kozákok viselkedése volt a legjellegzetesebb példája annak, hogy a forradalom milyen gyorsasággal bomlasztotta az ellenforradalom harci erőit. A kozák csapatok szövetségének tanácsa a Petrográdon állomásozó 1., 4. és 14. doni kozákezred ezredbizottságaival együtt október 25-én egész nap ülésezett. Az ezredek képviselői kijelentették, hogy a kozákok nem akarnak az ideiglenes kormány védelmére kelni és semmi esetre sem hajlandók támadásra gyalogsági támogatás nélkül. A kozák katonai elöljárók, köztük az újdonsült kozák, Szavinkov eszer, akit kiegészítőleg vettek be a kozák csapatok szövetségének tanácsába, hosszú órákon keresztül könyörögtek a kozákoknak, hogy támogassák Kerenszkijt. Szavinkov és a tanács tagja, Filátov, azt ígérték a kozákoknak, hogy főköveteléseiket teljesíteni fogják, ha támogatják a kormányt. Hízelegtek nekik, igyekeztek őket megnyerni azzal az ígérettel, hogy meg fogják tartani kiváltságos helyzetüket, fenyegették őket, hogy a bolsevikok első dolga az lesz, hogy elbánnak a kozákokkal, elveszik földjüket.
Az ezredbizottságok képviselői, akiket agyongyötörtek a hosszú rábeszélésekkel, mégsem akarták a kozák szövetségi tanács vezetőinek javaslatát szavazásra bocsátani és szünetet kértek, hogy a kérdést közvetlenül az ezredbizottságokban tárgyalják meg. Amikor az ülést újra megnyitották, két ezred (az 1. és a 14.) megígérte, hogy teljesíti a parancsot, de ezeknek az ezredeknek néhány százada is ragaszkodott ahhoz, hogy előzőleg gyalogságot vonultassanak az uccára. A 4. doni kozákezred pedig egyáltalán vonakodott akcióba lépni. A kozák szövetségi tanács határozatot fogadott el az ideiglenes kormány támogatásáról és közölte, hogy az ezredek készek akcióba lépni a felkelők ellen.
De „gazda” nélkül határoztak: este mind a három ezred, ezredbizottságaik határozata ellenére, kijelentette, hogy: 1. az ideiglenes kormány parancsait nem teljesíti, 2. a petrográdi szovjet ellen nem harcol és 3. kész olyan őrszolgálatot teljesíteni a városban, mint az előző kormány alatt.
A Téli palotánál nem szűnt meg a sűrű lövöldözés. A vörösgárdisták és a matrózok, akiket felingerelt a tüzelőfa-barikádok mögött ülő hadapródok konok ellenállása, állandóan megújították kísérleteiket, hogy behatoljanak a palotába. Nem törődve a veszéllyel, lassan, hasoncsúszva, kis csoportokban, közvetlenül a barikádokhoz jutottak.
Legkönnyebb volt behatolni a Téli palotába a tengerészeti főparancsnokság oldaláról, a Szaltikov-bejárón át, ahol egy katonai kórház volt. A sebesült katonák segítettek az arra kerülő matrózoknak és vörösgárdistáknak. Ugyanakkor csapatosan kezdtek behatolni a palotába az ostromlók az Ermitage felőli őrizetlenül hagyott bejáratokon keresztül.
A matrózok, a vörösgárdisták és katonák gyorsan szétszéledtek az összes emeleteken. A palotában uralkodó zűrzavart kihasználva, egyes vörösgárdisták — a „vörös agitátorok”, ahogy őket emlékirataiban Sztankévics főmegbízott nevezi — a hadapródok csoportjába vegyültek és bomlást vittek a kormány védelmezőinek soraiba. A hadapródoknak sikerült a vörös gárdisták egy részét lefegyverezni.
Főként két oldalról intéztek támadásokat a Téli palota ellen: a Millionnája-ucca és a Sándor-kert felől. A petrográdi helyőrség csapatainak élén a Pavlovszkij ezred, a Kekszholmi ezred és a 2. Balti-tartaléktengerészosztag harcolt. Velük együtt az első sorokban harcoltak a kronstadti összevont csapat matrózai. Legelői jártak, példájukkal mindenkit magukkal ragadva, a vörösgárdisták.
