A fegyveres felkelés előkészítése Petrográdon – 3
(idézet: A polgárháború évei a Szovjetunióban 1917-1922
Mindenekelőtt további erőket kellett összevonni, mert az ellenség a fővárosban új csapatokat összpontosított. Sürgősen növelni kellett a vörösgárdisták számát és harcra készíteni elő a helyőrség jelentős részét — világos volt, hogy nem elég egyes ezredekre támaszkodni. És végül módosítani kellett a fegyveres felkelésnek a tervét is: feltételezhető volt, hogy az ellenség egyes részletekről tudomást szerzett.
A bolsevik párt Központi Bizottsága határozatainak gyakorlati végrehajtását a forradalmi katonai bizottság vette a kezébe, amelynek lelke és mozgatója a bolsevik Központi Bizottság által a felkelés gyakorlati irányítására kiküldött Pártközpont lett, élén Sztálinnal.
A forradalmi katonai bizottság a Pártközpont közvetlen vezetése alatt a fegyveres felkelés harcos vezérkarává vált. A helyőrség összes csapataival való összeköttetéseket és a fegyveres felkelés legfőbb harci erejének, a Vörös Gárdának közvetlen vezetését a bizottság gyorsan a maga kezében összpontosította.
A forradalmi katonai bizottság tekintélye a katonatömegek között napról-napra nőtt; rendelkezései rövidesen katonai parancsok erejével hatottak. Október 18-án, azon a napon, amikor a sajtóban megjelent Zinovjev és Kámenyev áruló levele, a Szmolniban összehívták a petrográdi helyőrség ezred- és századbizottságainak képviselőit. Az ülésen sokan voltak jelen. Megjelentek a város és a városkörnyék majdnem összes csapatrészeinek képviselői. Elsőnek az Izmajlovszkij-ezred delegátusa szólalt fel. Az izmajlovszkij-ezredbeliek — mondotta — ellene vannak az ideiglenes kormánynak és csak a szovjetnek hisznek. Az első hívásra azonnal akcióba lépnek. A Gárda-vadászezred küldöttje is kijelentette, hogy a petrográdi szovjet parancsára a katonák szervezetten fognak fellépni és az ideiglenes kormány azonnali megdöntését fogják követelni.
A Moszkvai-ezred delegátusa kijelentette, hogy az ezred kizárólag csak a petrográdi szovjetben bízik és várja a parancsot a fegyveres akcióra.
A Pál-ezred, a Volhíniai tartalékezred és a Gránátos-ezred küldöttjeik útján azt üzenték, hogy minden eszközzel — ideértve a szervezett felkelés eszközét is — támogatni fogják a petrográdi szovjetet.
A Kekszholmi ezred küldöttje határozatot olvasott fel, amely az ideiglenes kormánnyal szemben az ezred bizalmatlanságát fejezte ki.
A Szemjonovszkij ezred delegátusa közölte, hogy náluk az ezredben gyűlés volt, ahol a mensevik Szkobelevet és az eszer Gocot nem engedték szóhoz jutni. A katonák követelik, hogy a hatalmat a szovjeteknek adják át.
A Gárda-tengerészek és a 2. balti hajóhad tartalék legénysége biztosította a gyűlést, hogy a tengerészek a petrográdi szovjet parancsát várják, hogy akcióba lépjenek.
Még a hadapródiskolák — a 2. Oranienbaumi hadapródiskola és az 1. Petrográdi gyalogos iskola — képviselői sem mertek az ideiglenes kormány iránti bizalmukról beszélni. A hadapródok kijelentették, hogy csak a központi végrehajtó bizottság felszólítására fognak akcióba lépni.
Óriási szótöbbséggel határozatot fogadtak el, hogy a forradalmi katonai bizottságot fenntartás nélkül támogatni fogják. A központi végrehajtó bizottság mensevik és eszer tagjai még csak szóhoz sem jutottak. Nem tehettek egyebet, szégyenszemre távozniok kellett a gyűlésről, melyet „jogtalannak” nyilvánítottak.
A gyűlés több határozatot fogadott el, hogy a forradalmi katonai bizottság és a helyőrség összes csapatai között a fennakadás nélküli kapcsolatot biztosítsa. Az ezredekben állandó ügyeletes telefonszolgálatot rendeltek el. Mindegyik csapattest két összekötőt küld ki a Szmolniba. A forradalmi katonai bizottság az ezredeket naponként tájékoztatja a helyzetről.
Másnap, az október 18-i bolsevik gyűlés ellensúlyozására, a megalkuvó központi végrehajtó bizottság a maga részéről tanácskozásra hívta össze a helyőrség képviselőit.
A politikai helyzetről és a küszöbön levő szovjetkongresszusról a mensevik F. Dán tett jelentést. A gyűlés nyugodtan fogadta ugyan, de a padokból éles közbeszólások és a katonák gúnyos nevetése jelezték, hogy a felháborodás minden percben kitörhet.
Dán egyre izgatottabb lett. Kiabáló hangon fenyegetőzni kezdett:
„Ha a petrográdi helyőrség engedelmeskedik a felhívásnak és Petrográd uccáin akcióba lép, hogy a szovjetek a hatalmat megragadják, akkor kétségtelenül meg fognak ismétlődni a július 3—5-i események”.
Dán fenyegetőzése felháborodást váltott ki. Az ezredekben még nem felejtették el, hogy a júliusi tüntetés szétverésében milyen szerepet játszottak az eszerek és mensevikek. Az ezredek képviselői egymásután szólásra emelkedtek és a hatalomnak a szovjetek kezébe való átadását követelték. Több szónok nagy hévvel követelte a rögtöni fegyverszünetet és a föld átadását a parasztoknak.
