Buszokkal szállították fel a vidéki hordafanok tömegeit, a vajdát élőben meghallgatni
Szokásos buszos kirándulás a Beszédre.
Elindultunk Budapestre Orbán Viktor március 15-i beszédére! Tolna02 csapatával busszal tartunk a főváros felé, hogy együtt ünnepeljük nemzeti ünnepünket. Március 15. a szabadság és a nemzeti összetartozás jelképe, és ma is erőt meríthetünk 1848 hőseinek bátorságából. Izgatottan várom, hogy ott lehessek és átéljem ezt a különleges pillanatot!
– posztolta Csibi Krisztina, aki januárban nyerte meg a Fidesz színeiben a tolnai időközi választást.

Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója is megérkezett a Nemzeti Múzeumhoz, a 444 kérdésére elmondta, hogy szerinte „meg fogják nyerni” ezt a napot a Tiszával szemben, és nem aggódik, hogy többen lesznek Magyar Péterék délutáni rendezvényén, mint délelőtt Orbán Viktor beszédén. Hozzátette, hogy a nap végén majd lehet látni az összesítéseket, abból egyértelműen kiderül majd ez.
Kollégánk is sok buszt látott a helyszínen.

A balrad.hu kommentje a “kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm…- helyett:
A vajdaimádókat a szeánszra fuvarozó buszok végeláthatatlan sora parkol ma Youdapesten.
Jönnek YOOOUUUDAPESTRE a YOOOUUUDA vidékiek , aztán hazamennek YOOOUUUUDÁskodni.