A hadihajók fényszórói, áttörve a homályt, megvilágították a palotát.
A palota vörös volt, mintha vérrel festették volna be. A megvilágított szobákból az ablakokon keresztül világos fénysávok estek az udvarra. A hadapródok kezdték eloltani a szobákban a lámpákat. A fegyverropogás, géppuskakattogás és ágyúlövések irtózatos hangzavarrá kavarodtak.
Éjjel egy órakor gyengült a tüzelés a barikádok felől.
Az ostromlók tömege mind közelebb és közelebb jutott a palotához és a Sándor-emlékoszlopnál gyűlt össze. Mindkét oldalról még erősebben nyomták a hadapródokat. A vörösgárdisták a farakásoknál kezdtek csoportosulni és barikádokként használták fel azokat a hadapródok ellen. Az ostromlók szájról-szájra adták a parancsot: beszüntetni a tüzelést, várni a „Rohamra!” hívó puskalövést.
A palotán belül a már előbb behatolt vörösgárdista csoportok harcoltak. Időről-időre még elhangzott egy-egy puskalövés, itt-ott még kattogott egy gépfegyver, de az ellenségnek már nem volt ereje ellenállni az őt körülvevő embertömegek nyomásának.
Nemsokára felhangzott a „Rohamra!” hívó puskalövés s az emberáradat ellepte a palota kapuit és bejáratait és benyomult az épületbe.
A Péter-Pál-erőd háromhüvelykes ágyúinak dörgése elhallgatott. A levegő visszhangzott a szüntelen, géppuska- és fegyverlövéseket túlharsogó, dörgő, győzelmes „hurrá” kiáltástól. A vörösgárdisták, matrózok, katonák keresztülugrottak a barikádokon, meg-megbotlottak, elestek és újra felkeltek s az eleven áradat elöntötte a bejáratokat, az előcsarnokot, a lépcsőket.
Éjjeli két órára bevették a Téli palotát. A burzsoá ideiglenes kormány utolsó fellegvára elesett.
A cári nagytermek nyugalmát „hurrá” kiáltások, ezer és ezer láb dobogása, fegyvercsörgés verte fel. Másfél évszázad óta állt ez a nagyszerű, óriási épület, mint bevehetetlen erőd, mint a nemesi, földesúri és burzsoá hatalom megingathatatlanságának szimbóluma. És íme, a petrográdi munkás-, katona- és matrózcsapatok, mint teljesjogú gazdák léptek be az épületbe, mely azelőtt zárva volt számukra.
A Téli palota építését 1762-ben III. Péter cár alatt fejezték be. A „bőven ömlő korcsmapénzeken”— azaz a cári korcsmák jövedelméből — építették ezt a palotát. Éppúgy, mint a Szmolnit, a XVIII. század híres építésze, Rastrelli építette. Amikor Rastrelli a szenátus elé terjesztette Erzsébet cárnő kívánságát,hogy a palota építésére pénzt engedélyezzenek, így határozta meg a palota jelentőségét: „A téli kőpalota egész Oroszország dicsőségére épül”. A nagy tér közepén magasba emelkedtek a cári palota oszlopai. Itt álltak meg az udvar aranyos hintói. A rongyos városi munkásemberek tisztes távolban mentek el a ragyogó ablakok alatt. Az őrök elkergették a köznépet, ha a palota közelébe merészkedett.
1837 telén a Téli palota leégett. I. Miklós cár még pompásabban újra felépíttette. A tűzvész helyén azonnal megjelentek az építőállványok. Oroszország különböző részeiből hatezer ügyes munkást hoztak. Télvíz idején, csikorgó fagyban, éjjel-nappal folyt a munka. A palota termeiben 30 fokos hőség volt. Azért fűtötték úgy a kályhákat, hogy gyorsabban száradjanak a falak. A palota termeit festő munkások különleges, jéggel töltött sapkákat viseltek, enélkül nem tudtak dolgozni a hőségben. A munkások tucatjával haltak meg a kibírhatatlanul nehéz munkaviszonyok következtében. Valamivel több mint egy év alatt a palota már újból felépült.
Az újonnan felépült palota fenséges benyomást keltett. Minden belépőt ámulatba ejtettek gyönyörű termei, pompás berendezése. Óriási termek végtelen sora vezetett a cári család belső termeibe.