Különösen felingerelte a hallgatóságot Dánnak az a kijelentése, hogy a kongresszus összehívását nem tartja időszerűnek. A katonák rátámadtak a szónokra és a kongresszus meghiúsításával vádolták a mensevikeket.
A megalkuvók abbeli kísérlete, hogy a helyőrség képviselőinek október 18-i gyűlését hamis színben tűntessék fel, teljes kudarcot vallott. Sőt, az értekezlet határozatilag kimondta, hogy a jelen gyűlést nem tekinti határozatok hozatalára jogosultnak, mert a központi végrehajtó bizottság azt a petrográdi szovjet katonai szervezetének megkerülésével hívta össze. A helyőrség a forradalmi katonai bizottságot követte.
A petrográdi szovjet tagjain és a helyőrség küldöttein kívül a forradalmi katonai bizottságba bevonták még a balti hajóhad matróz-szovjetjei központi bizottságának, a szovjetek finnországi területi bizottságának, a helyi önkormányzatnak, a gyári és üzemi bizottságoknak és szakszervezeteknek, a párt-és katonai szervezeteknek stb. képviselőit is.
A forradalmi katonai bizottság első teljes ülését október 20-án tartották. A teljes ülés a bizottság legfontosabb feladatairól tett jelentés meghallgatása után határozatot hozott arról, hogy a helyi és városkörnyéki csapatokkal kapcsolatot kell létesíteni és gondoskodni kell Petrográd védelméről, mert a papság október 20-ára a kozákok számára keresztes felvonulást tűzött ki. Az egyes helyekre azonnal agitátorokat küldtek. Az ülés elhatározta, hogy felhívással fordul a kozákokhoz, amelyben megmagyarázza az ellenforradalom mesterkedéseinek politikai értelmét.
A bizottságba különböző forrásokból beérkezett hírek világosan mutatták a tömegek éberségét és a forradalom védelmére való készségét. Az egyik nyomda munkásai közölték, hogy egy feketeszázas szervezet proklamációjának a nyomtatására kaptak rendelést. A bizottság a nyomdászok szakszervezetével együtt azonnal intézkedett, hogy engedélye nélkül semmiféle rendelést ne teljesítsenek.
A Péter-Pál-erőd Kronwerk-arzcnáljának munkásai és alkalmazottai jelentették, hogy a kormány fegyvert szállít el a Petrográdon és a Petrográd környékén állomásozó csapatoknak. A Don-vidékre tízezer puska elszállítását rendelték el. A forradalmi katonai bizottság a Kronwerk-arzenálba azonnal megbízottat küldött ki. A megbízott azt az utasítást kapta, hogy szüntesse be a fegyverek kiadását a hadapródoknak és a Novocserkászknak szánt tízezer puskát tartsa vissza. Az arzenál parancsnoka vonakodott fogadni a megbízottat. A megbízott erre a munkásokhoz és katonákhoz fordult. Néhány rövid gyűlést tartottak, ahol a katonák és a munkások a megbízott bebocsátását követelték. Az arzenál katonáinak és munkásainak segítségével a megbízott elfoglalta a parancsnok szobáját és elrendelte, hogy aláírása nélkül ne adjanak ki fegyvereket. A forradalmi katonai bizottság az összes katonai raktárakba kiküldte képviselőit.
A forradalmi katonai bizottság október 21-ére virradó éjjel a petrográdi helyőrség összes csapataihoz megbízottakat nevezett ki. A megbízottak megerősítették a forradalmi katonai bizottság befolyását a csapatok között, megszilárdították a forradalmi katonai központ kapcsolatát a tömegekkel, lehetővé tették a pontos, gyors vezetést a kibontakozó harcokban.
A megbízottakat, a keletkezőben levő új hatalom képviselőit, a csapatoknál majdnem az egész tisztikar már az első napoktól fogva makacs ellenállással fogadta. A helyzet urai azonban a megbízottak maradtak, mert a katonák túlnyomó többsége önfeláldozóan támogatta őket és mert a bolsevikok katonai szervezetei az októberi napok előtt a petrográdi helyőrségben hatalmas munkát végeztek.
Október 21-én a forradalmi katonai bizottság összehívta a petrográdi helyőrség képviselőit. A gyűlés újra teljes bizalmát fejezte ki a katonai forradalmi bizottság iránt és követelte, hogy az összoroszországi szovjetkongresszus vegye a kezébe a hatalmat és biztosítsa a nép számára a békét, a földet és a kenyeret.
„A petrográdi helyőrség — így hangzott a gyűlés határozata — ünnepélyesen ígéretet tesz az összoroszországi kongresszusnak, hogy az ezekért a követelésekért való harcban rendelkezésére fogja bocsátani minden erejét, az utolsó szál emberig… Mindnyájan őrhelyeinken állunk és készek vagyunk győzni vagy meghalni”.
A forradalmi katonai bizottság tagjai közül még aznap elnökséget jelölt ki, amelybe három bolsevik és két „baloldali” eszer került. Az elnökség a petrográdi katonai kerület parancsnokságához három elvtársat megbízottakként küldött ki, hogy a helyőrség vezetését kezükbe vegyék.
Október 22-ére virradó éjjel a forradalmi katonai bizottság megbízottai megjelentek a hadkerület parancsnokánál, Polkovnyikovnál és a maguk számára azt a jogot követelték, hogy ellenőrizhessék összes parancsait. Polkovnyikov kategorikusan visszautasította ennek a követelésnek a teljesítését.
Október 22-én reggel a Szmolniban rendkívüli gyűlésre hívták össze a helyőrség összes ezredeinek képviselőit. A forradalmi katonai bizottság küldöttsége jelentést tett a Polkovnyikovval folytatott tárgyalásokról. A közgyűlés határozatot fogadott el, amelyben összefoglalta a Polkovnyikovval való tárgyalások egész menetét és megállapította, hogy a hadkerület parancsnoksága vonakodott elismerni a forradalmi katonai bizottságot. A gyűlés jóváhagyta a határozatot, amely szerint a helyőrségi parancsokat csak abban az esetben szabad végrehajtani, ha ezek a forradalmi katonai bizottság aláírásával vannak ellátva. A hadkerület parancsnokságát pedig, amely szakított a főváros helyőrségével, az ellenforradalmi erők közvetlen eszközének nyilvánították. A határozat így szólt;
„Petrográd katonái!
1. Rátok hárul a feladat, hogy a forradalmi katonai bizottság vezetése alatt megvédelmezzétek a forradalmat az ellenforradalom támadásai ellen.
2. A forradalmi katonai bizottság aláírása nélkül egy helyőrségi parancs sem érvényes.
3. A mai napra — a munkás- és katonaküldöttek petrográdi szovjetjének napjára — kiadott összes rendelkezések teljes érvényben maradnak.
4. A helyőrség minden egyes katonájának kötelessége, hogy éberséget, kitartást és hajthatatlan fegyelmet tanúsítson.
5. Veszélyben a forradalom.
Éljen a forradalmi helyőrség!”
Miközben a Szmolniban üléseztek, a hadkerület parancsnoksága megkísérelte, hogy a forradalmi katonai bizottság megkerülésével forduljon a helyőrséghez. Polkovnyikov az ezred- és dandárbizottságok, valamint a központi végrehajtó bizottság és a petrográdi szovjet képviselőit a kerületi parancsnokságra hívatta. Az ezredbizottságok képviselői azonban nem jelentek meg a parancsnokságon. A Szmolniban voltak ülésen, ahová a forradalmi katonai bizottság hívta őket.
Polkovnyikov elhatározta, hogy a Szmolniban folyó helyőrségi gyűléshez fordul azzal a kéréssel, hogy küldje el hozzá képviselőit. A Szmolniból küldöttség érkezett a kerületi parancsnokságra. A küldöttség képviselője kijelentette, hogy a helyőrségi gyűlés őket csak egy határozat közlésére hatalmazta fel: ezentúl a kerületi parancsnokság minden parancsát a forradalmi katonai bizottságnak kell megerősítenie. A küldöttség képviselője hozzáfűzte, hogy nincsen feljogosítva arra, hogy többet mondjon, és az egész küldöttséggel együtt visszatért a Szmolniba.
A kerületi parancsnokság még aznap meggyőződött a forradalmi katonai bizottság erejéről. Egyetlenegy raktár sem adott ki fegyvert a parancsnokságnak. A parancsnokság minden parancsát visszaküldték, mert hiányzott a bizottság aláírása.
Egész október 22-e a közeledő döntés jegyében folyt le.
A bolsevikok pártja a munkástömegek harcra mozgósítása céljából október 22-ét „A petrográdi szovjet napjának” nyilvánította. Ugyanerre a napra tűzte ki az ellenforradalom a kozákok keresztes felvonulását. A kozák ezredeket bejárták a kormány agitátorai. Azt mondották a kozákoknak, hogy a bolsevikok tudatosan választották ki október 22-ét, hogy megsértsék a hívők vallásos érzéseit. Kétes egyének a kozákokat a helyőrségi katonák ellen uszították. A templomokban pogromprédikációkat tartottak.
Az ideiglenes kormány megkísérelte, hogy összemérje erejét a forradalommal. De az utolsó percben a kormány eszer-mensevik cinkosainak inába szállt a bátorságuk és azt javasolták, hogy ne tartsák meg a kozákok keresztes felvonulását.
A petrográdi hadkerület főparancsnoka már október 21-én felszólította a kozák katonai szövetség tanácsát, hogy mondjon le a keresztes felvonulásról, mert azt felhasználhatják a fegyveres felkelésre. A kozákok parancsnoka A. N. Grekov feleletül kijelentette, hogy a kozákok nem mondanak le a már kitűzött keresztes felvonulásról s hozzáfűzte még, hogy a keresztes felvonulást tulajdonképpen az ezredek kezdeményezték és a kozák katonai szövetség tanácsának nincs joga visszavonni ezt a határozatot.
Világos volt, hogy a kozákság vezetői provokálták az összeütközést. De a kérdést a kozák katonák döntötték el. Október 21-én este az ezredbizottságok helyőrségi ülésén a 4. doni kozákezred képviselője közölte, hogy ezrede a tábori lelkész rábeszélése ellenére sem fog résztvenni a keresztes felvonuláson. A 14. doni kozákezred küldötte az egész terem viharos tapsa közepette jelentette ki, hogy „szívesen nyújtja kezét” a 4. kozákezred képviselőjének.
A provokáció nem sikerült. A kozákezredek nem voltak hajlandók résztvenni a keresztes felvonuláson.
Október 22-e seregszemle napjává lett. Petrográd proletárjai megmutatták, hogy készen állnak a harcra a bolsevikok zászlója alatt.