A palota architektúrájában a diadalmaskodó abszolutizmus eszméje volt kifejezve. I. Miklós cár külön rendeletet adott ki arról, hogy tilos Petrográdon 22 méternél magasabb, vagyis a Téli palotánál magasabb házat építeni. Azelőtt néhány évvel — 1834-ben — I. Miklós a Téli palota előtti téren egy emlékoszlopot állított fel — a Sándor-oszlopot. A 25 méteres gránitoszlop tetején egy keresztet tartó angyal állt, mely lábával tapossa agyon a forradalom kígyóját. Lentről úgy látszott, mintha az angyal tisztelegve állna őrt a palota ablakai előtt.
A nép keserűségének, könnyeinek és haragjának hullámai mosták a palota gránit-talapzatát. Itt, a cári termek falainál, nem egyszer csapott fel a népharag hulláma. 1825 decemberében egészen a Téli palota faláig jöttek a fellázadt csapatok. A Téli palota termeiben, leeresztett redőnyök mögött, hallgatta ki I. Miklós éjszakánként a dekabristákat. 1905-ben, egy fagyos januári napon, idejöttek a „cár-atyuskához” szentképekkel és a cár képeivel a pétervári munkások. A Téli palota golyózáporral fogadta őket. Munkások, feleségeik és gyermekeik vére fröccsent a Téli palota falainak gránitjára és márványára.
1917 júliusa után az ideiglenes kormány, a bolsevikok feletti győzelmét ünnepelve, a Téli palotába tette át székhelyét. Kerenszkij, a „szocialista” miniszter, beköltözött III. Sándor cár termeibe, dolgozó- és hálószobájába. A Téli palota termeiben csak a személyek változtak. A földesurak és a burzsoázia hatalmának ez az évszázados vára csak 1917-ben, az október 26-ára virradó éjszaka, dőlt meg végleg. A 117 márványlépcsőn felmentek a Téli palotába az ország új gazdái, a munkások, parasztok és katonák. Mind az 1786 ajtó egymásután feltárult előttük. A cári palota 1050 szobájának és termének boltozata alatt dübörögtek a vörösgárdisták nehéz lépései.
A vörösgárdisták, matrózok és katonák lavinaként özönlötték el a palotát és rohantak, hogy lefegyverezzék a rémületükben majd kővé vált hadapródokat.
— Provokátorok! Kornyilovisták! Népgyilkosok! — ezt kiáltozták feléjük.
De senki se bántalmazta a hadapródokat.
A nagyteremben, az előtt a szoba előtt, ahol az ideiglenes kormány tartózkodott, néhány hadapród állt, — az ideiglenes kormány védelmezőinek utolsó csoportja — lövésre kész fegyverrel. Kicsavarták kezükből a fegyvert.
Palcsinszkij ugrott a támadók elé és azt kiáltotta, hogy megegyezés jött létre és a városi dumából és a szovjetből küldöttség vonul a Téli palotába. Palcsinszkijt letartóztatták.
A forradalmi csapatok azonnal megszállták a szobát, ahol az ideiglenes kormány tagjai tartózkodtak.
A miniszterek sápadtan, fejvesztetten álltak. Letartóztatottaknak nyilvánították őket.
— Mit teketóriázunk velük, eleget szívták a vérünket! — kiáltott hangosan egy zömök matróz és puskáját a padlóhoz verte.
A matrózt lecsillapították: a forradalmi katonai tanács rendelkezik; minden önkényeskedés tilos.
Ünnepélyesen összeállították a letartóztatott miniszterek jegyzékét. Azután elvezették őket. A minisztereket egyenként kiszólították, mindegyiket fegyveres katona követte. Eleven lánc képződött így, mely a homályos folyosókon keresztül a kijárat felé mozgott. A sötét, nedves téren vörösgárdisták, matrózok, katonák nyüzsögtek.
— Hol van Kerenszkij? — kérdezték.
Amikor megtudták, hogy a miniszterelnök megszökött, átkozódni kezdtek és fogadkoztak, hogy kézrekerítik.
A „múlt embereit” őrizet alatt a Péter-Pál-erődbe szállították.
A Téli palota elestével az ideiglenes kormány hatalma végleg megszűnt. A fővárosban győzött a Nagy proletár forradalom.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!