A helyőrségi csapatok közt, a gyárakban és az üzemekben gyűlés gyűlést követett. A nap eredményei a legmerészebb számításokat is felülmúlták. A Népházban tartott gyűlésen néhány ezer ember vett részt. A terem zsúfolva volt. A katonák a szó szoros értelmében a mennyezet tartó gerendáin lógtak. Ezer és ezer ember nyüzsgött a színház körül.
A cáricini szovjet képviselője üdvözletét hozott a forradalmi Petrográdnak „a széles Volga partjáról”. A Balti hajóhad küldöttje kijelentette, hogy a matrózok inkább meghalnak, de nem tűrik, hogy tovább folytassák a paktáló politikát. A küldött nyilatkozatát tapsviharral fogadták. A munkások és katonák lelkesedése ezen a gyűlésen oly nagy volt, hogy egyetlen hívó szó elég lett volna és az egész óriási embertömeg puszta kézzel ment volna a barikádokra, a halálba. A bolsevik szónokok felhívására az egész hallgatóság kezét felemelve megesküdött, hogy a petrográdi szovjet első hívására végső harcba száll a burzsoázia kormányával. Így volt ez egész Petrográdon. Nem volt egyetlen gyár, üzem vagy kaszárnya, ahol ezen a napon a munkások és munkásnők tömeges részvételével ne folytak volna le gyűlések.
A párt összes agitátorai ezen a napon kint voltak a kerületekben. Mindenünnen agitátorokat kértek. A bolsevik agitátorok mindenből megfordultak. Mindegyik agitátor napjában több gyűlésen beszélt. A népgyűlések szószékein leggyakrabban az egyik kiváló bolsevik agitátornak, G. Volodárszkijnak karcsú alakja tűnt fel. Volodárszkij lángoló szavú szónok volt és nagy népszerűségnek örvendett a munkás- és katonahallgatóság között. Mindenütt, ahol a paktálókkal kemény összeütközésre volt kilátás, Volodárszkijt követelték. A kerületekből telefonáltak: „Volodárszkijt küldjétek hozzánk, sokan lesznek a gyűlésen”.
Az Október előtti napokban nagymértékben használták fel agitátori minőségben a munkás- és katonagyűléseken a második szovjetkongresszus bolsevik delegátusait, akik akkoriban már kezdtek gyülekezni Petrográdon.
A mensevikek és eszerek utolsó pozícióikat vesztették.
A mensevik Martov felszólalása a „petrográdi szovjetnapon” a Viborgi kerületben a műegyetemen tartott gyűlésen az „elvtársak” szóval kezdődött és ezzel be is fejeződött. Nem hagyták beszélni. Beszédét túlharsogták a kiáltások:
— Le vele! Elég volt! Tűnjetek el, kornyilovisták!
Különös lelkesedéssel folyt le október 22-ének napja a Putyilov-gyárban.
„Elhatároztuk, hogy kezünkbe vesszük a hatalmat” — beszélik erről a gyűlésről a Putyilov-gyár bolsevik munkásai. A mensevik Szuchánov pedig „Feljegyzések a forradalomról” c. írásában arról panaszkodik, hogy többszöri hiábavaló próbálkozás után kénytelen volt lemondani a szólásról, mert a munkások a bolsevikokon kívül senkit sem akartak meghallgatni.
Október 22-én éjszaka a forradalmi katonai bizottság telefon útján közölte a Szmolniban tartott helyőrségi gyűlés határozatát, hogy a helyőrség összes csapataihoz megbízottakat neveznek ki. A helyőrség ezredeit felszólították, hogy csak a forradalmi katonai bizottság aláírásával ellátott parancsokat teljesítsék.
Október 22-én késő éjszaka A. I. Konoválov, a miniszterelnök helyettese, véletlenül értesült arról, hogy milyen telefonparancsot küldtek szét az ezredeknek. Azonnal a Téli palotába rohant és közölte ezt Kerenszkijjel, aki még semmit sem tudott a történtekről. Konoválov elcsodálkozott azon, hogy a kerületi parancsnokság nem tett erről jelentést a kormánynak.
Az ezredmegbízottak kinevezését és a forradalmi katonai bizottság azon követelését, hogy a hadkerületi parancsnokság összes parancsait megerősítés végett hozzá küldjék, a kormány úgy tekintette, mint a hatalom tényleges megragadásának kezdetét a szovjetek részéről.
Az ideiglenes kormány az utóbbi napokban állandóan növekvő izgalommal figyelte az eseményeket. Úgy látszott, hogy hiába fecsérelték a fáradságot az erők összpontosítására. Érezhető volt, hogy a forradalom a kormány összes intézkedéseit megelőzi. Kerenszkij rohamzászlóaljakat készített elő, a bolsevikok viszont hasonlíthatatlanul nagyobb számban állították fel a Vörös Gárda zászlóaljait. Az ellenforradalmi tábornokok a mögöttes területekre kozákokat vontak össze, a bolsevikok pedig a fronton hadosztályt hadosztály után hódítottak meg. Az ideiglenes kormány néhány ezer lengyel és csehszlovák légionáriust készült felhasználni. A forradalom viszont az elnyomott nemzetek dolgozóinak óriási tömegét vonta a maga oldalára.
Az ideiglenes kormány minden erejét latba vetette, hogy fegyveres csapatokat szedjen össze, de mindez csak helybenfutás volt. Kerenszkij egész idejét vonaton töltötte. A fővárosban érlelődő forradalom elől a frontra menekült. De a fegyveres felkelés közeledését hirdető vésztjósló hírek ott is utolérték. Az összes újságok hírekkel, „megbízható közleményekkel”, célzásokkal, jóslatokkal voltak tele. Ez a híráradat napról-napra izzóbbá tette a légkört, ideges feszültségben tartotta az országot, forró hangulatot teremtett.
„Október 15-re virradó éjszaka egy órakor — írja a »Rjecs« (»Szó«) c. kadét újság október 15-én — a fővárosi népőrség parancsnokságára a különböző kerületekből fegyveres vörösgárdista csapatok átcsoportosításáról érkeztek hírek”.
Október 18-án ezt közölték:
„A bolsevikok lázasan, makacsul, állhatatosan készülnek a véres színjátékra. Fegyvert gyűjtenek, felkelés-tervet dolgoznak ki, támaszpontokat foglalnak el”.
Október 19-én:
„A gyárak és üzemek munkásai sürgősen fegyverkeznek a bolsevikok tervbevett akciójára. Október 17-én és 18-án fegyvert — puskát és revolvereket — osztottak szét a bolsevikok legfőbb fellegvárának, a Viborgi kerületnek munkásai között. Október 18-án a Nagy-és Kis-Ochta és a Putyilov-gyár munkásai kaptak fegyvert”.
Október 20-án:
„Elérkeztünk Október húszas napjaihoz, amelyekhez nemcsak Pétervár, hanem Oroszország is izgatott és feszült várakozásokat fűz. El kell ismerni, a bolsevikok minden eszközt felhasználnak arra, hogy a nyugtalanságot állandóan növeljék, kiélezzék a várakozást és az idegfeszültséget odáig fokozzák, hogy végül is a fegyverek már maguktól kezdenek lőni”.
Az ideiglenes kormány számára minden egyes nap újra és újra azzal a kérdéssel kezdődött: akcióba lépnek-e ma a bolsevikok? A miniszterek találgatták, hogy mikor lesz a felkelés. Lesték a híreket, hogy mikor kezdődik a döntő harc. Konoválov miniszterelnökhelyettes egy újságírónak a következőket beszélte:
„Október 16-án az egész nap folyamán az ideiglenes kormány nem tudta pontosan, melyik napon szándékoznak akcióba lépni a bolsevikok. Még az előző napon arról érkeztek hírek az ideiglenes kormányhoz, hogy a bolsevikok a felkelést nem 20-ára, mint mindenki gondolta, hanem 19-ére tűzték ki. Minden jel szerint a bolsevikok még maguk se döntöttek pontosan ebben a kérdésben — vigasztalta magát Konoválov.
Az ideiglenes kormány számára a dolog még bonyolultabba lett azáltal, hogy a bolsevikok a rohamot a védelem leple alatt készítették elő. Ezekben a napokban a bolsevik taktika sajátossága az volt, hogy a támadást a védelem formájával leplezték. Amikor nem engedték kivonni a katonaságot a fővárosból, ez tulajdonképpen a forradalom támadását jelentette, de ez a lépés Petrográdnak a németekkel és az ellenforradalommal szemben szükséges védelme jegyében történt. A forradalmi katonai bizottság a forradalom harci vezérkaraként alakult meg, de a bizottságot azzal az indokkal alakították, hogy erősíteni kell a város védelmét. A megbízottak kiküldése az ezredekbe a forradalmi erők mozgósítását jelentette, külsőleg azonban a petrográdi szovjet védelme volt a reakció támadása ellen.
„A forradalom — írta Sztálin — mintegy a védelem burkával leplezte támadását, hogy annál könnyebben vonja befolyása alá a határozatlan, ingadozó elemeket”16.
A bolsevikok ezzel az ügyes manőverrel megfosztották az ideiglenes kormányt annak lehetőségétől, hogy őket polgárháború kezdeményezésével vádolhassa. Ez viszont megnehezítette az ideiglenes kormány számára az ingadozók mozgósítását.
Az állandó feszültség, amelyben a bolsevikok a kormányt tartották, magában a kormányban is zűrzavart és bomlást idézett elő. Október 14-én Maljantovics igazságügyminiszternek mind a három államtitkárja beadta lemondását. Azzal vádolták a minisztert, hogy engedékeny a bolsevikokkal szemben: néhány bolsevikot pénz-biztosíték ellenében kiengedett a börtönből.
Kerenszkij magához hívta Maljantovicsot és eljárását élesen elítélte.
Röviddel ezután Verhovszkij hadügyminiszter körül támadt zavar. Már eddig is volt néhány apróbb összeütközés közte és a kormány között. Először, a leszerelési bizottság megszervezésének kérdésében. Verhovszkij ezt az új intézményt a saját hatáskörébe akarta bevonni, de az ideiglenes kormány egy másik miniszter, Tretyjakov hatáskörébe utalta. A második összeütközés az idősebb évfolyambeli katonák leszerelése miatt robbant ki. A hadügyminiszter a leghatározottabban megtagadta az ilyen intézkedés végrehajtását, mert mint mondotta, attól tart, hogy a front védtelenül marad. A miniszter, akit a forradalmi hangulat növekedése a hadseregben nyilván rémületbe ejtett, nem vett részt a kormányüléseken és rejtett célzásokat tett, hogy nézeteltérései vannak a kormánnyal. Amikor azt követelték tőle, hogy küldjön maga helyett képviselőt, Verhovszkij azzal felelt, hogy ténylegesen beadta lemondását. Miután nem akarták nyilvánosságra hozni az ügyet, a minisztert szabadságolták.
Az ideiglenes kormány nem tudott kilábolni a válságokból.
Az Előparlamentben is megmutatkoztak az erős ingadozások. Október 18-án tárgyalták az ország védelméről szóló határozati javaslatot. A kadetok, a kozákok, a jobboldali eszerek és a szövetkezetek képviselői saját határozati javaslatukat terjesztették az Előparlament elé, amire 141 szavazat esett 132 ellen. Ez délután 2 órakor történt. Tíz perc múlva a mensevikek azt követelték, hogy a szavazást ellenőrizzék oly módon, hogy aki szavazott, az távozzék a helyiségből. Ezúttal a határozat mellett 135 szavazatot adtak le, ellene pedig 139-et. A továbbiak során még öt határozati javaslat felett szavaztak. Kettőt az eszerek és hármat a különböző mensevik csoportok terjesztettek elő. Valamennyi javaslatot elvetették.
A vitát meghosszabbították. Majd szünetet rendeltek el, hogy a frakciók egymás közt tárgyaljanak, de megegyezésre jutni nem tudtak. Így az ország életének alapvető kérdésében, a védelem kérdésében, az Előparlament nem is hozott határozatot.
Ebben az ideges és fejvesztett helyzetben a forradalmi katonai bizottság határozata a megbízottak kinevezéséről nagy izgalmat váltott ki.
Október 22-én a végsőkig felizgatott Kerenszkij telefonon felhívta a hadkerület vezérkari főnökét, Bagratunyi tábornokot és éles hangon megparancsolta neki, hogy semmiesetre se ismerje el a megbízottakat. Kerenszkij felszólította Bagratunyit, hogy „ultimatív formában követelje, hogy a telefon-parancsot vonja vissza az a testület, amely küldte”, azaz, hogy maga a forradalmi katonai bizottság hatálytalanítsa saját határozatát.
A kormány egész éjszaka hol a kerületi parancsnokság vezérkarával, hol a hadügyminisztériummal tanácskozott. A Téli palotába hívták az egyes minisztereket. Megjelentek az Oroszországi köztársasági tanács tagjai. Kivilágosodtak a Mária-palota ablakai, itt gyülekeztek a köztársasági tanács tagjai. A Mária-palotában a forradalmi katonai bizottság telefonparancsát úgy értékelték, mint a hatalomért meginduló harc kezdetét. Az ideiglenes kormány teljesen egyetértett Kerenszkij jel és Konoválovval abban, hogy a forradalmi katonai bizottság ellen határozott rendszabályokat kell foganatosítani.
Október 23-án reggel a forradalmi katonai bizottság közhírré tette, hogy a helyőrség összes csapattesteihez megbízottakat nevezett ki. A felhívásban ez állt:
„A megbízottaknak mint a szovjet képviselőinek személye sérthetetlen. Aki bármit is cselekszik a megbízottak ellen, az a munkás- és katonaküldöttek szovjetje ellen cselekszik”.
Október 23-án Kerenszkij már korán reggel újra tárgyalt a miniszterekkel és a vezérkari tisztekkel. Miután a forradalmi katonai bizottságnak esze ágában sem volt hatálytalanítani telefon-parancsát, elhatározták, hogy engedményt tesznek: megnövelik a petrográdi szovjet képviseletét a hadkerület parancsnoksága mellett. Az egyezkedő javaslatot közölték a Szmolnival. De a forradalmi katonai tanács hallgatott, az általa kinevezett megbízottak pedig mind nagyobb számban jelentek meg a helyőrségi ezredekben.
Október 23-án nappal a központi végrehajtó bizottság eszer-mensevik vezetősége titkos ülést tartott. Ezúttal nem a Szmolniban üléseztek, ahol a központi végrehajtó bizottság rendszerint ülésezni szokott, hanem a Mária-palotában. A központi végrehajtó bizottság elítélte a forradalmi katonai bizottság magatartását és a kormánytól erélyes, még a vezetők letartóztatásától sem visszariadó intézkedéseket követelt.
Amíg Kerenszkij a Téli palota és a Mária-palota között ide-oda futkározott, a forradalmi katonai bizottság a megbízottakat szétküldte az ezredekbe. Az első napon mintegy száz megbízottat neveztek ki, a következő napokban körülbelül hatszázat.
Mindenütt, ahol megjelentek a megbízottak, újult erővel és lendülettel fogtak a munkához. A bolsevik megbízottak, a katonák forradalmi részének segítségével legyőzték a tisztek ellenállását, a parancsnokokat elszigetelték a katonatömegektől, vagy az alantas parancsnoki állomány és katonák köréből kikerült parancsnokokkal váltották fel őket. Az odaadó forradalmi harcosok magja az ezredekben gyorsan kialakult. Népes gyűléseken magyarázták meg a katonáknak a lejátszódó események osztályértelmét. Harcias hangú határozatokban mondták ki a forradalmi katonai bizottság támogatását. A megbízott fegyvert szerzett, ellenőrizte az élelmiszerek elosztását. A helyőrségi ezredek harcképessége egyre nőtt.
A helyőrség túlnyomó többségének meghódításával egyidejűleg fejeződött be az októberi forradalom fő harci erejének, a munkás Vörös Gárdának szervezése is.
Az első Városi kerület szovjetjének helyiségében, október 20-án megnyílt Petrográd és a környékbeli községek — Szesztroreck, Schlüsselburg, Kolpino, Obuhov — vörösgárdistáinak alaposan előkészített városi értekezlete. Az értekezleten száz küldött jelent meg, főképpen bolsevikok, akik körülbelül 12.000 hivatalosan bejegyzett vörösgárdistát képviseltek.
A vörösgárdisták száma úgyszólván óráról-órára nőtt, mert az összes gyárakban folyt a toborzás. A petrográdi Vörös Gárdába minden gyárban csak az illető gyár munkásait vették fel, tilos volt a gyárban nem dolgozó önkéntesek felvétele. Ez megóvta a főváros Vörös Gárdáját attól, hogy mindenféle kétes elemek hatoljanak be soraiba. A Vörös Gárda közvetlenül a gyárak és üzemek munkásainak ellenőrzése alatt állt. A Putyilov-gyár több műhelyében a vörösgádistákat a munkások gyűlésén választották s az így megválasztottak büszkén tekintették magukat a gyárak meghízottjainak.
Nem volt olyan üzem, ahol ne szerveztek volna osztagokat. Még a mensevik párt egyszerű tagjai közül is sokan kérték felvételüket a Vörös Gárdába. Magával ragadta őket az általános lelkesedés.
A Vörös Gárdába munkásnők is jelentkeztek. Az orvosi műszergyárban ápolónő-osztagot szerveztek. A gyár példáját más gyárak is követték. Egyetlen osztag sem jelentkezett a szovjetnél ápolónők nélkül. A munkásnők a vörösgárdistákkal együtt teljesítettek szolgálatot, velük együtt készültek a harcra.
A kerületi küldötteknek a városi konferencián, elhangzott jelentései megmutatták, hogy a Vörös Gárda telve van határozottsággal és lelkesedéssel. Ha a szovjet két harcost kért, öten jöttek. Ha tíz önkéntesre volt szükség, az egész osztag jelentkezett. A vörösgárdisták fegyverüket már nem hagyták a gyárban. Hazavitték magukkal, hogy kéznél legyen.
A petrográdi vörösgárdisták értekezlete a politikai helyzetről a bolsevikok által javasolt határozatot fogadta el és új szervezeti szabályzatot erősített meg. A szervezeti szabályzat egyöntetűvé tette a Vörös Gárda szervezetét, megszilárdította a fegyelmet, pontosan körülírta a főparancsnokság, annak vezérkara és a kerületi parancsnokságok jogait és kötelességeit. Az elfogadott szervezeti szabályzat szerint a kerületek parancsnokságai egy-egy állandó képviselőt küldtek a főparancsnoksághoz. A Viborgi és a Porhov kerület két-két képviselőt adott.
Az értekezlet október 23-án fejeződött be. Mindenki érezte, hogy puskaporos a levegő. Sürgősen összehívták a Vörös Gárda főparancsnokságának és a kerületek képviselőinek tanácskozását. Az ülésen megválasztották a főparancsnokság vezérkarát. A főparancsnokság elhatározta, hogy fegyveres készenlétben tartja a Vörös Gárdát, elrendelte, hogy a vörösgárdista osztagok ügyeletes szolgálatot létesítsenek, a gyárakban pedig erősítsék meg az őrjáratokat és a felderítő szolgálatot.
A Vörös Gárda után a forradalom legfontosabb fegyveres ereje a Balti hajóhad volt. A tengerészek hangulata már régen élesen a kormány ellen fordult. A Balti hajóhad matróz-szovjetjeinek központi bizottsága már szeptember 19-én határozatban jelentette ki, hogy „az ideiglenes kormány parancsait ezentúl nem fogja teljesíteni és a Kormány hatalmát nem ismeri el”.
A tengerésztisztek legnagyobb része, „pártonkívüliségét” és a „politika iránti közömbösségét” hozván fel ürügyül, távolmaradt a matrózok gyűléseiről. A matrózok ellenben valamennyien a bolsevikokat támogatták.
Október 23-án este a forradalmi katonai bizottság összehívta a helyőrség ezredbizottságait. Az ülésen számos küldött jelent meg a frontról is, akik a II. szovjetkongresszusra érkeztek. Az ezredképviselők több mint 6 órán keresztül tettek jelentést a katonák hangulatáról. Mindenki mohón hallgatta őket. A beszédeket általános tapssal fogadták. A Petrográdi gárdaezred és a Moszkvai tartalék-gárdaezred képviselői kijelentették, hogy elérkezett a pillanat, amikor a szovjeteknek a kezükbe kell venniök a hatalmat. Az Izmajlovszkij-ezred egyik katonája röviden, négy szóban fejezte ki ezrede hangulatát:
— Minden hatalmat a szovjeteknek!
A szószéken egyszerre megjelent az 1. lövészhadosztály képviselője, aki a Román frontról érkezett meg:
„Az ideiglenes kormány semmit sem tett, hogy megvalósítsa a dolgozó nép akaratát és ezért a legfelsőbb hatalmat az országban a szovjetek kezébe kell átadni” — jelentette ki viharos taps közepette.
Követte őt a szószéken a hadrakelt csapatok egyik gárdalövészhadosztályának képviselője. A lövészárkok életének borzalmairól, a hidegről, az éhségről beszélt.
Felszólaltak a Gránátos-ezred, a gatcsinai helyőrség csapatai, a 2. géppuskás ezred és a Szemjonovszkij ezred képviselői. A küldöttek egymásután jelentették ki: csapataik katonái teljesen a munkás- és katonaküldöttek petrográdi szovjetje és a forradalmi katonai bizottság rendelkezésére bocsátják magukat.
Ugyanakkor tartott ülést a petrográdi szovjet, mely a forradalmi katonai bizottság jelentését tárgyalta.
A bizottság munkáját a petrográdi szovjet túlnyomó szótöbbséggel jóváhagyta:
„A petrográdi szovjet megállapítja, hogy a forradalmi katonai bizottság erélyes munkája folytán a petrográdi szovjet és a forradalmi helyőrség közötti kapcsolat megszilárdult, és kifejezi ama meggyőződését, hogy a küszöbön lévő összoroszországi szovjetkongresszus szabad és akadálytalan működését csak úgy lehet biztosítani, ha a bizottság továbbra is ebben az irányban folytatja munkáját. A petrográdi szovjet megbízza forradalmi bizottságát, hogy azonnal tegye meg az intézkedéseket a petrográdi polgárok biztonságának védelmére, s erélyes rendszabályokkal fojtson el minden zavargásra és rablásra irányuló kísérletet stb.”.
A petrográdi szovjet tagjainak egyenes kötelességévé tette, hogy a forradalmi katonai bizottság rendelkezésére álljanak és résztvegyenek annak munkájában.
A szovjet ülése után, október 23-án késő éjszaka a Pártközpont összehívta a forradalmi katonai bizottságot. Számbavették az erőket. Minden csapattest számára kijelölték az akció esetén reá háruló konkrét feladatokat. Az összeköttetés fenntartása céljából mindegyik ezred két-két küldöttet rendelt a forradalmi katonai bizottság mellé.
A forradalmi katonai bizottság az ellenforradalom támadásával a Vörös Gárda osztagainak, a helyőrségi ezredeknek és a Balti hajóhad hadihajóinak öntudatos erejét szegezte szembe. A forradalom harci erői csak a bolsevikok Központi Bizottságának parancsára vártak.
Az ideiglenes kormányban egyre nőtt az izgalom. A miniszterek riasztóbbnál riasztóbb híreket közöltek egymással. A Mária-palotából telefonon jelentették a Téli palotába, hogy milyen a hangulat az eszerek és mensevikek frakcióiban. A helyőrségi gyűlések és a petrográdi szovjet üléseinek több résztvevője megérkezett a Szmolniból. Elmondották, hogy a helyőrséget katonai készenlétbe helyezik. A felkelés kitörése a legközelebbi órákra várható.
Kerenszkij magához rendelte Manyikovszkij tábornokot, akit nem régen bíztak meg a hadügyminisztérium ügyeinek vezetésével, és Cseremiszov tábornokot, az Északi front főparancsnokát. A tanácskozáson arról tárgyaltak, hogy
„meghiúsítsák a petrográdi szovjetnek a fegyelem aláásására és a helyőrségi élet megzavarására irányuló újabb kísérletét”.
Mindkét tábornok megállapította, hogy a szovjet „igen káros” befolyással van a helyőrségre.
Október 23-án délután 5 órakor a hadkerület vezérkari tisztjeit Kerenszkij dolgozószobájába hívták össze titkos ülésre. Bagratunyi tábornok, a vezérkar főnöke, részletesen beszámolt arról, hogy milyen intézkedéseket foganatosítottak a bolsevikok akciója ellen.
A kormánykörökben tudtak Trockij felszólalásairól, aki azt javasolta, hogy a felkelést a szovjetkongresszusig, vagyis október 25-ig halasszák el. Feltételezték: ha Trockij ezt a napot emlegeti, a bolsevikok akkor nyilván ehhez bizonyos terveket fűznek. Ebből az áruló figyelmeztetésből kiindulva, elhatározták, hogy egy-két nappal a bolsevikok fellépése előtt ők maguk lépnek akcióba. A Kerenszkijnél lefolyt tiszti értekezlet október 24-re tűzte ki az akciót. A tervet elfogadták.
Október 23-án éjszaka összegyűlt az ideiglenes kormány. A napirenden csak egy kérdés állt: milyen katonai rendszabályok szükségesek a bolsevikok készülő felkelése ellen? Kerenszkij volt az előadó. Ingerült állapotban és nagyon határozottan beszélt. Számos adatot közölt a felkelés előkészítéséről és követelte, hogy azonnal lépjenek akcióba a bolsevikok ellen. A bolsevikok minden késlekedésben a kormány gyengeségét láthatják. Kerenszkij tájékoztatta a minisztereket a felkelés elleni harc tervéről. Befejezésül közölte, hogy már megtette az előzetes intézkedéseket. Kiadta a parancsot, hogy tartóztassák le a forradalmi katonai bizottság vezetőit, legelőször is azokat, akik a törvényes hatalommal szemben engedetlenségre hívnak fel.
A kormány Kerenszkij összes intézkedéseit jóváhagyta. Néhány kormánytag azt ajánlotta, hogy biztosítani kell az Előparlament támogatását is. Az ideiglenes kormány ennek a támogatásnak az alapján teljességgel keresztülviheti a megtorló rendszabályokat a bolsevikok ellen.
A kormány Kerenszkijt bízta meg azzal, hogy az Előparlamentben felszólaljon. A miniszterek október 23-án csak késő éjjel távoztak a Téli palotából. Kerenszkij közölte a hadkerületi parancsnoksággal, hogy a bolsevikok elleni akció tervét jóváhagyták.
Elérkezett a döntő pillanat. Szemtől-szemben állt egymással a két ellenség.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!